Vezetőváltás a Kántor-tanítóképzőben

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Ünnepélyes keretek között, a 25. tanévnyitó keretében köszönt le Barabás László, a Marosvásárhelyi Kántor-tanítóképző Főiskola igazgatója, s vette át a vezető tisztséget Gál József.

Simon Virág

2014. szeptember 30., 11:112014. szeptember 30., 11:11

A hosszú ünnepségen a leköszönő tagozatvezető elmondta: 1993-ban, székfoglaló beszédében úgy fogalmazott, hogy a kántor-tanítóképző főiskola feladata misszionáriusokat képezni, olyan tanítókat és kántorokat, akik hittel hirdetik a magyar nyelv és kultúra, az egyházi értékek fontosságát és küzdenek ezek megmaradásáért.

„Örömmel és megelégedéssel tölt el, hogy van utánpótlás, idén 22 diák kezdi az első évet, s meggyőződésem, hogy ugyanúgy, mint eddig, ezután is misszionáriusokat kell képeznünk, akik egyházunk, népünk megmaradásáért dolgoznak. Azt kívánom utódomnak, hogy legalább annyi ideig bírja mint én” – mondta félig viccesen, de meghatódva Barabás László.

Utóda, Gál József, aki eddig a Református Kollégium lelkésze volt, a Nehémiás könyvéből idézett, s a vár védelmének fontosságáról beszélve kiemelte: a főiskolán olyan értelmiségieket kell képezni, akik a magyarság várfalán keletkező réseket betömik, és ott ahol szolgálnak, a magyar nyelvet és kultúrát ápolják, a hit bástyáit építik. „Immár 25. éve egy kis csapat vállalta az építkezést, vállalta, hogy nem csak a diákok tudását, hanem hitét és lelkét is megerősíti, s jó szakembereket képeznek, akik a nép szolgálatába állnak, és védelmezik a várat. Megtiszteltetés és nagy kihívás számomra ezt az építkezést folytatni” – mondta a tanintézet új vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 16., szombat

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség

Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség
2025. augusztus 15., péntek

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére

Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére
2025. augusztus 14., csütörtök

Drágítással tartanák távol a ruhában fürdőzőket a Víkendteleptől

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi Víkendtelep: tele vannak a csúszdák, zenei aláfestéssel lehet csobbanni és napozni, a játszótereken is sok a gyerek. A ruhástól fürdőzőkre és a csónakázót beborító zöld növényzetre azonban még keresik a megoldást.

Drágítással tartanák távol a ruhában fürdőzőket a Víkendteleptől
2025. augusztus 13., szerda

Pénzt találtak egy marosvásárhelyi autóbuszon, keresik jogos tulajdonosát

A Marosvásárhelyi Közszállítási Vállalat egyik járatán jelentős összegű pénzt találtak, amelyet a becsületes megtaláló átadott a cégnek. Amint a felhívásban olvasható, keresik az elveszett pénz tulajdonosát, hogy visszakaphassa az összeget.

Pénzt találtak egy marosvásárhelyi autóbuszon, keresik jogos tulajdonosát
2025. augusztus 13., szerda

Meghibásodott elektromos vezeték okozott tüzet Maros megyében

Tűz ütött ki egy gazdasági melléképületben szerdára virradóra a Maros megyei Meződombon, egy személyt pánikroham miatt kellett orvosi ellátásban részesíteni.

Meghibásodott elektromos vezeték okozott tüzet Maros megyében
2025. augusztus 13., szerda

Huszadik kiadásához érkezett a nemzetközi gitárfesztivál Marosvásárhelyen

Világhírű fellépők koncertjei, mesterkurzusok és versenyek várják a közönséget a 20. Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál augusztus 13–19. között Marosvásárhelyen.

Huszadik kiadásához érkezett a nemzetközi gitárfesztivál Marosvásárhelyen
2025. augusztus 13., szerda

Hullócsillaglest szerveznek Marosszentgyörgyön

Hullócsillaglesre hívják az érdeklődőket Marosszentgyörgyön augusztus 13-án 22 órától, ahol szakemberek segítségével lehet megfigyelni a meteorrajt.

Hullócsillaglest szerveznek Marosszentgyörgyön
2025. augusztus 12., kedd

A sótalanítók beszerzése sínen van, de a minisztériumtól még mindig várnak egy választ

Kedden töltik fel az országos közbeszerzési portálra a sótalanító berendezés megvásárlására vonatkozó kiírást, így tíz napon belül kiderülhet, hogy Dicsőszentmártonba, Gyulakutára és Küküllőszéplakra ki biztosítja az eszközöket.

A sótalanítók beszerzése sínen van, de a minisztériumtól még mindig várnak egy választ
2025. augusztus 12., kedd

Játékos pihenés és új programok a Marosvásárhelyi Állatkertben

Új programokkal bővült a Marosvásárhelyi Állatkert kínálata: a látogatók mostantól társasjátékokkal pihenhetnek meg két kifutó között. De a 61 éves intézmény a szórakoztatás mellett az önellátás felé is komoly lépéseket tesz.

Játékos pihenés és új programok a Marosvásárhelyi Állatkertben
2025. augusztus 12., kedd

Gyűjtést szerveznek a tűzkárosult marosszentgyörgyi család megsegítésére

Adománygyűjtést indítanak egy július 29-i tűzesetben súlyos anyagi károkat szenvedett marosszentgyörgyi család megsegítésére.

Gyűjtést szerveznek a tűzkárosult marosszentgyörgyi család megsegítésére