Villámcsődület a kétnyelvűségért

Villámcsődület a kétnyelvűségért

Mintegy harminc szülő állt csütörtök reggel kétnyelvű táblákkal a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Gimnázium előtt, tiltakozásul amiatt, hogy az iskolában hátrányos helyzetbe kerülnek a magyar anyanyelvű gyerekek. Az igazgató szerint mindenhol kétnyelvű táblácskák vannak az oktatási intézményben, ahol szükséges. A valóság azonban ennek ellentmond, mivel az ő ajtaján kizárólag román nyelvű a felirat.

Fancsali Attila

2013. március 07., 12:122013. március 07., 12:12

2013. március 07., 16:122013. március 07., 16:12

Igencsak megdöbbentek azok, akik csütörtök reggel elkísérték gyerekeiket a Liviu Rebreanu Gimnáziumba: 7 óra 50 perctől 8 óráig megközelítőleg harminc szülő állt az iskola bejáratánál, kezükben kétnyelvű feliratokat szorongatva. A villámcsődület résztvevői amiatt tiltakoztak, hogy Adina Maria Chirilă igazgató nem hajlandó kitenni az általuk elkészíttetett kétnyelvű táblákat.

„A kétnyelvűség Kánaánjának tekintik Romániát, de a jogok nem érvényesülnek. A szülők beadványukra, amelyben kérték a kétnyelvű táblák kihelyezését, negatív választ kaptak. Az igazgatónő szerint indokolatlan a szülők kérése” – mondta a szülői kezdeményező csoport részéről Horváth Kovács Ádám.  Hozzátette, már csak azért is furcsa az intézményvezető indoklása, mivel az Országos Diszkriminációellenes Tanács 2011. évi 172-es számú határozatában elmarasztalta az iskolát, éppen a kétnyelvű feliratok hiánya miatt. A szülőket támogató Civil Elkötelezettség Mozgalom újabb panasszal fordul az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, amelyben kéri a határozat érvényre juttatását, és az iskolára a maximális büntetés kiszabását.

Az intézmény bejáratánál őrt álló karbantartó megakadályozta a sajtó képviselőit, hogy bemenjenek az épületbe, alpári hangnemben beszélve velük. Közben a kapus bement az igazgatóhoz, hogy megkérdezze, fogadja-e az újságírókat. Adina Maria Chirilă sérelmezte, hogy őt nem értesítették a villámcsődület szervezői. „Azt a pénzt, amelyet a kétnyelvű táblák elkészítésére költöttek, inkább tanszerekre kellett volna fordítani. Az hasznosabb lett volna. Minden szükséges helyen kétnyelvű feliratok vannak, vagyis ott, ahol ügyfélfogadás van” – mondta az igazgató. Az iskolában tényleg van néhány kétnyelvű felirat: például az igazgatóhelyettes ajtaján (helytelenül Igazgató helyettes szerepel a táblán), de az igazgatóén kizárólag román nyelvű a tábla. Abból kiindulva, amit Adina Maria Chirilă mondott, feltételezhetjük, hogy a magyar anyanyelvű diákok szüleit csakis az igazgatóhelyettes fogadja. Az oktatási intézmény vezetője megjegyezte, az épület homlokzatára már igényeltek kétnyelvű táblákat az önkormányzattól.

A villámcsődület tíz percig tartott, a szülők ezt követően pillanatok alatt elhagyták a helyszínt. Mindössze a rendőrök maradtak, akik a karbantartóhoz hasonlóan bizonyságot adtak jólneveltségükről. Bár a flashmob résztvevőit nem zaklatták, csak távolról figyelték, amikor az lejárt, tüntetően átvonultak a sajtósok és interjúalanyuk közötti járdarészen, mintha nem tudták volna kikerülni őket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.

Útlezárás Maroskece közelében
Útlezárás Maroskece közelében
2023. február 04., szombat

Útlezárás Maroskece közelében

2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
Fotográfia és művészet témában beszélgetnek
2023. január 26., csütörtök

Fotográfia és művészet témában beszélgetnek

2023. január 24., kedd

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit

Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Búvárok is keresik az eltűnt Dózsa György községi férfit
2023. január 24., kedd

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület

A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.

Péter Ferenc: száz éve a közbirtokosság tulajdona a patinás épület
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.

Nem a városé a régi vármegyeháza?
Nem a városé a régi vármegyeháza?
2023. január 23., hétfő

Nem a városé a régi vármegyeháza?

2023. január 14., szombat

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok

A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.

Önerőből próbálnak felzárkózni a Kis-Küküllő menti borászok
2023. január 14., szombat

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén

Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.

Ingyenesen lehet buszozni Marosvásárhelyen a hétvégén
2023. január 13., péntek

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük

Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.

Több mint 500 millió lejből fejlesztenek járóbeteg-rendelőket, marosvásárhelyiek is vannak köztük
2023. január 13., péntek

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult

Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.

Személyautó és teherautó balesetezett, utóbbi felborult
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)

Erdélyi magyar startupok versenyeznek
Erdélyi magyar startupok versenyeznek
2023. január 13., péntek

Erdélyi magyar startupok versenyeznek

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!