Felújított csíksomlyói szakrális hely

Felújított csíksomlyói szakrális hely

Fotó: Veres Nándor

Eredeti formáját megtartva hétmillió forintból újították fel a csíksomlyói Hármashalom-oltárt. A pünkösdi búcsú ünnepi szentmiséjének helyszínén, az oltárszínpadnál, pénteken délben további támogatás lehetőségéről is szó esett.

Kozán István

2015. május 22., 14:212015. május 22., 14:21

2015. május 22., 14:292015. május 22., 14:29

„Ferences közösségünk hálás az emberi segítéségért és a közreműködésért. Köszönjük a magyarországi egyházi államtitkárságnak és Soltész Miklós államtitkár úrnak a nagylelkű, ötmillió forintos támogatásért. Láthatjuk, hogy a vállalkozónknak, Antal Andrásnak sikerült idejében befejeznie a munkát, nekünk nem is volt kétségünk efelől. Nagyon szép munkát végeztek” – mondott köszönetet a Hármashalom-oltár előtt Böjte Mihály, a csíksomlyói kolostor házfőnöke.

Mint kifejtette, nagyon sokan nyújtottak segítséget, beleértve a konyhásokat is, akik főztek a munkásoknak. „Nagyon hálásak vagyunk a névtelen adakozóknak is, mert a perselyadományokból pótoltuk ki azt a kétmillió forintnyi összeget, ami még szükséges volt a munkálatok befejezéséhez.”

Soltész: össznemzeti ügy

„A pünkösdi búcsú a magyarság nagy ünnepe ebben a csodálatos környezetben, ennél a gyönyörű oltárnál. Annak ellenére, hogy katolikus szertartású szentmisénk lesz pünkösd szombatján, azt kell mondanom, hogy ez az összmagyarság ünnepe, mert nagyon sokan utaznak ide más tájakról. Ehhez az ünnephez járult hozzá a magyar kormány egy kis segítséggel. Köszönöm szépen a ferences atyáknak azt az áldozatvállalását, amit itt végeznek Csíksomlyón, hiszen ez össznemzeti ügy. Ötmillió forinttal tudtuk támogatni az oltár felújítását” – fejtette ki Soltész Miklós egyházügyi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Egyébként nem csak Csíksomlyóra jutott a kormánytámogatásból: csak ebben az évben székelyföldi templomokra, illetve közösségi programokra és közösségi célú létesítmények felújítására több mint 140 millió forinttal támogatta a magyar kormány az egyházakat.

További támogatásra számíthatnak

Látva az oltár előtti falépcső cserére szoruló elemeit, portálunk kérdésére Soltész kifejtette: amennyiben a ferences atyák részéről megalapozott kérés érkezik további munkálatok támogatására a magyar kormány fele, biztos, hogy a következő évben támogatják a felújítás folytatását.

„Jövőben is folytatjuk az együttműködést. Nagyságrendet még nem mondok, mivel fel kell mérni az oltár környékén még elmaradt munkálatokat, de biztosan bekerül abba a támogatási rendszerbe, amit a magyar kormány évek óta elindított a második Orbán-kormány kezdete óta itt Székelyföldön is.”

Tizenötmillió forint
Lezárult az idei csíksomlyói támogatás első, a Hármashalom-oltár felújítására vonatkozó része, a második szakasza további 15 millió forintot tartalmaz, ez az összeg a héten meg is érkezett a Ferenc-rendiek számlájára: ebből kétmillió forintot a kegytemplom toronysisakjának lefestésére költenek, ugyanakkor tervben van a zarándokház felújítása, utóbbi megvalósítás határideje jövő pünkösd.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!