Az eddiginél több egészségügyi szakember lesz a búcsú helyszínén

Az eddiginél több egészségügyi szakember lesz a búcsú helyszínén

Fotó: Veres Nándor

Készülnek a csíksomlyói pünkösdi búcsúra a mentősök is: a Hargita Megyei Mentőszolgálat közel száz munkatársa és harminc mentőautója lesz szombaton készenlétben a helyszínen. Munkájukat önkéntesek is segítik.

R. Kiss Edit

2015. május 22., 18:482015. május 22., 18:48

Ebben az évben kicsit változtattak a pünkösdi búcsú helyszínén a mentőpontok elhelyezésénél: megszüntették a Szék útján, a kórházépületben eddig felállított és kevésbé kihasznált mentőpontot – közölte Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója. Ismertette, a búcsú helyszínén négy mentőpont lesz, egy a kegytemplom udvarán, egy a borvízforrásnál és kettő a nyeregben, az oltárral szemben, jobb és bal oldalon. Idén ugyanakkor megerősítik a mentőpontok személyzetét, több szakembert irányítanak a helyszínre, mint ahányan az előző években dolgoztak ott – közölte az igazgató. Elmondta, munkájukat a Vöröskereszt önkéntesei és a hegyimentő szolgálat munkatársai is segítik. Felajánlották munkájukat magyarországi mentős kollégák is, aki a Székelyudvarhelyen hagyományosan ilyenkor zajló mentős konferencián, majd zarándokként a búcsún vesznek részt.

Péter Szilárd a zarándokoknak azt tanácsolta, hogy mivel az előrejelzés szerint szombaton a nap nagy részében meleg lesz, jól szellőző öltözetben érkezzenek, és hozzanak magukkal folyadékot. Aki gyógyszert szed, az reggel ne felejtse el azt bevenni, illetve magával vinni, ha a nap folyamán is kell még bevennie. Fontos ugyanakkor, hogy étkezzenek is – tette hozzá. Ha zápor lesz, akkor nem szabad rohanni, hisz ilyenkor könnyen történik baleset – mutatott rá a mentőszolgálat vezetője.

Péter Szilárd azt ajánlja, hogy ha a búcsú helyszínén valakinek szüksége van a mentősök segítségére, és látja valamelyik mentős sátrat, akkor küldjön oda a sátorhoz valakit, aki segítséget kér és a helyszínre vezeti a mentősöket. Más esetben a 112-es egységes segélyhívót kell hívni, előfordulhat azonban, hogy gyenge lesz a térerő, és nehezen lehet majd telefonálni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!