Víz alá került Csíkfalva község is

Víz alá került Csíkfalva község is

Fotó: Gligor Róbert László

Keddre virradó éjszaka árvíz lepte el Csíkfalva község egyes részeit is. A kárelhárítás egy része megtörtént, a kárfelmérés pedig most következik, de jelentős összegre rúghat – ha egyáltalán kapnak valamit a károsult gazdák.

Gligor Róbert László

2012. június 06., 16:352012. június 06., 16:35

Éjszaka két óra körül kezdődött az égzendülés, felhőszakadás, alig egy óra múlva már hömpölygött a víz a falvakban. Ez derül ki a lakosok elmeséléseiből. Egymást telefonon vagy személyesen bekopogva ébresztgették a szomszédok azzal, hogy „itt az árvíz”. Mindenki az udvaron termett, mentette, ami menthető volt, de legtöbb helyen pillanatok alatt térdig érő víz lepte el gazdaságokat és önötte el a lakásokat.

Állt a forgalom

A Jobbágyfalva és Nyárádszereda közötti megyei utat másfél méteres víz lepte el az éjszaka folyamán, ugyanis Jobbágyfalva végénél az Istánd pataka nemcsak a családi gazdaságokat lepte el, hanem az úttestet és a réteket. Az út mentén haladó védőgát zsilipjei be vannak rozsdázva, azokat nagyon ritkán nyitják meg. Ezért és a szállított szemét miatt a hömpölygő ár nem tudott bejutni a Nyárád irányába – panaszkodnak a falubeliek. Reggel fél nyolckor egy rönkszállító autó bemerészkedett a vízbe és markolóvillájával kiszedte a szemetet az átfolyóknál, hogy utat nyisson a víznek, de a forgalmat csak délben nyitották meg. Nyolc órakor Jobbágyfalva közepén is állt a víz, csak csizmában vagy magasabb autóval lehetett továbbjutni Csíkfalva felé. A falu felső részén is hömpölygött a víz a határból a főútra. Ezért a délelőtt folyamán több órára leállították a forgalmat a rendőrök, még az árokásásra érkező munkagépet is feltartóztatták.

Vadadban több gazdaságot öntött el a lezúduló víz, majd a határban egy átfolyó eldugulása után a rétekre és a gabonatáblákra szaladt. Nyárádszentmártonban egy utca került víz alá, ugyanígy Csíkfalván is, de számos gazdaságban is az udvaron, kertben, kaszálón állt a víz, nemkülönben a külterületeken, hiszen a patakok mellett a Nyárád és a Holt-Nyárád is kiöntött. Jobbágyfalván egy gabonaraktárt és egy húsfeldolgozót is elborított a víz. Jobbágyfalván a település felét érintette a kiáradó Istánd-patak, volt olyan ház, amelynek udvarán még kedden estefelé is folyt a víz. Az utcákat és a megyei út padkáját, valamint több kerítést és hidat is megrongált a víz.

Elhullott állatok, tönkrement gazdaságok

A község több pontján akkora volt a víz, hogy a pajtákban szinte fuldokoltak az állatok, de két eltűnt sertésről is van tudomás, továbbá több gazdaságban elpusztultak a háziszárnyasok. A veteményeskertek is megsínylették a hirtelen árvizet, amely kimosta az ágyásokból a hagymát, murkot, vagy teljesen leiszapolta a palántákat. A felhőszakadás jéggel is járt, így a szőlőt és kukoricát is érzékenyen érintette az ítéletidő – mutogatták a helyiek.

Elkezdődött a kárelhárítás

Kedden kora reggel munkába állt a csíkfalvi önkéntes tűzoltóság autója, majd a községvezetés kérésére a környező települések is segítséget küldtek.

Nyárádremetéről, Szovátáról, Mikházáról és Székelyhodosról érkeztek önkéntes tűzoltóautók és pumpagépek. Először a pincékbe, lakásokba behatolt vizet, délután már a kutakat is szivattyúzták, és szinte estig dolgoztak a szemerkélő esőben is. Szerda reggelre már elapadtak a sáncok, így csak a nyomok mutatják, hogy mekkora volt a természeti csapás.

Megvannak az első összesítések

A polgármesteri hivatal szerda déli összesítése szerint községszinten az ár 13 házat, 268 családi gazdaságot és ugyanennyi kutat érintett, valamint 686 személyt (ebből 113 kiskorú és 4 csecsemő), a leginkább érintett település pedig Jobbágyfalva.

Előzetes információk szerint 150 hektár szántóterület és kaszáló került víz alá, hat hidat pedig megrongált az ár.

Felmérik a károkat és fertőtlenítenek

Az önkormányzat szerdán reggel tájékoztató anyagokat juttatott ki a lakossághoz arról, hogy mire kell figyelni árvíz esetén. Egy-két napon belül elkezdik a kutak ismételt kiszivattyúzását és fertőtlenítését, az ehhez szükséges anyagokat már meg is rendelték. Addig is azok a családok, akiket érintett az ár, ingyen kaphatnak palackozott ásványvizet a község több üzletében. A község polgármestere szerdán délután járt a prefektúrán, hogy megtudja: lesz-e pénz a kártalanításra. Balogh István ezúton is szeretne köszönetet mondani az önkéntes tűzoltóknak és a lakosságnak, hogy kivették részüket a keddi kárelhárításban. „Igazi összefogásnak voltunk tanúi” – mondta az elöljáró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 02., csütörtök

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit

Tizenkétezer lejjel és ezerkétszáz euróval „gazdagodott” két Szépvíz községi fiatal. A pénzt egy idős helyi férfit múlt év júliusa óta zsarolva szerezték.

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit
2017. február 28., kedd

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát

Hagyományos bikaütést tartottak Kászonaltízen: a jelentős múlttal rendelkező eseményt minden évben húshagyókedden szervezik meg, majd az éjfélig tartó mulatozás után „eltemetik a telet és a vígságot, hogy minden ember lásson munkához”. 

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát
2017. február 27., hétfő

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot

A környezetőrség is ellenőrzést tartott a kászonaltízi önkormányzat által működtetett, fúrt kútból származó vízzel kapcsolatosan. Mivel a szolgáltatás nincs engedélyeztetve, és a szennyvíz belefolyik a Kászon-patakába, 30 ezer lejes bírságot szabtak ki.

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot
2017. február 23., csütörtök

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék

Még egy csíki településen kell eltávolítani a Községháza feliratot a polgármesteri hivatalnak otthont adó épületről – a Hargita Megyei Törvényszék ítélete ezúttal Csíkrákos polgármesterét kötelezi erre. A községvezető azt mondta, fellebbezni fognak.

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék
2017. február 22., szerda

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson

A múlt év végén történt gyilkosság óta még mindig nagy a félelem Homoródalmáson – jelentette ki a település polgármestere a Területi Közrendi Hatóság első ülésén. A rendőrség és a csendőrség képviselői támogatásukról biztosították a tisztségviselőt.

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson
2017. február 22., szerda

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba

Pontot tettek Csíkpálfalva több éves infrastrukturális beruházásának végére: a községi utak felújítása után befejezték a pálfalvi és delnei kultúrotthonok felújítását, bővítését, valamint elkészült a delnei napközi otthonos óvoda is.

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba
2017. február 21., kedd

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében

Székely határőr emlékközpontot hoznak létre Szépvízen a szocializmusban még öregotthonként működő épületben, miután befejezik annak felújítását. Idén az épület tatarozása és a történelmi visszatekintő anyaga készül el. A központot jövőben rendeznék be.

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében
2017. február 20., hétfő

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére

Elkezdődhet idén a nyikómalomfalvi szennyvíztisztító állomás bővítése, miután a farkaslaki önkormányzat sikeresen pályázott a korszerűsítéshez szükséges összegre.

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

A vízhiányt tartja a legnagyobb problémának István Adrián székelyderzsi polgármester. Az elmúlt fél évben az elődje által megkezdett projekteken dolgozott. Ezek közül az egyik legfontosabb az akadozó ivóvíz-szolgáltatás. 

Megoldást keresnek a vízhiányra
Megoldást keresnek a vízhiányra
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Negyedik alkalommal tartanak kolbászfesztivált Csíkszentmiklóson szombaton.

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!