
Fotó: Gligor Róbert László
Minden követelménynek megfelel, és hamarosan átadásra kerül a nyárádmenti turisztikai iroda. Ennek szolgáltatásairól és kihívásairól Antal Zoltán kistérségi munkaszervezeti vezetőt kérdeztük.
2015. november 03., 22:362015. november 03., 22:36
Nemrég sikerült befejezni a kistérségi turisztikai központ építési munkálatait Nyárádremetén, és az ingatlant átadni az önkormányzatnak a kellő berendezéssel együtt. A következő lépésben feltöltik az irodát azokkal a tájékoztató anyagokkal (albumok, könyvek, térképek, képeslapok), amelyeket részben ebben a projektben, részben egy másik hasonlóban sikerült készíteni a kistérségről.
Megkezdődhet a tulajdonképpeni munka is, hiszen megtörtént a két fős személyzet alkalmazása, amely az iroda működéséért felel: egyrészt az irodában nyújtanak tájékoztatást, információt, másrészt internetes felületeken dolgoznak, és kalauzként terepen a turistákkal. A tájékoztató anyagokban sikerült egy bizonyos szinten összeállítani a turisztikai programokat, és ezeket csoportosították is területileg, földrajzilag és tematikusan. Azaz, ha valaki egy helyszínre rákeres, akkor talál olyan célpontot, ajánlatot, amit akár gyalog vagy kerékpárral is meg lehet tenni, és ezek már az interneten is jól használhatók. A kihívás az, hogy ki lesz az, aki a turistákat terepen vezeti, mesél nekik az adott eseményről vagy látnivalóról, azaz szakemberekre van szükség, hiszen itt elsősorban falusi, kulturális, életmód- és örökségturizmusről beszélhetünk. Aki erre a vidékre jön, az nem szenzációkat keres, hanem ezeken a területeken szeretne élményeket, ismereteket szerezni. A két személy ehhez kevés, de induláshoz elég – a fizikai feltételek adottak.
Elkészült már az internetes felület is, amely ugyancsak a turisták rendelkezésére áll, és a nyaradmente.ro, valeanirajului.ro és a nirajvalley.ro címeken már elérhető, használható. Antal Zoltán szerint nagyon interaktívan, de nem agresszívan ajánl programokat a rendszer. Ha egy helyszínt bejelölünk, akkor ahhoz programokat, fesztiválokat ajánl, ha egy fesztivál érdekel, ahhoz éppen szálláshelyet, étkezési lehetőséget kínál. Még kezdeti fázisban van ugyan, de jól egymáshoz rendeli ezeket az információkat, és térképen is megjelölve mutatja a lehetőségeket. Az elkövetkező időszakban ezt megpróbálják még érdekesebbé, interaktívabbá tenni, hogy jól „eladható” legyen ez a térség. Ez már egy jó alap, a következőkben igyekeznek még több tartalmat feltölteni a rendszerbe.
Az irodai és személyzeti feltételek teljesültek, már a tájékoztatási táblákat is kihelyezték a Nyárádmente több pontján, és a helyszínen az információs iroda jelzését is. Magyari Péter polgármestertől megtudtuk: a központ ünnepélyes avatójára november végén vagy december első felében sor kerül, s mivel az egész kistérséget szolgáló megvalósítás, meghívják a térség elöljáróit is, az is lehet, hogy a kistérségi évzáró közgyűléssel is összekapcsolják az eseményt.
Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.
Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.
Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.
Őrizetbe vette kedden a Maros megyei rendőrség azt a marosvásárhelyi férfit, akit lakószövetségek pénzügyeinek szabálytalan kezelésével és sikkasztással gyanúsítanak. A vagyonát zárolták.
A marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát tulajdonosa, az Ameropa Grains Románia küldöttségét fogadta kedden hivatalában Ilie Bolojan miniszterelnök.
Egyházi épületek udvarára, a Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásával fúrnak közkutakat Kis-Küküllő menti településeken, így próbálva kivédeni a tavaly előállt nehézségeket, amikor hónapokig nem volt megfelelő ivóvize a lakosságnak.
Kokkolinonak, az állatkert anyamedvéjének, illetve Jimmynek, Dömének és Dömzsinek idén is „letesztelték” az időjós-tehetségét. A népi hiedelem úgy tartja, ha február 2-án a medve meglátja a saját árnyékát, akkor még hosszú télre számíthatunk.
Nagycsergedi tűzvészhez riasztották vasárnap délben a marosvásárhelyi tűzoltókat: egy műhely, majd egy lakóház is kigyulladt, az anyagi kár jelentős.
Ha egy 14 év alatti gyermek bűncselekményt követ el, büntetőjogilag nem vonható felelősségre, a törvény mégis intézkedést ír elő. Jogos kérdés, hogy egy súlyos hiányosságokkal küzdő rendszerben mi történik ilyenkor a kiskorúval.
Új fejezet kezdődik a Kárpátok sétányán lévő Friedrich Schiller-iskola életében. Egy eddig elhanyagolt, illegális szemétlerakóként használt 1300 négyzetméteres területet nyilvánított közvagyonná az önkormányzat, hogy az intézmény udvarát bővítsék vele.
szóljon hozzá!