Ünnepelt idén is a szászrégeni magyarság

Ünnepelt idén is a szászrégeni magyarság

A harmadik Szászrégeni Magyar Napok augusztus 27 és 30. között hat helyszínen 17 különböző rendezvénnyel várta az érdeklődőket. Mindenki találhatott kedvére valót, hiszen volt irodalmi est, filmvetítés, orgona- és régi zene koncert, történelmi vetélkedő, történelmi séta, gyerekelőadás, különböző gyerekfoglalkozások, kabaré, rockoratórium, kispályás labdarúgó bajnokság, gulyásfőző verseny, néptáncelőadás és térzene.

Fábián András

2015. augusztus 31., 17:452015. augusztus 31., 17:45

A „napok” előestéjén a Humana Regun Egyesület Menni, vagy maradni című adománygyűjtéssel egybekötött előadásán vehettek részt az érdeklődők, amelyen kötetlen beszélgetés formájában a magyarság fogyására, az elvándorlás okaira próbáltak választ találni. Mit tehetnek egyházaink, az iskola, a civil szervezetek, a politikum azért, hogy csökkentsük a kivándorlók számát, hogy itthon tartsuk fiataljainkat?

Czimbalmos István, a Magyarok Világszövetsége szászrégeni csoportjának elnöke a világszövetség feladatáról beszélt. Szép Noémi református kórházlelkész, aki Magyarországon végezte tanulmányait, hazatért szülőföldjére, mert úgy érzi, hogy „itt szabott feladatot számára az Isten.”  

A rendezvényen adományokat gyűjtöttek az Ady István lelkipásztor vezette szászrégeni szórványkollégium támogatására.

Nagy András a helyi RMDSZ nevében köszöntötte a jelenlevőket: „Az előző két év magyar napjainak rendezvényei bebizonyították, hogy tudunk együtt ünnepelni, tudunk egymásnak örömet szerezni és közös erővel össze tudjuk fogni Szászrégen magyar közösségét.” Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja  Zsigmond Barna Pál főkonzul üdvözletét tolmácsolta és örömét fejezte ki, hogy hagyománnyá tudott válni ez az esemény.

Köszöntő beszédet mondott Szabó Árpád, Maros Megye Tanácsának alelnöke és Kovács Levente, a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Nagy Zsigmond, Maros megye alprefektusa is.

A gálaesten díjazták a Rákóczi Szövetség szervezte Réges-Régen című történelmi vetélkedő győzteseit – első helyen a kilencedik osztályos Szabó Eszter és a tizenkettedikes Erős Gergely alkotta Frisch-erdő csapat végzett.

Böjte Lídia tanárnő, a Kemény János Művelődési Társaság elnöke átnyújtotta a 2015-ös esztendő életműdíjait Demeter József református lelkipásztornak és Maksai Mózes tanárnak. Előbbi 1984-től él Szászrégenben. Nevéhez fűződik a pünkösdi kórustalálkozók megszervezése, a Piccolino gyerekkórus létrehozása, a Madárka, madárka népdalvetélkedők megszervezése (a Nőszövetséggel karöltve), valamint a DIO-Ház megépítése, mely Szászrégen magyarságának szellemi, művelődési központja lett. Maksai Mózes tanár a város egyik legjobb futballistája, majd a későbbiekben edzője, aki rendkívüli szakmai tudásával hozzájárult a szászrégeni sportélet hírnevének gyarapításához. Kiváló pedagógusi felkészültségének köszönhetően 1968 és 1975 között egyetemi adjunktusként tevékenykedett a bukaresti Politehnicán. Aktív és felelősségteljes munkát vállalt Szászrégen politikai életében. Közel nyolc éven át városi önkormányzati képviselő volt. Az est második részében a Codex régizene együttes koncertjét hallgathatták meg a jelenlévők.

A vasárnapi rendezvények fő mozzanata a kenyér megáldása volt, melyen Demeter József, Székely György református, Elekes Szabolcs római katolikus lelkészek és Rád László református teológus szolgált. Az áldást követően a hatalmas kenyeret szétosztották a jelenlevőknek. A gulyásfőzésnél a legfinomabb eledelt a Házi titok jó szívvel csapata készítette.

Szombat este telt ház előtt tartotta a  csíkszeredai Open Stage – Székelylend a fellépését, melyen a szászrégeni közönség ízelítőt kapott az igazi székely humorból.

A vasárnap este fénypontja a Szabó Előd és Robert Brai által írt 1849 – Volt egyszer egy szabadságharc című rockoratórium volt, melyen olyan magyarországi és erdélyi művészek léptek fel, mint Kalapács József, Tóth Reni – ex Kormorán, Márton Fruzsina, Szabó Gyula Győző, valamint a szászrégeni gimnáziumok magyar diák néptáncosai.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!