Többször repülhetnek haza a képviselők Bukarestből

•  Fotó: illusztráció

Fotó: illusztráció

Egy helyett immár heti kétszer repülhetnek belföldön közpénzen a parlamenti képviselők, azzal a feltétellel, hogy ezt szolgálati ügyben tegyék, az állandó bizottság jóváhagyásával. Majdnem ezzel egy időben pedig háromról heti ötre emelkedik a Marosvásárhely és Bukarest közötti járatok száma.

Gáspár Botond

2013. november 06., 13:402013. november 06., 13:40

2013. november 06., 14:182013. november 06., 14:18

A parlament két házának keddi együttes ülésén arról döntöttek, hogy a képviselők és a szenátorok az eddigi heti egyszeri oda-vissza út helyett kettőt számolhassanak el. A szabályzat eddig azt írta elő, hogy azok a tisztségviselők, akiknek állandó lakhelye nem Bukarestben van, de a fővárosba mennek a parlamenti ülésekre, valamint azok, akik Bukarestben laknak és a választókörzetükbe mennek, ingyenesen utazhatnak a belföldi repülőjáratokon vagy megtérítik útiköltségüket hetente egyszeri oda-vissza útra. A keddi módosítás szerint azonban ezután, ha ezt a lehetőséget már kimerítették, akkor lehetőségük van még egyet elszámolni, amennyiben szolgálati ügyben tették és az adott ház állandó bizottsága jóváhagyta az utazást.

A képviselőház elnöke, Valeriu Zgonea szerint a módosítás szükséges volt a jogszabály „letisztítása” végett. „Vegyünk egy példát: ha ezen a héten NATO-gyűlésünk van Kolozsváron, de a védelmi bizottság tagjai már elszámolták az erre a hétre járó légi utazásukat, akkor nem adhatnánk nekik még egyet, ezért autóval vagy vonattal kellene menjenek és az elszámolni, ami költségesebb időben és anyagiakban egyaránt” – magyarázta Zgonea.

Elképzelhető, hogy az intézkedés azért sem véletlen, mert korábban a Tarom bejelentette, hogy október 25-étől meghatározatlan ideig beszünteti szucsávai, nagyszebeni és marosvásárhelyi járatát. Majd az utolsó pillanatban mégis kiegyeztek a Maros megyei önkormányzat és a vidrátszegi reptér vezetőivel, ráadásul arról tájékoztattak, hogy november 17-től nemcsak újraindítják, hanem növelik a járatok számát a Marosvásárhely – Bukarest útvonalon; és újraindítják a másik két célállomásra tartó járatokat is. November 17-től tehát a Tarom-gép minden héten hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap Bukarestből 21 órakor indul és 22 órakor érkezik a Transilvania repülőtérre, vissza pedig hétfőn, kedden, szerdán, pénteken és szombaton 5.50-kor száll fel és 6.50-kor landol.

Maros megyéből szenátorként Marius Paşcan (PDL), Markó Béla (RMDSZ), Mora Ákos Daniel (USL – PNL) és Alexandru Petru Frătean (USL – PSD), képviselőként Kerekes Károly (RMDSZ), Florin Buicu (USL – PSD), Kelemen Atilla (RMDSZ), Florin Urcan (PDL), Borbély László (RMDSZ), Cristian Sefer (PPDD), Cristian Ioan Chirteş (USL – PNL) és Vasile Gliga (USL – PSD) szerzett mandátumot.

Hargita megyéből képviselőként Korodi Attila (RMDSZ), Kelemen Hunor (RMDSZ), Antal István (RMDSZ), Moldován József (RMDSZ) és Mircea Duşa (USL – PSD), szenátorként pedig Tánczos Barna (RMDSZ) és Verestóy Attila (RMDSZ) dolgozik Bukarestben.

Kovászna megyét képviselőként Nicolae Păun (Pro Európa Roma Szövetség), Horia Grama (USL – PSD), Markó Attila (RMDSZ), Márton Árpád (RMDSZ) és Fejér László (RMDSZ), szenátorként pedig Klárik László (RMDSZ), Olosz Gergely (RMDSZ) és Marius Obreja (USL – PNL) képviseli.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés