Székelyhon.ro
2012. május 23., szerda; Ma Dezső napja van
Rss Facebook oldal Twitter oldal Iwiw oldal Google +1 oldal

Szegedi Csanád: „Legyen Dózsa György a Gheorghe Doja utca”

Gáspár Botond | 2010.06.08. [17:06] | Utolsó módosítás: 2010.06.08. [17:55]

Kétkedve fogadták a hírt a marosvásárhelyi magyarok és románok egyaránt, amikor megtudták: a Jobbik nyit EP-irodát a városban. Egyesek szerint jó, mások szerint viszont egyenesen ártalmas lehet az erdélyi magyarságra nézve a Jobbik jelenléte. A célokról beszélt június 8-án Szegedi Csanád.

szegedi_csanad_BLG_bA Jobbik EP-képviselője marosvásárhelyi irodájának megnyitóján elmondta: üzenetet kíván közvetíteni, miszerint felelősséget vállal a Magyarország határain túlra szakadt magyarokért, szerinte ugyanis egyetlen magyar nemzet létezik, amely egységes, függetlenül attól, hogy hol húzódnak meg az országhatárok.

„Az Európai Unió alapértékei közé tartozik az anyanyelv szabad használata, ezért azt szeretnénk elérni, hogy Erdélyben hivatalos állami nyelv legyen a román mellett a magyar is. Továbbá, hogy a közintézményekben érvényesüljön az etnikai arányosság elve, vagyis ahol a magyarok a lakosság 80–90%-át teszik ki, ott például a rendőrség kötelékében is 80–90%-os arányban legyenek magyarok. Ezenkívül magyar nyelvű oktatást szeretnénk az óvodától az egyetemig, és indítványozni fogom az EP-ben, hogy vizsgálják felül az etnikai arányok Romániában zajló erőszakos megváltoztatásának módozatait, mert Románia a trianoni szerződésben vállaltakkal ellentétesen cselekszik”– ismertette terveit Szegedi Csanád (fotó). Hozzátette, a marosvásárhelyi irodában fogadják a mezőségi, a kalotaszegi vagy az érmelléki panaszosokat is, valamint a jó szándékú román nemzetiségűeket.

Hangsúlyozta: az iroda nem a románság ellen, hanem a magyarságért jött létre. „Elég volt a meghátrálásból. Szeretnénk, ha például Marosvásárhelyen nem Gheorghe Dojának hívnák a Dózsa György utcát, valamint a város nyerje vissza Székelyföld fővárosa rangját, ami nyilvánuljon meg jelképeiben, megjelenésében is a magyar vonatkozású szobrok, utcanevek szintjén” – fogalmazott az EP-képviselő. Szegedi Csanád elmondta, amennyiben a marosvásárhelyi iroda jól teljesít, akkor elképzelhető, hogy Erdély más városában is nyit képviseletet, de az már biztos, hogy Szabadkán vagy Zentán hamarosan beindul a tevékenység.

Az Ifjúság utca 2. szám alatti ingatlan 3. emeletén levő iroda keddenként 11–17 óra között van nyitva, Szegedi Csanád pedig előre bejelentett időpontokban tart fogadóórát, az elsőt június 9-én, szerdán 16 és 19 óra között. Erdélyi kabinetvezetője Bagoly Zsolt, a marosvásárhelyi irodát pedig Vitus Örs irányítja.

Komment




Hozzászólás száma:
Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a mércét
Hozzászólások172
172.
Anonim
2011.01.13., csütörtök [21:12]
Beszél a tudatalatti! Ezeket a SRi magyar szekciója találta ki, mint ahogyan az SZDSZ-t is. Ei dűdig könnyű nekik, hiszen a Borsos Tamás utcában volt a tulajdonképpeni főhadiszállásuk és nem pedig Budapesten, ahogyan ezt egyesek szeretnék remélni. Tehát, ahogyan azt az egyik fórumozó is megfogalmazta, többször is, nem minden magyar kezdeményezés, ami felszínileg annak látszik. Az Eminescu ifjúsági házbeli irodájuk, csupán SRI-s konspirációs központ, a valódi vezérkari központ per pillanat a Dózsa György utcában található, ide jelentenek a srácok. Tehát, ahova nem Dumitru megy el jelenteni sajátjai ellen, azt a helyet illendő magyar névvel illetni, mert hogyan is néz ki az, hogy mi magyarul jelentünk és az utca már nem Borsos Tamás, se nem Dózsa György, csak úgy simán Gh. Doja! Ennek függvényében annak is utánanéznék, hogy annak idején, ki az állat eresztette a nyakunkba azeknek a jobbikos majmoknak az elődeit! Az agytalan Szálasiékat! Csaknem a Siguranta? És ha jobban végiggondoljuk az egész kavarást, talán végleg el megy a kedvünk a nevethetnéktől.
171.
Egyasokbol
2010.07.08., csütörtök [14:51]
Megkérdezném én Béla úrtól is, de sajnos azt már tapasztaltam, milyen eredményekre képes.

Gondoltam, ime itt egy fiatal, dinamikus, csupa ötlet és tettre vágyó fiatalember és hát csak azért bátorkodtam feltenni a kérdést ...
170.
Anonim
2010.07.03., szombat [00:15]
Ezt miért nem a Béla úrról kérdezed?...
169.
Egyasokbol
2010.07.02., péntek [11:59]
Nos valami eredmények? vagy csak a füst volt nagy és sűrű :))
168.
Anonim
2010.06.25., péntek [08:26]
tőkéletesen egyetértek csanáddal 20 év alatt az rmdsz-nek nem sikerult semmit sem tennie adozsa győrgy utcával
167.
alf
2010.06.18., péntek [15:15]
A Dózsa György utca visszabotyezálását már 2 évvel ezelőtt szorgalmaztam, de holmi UnDéMéRé nevezetű sokfejű sárkány foggal-körömmel védi az ó táblákat (lásd marosvásárhelyi barlanguk mindkét oldalán a Gheorghe-t). Úgyhogy, frácilor, jösztök nekem 1-1 lejjel mind a 166-on, vagy összepótolunk, s felrakjuk saját kezecskéinkkel a kétnyelvű utcanévtáblákat.
166.
smre
2010.06.18., péntek [07:05]
Végre egy olyan alakulat kerül az erdélyi magyar vérkeringésbe, amely nem a bukaresti parlamentbe jutásért kűzd és nem akar megfelelni a román politikum stratégiáinak.
Akinek meg nem kell az kussoljon, mert nem h'zhoz menő szolgáltatás ez, hanem bárki, szabad akaratából kérheti a segítségét.
Az IMF sem kért engedélyt a román néptől, hogy adjon romániának hitelt, s ugyanígy az RTL Klub sem kért támogató aláirást, hogy valaki kérvényezze már a szolgáltatás csomagba való felvételét, hanem egyszerüen ott van az adók között és ha akarsz rákapcsolsz, ha nem akkor nem.
165.
Anonim
2010.06.16., szerda [20:18]
Ki ez a verébszájú Csalán? Olvasott ez a szerencsétlenség Kós Károlyt? Ja, még olvasni sem tud magyarul, bocsi... Hallod-e, egyszer gyere le Szeredába, úgy megrakunk értetted-é, nekünk itt nem fogsz te bőcsködni, te csemer cseka!
164.
Egyasokbol
2010.06.16., szerda [16:19]
Itt vall igazából színt ez a figura:

http://www.szegedicsanad.hu/?oldal=interjuk&id=162
163.
Anonim
2010.06.13., vasárnap [10:57]
Kedves Angéla - és minden aláíró -, hiába írod, hogy próbáljunk meg emberhez méltóan kommunikálni. Egy hazuggal lehet emberhez méltóan kommunikálni? Aki ha találkozik egy ilyen ellenállással, akkor össze-vissza hazudozik az m1 Ma reggel című műsorában? Aki csak azt tudja fújni, hogy mi már nem is vagyunk magyarok, azzal lehet beszélni? Hát nem! Csak a kocsmai stílust értik, merthogy ott szocializálódtak! De azért köszönöm, hogy felraktad az eredeti szöveget, az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy Szegedi Csanád persona non grata az erdélyi magyarságnak!
162.
Badacsonyi Angéla
2010.06.13., vasárnap [09:39]
A 144. anonim hozzászólót tisztelettel kérem, hogy ne használja (és különösen név nélkül ne!) az aláírók neveit! Az egyértelműség kedvéért idemásolom, mit írtam/mit írtunk alá:
"Alulírottak
tiltakozunk az ellen, hogy Szegedi Csanád, a magyarországi Jobbik Magyarországért Mozgalom európai parlamenti képviselője irodát nyisson Marosvásárhelyen vagy bárhol Erdélyben.
Szegedi Csanád nyilatkozataiban megkérdőjelezi az európai határokat, a romániai parlamentáris demokráciát — amit egyszerűen elnyomó hatalomnak nevez —, valamint a romániai magyarság valamennyi törvényes politikai képviseletét. Úgy nyilatkozik Erdélyről, mint „Európa egyik legértékesebb területéről, amelynek hovatartozása egyáltalán nem lényegtelen”, a moldvai csángók magyarországi letelepedése kapcsán pedig a faji alapú politizálásra emlékeztető módon ”vérfrissítést” emleget. Bár elismerjük Szegedi Csanád szabad véleménnyilvánításhoz való jogát, úgy tekintjük, hogy az említett nézetek képviselete ellentétes az érvényes nemzetközi szerződésekkel, a romániai törvényes politikai viszonyokkal és alkalmas arra, hogy ellentéteket keltsen mind a romániai magyarok, mind pedig a romániai magyarok és románok között, mind pedig Magyarország és Románia között.
Mi, akik elutasítjuk a vérségi vagy faji alapon való politizálást, az európai határok és a parlamentáris demokrácia megkérdőjelezését, és fontosnak tartjuk hogy a marosvásárhelyi illetve erdélyi románok és magyarok közötti demokratikus együttélési folyamatba harmadik fél ne avatkozzon be, nemkívánatosnak tekintjük Szegedi Csanád irodájának megnyitását Marosvásárhelyen, vagy bárhol Erdélyben. Állásfoglalásunk civil kezdeményezés, nem támogat semmiféle hatósági eljárást az ügyben, pusztán annak a kifejezése, hogy az aláírók ellenzik és károsnak tartják azt, hogy a Szegedi Csanád és pártja által vallott meggyőződések az iroda révén teret kapjanak Erdélyben."

Tehát azt, hogy "Ezen emberek arra kérnek, hogy nagyon gyorsan húzzál haza, ahonnan jöttél és foglalkozz a saját fajtáddal, az undorító gyűlölködő kenyérféltőiddel!" nem mondtuk, nem kértük, NEM EZT írtuk alá. Kezdjünk végre emberhez méltóan kommunikálni, Emberek: mindenki a saját neve alatt írja le a saját mondatait, tisztelve a másik embert! Köszönöm!
161.
Anonim
2010.06.12., szombat [23:38]
Hogy néz ki ez a csávó????????
A Besenyő család tagja? Móórgit, látod mi lett a fiadból? Noooormális???
160.
Csiba
2010.06.12., szombat [22:43]
Kerekes 111, jobban tennéd, ha megválogatnád a szavaidat, mert szájba leszel terítve a Pöfeteg gombáddal együtt, értetted-é! Úgy megváglak csóró, hogy egy hétig egyirányba nyalod a taknyodat, nekem nem nyomod a hülye süketelést, hogy aki nincs ezzel a kis takonypóccal, az már magyarellenes, elég volt belőletek szájhős hazafiak! Azt én tudom, hogy mikor mi ellen tiltakoztam és kik mellett álltam ki, úgyhogy csiba te liba!
Majd ha rászabadítja ez a Pöfeteg a vásárhelyi magyarokra megint a félidióta, félrészeg románokat, akkor biztos beledugom a fejed ennek a Pöfetegnek a seggébe!
159.
Anonim
2010.06.12., szombat [21:14]
Kedves Kerekes 111...en merem remelni,hogy az altalad emlitett esetekben ,amikor a magyarokat bantalmaztak ,akkor is voltak tiltakozok csupan a media nem verte nagydobra,mert akkor az elozmenyekkel is sokat kellett volna foglalkozni.Mas kerdes ,hogy az aktualis varosbeli jobbik szimpatizansok miert nem mentek akkor ki az utcara ,miert nem alltak ki es tiltakoztak...hiszen olyan szemelyekert tettek volna,akiket esetleg ismernek ....En a magam reszerol nem vagyok egyetlen nemzet ellen sem( "bezzeg a romanok ellen nem vagytok!"),hanem azok ellen vagyok ,akik megerdemlik ezt(nemzeti hovatarozas nelkul). Azt mondod masokra,hogy ok gyava ,struccpolitikat folytatnak,szokdosnek azok ellen akik nekunk nem artottak.Tudod ,artani sokfelekeppen lehet! Es Vasarhelyen amugy is kenyes dolog ezt a fajta politikat kepviselni amit a jobbik,mivel az itteni magyarokat mar megprobalta a sors...kicsit jobban ,mint az altalad emlitett varosok lakoit! Miert nem nyitott Sz .Cs.irodat valahol Csikvideken vagy Kovasznan,ahol tobbsegben a magyar ..... a vasarhelyieknek van szukseguk eggyel tobb gondra ugye? Amit pedig nektek uzenek,ti akik nem szokdostok a jobbik ellen,hanem akkor szokdostok ha ok futyolnek egyet...arra gondoltatok-e mar ,hogy ha valamilyen csoda folytan sikerulne elerni az Autonom Tartomanyt...akkor Maros ,Hargita es Kovaszna kulonvalna...de ez azzal is jarna ,hogy teljesen magukra hagynank Brasso ,Arad ,Szatmar stb amugy meg nalunk jobban is megprobaltatott es elnyomott magyarsagat? Vagy ez mar tegetek nem erdekel ,fontos ,hogy a magyarorszagi "Nagytestverek" -nek eleget tegyetek es ugorjatok ,ahogy ok tancoltatnak a sajat erdekeik elerese celjabol????????????
158.
kata Marosvasarhelyrol
2010.06.12., szombat [19:53]
Imola.
Ha ilyen jo emberekakkor miert romanoznak le minket?
157.
Kerekes111
2010.06.12., szombat [19:22]
Kedves Csiba és a többi magyarellenes személy! ANNYIRA TELE VAGYTOK ELŐITÉLETEKKEL, HOGY ZUDUL KI BELŐLETEK! A baj az, hogy a magyarok ellen. Bezzeg a románok ellen nem vagytok. Egy gyáva, struccpolitikát folytató banda vagytok egytől-egyig. Tudtok szökdösni azok ellen, akik nektek nem ártottak és nem ártanak. Ti nem olvastok el egy hozzászólást sem, mert kézzelfogható választ nem is tudnátok adni, ti csak azért szövegeltek, hogy lenyomjátok azokat és a ti, agyalágyult, megalkuvó válaszotok legyen felül! Bár ilyen vehemensek lennétek akkor is amikor amygarokat bántalmaznak Székelyföldön, mint ahogyan történt Csikszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Kézdin kétszer! Akkor miért nem hallani itt a hangotokat, miért nem tiltakoztok ezek ellen? Egyetértetek a magyarverésekkel, vagy azzal, hogy minket egyfolytában sértegessenek? Mert úgy tünik igen! Eladtátok a lelketeket a románoknak, székelység sírásói ti! Károgó gyáva banda!
156.
Csiba
2010.06.12., szombat [18:11]
Erikának teljesen igazat adok, ezek a nyomorultak abból akarnak megélni, hogy nemzeti, etnikai alapon uszítanak össze népeket, ők meg halásznak a zavarosban, mint Magyarországon is, jól megélnek a cigánygyűlölők szavazatiból. Érdekes Csíkszentmártonba nem kellett semmi gárda, hogy a renitens cigókat helyükre rakják a góbék.
Ismerünk Csanádka, a dzsipók már keresnek a kiskunlacházi beszéded miatt! Ha lehet cigányok közé ne nagyon merészkegyé! Vagy van vér a pucádba, te vérszívó?
Vagy téged is priuszos bűnözők védenek, mint a Vonát? Ja, a Zsiráfra, meg a másik bűrfejűre gondolok... Igazán rátelefonálhattál volna a Vona barátodra, hogy mikor van a szavazás a kettős állampolgárságról, ha már ennyire hülye elnököd van! Ha ilyen az elnök, milyen lehet a többi jobbikos? Itt Szeredába is van egy-két hülye gárdista oszt jól megagyaltuk egy este őket a Galaxy discoba, kicsikét nagy volt az arcuk, sokat bőcsködtek, azt hitték, hogy vagánok abban a lájbiban, menekültek mint a patkányok.
155.
Anonim
2010.06.12., szombat [17:52]
Találtam egy cikket, ahol leírja egy bátor újságíró, hogy ez a Szegedi mekkora egy bunkó, hogy rögtön lerománozza azokat a magyarokat, akik nem értenek vele egyet, és azt hiszi magáról, hogy székely. Noooooooormális??? Ja, meg egy pökhendi, arrogáns kis pöccs ez a Pöfeteg Csanád, legalábbis én ezt olvastam ki a cikkből!!!!!!!
A linkre kattintva az ötödik oldalon van a cikk, Önjelölt képviselő címmel

http://www.reggeliujsag.ro/pdf_olvaso.php?pdf=data/227-2009-10-6/227-1.pdf&page=data/227-2009-10-6/227
154.
Anonim
2010.06.12., szombat [17:52]
Elnezest ,ha magyarorszaginak gondoltalak,ez csupan azert volt ,mert nem azt irtad"magyarok ,szekelyek vagyunk",hanem ,hogy " vagytok" es igy felreertheto volt. Az egyaltalan nem baj (sot) ,ha valaki magyarul erez,csak en (mint sokan masok gondolom) mar egyaltalan nem bizok a politikusok tisztesseges szandekaban(es ez alol a mienkek sem kivetelek ,egytol egyik!).A jobbik vezetosege ,ha nem akarja ,hogy amit ok kepviselnek felreertheto legyen ,akkor meg kene tiltsa tagjainak es szimpatizansainak a kulonbozo mocskos hangnemben eloadott velemeny nyilvanitasokat.Sajat szememmel lattam Magyarorszagon olyan falfirkakat pl ,hogy "Feher Magyarorszagot! -Eljen a Jobbik!" es a tobbit mar le sem irom ,mert nyomdafesteket nem tuno tragar szavak. Ezek igen is nagyon faji hovatartozasra valo bantasra(sot irtasra) buzditanak.Es hasonloan nyilatkoznak sokan a kulonbozo forumokon is.Nos velemenyem szerint az a vezeto politikus ,aki nem ert ezzel egyet ,az el kene hatarolodjon az ilyen emberektol .Amugy az egyenruhas ,katonai stilusu felvonulasok sem a bekes megoldasokat sugalljak szamomra(mint ahogy a katonai kikepzesek sem,amit it alabb valaki emlit es tenyleg olvashatunk rola a megadott oldalon).Azzal is tisztaban vagyok ,hogy az etnikai osszetetele a varosoknak eroszakkal megvaltozott(konkretan Vasarhelyrol beszelek most ,mint otthonomrol),de nagyon naiv dolog azt hinni ,hogy ezen szep beszeddel ,egyetertessel valtoztatni lehet.Es akkor megint csak az eroszak marad...egyik nemzet bevadul,ok nem adjak mert szerintuk "az o orszaguk" ,masik nemzet bevadul ,mert tudjak ,hogy az o otthonuk es nekik vannak a dedszuleik abban a varosban eltemetve...s akkor marad csak az eroszak ,a verekedes ,az utalat es a sok -sok evig megmarado keseru szajiz,mint 1990 utan. A politikusok meg szepen felreallnak...a jobbikosok hazamennek Magyarorszagra es a bajban magara marad a szekely. ...A politika es a hatalom soha nem a bekes ,megerto beszelgetesekrol es tettekrol szolt! Ennyit az en velemenyemrol.Kellemes hetveget kivanok mindenkinek ,Erika.
153.
D. Imola
2010.06.12., szombat [17:05]
Erikának: Először is nem élnek magyarországiak a környezetemben, Erdélyben élek.
Másodszor nem Csanád a felelős azért, hogy a csonkaországiak (és az itthoniak sem, lásd Trianon kapcsán a felmérést) nincsenek tisztában történelmünkkel. Itt nem etnikai problémáról van szó (bár akár erről is lehetne, hisz nagyon megváltozott az etnikai összetétel, és nem természetesen, hanem erőszakosan, a mi rovásunkra), hanem hogy tudjuk, ki hová tartozik, ismerje gyökereit.
Nem kell senkit bántalmazni hovatartozása miatt, remélem, nem gondoltad komolyan, hogy ez lenne a cél, de minket se bántsanak, ha magyarul beszélünk, soha, sehol! Csanádék, és még sokan mások épp ezért (is) emelnek szót, miért kell tenniakarásukat megakadályozni, előítéletekkel fogadni közeledésüket? Miért baj az, ha valaki magyarul érez, és tenni is próbál ezért? Én ezt nem értem........
152.
Anonim
2010.06.12., szombat [14:53]
Arra emlekeztetsz minket, amit mi mindig is tudtunk ,hogy"magyarok,szekelyek vagyunk".... akkor talan emlekeztesd a magyarorszagiakat is a kornyezetedben,hogy ne romanozzanak le minket (vagy szlovakozzak ,ukranozzak szerbezzek a tobbi kisebbsegben elo magyart),foleg ameddig mi sokkal tisztabban beszeljuk edes anyanyelvunket ,mint az anyaorszagiak 80%-a(tisztelet a kivetelnek)...raadasul olyanok is akik svabok,racok es totok utodaikent "nagymagyarkodnak".Tolem szemely szerint meg az is volt kerdezve ,hol tanultam meg ilyen jol magyarul.?..Na latod ,ez az amitol az oseink forognak a sirjukban,hogy a sok tortenelembol bukast erdemlo magyarorszagi( ismet tisztelet a keves kivetelnek) lenez minket ,felsobbrendunek tartja magat ...de elovenni,uszitani politikai celbol -erre jok vagyunk mi is.Konyorgom ,most amikor egy hatarok nelkuli Europa a cel .....miert verjem agyon azt a roman vagy cigany embert ,akivel evek ota szomszed vagyok(nem ellenseg !),vagy eppen egyutt jatszottam gyerekkent Csupan a hatalomharc kedveert ? Az en oseim attol forognanak a sirjukban,ha foloslegesen embernek artanek,mert az en oseim akkor harcoltak ,ha az eletuk mulott rajta...nem csupan kedvtelesbol.Es harcoltunk mi is Marosvasarhelyen 1990-ben ,amikor az eletunk miatt tettuk es harcoltak velunk a cigany szomszedaink...de hol voltak akkor a magyarorszagi joakaroink??????????Az o oseik nem forogtak a sirjukban akkor???????????? Tisztelettel , Erika.
151.
Anonim
2010.06.12., szombat [14:29]
Kedves Anonim128 ,most idezek valamit a kovetkezo oldalro lhttp://szekelypajzs.ro/szekelyfelsziget/fellepok.php.
Ime az idezet:"A hivatásos harcművészként éveken át vezettem a Magyar Gárda közelharc-kiképzését. A feloszlatása után világossá vált, hogy a rendszert irányító hatalmi erők nem tűrnek meg semmilyen nemzeti őrsereget..." Nos kerdem en ,hogyan lehet elhinni ,hogy ezek az emberek nem akarnak nekunk problemakat okozni ? Egy bekes part tagjainak miert lenne szuksege kozelharc kikepzesre??????????? Mint irod "Ha a saját gyermekeitek nyakát vágnák el a románok akkor is elfutnátok, csak hogy a saját irhátokat mentsétek"...nos ebbol az szurheto le ,hogy te nem vagy kozulunk valo,mert nem ismered a szekelyeket es azt feltetelezed rolunk,hogy a sajat gyermekeinkert nem lennenk kepesek mindenre(ezzel az egesz szekely nepet megsertetted ,te ,aki joakaronknak mondod magad(ilyen joakarok mellett nincsen szukseg ellensegek,ugye?).Mellesleg maga Sz.Cs nyilatkozott olyant ,mint az egyik forumon olvastam ,hogy"Erdely nem mindegy ,hogy kihez tartozik". Hat ebbol is latszik ,hogy a bekesseg celjabol katonailag kikepzett bajtarsaknak nem a szekelyek sorsa faj ,hanem Erdely teruletet akarjak csak maguknak.Tudod mi lenne nekunk ,erdelyieknek a legjobb? Egy fuggetlen kis Erdely,aki nem tartozik semmilyen kormany fennhatosaga ala ,s most azt gondolom ezzel az erdelyiek(szekelyek ,romanok es ciganyok...stb) java resze egyetertene!
150.
D. Imola
2010.06.12., szombat [14:06]
148. Anonimnak: Szép, karakán magyar neved van....... méghogy névvel felvállalva, hahaha, ez nagyon vicces.
149.
D. Imola
2010.06.12., szombat [14:04]
Te jó ég, ennyi "értelmes" értelmiségi egy tömbben.... Nem is ismeritek Csanád munkásságát, hiszen ha ismernétek, biztosan nem utasítanátok el!!! Szánalmas, már a gondolataitok is fertőzöttek! Mindig a kompromisszum, igen, ezért tartunk ott, ahol. Ébredjetek, könyörgöm! Magyarok, székelyek vagytok. Őseitek most nagyon szomorúak lennének, hisz nem azért hagyták ránk a földet, hogy mi azt szép lassan másoknak átengedjük.
Az ellenreklám a legjobb, ez népszerűsítette a Jobbikot is. Ezzel is csak Csanád válik ismertebbé.
148.
Anonim
2010.06.12., szombat [13:31]
Bizony szép lista, és örülök, hogy legalább mi, erdélyi magyarok vagyunk olyan karakánok, hogy névvel felvállalva elutasítjuk azt a mocskot, amit ez a Szegedi Csanád nevű egyén képvisel!
147.
Anonim
2010.06.12., szombat [13:16]
Szép lista mindenesetre, de lagalább tisztábban látunk ezután.
146.
Anonim
2010.06.12., szombat [05:35]
Lehet, hogy nem magyarként gondolkodnak - merthogy többségük székely:)) -, de nem is ez volt kérdés, te funkcionális analfabéta: aki fél, miért hazudik egy reggeli hírműsorban? Így kell kezdeni? Hazugsággal? Értelmes vagy?
145.
kenyeres pajtás
2010.06.11., péntek [22:30]
akik mindezt aláírták sajnos nem magyarként gondolkodnak, egy magyar ember nem fél Szegedi Csanádtól, mert ő az igaz magyar szellemiséget képviseli és nem a magyarellenes globalizmust...
144.
Anonim
2010.06.11., péntek [22:21]
Csanádka, mit hazudozol te a Ma reggelben (m1 Televízió), hogy Mariah Carey és Michael Jordan is aláírta? Hol, te alávaló hazug! Gyurcsány volt a mestered? Vagy te vagy a Gyurcsány mestere?
Ezen emberek arra kérnek, hogy nagyon gyorsan húzzál haza, ahonnan jöttél és foglalkozz a saját fajtáddal, az undorító gyűlölködő kenyérféltőiddel!

622. Badacsonyi Angéla, bábszínész, Kecskemét (2010-06-11 21:14:10)
621. Sorbán Csaba, színész, Kecskemét (2010-06-11 21:13:23)
620. Ungvári-Zrinyi Kata, diák, Marosvásárhely (2010-06-11 21:07:20)
619. Simon Réka, kutatási asszisztens, Budapest (2010-06-11 21:01:20)
618. dohi orsolya, orvos, szatarnemeti (2010-06-11 20:58:49)
617. Daniel Katalin, Budapest (2010-06-11 20:58:46)
616. Válé Zoltán, munkás, Göteborg (2010-06-11 20:58:23)
615. Kolcsar Magda, tisztviselo, Marosvasarhely (2010-06-11 20:54:30)
614. Dáné Tibor Kálmán, tanár, művelődésszervező, Kolozsvár (2010-06-11 20:49:05)
613. Szathmáry István, Kolozsvár (2010-06-11 20:48:21)
612. Székely Melinda, Kolozsvár (2010-06-11 20:42:43)
611. Morvay Anna, körzeti nővér, Budapest (2010-06-11 20:41:36)
610. Lazin Gavril-Ioan, kisiparos, Szatmarnemeti (2010-06-11 20:40:07)
609. Pongrácz Brigitta, orvostanhallgató, Marosvásárhely (2010-06-11 20:38:29)
608. Fehérvári Zsolt, diák, Zilah (2010-06-11 20:36:44)
607. Döngölő László dr, orvos, Budapest (2010-06-11 20:36:02)
606. Visky Zsolt, diák, Kolozsvár (2010-06-11 20:30:05)
605. Nagy Károly, vállalkozó, Orosháza (2010-06-11 20:13:40)
604. visky ábel, film szakos egyetemista, kolozsvár (2010-06-11 20:13:00)
603. Koros-Fekete Mátyás, tanuló, Koloysvár (2010-06-11 19:49:56)
602. Csiszar Jozsef Apor, egyetemi halgato, Kezdivasarhely (2010-06-11 19:49:47)
601. Kranyecz Béla, specialista, Miskolc (2010-06-11 19:49:02)
600. Égető Béla, Mérnök, Ulm (2010-06-11 19:41:26)
599. Péter Attila Antal, reklámgrafikus, Sepsiszentgyörgy (2010-06-11 19:40:08)
598. Harms Victoria, Budapest (2010-06-11 19:33:08)
597. páskándiné sebők anna, kultura történész, budapest (2010-06-11 19:31:44)
596. Mészáros Zsófi, galerista, Budapest (2010-06-11 19:31:18)
595. Bodor Zsolt, Szatmarnemeti (2010-06-11 19:25:09)
594. Lazici Noemi, egyetemista, Kolozsvar (2010-06-11 19:21:44)
593. Jakab Emese, egyetemista, Kolozsvár (2010-06-11 19:16:55)
592. Kovács Ákos, informatikus, Budapest/Marosvásárhely (2010-06-11 19:13:42)
591. Albert Csaba Ferenc, Székelyudvarhely (2010-06-11 19:01:02)
590. Gács Anna, egyetemi oktató, Budapest (2010-06-11 18:52:42)
589. Madaras Péter, állatorvos, Kolozsvár (2010-06-11 18:51:03)
588. Csergő-Benedek Csilla, könyvtáros, Sepsiszentgyörgy (2010-06-11 18:45:37)
587. Orbán Gyöngyi, egyetemi tanár, Kolozsvár (2010-06-11 18:42:10)
586. Kovács Péter, nyugdíjas, Nagybánya (2010-06-11 18:41:08)
585. Rus Doina, vállalkozó, Nagybánya (2010-06-11 18:40:18)
584. Eleonóra Víg, informatikus, Kolozsvár (2010-06-11 18:37:06)
583. Fegyveresi Zsolt, Kolozsvár (2010-06-11 18:26:59)
582. Csutak Judit, tanár, Csíkszereda (2010-06-11 18:25:24)
581. Kiss Mónika, művészeti munkatárs, Pécs (2010-06-11 18:24:45)
580. Tóth István Steff, sajtó, Marosvásárhely (2010-06-11 18:23:53)
579. Veress Kata, pszichológus, Herceghalom (2010-06-11 18:23:06)
578. ADORJÁNI ISTVÁN, KÉPZŐMŰVÉSZ, MAROSVÁSÁRHELY (2010-06-11 18:21:19)
577. Bágyoni Szabó István, író, Budapest (Kolozsvár) (2010-06-11 18:19:33)
576. Sinziana Paltineanu, doktorandusz, Budapest (2010-06-11 18:16:23)
575. Veress Boglárka, egyetemista, Kolozsvár (2010-06-11 18:16:10)
574. Julia Kakucs, Gyogypedagogus, Nèmetorszàg (2010-06-11 18:11:31)
573. Iakob Attila, doktorandusz, Kolozsvar (2010-06-11 18:09:52)
572. Horvat Attila Istvan, Marosvasarhely (2010-06-11 17:59:12)
571. Barabás Árpád, színész, Gyergyószentmiklós (2010-06-11 17:57:22)
570. bekő fóri zenkő, egyetemi hallgató, marosvásárhely (2010-06-11 17:56:11)
569. Bicsok Zoltán, levéltáros, Csíkszereda (2010-06-11 17:45:02)
568. Paulovits László, Csömör (2010-06-11 17:26:50)
567. Vassy Márta , üzlet tulajdonos, Kolozsvár (2010-06-11 17:22:57)
566. Szabó István, mérnök, Marosvásárhely (2010-06-11 17:21:45)
565. Vassy Zoltán, kereskedelmi igazgató, Kolozsvár (2010-06-11 17:21:34)
564. G. Czintos Emese, szakforditó, kolozsvar (2010-06-11 17:20:02)
563. Vassy Loránd, üzletvezetö, Kolozsvár (2010-06-11 17:19:43)
562. Lippai Cecilia, doktorandusz, Budapest (2010-06-11 17:08:03)
561. Csiki Huba, tanar, Marosvasasrhely (2010-06-11 17:07:55)
560. Metz A. Márton, ny. olvasószerkesztő-korrektor, Kolozsvár (2010-06-11 17:06:20)
559. Antik Sándor, vizuális művész, Kolozsvár (2010-06-11 17:00:46)
558. Gécsi Beáta, tanárnő, Nagyszalonta (2010-06-11 17:00:03)
557. Dr. Pongrácz István, fogorvos, Magyarország (2010-06-11 16:59:47)
556. Dinu Adam, scriitor, ziarist, Bucuresti, Romania (2010-06-11 16:51:44)
555. Máté Gabriell, Doktorandusz, Heidelberg (2010-06-11 16:47:51)
554. Bartha Géza, zenész, Görlitz (2010-06-11 16:46:22)
553. Lőwy Dániel, tudományos főmunkatárs, egyetemi tanár, Washington, DC (2010-06-11 16:43:43)
552. Laurinyecz István, Brüsszel (2010-06-11 16:41:51)
551. Benczédi Anna Júlia, Kolozsvár (2010-06-11 16:41:34)
550. Szerényi Gábor, újságíró, Budapest (2010-06-11 16:37:11)
549. Váczi Roland, foto, Kolozsvar (2010-06-11 16:36:00)
548. Nagy Júlia, Marosvásárhely (2010-06-11 16:32:09)
547. Hammer Ferenc, egyetemi oktató, Budapest (2010-06-11 16:30:32)
546. Petrás Csaba, Szeged (2010-06-11 16:26:41)
545. Kendernay-Nagyidai Gertrúd, Brüsszel (2010-06-11 16:25:58)
544. Dudinszky Zoltan, tolmacs, Nagybanya (2010-06-11 16:25:48)
543. Bán Magda, újságíró, Kerepes-Szilasliget (2010-06-11 16:22:08)
542. Ara-Kovács Attila, filozófus, író, publicista, Budapest (2010-06-11 16:21:02)
541. Ertsey Csaba, Almernok, Nagyvarad (2010-06-11 16:16:47)
540. Vass Zsuzsanna, nyugdijas, Szatmárnémeti (2010-06-11 16:14:34)
539. Vass Károly, nyugdijas, Szatmárnémeti (2010-06-11 16:13:02)
538. W.Lörincz Erika, színmüvész, Bonn, Németország (2010-06-11 16:12:39)
537. Damó István, grafikus, Kecskemét (2010-06-11 16:09:43)
536. Marius Tabacu, a Kolozsvári Transilvania Filharmónia igazgatója, Kolozsvár (2010-06-11 16:08:02)
535. Weider V. István, Újságíró / színházrendezö, Alfter/Németország (2010-06-11 16:06:14)
534. Kuki Edina, programozó, Kolozsvár (2010-06-11 15:58:49)
533. Kolcsar Csilla Ildiko, Idegenvezeto, Marosvasarhely (2010-06-11 15:52:24)
532. Nagy István, ügyvéd, Marosvásárhely (2010-06-11 15:52:05)
531. Nogell Márta, Budaörs (2010-06-11 15:48:28)
530. Réder András, Közgazdász, Budapest (2010-06-11 15:48:03)
529. Janos Nemes, Tanar, Marosvasarhely (2010-06-11 15:44:56)
528. Kovacs Gyozo, Brasso (2010-06-11 15:44:01)
527. Visky Othniel, Szabadúszó, Kolozsvár (2010-06-11 15:42:33)
526. Csiby Dalma, Diak, Strasbourg (2010-06-11 15:34:16)
525. Nagy Eniko, Budapest (2010-06-11 15:32:18)
524. Balázsi-Pál Ágnes, portfólióigazgató, Kolozsvár (2010-06-11 15:31:39)
523. Mikóczy Ilona, Nagymegyer (2010-06-11 15:30:34)
522. Friciu Mircea Viorel, nyugdíjas bábszínész, Eger/Magyarország (2010-06-11 15:29:48)
521. Martonossy Magda, Kolozsvár (2010-06-11 15:28:50)
520. Alois Kommer , rádiószerkesztő, Marosvásárhely (2010-06-11 15:26:03)
519. Forgács Éva, tanár, Budapest (2010-06-11 15:24:20)
518. Bodor Anikó, képzőművész, Budapest (2010-06-11 15:20:21)
517. Salat Adriana, titkárnő, Brüsszel/Belgium (2010-06-11 15:15:10)
516. Pulay Gergő, doktorandusz, Bukarest-Budapest (2010-06-11 15:14:44)
515. Sebők Botond, fényképész, Kolozsvár (2010-06-11 15:12:39)
514. Kozma Éva, Budapest (2010-06-11 15:06:49)
513. Szilágyi Judit, titkarnő, Brüsszel (Nagyvárad) (2010-06-11 15:06:11)
512. Gálovits Zoltán, dramaturg, Temesvár (2010-06-11 15:02:58)
511. Szilágyi Ágota, színész, Temesvár (2010-06-11 15:02:23)
510. Remenyi Zsuzsanna, Szatmarnemeti (2010-06-11 15:01:52)
509. Virág Emese, diák, Budapest (2010-06-11 15:00:16)
508. Balázs Imre József, egyetemi oktató, Kolozsvár (2010-06-11 15:00:09)
507. Ábrahám Beáta, diák, Balánbánya (2010-06-11 14:56:50)
506. Szilágyi-Gál Mihály , egyetemi oktató, Budapest (2010-06-11 14:56:22)
505. Silye Lóránd, földtanász, Kolozsvár (2010-06-11 14:56:01)
504. Burus S. Ákos, diák, Csíkszereda (2010-06-11 14:55:58)
503. szilágyi júlia, irodalomkritikus, Kolozsvár (2010-06-11 14:55:18)
502. Pintér Edit, Brüsszel (2010-06-11 14:52:42)
501. Boga Katalin , nyugdijas babszineszno, Marosvasarhely (2010-06-11 14:51:33)
500. Haller István, emberjogi aktivista, Marosvásárhely (2010-06-11 14:50:28)
499. Ványolós István, egyetemi oktató, Palm Beach Gardens, USA (2010-06-11 14:48:26)
498. Hagen Levente, Budapest (2010-06-11 14:47:41)
497. Visky Sámuel, filmrendező, Kolozsvár (2010-06-11 14:47:28)
496. Fazakas Orsolya, Kolozsvár (2010-06-11 14:45:50)
495. Hernádi Gábor, Budapest (2010-06-11 14:44:13)
494. Gyorgy Orsolya, tanulo, Csikszereda (2010-06-11 14:36:22)
493. Néninger Milán, Tanuló, Veszprém (2010-06-11 14:31:57)
492. Csibi Magor, Bukarest (2010-06-11 14:27:55)
491. Brassai Zsombor, Marosvásárhely (2010-06-11 14:27:49)
490. Pávelka Rita, fordító, Budapest (2010-06-11 14:20:53)
489. Erdei-Doloczki Csongor, egyetemista, Kolozsvar (2010-06-11 14:17:55)
488. Gyerko Eva, szocialis munkas, Segesvar (2010-06-11 14:14:38)
487. Morar Tamas, Kolozsvar (2010-06-11 14:14:35)
486. György Tímea, mesteri hallgató, Csíkszereda (2010-06-11 14:13:05)
485. Kelecsényi János, tanuló, Budapest (2010-06-11 14:12:57)
484. Osváth Kinga, diák, Csíkszereda (2010-06-11 14:11:59)
483. Kantor Robert, MSQS es egyetemista, Kolozsvar (2010-06-11 14:11:12)
482. Molnar Gabriella-Klara, egyetemista, Kolozsvar (2010-06-11 14:08:52)
481. Kardos Dávid, jogász, tanácsadó, Brüsszel (2010-06-11 14:07:56)
480. Jakab Zoltan, kozgazdasz, Kolozsvar (2010-06-11 14:04:53)
479. Szilagyi Eva , kozgazdasz, Marosvasarhely (2010-06-11 13:58:51)
478. Okos-Rigo Ilona, könyvtáros, Kolozsvár (2010-06-11 13:58:41)
477. Albert Antal Orsolya, újságíró, Kolozsvár (2010-06-11 13:56:38)
476. Szabó Péter, képzőművész, Marosvásárhely (2010-06-11 13:55:18)
475. Bondor Sándor, Vállalkozó, Marosvásárhely (2010-06-11 13:54:05)
474. Molnar Gabriella, fordito, Kolozsvar (2010-06-11 13:52:21)
473. Horváth Levente, lelkipásztor , Kolozsvár (2010-06-11 13:51:19)
472. Sárkány Yvette, fordító, Kolozsvár (2010-06-11 13:50:52)
471. Vita Botond, egyetemista, Marosvasarhely (2010-06-11 13:50:29)
470. dr. Bessenyei Gedő Éva, általános főorvos, családorvos, munkaorvos, Szatmárnémeti (2010-06-11 13:49:22)
469. Puspoki Zsolt, kolozsvar (2010-06-11 13:47:42)
468. Derjanecz Anita, Brüsszel (2010-06-11 13:47:40)
467. Bethlendi Tamas, Fenykepesz, Kolozsvar (2010-06-11 13:47:36)
466. Szasz Julia Anna, orvostanhallgato, Marosvasarhely (2010-06-11 13:42:23)
465. Kispál Attila, médiaművész, Sepsiszentgyörgy (2010-06-11 13:42:20)
464. Bendsák Ágnes, egyetemista, Budapest (2010-06-11 13:41:47)
463. Petrut David, regesz, Kolozsvar (2010-06-11 13:40:58)
462. Jancsó Noémi, Kvár (2010-06-11 13:36:24)
461. Gálfalvi G. Zsolt, Marketing menedzser/Publicista, Kolozsvár (2010-06-11 13:35:39)
460. Bekő Jutka Tünde, fordító, Zilah (2010-06-11 13:34:18)
459. Orbán Zoltán, informatikus hallgató, Szatmárnémeti/Budapest (2010-06-11 13:33:02)
458. Ante Basic, tanár, Budapest (2010-06-11 13:32:01)
457. Bán Alpár, Diák, Kolozsvár (2010-06-11 13:31:26)
456. Fodor Zeno, teatrologus, a marosvasarhelyi Nemzeti Szinhaz volt vezerigazgatoja, Marosvasarhely (2010-06-11 13:31:15)
455. Simon Katalin, Kézdivásárhely (2010-06-11 13:27:30)
454. Simon István, gépésztenikus, Oberdorf (2010-06-11 13:25:31)
453. Szűcs Teri, irodalomtörténész, Bp. (2010-06-11 13:23:28)
452. Tövissi Júlia, egyetemista, Nagyszeben, Csíkszereda (2010-06-11 13:22:21)
451. Lurtz László, mérnök, Bukarest (2010-06-11 13:22:13)
450. Koros Fekete Sándor, fordító, Kolozsvár (2010-06-11 13:22:02)
449. Dobra Gabriela, nyugalmazott könyvelő, Nagybánya (2010-06-11 13:17:47)
448. Vida Noémi Erika, ügyvezető elnök, Nagybánya (2010-06-11 13:16:30)
447. Hekman Andrea, Kolozsvár (2010-06-11 13:15:28)
446. gorog istvan, raktaros, kolozsvar (2010-06-11 13:15:00)
445. Eplenyi Kata, Budapest (2010-06-11 13:13:57)
444. Gáspár Ildikó, dramaturg, Budapest (2010-06-11 13:12:51)
443. Horváth Előd Benjámin, Kolozsvár (2010-06-11 13:09:58)
442. Varg Margit, Mérnök, Budapest/Szatmárnémeti (2010-06-11 13:09:40)
441. Chilf Mária, képzőművész, Budapest (2010-06-11 13:06:49)
440. vass zoltan, orvos, szatmarnemeti (2010-06-11 13:01:00)
439. Fülöp Olga, nyugdíjas könyvelő, Marosvásárhely (2010-06-11 12:59:13)
438. Szőcs Edgár, közgazdász, Marosvásárhely (2010-06-11 12:58:59)
437. Demeter Attila Sándor, szociológus, újságíró, Marosvásárhely (2010-06-11 12:57:59)
436. Nagy Katalin, turisztikai szakfelugyelo, Marosvasarhely (2010-06-11 12:54:31)
435. Biro Barna Zoltan, egyetemista , Kolozsvar (2010-06-11 12:52:58)
434. Gál Ilona, nyugdíjas, Budapest (2010-06-11 12:50:31)
433. Nemes Tibor, Tanuló, Marosvásárhely (2010-06-11 12:49:27)
432. Esterházy Marcell, Képzőművész, Párizs/Budapest (2010-06-11 12:45:52)
431. Galicza Péter, egyetemi oktató, Budapest (2010-06-11 12:42:31)
430. Pap Gergo, Erdely (2010-06-11 12:41:00)
429. Gal Jozsef, nyugdijas, Szekelyudvarhely (2010-06-11 12:39:01)
428. Bessenyei István, színész, Szatmárnémeti (2010-06-11 12:33:49)
427. Kovacs Zoltan, Marosvasarhely (2010-06-11 12:33:24)
426. Nagy Éva, vállalkozó, Tatabánya (2010-06-11 12:32:05)
425. Somogyi Károly, "Lifka Sándor" Magyar művelődési e. alapitó tagja , Hajdújárás /Hajdukovo ---Délvidék (2010-06-11 12:31:00)
424. Laszlo Szabolcs, Mesteri hallgato, Bukarest (2010-06-11 12:29:06)
423. Koreck Mária, Divers Egyesület, elnök, Marosvásárhely (2010-06-11 12:28:52)
422. Aaron Balazs, Creative Director, Bukarest/Kolozsvar/Gyergyoszentmiklos (2010-06-11 12:22:54)
421. Visky András, színész, Kolozsvár (2010-06-11 12:21:57)
420. Mazur Reka, Budapest (2010-06-11 12:15:33)
419. Bessenyei Gedő István, teatrológus hallgató, Marosvásárhely (2010-06-11 12:12:49)
418. Szabó Judit, Budapest/Kolozsvár (2010-06-11 12:12:43)
417. Nagy Noémi , dramaturg, Kolozsvár (2010-06-11 12:06:16)
416. Nádori Lídia, műfordító, Budapest (2010-06-11 12:03:11)
415. Nemes Csaba, képzőművész, tanár, Budapest (2010-06-11 11:58:24)
414. Székely Tünde, Egyetemista, Kolozsvár (2010-06-11 11:53:42)
413. Markus - Barbarossa Janos, Becs / Kolozsvar (2010-06-11 11:53:41)
412. Kocsis Francisko, scriitor, redactor-şef adjunct, revista Vatra, Târgu-Mureş (2010-06-11 11:47:32)
411. Marton Tamas, Kolozsvar (2010-06-11 11:46:32)
410. Tordai-S. Attila, kurátor, tanár, Kolozsvár (2010-06-11 11:46:32)
409. Klenovics Gabor, Brusszel (2010-06-11 11:40:45)
408. Imecs Márton, filmes, Kolozsvár (2010-06-11 11:35:20)
407. Seer Szerena, pszichologus, Kolozsvar (2010-06-11 11:34:03)
406. Vargyas Márta, rendező e.h., Marosvásárhely (2010-06-11 11:19:29)
405. Dózsa Sándor, nyugd.szerkesztő, Kolozsvár (2010-06-11 11:16:34)
404. Kántor Emese, diák, Kolozsvár (2010-06-11 11:15:29)
403. Lokos Ildiko, dramaturg, Budapest (2010-06-11 11:14:58)
402. Bondor Ildikó, közgazdász, Marosvásárhely (2010-06-11 11:10:07)
401. Dénes András Attila, koncertszervező, Kolozsvár (2010-06-11 11:05:48)
400. Bányai Tamás, világítástervező, Budapest (2010-06-11 11:05:25)
399. Czegő Csongor, dramaturg, a Tamási Áron Színház irodalmi titkára, Sepsiszentgyörgy (2010-06-11 11:02:01)
398. Szabó István, Kolozsvar (2010-06-11 11:01:04)
397. K. Horváth Zsolt, egyetemi oktató, Budapest (2010-06-11 11:00:49)
396. Reet Klettenberg, Budapest (2010-06-11 10:56:58)
395. Németh Ilona, képzőművész, egyetemi docens, Pozsony (2010-06-11 10:55:43)
394. Mező Sarolta, jogász, Csíkszereda (2010-06-11 10:54:38)
393. Bara Csongor, Csíkszereda (2010-06-11 10:44:02)
392. Czirják Ágnes, phd hallgató, Kolozsvár (2010-06-11 10:38:33)
391. Maurer Dóra, képzőművész, Budapest (2010-06-11 10:37:41)
390. Biro Jozsef, epitesz, Csikszereda (2010-06-11 10:28:55)
389. Forró Eszter, szerkesztő, Sepsiszentgyörgy (2010-06-11 10:25:46)
388. Makai Beáta, Kolozsvár (2010-06-11 10:18:59)
387. Székedi Ferenc, publicista, médiaoktató, Csikszereda (2010-06-11 10:18:19)
386. Schupler Anette, pszichológus, Szatmárnémeti (2010-06-11 10:14:10)
385. Nagy Katalin, újságíró, Szatmárnémeti (2010-06-11 10:13:21)
384. Dáné Gabriella, Pszichológus, Kolozsvár (2010-06-11 10:11:59)
383. Bokor Szilard, Szalacs (2010-06-11 10:11:16)
382. Zsigmond Zsuzsanna, történelem-angol szakos tanárnő, Marosvásárhely (2010-06-11 10:10:11)
381. Koszta István, közíró, Csíkszereda (2010-06-11 10:02:01)
380. Nagy Ildikó, Kolozsvár (2010-06-11 09:59:39)
379. Deák Réka, Marosvásárhely (2010-06-11 09:59:20)
378. Jánosi Csaba, Marosvásárhely (2010-06-11 09:58:56)
377. Kalman Tamas, mernok, Marosvasarhely (2010-06-11 09:52:22)
376. Plank István, Kolozsvár (2010-06-11 09:49:28)
375. Veres Mihály, programozó, Kolozsvár (2010-06-11 09:49:01)
374. Korodi Szabolcs, építész, Csíkszereda (2010-06-11 09:47:53)
373. Orban Erika, Kolozsvar (2010-06-11 09:36:17)
372. Lóránd Péter, közgazdász, Budapest (2010-06-11 09:34:10)
371. Harkai Ágnes, hallgató, Szeged (2010-06-11 09:32:23)
370. Kelemen Orsolya, közgazdász, Temesvár (2010-06-11 09:29:22)
369. Burchard Márta, fényképész, Németország, 21502 Geesthacht Uhrbrookring 47 (2010-06-11 09:28:57)
368. Sándor Előd, Egyetemista, Kolozsvár (2010-06-11 09:26:31)
367. Csató Lehel, egyetemi oktató, Kolozsvár (2010-06-11 09:26:12)
366. Sipos Géza, újságíró, Budapest / Kolozsvár (2010-06-11 09:24:19)
365. Lukács Rozália, Szováta (2010-06-11 09:20:28)
364. M. Gyöngyösi Edith, Szerkesztő, Kolozsvár (2010-06-11 09:16:22)
363. Müllner András, egyetemi oktató, Budapest (2010-06-11 09:12:11)
362. Bartha Árpád, jogász, Sepsiszentgyörgy (2010-06-11 09:08:49)
361. Bárdos László, középiskolai fizika tanár, Kolozsvár (2010-06-11 09:08:35)
360. Balázsi-Pál Előd, újságíró, Kolozsvár (2010-06-11 09:06:13)
359. Veres Szabolcs, kepzomuvesz, Budapest (2010-06-11 09:05:31)
358. Makay Dorottya, mérnök, Kolozsvár (2010-06-11 09:04:23)
357. Lokodi Imre, szerkesztő, Marosvásárhely (2010-06-11 09:03:51)
356. Novak Kinga, Marosvasarhely (2010-06-11 09:00:32)
355. Laczkó Attila, Televízió tudosító, Csíkszereda (2010-06-11 08:58:06)
354. Zsigmund Gabor, mernok, Marosvasarhely (2010-06-11 08:56:50)
353. Nagy Péter Tibor, szociológus, egyetemi tanár, Budapest (2010-06-11 08:55:53)
352. Ianovits István Zsolt, köztisztviselő, Csikszereda (2010-06-11 08:53:50)
351. Nagy Péter Tibor, szociológus, egyetemi tanár, Budapest (2010-06-11 08:52:36)
350. Burus Siklódi Botond, tanár, Apáczai Csere János Pedagógusok Háza igazgatója, az RMPSZ főtitkára, Csíkszereda (2010-06-11 08:49:36)
349. Hegyi Réka, színházkritikus, Kolozsvár (2010-06-11 08:49:13)
348. Molnár Tibor, Marosvásárhely (2010-06-11 08:48:43)
347. Mezei Eva, kasszasno, Kolozsvar (2010-06-11 08:48:05)
346. Fischer István, filmrendező, Aachen (2010-06-11 08:46:12)
345. Horváth István, bérrajzoló, Csíkszereda (2010-06-11 08:39:22)
344. E. Ferencz Judit, újságíró, Bukarest (2010-06-11 08:30:07)
343. Kun Csaba, Marosvásárhely (2010-06-11 08:29:37)
342. Kiss Ilona, mernok, Kolozsvar (2010-06-11 08:27:47)
341. Szekely Zsejke, maganenekes, kolozsvar (2010-06-11 08:24:39)
340. Burus S. Botond, grafikus, egyetemi hallgató, Csíkszereda (2010-06-11 08:14:53)
339. Lóránd Zsófia, Budapest (2010-06-11 08:13:32)
338. Lorinczi Laszlo, kozgazdasz, Kolozsvar (2010-06-11 08:10:33)
337. Kiss Csaba, rendező, Budapest (2010-06-11 08:10:22)
336. Molnár Zoltán, mérnök, Sepsiszentgyörgy (2010-06-11 08:08:11)
335. Zágoni Bálint, menedzser, Kolozsvár (2010-06-11 08:07:11)
334. Pakot Mónika, Székelyudvarhely (2010-06-11 07:51:33)
333. Farkas Levente, Marosvásárhely (2010-06-11 07:43:59)
332. Filcz Judit, nyugdijas, Marosvásárhely (2010-06-11 07:41:59)
331. Nánó Csaba, újságíró, Kolozsvár (2010-06-11 07:40:45)
330. halász csaba, nyugdíjas, breaza-prahova (2010-06-11 07:34:44)
329. Zsizsmann Erika, szerkesztő, Marosvásárhely (2010-06-11 07:32:13)
328. Orbán Zsolt, történelemtanár, Csíkszereda (2010-06-11 07:32:10)
327. Patkó Katalin, rádiós szerkesztő, Marosvásárhely (2010-06-11 07:32:06)
326. Borsos Angéla, informatikus, Marosvásárhely (2010-06-11 07:30:33)
325. Pásztor Gyöngyi, szociológus, Kolozvár (2010-06-11 06:50:36)
324. Varga Maria Magdolna, nyugdijas, Kolozsvar (2010-06-11 06:18:33)
323. Horváth Gizella, egyetemi oktató, Nagyvárad (2010-06-11 06:16:50)
322. Vincze Katalin, Kolozsvar (2010-06-11 04:13:15)
321. Raduly Csaba, Kezdivasarhely (2010-06-11 03:55:59)
320. Szilágyi Tibor, orvos, tanár, Marosvásárhely (2010-06-11 01:49:09)
319. Csutak Gabriella, egyetemi hallgató, Marosvásárhely (2010-06-11 01:42:26)
318. Czilli László, építészhallgató, Kolozsvár (2010-06-11 01:18:31)
317. Melis András, vállalkozó, Budapest (2010-06-11 01:15:07)
316. Orbán Ferenc, zenész, zenetanár, Sepsiszentgyörgy (2010-06-11 01:14:03)
315. Kovács István, Marosvásárhely (2010-06-11 01:08:31)
314. Krézsek Cecília, rendező, egyetemi gyakornok, Kolozsvár (2010-06-11 01:08:28)
313. Gergely Ervin, egyetemista, Nagyszeben (2010-06-11 01:00:58)
312. Konyicska Kinga, stud.arh, Kolozsvar (2010-06-11 00:57:52)
311. Musca Szabolcs, színházkritikus, kutató, Bristol, UK (2010-06-11 00:48:31)
310. Geambașu Réka, szociológus, Kolozsvár (2010-06-11 00:39:29)
309. Horváth Viktor, író, műfordító, Pécs (2010-06-11 00:39:14)
308. Bodor Laszlo, Kolozsvar (2010-06-11 00:38:03)
307. Bara, Erzsébet, Marosvásárhely (2010-06-11 00:36:36)
306. Tom de Lille, Szellemi szabadfoglalkozás, Budapest (2010-06-11 00:35:08)
305. Benedek Ágnes, Csíkszereda (2010-06-11 00:32:34)
304. Tőkés Botond, egyetemi hallgató, Marosvásárhely (2010-06-11 00:29:31)
303. Keresztes Peter, operator, Bukarest (2010-06-11 00:28:30)
302. Darvasi Márta, Kolozsvár (2010-06-11 00:23:37)
301. Konczei Ilma, zenesz, Kolozsvar (2010-06-11 00:23:13)
300. Kovács Tímea, egyetemi hallgató, Csíkszereda-Bukarest (2010-06-11 00:22:42)
299. Törzsök Sándor, Marosvásárhely (2010-06-11 00:22:14)
298. Perczel István, történész, egyetemi oktató, Budapest (2010-06-11 00:21:55)
297. Stefano Bottoni , történész, MTA TTI, Budapest (2010-06-11 00:17:19)
296. Birtalan Zsolt, Marosvásárhely (2010-06-11 00:09:33)
295. Somai László József, ügyvéd, Kolozsvár (2010-06-10 23:57:12)
294. Hamza Ernő, cégvezető, Kalocsa (2010-06-10 23:56:54)
293. Bertóti Attila, Nagybánya (2010-06-10 23:56:28)
292. Mihály Melinda, művészettörténész muzeológus, Kolozsvár (2010-06-10 23:45:33)
291. Aszalós Sándor, Építész, Wien (2010-06-10 23:36:40)
290. Marosi Péter, televíziós szerkesztő-műsorvezető, Budapest (2010-06-10 23:33:20)
289. Vincze Melinda, Kolozsvar (2010-06-10 23:27:09)
288. Kelemen Zoltan, kozgazdasz, Kolozsvar (2010-06-10 23:26:57)
287. Láng Orsolya, egyetemista, Sapientia EMTE, Kolozsvár (2010-06-10 23:21:10)
286. Csorja György, Marosvasarhely (2010-06-10 23:20:42)
285. Láng Dániel, diák, Marosvásárhely (2010-06-10 23:20:12)
284. Vízi Tünde, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2010-06-10 23:16:39)
283. Tőke Lilla, egyetemi tanársegéd, Nagyvárad (2010-06-10 23:15:55)
282. Lovas Erzsébet, Budapest (2010-06-10 23:13:44)
281. Portik Piroska Klára, Sepsiszentgyörgy (2010-06-10 23:11:24)
280. Karéj Mária, éneksnő, Los Angeles (2010-06-10 23:10:01)
279. Zabán Márta, orvosi asszisztens, Pécska (2010-06-10 23:08:30)
278. Nagy Zsolt, Kolozsvár (2010-06-10 23:08:20)
277. Felméri Judit, orvos, Marosvásárhely (2010-06-10 23:07:04)
276. Kokoly Zsolt, egyetemi oktató, Kolozsvár (2010-06-10 23:06:12)
275. Gergely Zsuzsa, újságíró, Kolozsvár (2010-06-10 23:05:59)
274. Balázs Katalin, tanár, Marosvásárhely (2010-06-10 23:03:08)
273. Bartha Helga, tanár, Szatmárnémeti (2010-06-10 22:58:07)
272. Bálint István, orvos, Marosvásárhely (2010-06-10 22:56:21)
271. Apai Emese , regesz, Kolozsvar (2010-06-10 22:55:28)
270. Krezsek Csaba, geologus, Bukarest (2010-06-10 22:52:22)
269. Győrfi Zalán, Marosvásárhely (2010-06-10 22:51:35)
268. Marjai Antal, Kaposvár (2010-06-10 22:47:59)
267. Fülöp Attila, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2010-06-10 22:46:26)
266. Kovács Franciska Mária, diák, Marosvásárhely (2010-06-10 22:46:17)
265. Gyéresi Júlia, színész, tanár, Marosvásárhely (2010-06-10 22:45:20)
264. Zabán Márta, kutató, Kolozsvár (2010-06-10 22:45:18)
263. Kajtár Klára, óvónő, Csíkdánfalva (2010-06-10 22:40:23)
262. Jordán Mihály, kosárlabdázó, Chicago (2010-06-10 22:39:35)
261. Bálint Ervin, projektmenedzser, Csíkmadaras (2010-06-10 22:39:19)
260. Bálint Szidónia, óvónő, Csíkmadaras (2010-06-10 22:38:22)
259. Simon Zoltán, Egyetemista, Kolozsvár (2010-06-10 22:36:41)
258. Kun Béla, újságíró, Szilágycseh (2010-06-10 22:31:57)
257. Zsigmond Adél, doktorandusz, Kolozsvár (2010-06-10 22:25:03)
256. Ladó Ágota, egyetemi hallgató, Csíkszereda-Kolozsvár (2010-06-10 22:24:26)
255. Kató Zoltán, Bútorrestaurátor, Bécs (2010-06-10 22:24:18)
254. Foica László, fuvolaművész, Nagyvárad (2010-06-10 22:24:08)
253. Gidó Attila, történész, kutató, Kolozsvár (2010-06-10 22:21:59)
252. dr. Kriston Vízi József, kultúraközvetítő, Dombóvár, Magyarország, Európa (2010-06-10 22:18:21)
251. Berkeczi Zsolt, egyetemista, Kolozsvár (2010-06-10 22:18:11)
250. k.kabai lóránt, költő, stb., Budapest (2010-06-10 22:15:00)
249. Demeter Katalin, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2010-06-10 22:14:37)
248. Ferenczi Eszter, Sepsiszentgyörgy (2010-06-10 22:12:22)
247. Osváth Áron, egyetemista, Kolozsvár (2010-06-10 22:11:17)
246. Barabás Olga, Marosvásárhely (2010-06-10 22:09:24)
245. Gáspárik Andrea Ildikó, orvos, Marosvásárhely (2010-06-10 22:08:45)
244. Jozsa Gero, nyugdijas mernok, Marosvasarhely (2010-06-10 22:06:49)
243. Kun László, tanár , igazgató, Magyarói Általános Iskola (2010-06-10 22:06:21)
242. Bajko Emil, vadakat terelő juhász, Nyárádszereda (2010-06-10 22:03:18)
241. Mateffy Noemi, egyetemista, Csikszereda (2010-06-10 22:01:07)
240. Vajda Mária, menedzser, Marosvásárhely (2010-06-10 22:00:54)
239. Kós Anna, egyetemi oktató, Bukarest (2010-06-10 21:58:42)
238. Vajda András, néprajzkutató, Marosvásárhely (2010-06-10 21:57:20)
237. Ferenczi Eszter, Sepsiszentgyörgy (2010-06-10 21:57:18)
236. Ádám Gábor, Projektvezető, Kolozsvár (2010-06-10 21:56:45)
235. Mohácsek Magdolna, Kolozsvár (2010-06-10 21:51:05)
234. Sebesi István, Betfalva (2010-06-10 21:50:47)
233. Pap Péter László, egy. oktató, Kolozsvár (2010-06-10 21:50:08)
232. Molnár Emese, mesteri hallgató, Kolozsvár (2010-06-10 21:43:18)
231. Kovacs Krisztina, egyetemista, Brüsszel (2010-06-10 21:42:06)
230. Bertók Tamás, web design, Szatmárnémeti (2010-06-10 21:41:38)
229. Kürthi Péter, elektrotechnikus, Frankfurt am Main (2010-06-10 21:36:38)
228. Kürthi Zsuzsánna, igazgatói asszisztens, Frankfurt am Main (2010-06-10 21:34:02)
227. Balázs Nóra, diák, Marosvásárhely (2010-06-10 21:30:56)
226. Szilágyi István, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2010-06-10 21:26:57)
225. Süveges Gergely, műsorvezető, Budapest (2010-06-10 21:23:38)
224. Hatházi András, színész, Kolozsvár (2010-06-10 21:13:35)
223. Tódor Nits Tünde, epitészmérnök, Brassó (2010-06-10 21:12:22)
222. Dénes Dezsö, programozó, Espoo (2010-06-10 21:11:07)
221. T Szabó Levente, irodalomtörténész, Kolozsvár (2010-06-10 21:10:03)
220. Gerő Ernő, szerkesztő, Terbegec (2010-06-10 21:08:11)
219. Péter Gábor, rendőr, Budapest (2010-06-10 21:04:28)
218. S.Stoica Éva, nyugdijas orvos, Ljungby (2010-06-10 21:03:14)
217. Horváth Piroska, nyugalmazott biológia-földrajz szakos tanár, Marosvásárhely (2010-06-10 21:03:01)
216. Székely Blanka, televíziós szerkesztő, Kolozsvár (2010-06-10 21:01:24)
215. Salamon S.László, gerontológus, Ljungby (2010-06-10 21:01:00)
214. Antal Margit, tanár, Marosvásárhely (2010-06-10 20:57:29)
213. győrffy János, nyugdijas tanár, Nyárádszereda (2010-06-10 20:51:34)
212. Birtalan Csanád, student, Kolozsvár (2010-06-10 20:50:03)
211. Szász Hajnal, egyetemista, Kolozsvár (2010-06-10 20:49:59)
210. Czekes Zsolt, PhD hallgató, Kolozsvár (2010-06-10 20:45:39)
209. Füzi Mihály, Nürnberg (2010-06-10 20:45:16)
208. Bálint Katalin, egyetemi hallgató, Bukarest (2010-06-10 20:44:55)
207. Vass Eszter, egyetemista, Kolozsvár/Csíkszereda (2010-06-10 20:44:15)
206. Lázok Klára, Marosvásárhely (2010-06-10 20:41:45)
205. Péter Éva, Székelyudvarhely (2010-06-10 20:18:21)
204. Lőrincz István, egyetemista, Bukarest/Csikszereda (2010-06-10 20:18:11)
203. Horváth Melinda, orvos, Marosvásárhely (2010-06-10 20:15:29)
202. Kudor Emese, szerkesztő, Kolozsvár (2010-06-10 20:08:24)
201. Ioana Gligan, programator, Cluj (2010-06-10 20:06:05)
200. Szabó József, bilógus, Székelyudvarhely (2010-06-10 20:04:03)
199. Markó Bálint, egyetemi oktató, Kolozsvár (2010-06-10 20:02:07)
198. Nagy Katalin, Bristol (2010-06-10 20:00:38)
197. Horber Orsolya, orvos, Szatmárnémeti (2010-06-10 19:46:54)
196. gyurka timea, ujsagiro, brasso (2010-06-10 19:45:00)
195. Zilahi Károly, orvos, Szatmárnémeti (2010-06-10 19:39:06)
194. Kovács István, biológus, Marosvásárhely (2010-06-10 19:38:19)
193. Kádár Magor, egyetemi adjunktus, Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár (2010-06-10 19:36:32)
192. Sárközi Zoltán, mérnök,önkormányzati képviselő, Nagyvárad (2010-06-10 19:30:34)
191. Tóth Levente, Kolozsvár (2010-06-10 19:15:44)
190. Stanik Bence, újságíró, Bukarest (2010-06-10 19:09:00)
189. Csenteri Levente, mérnök-közgaszdász, Sepsiszentgyörgy (2010-06-10 19:07:35)
188. Diamantstein Gheorghe, tanár, Marosvásárhely (2010-06-10 19:01:57)
187. Eckstein-Kovács Balázs, Kolozsvár (2010-06-10 18:53:33)
186. Fried Noémi Lujza, újságíró, Nagyvárad (2010-06-10 18:49:46)
185. Márton Zsolt, diák, Kolozsvár (2010-06-10 18:44:47)
184. Toth Robert, egyetemista, Kolozsvar (2010-06-10 18:44:45)
183. File Monika, újságíró, Szatmárnémeti (2010-06-10 18:44:36)
182. Bálint Boróka, egyetemista, Kolozsvár (2010-06-10 18:42:11)
181. Ábrahám Krisztina, egyetemista, Kolozsvár (2010-06-10 18:32:42)
180. Butka Gergő , értékesítési igazgató, Szatmárnémeti (2010-06-10 18:31:44)
179. Kónya Ágnes, orvos, Kolozsvár (2010-06-10 18:29:44)
178. Kolumbán Levente, Kolozsvár (2010-06-10 18:28:24)
177. Aszalós Erzsébet, ENSZ tisztviselő, Budapest/Marosvásárhely (2010-06-10 18:27:02)
176. Andercó Aliz, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2010-06-10 18:26:28)
175. Papp Éva, tanár, Marosvásárhely (2010-06-10 18:20:31)
174. Fülöp Annamária, projekt asszisztens, Marosvásárhely (2010-06-10 18:18:54)
173. Weisz Attila, művészettörténész, egyetemi tanársegéd, Kolozsvár (2010-06-10 18:17:54)
172. Fülöp Annamária, projekt asszisztens, Marosvásárhely (2010-06-10 18:17:26)
171. SPILMANN GABRIELLA JULIA sz.FELSZEGHY, nyugdíjas, MAROSVÁSÁRHEL (2010-06-10 18:16:06)
170. Sepsi Szabolcs, egyetemi hallgató, Budapest-Marosvásárhely (2010-06-10 18:13:07)
169. Csatlós Lóránt, színész, Nagyvárad (2010-06-10 18:10:25)
168. Ádám Biborka, tanácsadó EP, Brüsszel, Zabola (2010-06-10 18:07:40)
167. Bokor Zsolt, Kolozsvár (2010-06-10 18:07:03)
166. Török István Sándor, egyetemista, Kolozsvár (2010-06-10 18:06:20)
165. Juhász Tihamér, fordító, Csíkszereda (2010-06-10 18:05:09)
164. Vass Attila, egyetemista, Kolozsvár/Görgényüvegcsűr (2010-06-10 18:00:10)
163. Jakab Peter , Gyergyoszentmiklos (2010-06-10 17:55:10)
162. Flóra Ágnes, Kolozsvár (2010-06-10 17:53:13)
161. Vallasek Júlia, egyetemi adjunktus, Kolozsvár (2010-06-10 17:50:14)
160. Zakariás Ágota, Kolozsvár (2010-06-10 17:49:28)
159. Kovács Zsolt, művészettörténész, egyetemi tanársegéd, Kolozsvár (2010-06-10 17:42:59)
158. Farkas Noémi Tünde, tanársegéd, Budapest (2010-06-10 17:39:49)
157. Dr. Anca Tibor Attila, Teológiai referens, Hannover (2010-06-10 17:39:27)
156. Parajdi Andrea, Csíkszereda (2010-06-10 17:35:43)
155. Vincze Tamás, Egyetemista, Kolozsvár (2010-06-10 17:32:44)
154. Imreh-Rácz Előd, egyetemista, Kolozsvár (2010-06-10 17:30:37)
153. Szász Erika, Marosvásárhely (2010-06-10 17:24:00)
152. Ferencz Attila, Marosvasarhely (2010-06-10 17:14:55)
151. Szasz Szabolcs, Informatikus, Marosvasarhely (2010-06-10 17:12:08)
150. Nagy Örs, Marosvásárhely (2010-06-10 17:10:43)
149. Svella Erzsébet, egyetemista, Kolozsvár (2010-06-10 17:10:20)
148. Andreia Moraru, management, Tg.-Mures (2010-06-10 17:08:51)
147. Ercsey-Ravasz Ferenc, Ujságíró, Zenész, Kolozsvár (2010-06-10 17:07:34)
146. Nagy Veronka, történelemtanár, Csikszereda (2010-06-10 17:07:09)
145. Bakk-Dávid Tímea, szerkesztő, Kézdivásárhely (2010-06-10 17:04:43)
144. Tamás Ágnes, Kolozsvár (2010-06-10 17:03:29)
143. Timár László, épitőmérnök, Csikszereda (2010-06-10 17:02:41)
142. Szilágyi Palkó Pál, fotográfus, Kolozsvár (2010-06-10 17:01:01)
141. Nagy Szilárd, gyógypedagógus, Kolozsvár (2010-06-10 16:54:33)
140. Ványolós Endre, műépítész, Kolozsvár/ Székelyudvarhely (2010-06-10 16:54:08)
139. Márton Ernő, egyetemista, Kolozsvár (2010-06-10 16:53:15)
138. Domokos Péter, képzőművész, Sepsiszentgyörgy (2010-06-10 16:51:32)
137. Szabó Tünde, szerkesztő, Erdély (2010-06-10 16:51:00)
136. Gál Beáta, szervező, Gyergyószentmiklós (2010-06-10 16:49:28)
135. Zöld Kémenes Kinga, Múzeumi konzervátor, Gyergyószentmiklós (2010-06-10 16:46:09)
134. Deak Eszter, kozgazdasz, Bukarest (2010-06-10 16:41:24)
133. Orbán István, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2010-06-10 16:40:41)
132. Babos Júlia, Pomáz (2010-06-10 16:39:43)
131. Szeredai Norbert, egyetemi hallgató, Szamosújvár (2010-06-10 16:39:09)
130. Szabó Csilla, Csíkszereda (2010-06-10 16:38:29)
129. Birtók Huba, egyetemi hallgató, Csíkszereda (2010-06-10 16:35:41)
128. Rézler Zsolt, -, Gyergyószentmiklós (2010-06-10 16:31:59)
127. Csép Zoltán, egyetemi tanársegéd, Marosvásárhely (2010-06-10 16:31:04)
126. Könczei Csilla, egyetemi oktató, Kolozsvár (2010-06-10 16:28:21)
125. Grunzó Zsófia, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2010-06-10 16:26:42)
124. Medgyesi Emese, képviselői tanácsadó, Brüsszel (2010-06-10 16:25:03)
123. Vincze Loránt, politikai tanácsadó, Brüsszel (2010-06-10 16:24:55)
122. Bakk Antal-Pál, egyetemi hallgató, Búzásbesenyő (2010-06-10 16:22:05)
121. Horvath-Kovacs Szilard, Filozofia hallgato BBTE, Marosvasarhey (2010-06-10 16:21:07)
120. Csomortáni Botond, egyetemi hallgató, Bukarest (2010-06-10 16:18:34)
119. Balázs-Hegedüs József, Csíkszereda (2010-06-10 16:17:33)
118. Pap Szilárd-István, egyetemi hallgató, Politikatudományok, Bukarest (2010-06-10 16:17:09)
117. Nagy Kaszap Attila, Székesfehérvár (2010-06-10 16:16:20)
116. Gyenge Zsolt, egyetemi adjunktus, Budapest (2010-06-10 16:15:52)
115. Benedek Levente, Temesvár (2010-06-10 16:14:22)
114. Gyöngyösi Csilla, egyetemista, Budapest (2010-06-10 16:10:25)
113. Balázs Dezsõ, cégvezetõ, Marosvásárhely (2010-06-10 16:09:35)
112. Szűcs László, újságíró, szerkesztő, Nagyvárad (2010-06-10 16:07:18)
111. Sánta Elemér, Gyergyószentmiklós (2010-06-10 16:06:43)
110. Csergő Antal, könyvtáros, Sepsiszentgyörgy (2010-06-10 16:02:30)
109. Biró Eszter, dramaturg, irodalmi titkár, Kolozsvár (2010-06-10 16:00:41)
108. Csergő Antal, könyvtáros, Sepsiszentgyörgy (2010-06-10 15:58:25)
107. Virag Istvan, Hivatalnok, Bukarest (2010-06-10 15:56:05)
106. Köllő Katalin, színházkritikus, Kolozsvár (2010-06-10 15:51:44)
105. Kovács Richárd, képviselői tanácsadó, Brüsszel (2010-06-10 15:49:44)
104. Bartha Levente, jogász, Szatmárnémeti (2010-06-10 15:49:39)
103. Török-Illyés Botond, jogász, Brüsszel (2010-06-10 15:49:33)
102. Seer Zoltán, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2010-06-10 15:34:47)
101. Adorjan Janos, mérnök, Kolozsvár (2010-06-10 15:32:50)
100. Cs.Gyimesi Éva, ny. egyetemi tanár, Kolozsvár (2010-06-10 15:32:01)
99. Magyari Nándor László, egyetemi oktató, Kolozsvár (2010-06-10 15:31:24)
98. sandu laura, cluj napoca (2010-06-10 15:30:04)
97. Márton István, geológus, Kolozsvár (2010-06-10 15:29:50)
96. Mihaly Emoke, szerkeszto, Marosvasarhely (2010-06-10 15:24:43)
95. Váradi Nagy Pál, rádiós/író, Kolozsvár (2010-06-10 15:22:17)
94. Péter Attila, hangmester, Kolozsvár (2010-06-10 15:21:26)
93. Szikszai Mária, egyetemi adjunktus, BBTE , Kolozsvár, Marosvásárhely (2010-06-10 15:19:39)
92. Márkus Kornélia, családorvos, Marosvásárhely (2010-06-10 15:17:01)
91. Farkas András, fejlesztési tanácsadó, Kolozsvár (2010-06-10 15:16:09)
90. Dósa Zsolt, tanár, Marosvásárhely (2010-06-10 15:15:43)
89. Simon Levente, egyetemi hallgató, Sepsiszentgyörgy - Kolozsvár (2010-06-10 15:13:13)
88. Szabó Beáta, olvasószerkesztő-korrektor, Kolozsvár (2010-06-10 15:12:02)
87. Balint-B. Ferenc, egyetemi hallgato, Kolozsvar (2010-06-10 15:11:30)
86. Kiss Bence, pr referens, Sepsiszentkirály (2010-06-10 15:10:21)
85. Czimbalmos-Kozma Réka, építészhallgató, Kolozsvár (2010-06-10 15:08:39)
84. Szőcs Levente, muzeológus, Gyergyószentmiklós (2010-06-10 15:07:35)
83. Márton János, társadalomkutató, Gyergyószentmiklós (2010-06-10 15:06:23)
82. Szabo Dominic, közgazdász, Marosvásárhely (2010-06-10 15:04:18)
81. Hadházy Zsuzsa, szerkesztő, fordító, Kolozsvár (2010-06-10 15:02:40)
80. Csák László, közgazdász, Csíkszereda (2010-06-10 14:57:41)
79. Pöllnitz Ünige, Kolozsvár (2010-06-10 14:57:29)
78. Gál Csaba, Cybergyerek, Nagyvárad (2010-06-10 14:56:42)
77. Deák-Sala Zsolt, informatikus mérnök, Bukarest (2010-06-10 14:54:15)
76. Szilagyi Peter, tanár - nyugdíjas, Brannenburg (2010-06-10 14:53:21)
75. Harbula Hajnalka, Kolozsvár (2010-06-10 14:52:33)
74. Câmpan Tibor, fejlesztő, Nagyvárad (2010-06-10 14:52:10)
73. Mostis Gergő, PR menedzser, Nagyvárad (2010-06-10 14:51:48)
72. Novák Lajos, szerkesztő, Budapest (2010-06-10 14:51:29)
71. Száraz Enikő, Kolozsvár (2010-06-10 14:50:54)
70. Bara Katalin, tanár, Csíkszereda (2010-06-10 14:48:30)
69. Czika Tihamér, jogász, a Szabadelvű Kör alelnöke, Kolozsvár (2010-06-10 14:47:49)
68. ifj. Joó András, diák, Birmingham (2010-06-10 14:45:00)
67. Ungvári Zrínyi Ildikó, egyetemi docens, Marosvásárhely (2010-06-10 14:43:19)
66. Dudás Csaba, tanuló, Marosvásárhely (2010-06-10 14:37:48)
65. Adorjáni Mária, könyvtáros, kolozsvár (2010-06-10 14:37:45)
64. Balogh Timea, ügyintező, Kolozsvár (2010-06-10 14:36:19)
63. Gagyi László, polgár, Sepsiszentgyörgy (2010-06-10 14:36:10)
62. Nagy Balint Zsolt, egyetemi adjunktus, Kolozsvar (2010-06-10 14:33:57)
61. Gal Sandor, projektmenedzser, Marosvasarhely (2010-06-10 14:33:38)
60. Biró István, fotográfus, képszerkesztő, Kolozsvár (2010-06-10 14:33:14)
59. Batizán Emese Emőke, szociológus, CEMO, Marosvásárhely (2010-06-10 14:32:18)
58. Szigeti Enikő, emberjogi aktivista, CEMO, Marosvásárhely (2010-06-10 14:31:19)
57. Fazakas Szilárd, Közgazdász, Csíkszereda (2010-06-10 14:28:56)
56. Moldovai Rita, Kolozsvar (2010-06-10 14:28:19)
55. Muzsi Endre-Előd, egyetemista, Kolozsvár (2010-06-10 14:27:46)
54. Rácz Tímea, egyetemista, szerkesztő, Kolozsvár (2010-06-10 14:27:44)
53. Kelemen Attila, újságíró, Erdély (2010-06-10 14:27:43)
52. Kerestély Attila, egyetemi hallgató, Kolozsvár (2010-06-10 14:26:09)
51. Fülöp Noémi, újságíró, Kolozsvár (2010-06-10 14:25:56)
50. Sólyom István, politológus, Gyergyóújfalu (2010-06-10 14:24:41)
49. Szakáts István, polgár, Kolozsvár (2010-06-10 14:24:27)
48. Sipos Zoltán, újságíró, Kolozsvár (2010-06-10 14:24:18)
47. Seer László, marketing menedzser, Kolozsvár (2010-06-10 14:22:10)
46. Csirák Orsolya, informatikus, Szatmárnémeti (2010-06-10 14:21:41)
45. Kertész Melinda, újságíró, Kolozsvár (2010-06-10 14:20:47)
44. Pongrácz Balázs, Kultúrális szervező, Győr (2010-06-10 14:19:13)
43. Kulcsár Botond, valaki a tömegbõl, Marosvásárhely (2010-06-10 14:18:35)
42. Szocs Edit, Kolozsvár (2010-06-10 14:18:34)
41. Gal Tamas, webfejleszto, Marosvasarhely (2010-06-10 14:17:40)
40. Virág György, mmérnök, a megyei tanács volt elnöke, Marosvásárhely (2010-06-10 14:16:12)
39. Szegedi Edit, egyetemi docens, Kolozsvar (2010-06-10 14:16:04)
38. Baló Levente, újságíró, fotós, Kolozsvár (2010-06-10 14:13:13)
37. Borbáth Endre, diák - Filozófia, Politológia, Kolozsvár (2010-06-10 14:09:41)
36. Maki Ferenc, Szabadúszó, Kolozsvár (2010-06-10 14:07:18)
35. meister róbert, kutató bibliográfus, Kolozsvár (2010-06-10 14:05:36)
34. Soós Robert, újságíró, szerkesztő, Székelyudvarhely (2010-06-10 13:16:24)
33. Selyem Zsuzsa, irodalomtörténész, író, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékének adjunktu, Kolozsvár (2010-06-10 13:15:53)
32. Hajdu Áron, könyvkiadó, Csíkszereda (2010-06-10 13:15:15)
31. Demény Péter, író, költő, szerkesztő, Kolozsvár (2010-06-10 13:14:41)
30. Ungvári Zrínyi Imre, egyetemi docens, Marosvásárhely (2010-06-10 13:12:40)
29. Tormáné Dr. Rácz Katalin, orvos, Marosvásárhely (2010-06-10 13:12:05)
28. Szokoly Elek, a Pro Európa Liga igazgatója, Marosvásárhely (2010-06-10 13:10:37)
27. Szilágyi Ferencz, informatikus, Marosvásárhely (2010-06-10 13:09:55)
26. Székely Emese, tanár, a Református Kollégium igazgatója, Marosvásárhely (2010-06-10 13:09:15)
25. Szabó Róbert Csaba, író, szerkesztő, Marosvásárhely (2010-06-10 13:08:19)
24. Spielmann Mihály, könyvtáros, történész, író, Marosvásárhely (2010-06-10 13:07:34)
23. Sipos Levente, gazdasági igazgató, Marosvásárhely (2010-06-10 13:06:41)
22. Ráczkövi István, tornatanár, Marosvásárhely (2010-06-10 13:05:45)
21. Parászka Boróka, újságíró, Marosvásárhely (2010-06-10 13:05:11)
20. Novák Zoltán, történész, kutató, Marosvásárhely (2010-06-10 13:04:41)
19. Lőrincz Bányai Éva, gyógyszerész, Marosvásárhely (2010-06-10 13:04:05)
18. Lázok János, egyetemi docens, Marosvásárhely (2010-06-10 13:03:11)
17. Láng Zsolt, író, szerkesztő, Marosvásárhely (2010-06-10 13:02:31)
16. Kovács Levente, rendező, egyetemi tanár, Marosvásárhely (2010-06-10 13:01:41)
15. Kovács András Ferenc, költő, a Látó Szépirodalmi Folyóirat főszerkesztője, Marosvásárhely (2010-06-10 13:00:47)
14. Horváth Szabolcs, tanár, Marosvásárhely (2010-06-10 13:00:06)
13. Horváth Gabriella, tanár, a Bolyai Farkas Líceum aligazgatója, Marosvásárhely (2010-06-10 12:59:27)
12. Haller Piroska, informatikus, egyetemi docens, Marosvásárhely (2010-06-10 12:58:31)
11. Gál József, szakfordító, Marosvásárhely (2010-06-10 12:57:51)
10. Gagyi József, antropológus, egyetemi docens, Marosvásárhely (2010-06-10 12:57:14)
9. Enache, Smaranda, emberjogi aktivista, a Pro Európa Liga társelnöke, Marosvásárhely (2010-06-10 12:56:33)
8. Dobre Kóthay Judit, díszlet és jelmeztervező, Marosvásárhely (2010-06-10 12:55:58)
7. Dénes Lóránd, egyetemi tanársegéd, Marosvásárhely (2010-06-10 12:55:02)
6. Csortán Ilona, megyei főépítész, Marosvásárhely (2010-06-10 12:54:28)
5. Csortán Ferenc, a Megyei Művelődési Hivatal tanácsosa, Marosvásárhely (2010-06-10 12:53:54)
4. Bucsa Ana Maria, informatikus, Marosvásárhely (2010-06-10 12:53:19)
3. Béres András, egyetemi tanár, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Elnöke, Marosvásárhely (2010-06-10 12:52:41)
2. Bartha József, képzőművész, látványtervező, Marosvásárhely (2010-06-10 12:51:57)
1. Balási András, egyetemi adjunktus, Marosvásárhely (2010-06-10 12:49:31)
143.
Kende
2010.06.11., péntek [20:05]
http://civilallasfoglalas.transindex.ro/ - látom egyre többen vagyunk, akik nem tudjuk elfogadni a neobolsevikok előretörését! Örülök annak, hogy Erdélyben (zsíroskenyér megnyugtatásául: 1998 óta nemhogy magyarul megszólalni, de sokáig az Erdélyi Napló munkatársa voltam... Bagoly (zsolt) mondja verébnek, hogy nagyfejű?) vannak még épeszű emberek, ahova bár a bolsevik jobbik szimpatizánsok nem örülnek neki, hazatérek tanulmányaim befejeztével. Ja, ilyen magyar már nem kell nektek? Azon elgondolkodott már ez csalámbozó Csanád, hogy lehet mégis az ő fejében van a hiba, ha már ennyien utálják, mint a büdös bogarat?
142.
Anonim
2010.06.11., péntek [18:38]
Lendvai Ildiko inkabb a te mentorod lehetne,mert o nem az erdelyiek mentora es gondolom te sem erdelyi vagy...legalabb is a magyarorszagiak szavajarasa,hogy "le van szarva" vagy " leszarom".Nalad mar kibujt a szog a zsakbol(igy "szogodiesen" mondva ).Ezzel a kijelenteseddel, hogy"Vasarhely le van szarva" megmutattad ,hogy mennyire erdekel teged es az egyenruhas ,szinpadiasan masirozgato bajtarsaidat a szekelyek sorsa...vagyis ,hogy az egesz Erdelyert megmozdulas csak a partotok politikai huzasa. Csak batran hasznalgassatok ilyen kijelenteseket ,mert igy legalabb a szekelyek naivabbja is kiismer titeket! Szebb jovot nektek (es nekunk ,leszart vasarhelyieknek is -de a ti segitsegetek nelkul!)
141.
RTL Klub
2010.06.11., péntek [15:08]
Köszönjük nektek kedves vásárhelyi polgárok, hogy kiálltatok kedvenc csatornátok az RTL Klub mellett a nehéz időkben. Továbbra is biztosítjuk a sok szennyet, amire szükségetek van, bennünk nem fogtok csalódni. köszönjük.
RTL
140.
Anonim
2010.06.11., péntek [15:02]
Éljen Marosvásárhely, az RTL Klub városa!
139.
samoo
2010.06.11., péntek [13:47]
Lehet, van akit érdekel:
http://civilallasfoglalas.transindex.ro/
138.
samoo
2010.06.11., péntek [12:59]
@Anonim123.
Köszönöm a hosszú levelet. Nem az a lényeg, hogy én minek mondom a Jobbikot, hanem az, hogy mit mutatnak ők magukról. Miket mondanak a rendezvényeiken, milyen ideológiák mentén politizálnak. Ezek sajnálatos módon nagyon egybeesnek olyan múltbeli, és jelenkori pártoknak, szervezeteknek a sajátosságaival, akik igenis fasiszták, és nácik. Minden formáció szabadon határozza meg, milyen jelképei, szimbólumai vannak. Ők azokat választották. Vagy azt is a ballib kormány kötelezte rájuk?
Sajnálom, de a Jobbik "védelmében" felhozott "csak ők tettek" nagy része egyszerűen valótlanság, a többit, meg jobb lett volna, ha nem tették volna.
A cigányok által agyonvert tanár miatt MINDEN jóérzésű ember felháborodott. Ezt ki is fejezték. Ez nem jelenti azt, hogy minden cigány embert bűnössé kellett volna tenni az esetért. Tudtommal Magyarországon is van rendőrség, hadsereg, az ők kizárólagos joga ellátni az állampolgárok védelmét! (lásd Magyarország Alkotmánya)
Semmilyen normális országban nem engedik meg az önbíráskodást!
Látja, ha itt élne Erdélyben, egy kicsit többet tudna arról, milyen, amikor a többségi nemzet olyan eszementségekkel hergeli a saját választóit, mint: "a magyarok elnyomják a csíkszeredai románokat", "meg kell védelmezni a marsohévizi románokat a székelyektől", "románverések a székelyföldön" stb.
Ezeket a rizsákat nekünk 90 éve próbálják lenyomni a torkunkon, és tudjuk, mennyi igaz belőlük! Mi itteni magyarok tudjuk milyen kisebbségben lenni: "szar" (bocs a kifejezésért).
Mikor nincs más érve az itteni vezetésnek, mindig kéznél van a "magyar fenyegetés".
Ez érvényes Magyarországra is, ott is vannak "fajvédők", akik rettenetesen aggódnak a magyarságért, de ezt annak az árán, hogy mindenkit mást gyűlölnek. Ne etessen már a Jobbikos egyenlőséggel, szerintük a MAGYAR az fehér ember. Vagy melyik a jó cigány? (válaszoljon maga a saját ízlése szerint)
Az nem bűne senkinek, hogy segít az embertársain, de szerintem nem egyedül a Jobbik, vagy a Magyar Gárda segített embereken ugye? Ott nem voltak Fideszesek, vagy szocik, vagy cigányok, vagy zsidók? Szerintem voltak. Minket Vásárhelyen 1990-ben nem a mélymagyarok segítettek, hanem a cigányok. Amikor Gusa szobrot akartak állítani, igenis tiltakoztunk, aláírásgyűjtéssel, és bírósági eljárással is. Nem a Jobbik jóvoltából. Az utcanevek miatt szintén felemeltük hangunkat a törvény adta lehetőségeken belül. És a többi, és a többi...
Én személyesen teszek az Erdélyi magyarság fennmaradásáért. Vannak gyerekeim, és nem egy. Gyerekeim magyar iskolába járnak. Nem menekültem ki sehova. És mindehhez nem kellett Jobbikos legyek, csak normális.
Már kérdeztem előbb is, de nem kaptam választ: konkrétan mit tett értünk a Jobbik? (olyasmire gondolok, ami jó is nekünk, és kézzel is fogható, nem ilyen "felvállalós" szövegek)
137.
zsiroskenyer1
2010.06.11., péntek [12:02]
az előbbi hozzászólásom 134.Anonim-nak szántam válaszul.
136.
zsiroskenyer1
2010.06.11., péntek [12:00]
Na, ez a lényeg. Tökéletesen igazad van. Csodálom, hogy volt türelmed mindezt leirni. De legalább te megtetted.
135.
Anonim
2010.06.11., péntek [11:48]
Vásárhely le van szarva , lassan mondom, hogy értsétek, mint a mentorotok lendvai ildikó.
134.
Anonim
2010.06.11., péntek [10:26]
Inkább azzal foglalkoznál te és a hozzád hasonló udemerések, hogy amint egy mai cikk írja, egyre több maygar szülő íratja román tagozatra a gyermekét. Ezek olyanok mint te és a többi hozzád hasonló. Ha már a Romania Mare nyíthat irodát Vásárhelyen, ha már egy Gusa nevezetű tömeggyilkos kaphat szobrot ebben a városban, és egy marosvásárhelyi sem tiltakozik ez ellen, sőt más magyar sem, Tőkésen kívül, akkor miért nem nyíthatna a Jobbik irodát? Úgy látom nektek, az udemeré szabadelvű csoportjának és más hasonszőrű "értelmiségieknek" csak az fáj, hogyha a magyarok tesznek valamit, és ez a valami egy szerencsétlen iroda! Szégyellném magamat helyettetek. És ha hiszitek, ha nem, ti nagy szabadelvű "értelmiségiek", a Jobbik az erdélyi magyarság hasznára válhat. Mert folynak a magyarverések Erdélyben és Székelyföldön is, és ha még Tőkés mellett pl. az Eu parlamentben felszólal még más is, mert az udemerétől semmit sem lehet várni, mert idáig is hallgatott, az egy hang plusszba, tehát több esély van arra, hogy meg is hallják ezeket. És úgy, ahogyan a Jobbik jelenléte a magyar parlamentben serkentőleg hat a magyar kormány nemzeti politikájára, úgy talán serkentőleg hatna az erdélyi eltunyult, haszonleső, a románokkal a magyar érdekek kárára egyfolytában kiegyező erdélyi politikusokra is. Vagy talán ettől féltek? Attól, hogy Székelyföld elrománosítása lelassul? És Kende, engem nem érdekel, hogy ki Morvai Krisztinának a férje, vagy mittom én miket soroltál ott fel róluk, a lényeg az, hogy megmutatják azt, hogy szabad merni magyarnak lenni. Mert Erdélyben oda jutottak nagyon sokan, hogy az utcán magyarul sem mernek megszólalni, és egyre több a vegyes házasság, amelynek az eredménye sohasem az, hogy a gyermekekből magyarok is legyenek, fogyunk, fogyunk, fogyunk! Miért, mert a magyar érzelem elveszett az erdélyiek nagy részében. A magyarság sokuk számára már csak egy nyűg, csak egy kín, mert látja, hogy mindenki kikezdhet vele, a tévében, újságokban vagy akár az utcán, magyarságuk miatt, és senki sem védi meg őket. Magyarokat kollektív bűnösöknek nevezhetik ki a médiában, verhetnek meg, bozgorozhatnak az utcán, senki sem szól ezek ellen. Vagy talán, ha egy megvert, megalázott székely Szegedihez fordul, azzal bűnt fog elkövetni? Tudom, hogy ti mitől féltek: attól, hogy a janicsár udemeré elveszíti a befolyását az erdélyi magyarok felett. Visszatérve a Jobbik múltjára: mintha az rmdszesek patyolattiszták lennének, ha már erdélyiek vagyunk, foglalkozzunk velük, mert ők képviselnek a román parlamentben, ők adják el a fejünk fölül a románoknak a székelyföldi erdőket és a szántóföldeket, de az ők szekus, káderes múltjuk nem érdekel titeket! Inkább foglalkoztok egy, sajnos, külföldi párttal, amely azt a bátorságot vette, hogy irodát nyísson Maroson! Az rmdsz és a neki alárendelt értelmiségiek nem az erdélyi magyarságot képviselik, hanem a magyarok jövőjét megsemmisítő románokét. Majd 2 év múlva minden kiderül, amikor a jövő évi népszámlálás adatai nyilvánosságra jútnak...
133.
zsiroskenyer1
2010.06.11., péntek [10:15]
„Tájékozódni kell, mert messziről jött ember azt mond, amit akar és senki nem lehet próféta a saját hazájában! „ vajon ezert mentel el te innen tulajdonkeppen?
„holnap nyit egy újabb pólóárus boltot Vásárhelyen is ” - már nem egy ilyent kergettünk el az erdélyi ifjúsági találkozókról.
„Nem veszitek észre, hogy csak üzletnek használ fel titeket is ”- engem nem fog felhasználni üzletnek. Az igaz hogy itt ezen az oldalon rengeteg időmet eltöltöttem a hozzászólások olvasásával, de csak az olyanok miatt mint te. Mint irtam más cikkeknél is hozzászólásban, engem nem zavar, hogy ő irodát nyitott ide. De zavar a te hozzászólásod, a stilusod. Míg ő idegenként jött ide, te elmentél innen(gyáva haza...) és még utána neked van képed ily módon őket meg minket tanitgatni, lehordani mindenfélének.
132.
zsiroskenyer1
2010.06.11., péntek [10:02]
Itt felesleges szájtépésnek csak a te hozzászolásaid minősithetőek. És a te cikked ama bizonyos ujságban, az számit felesleges szájtépésnek. Ha akkora nagy szájhős vagy gyere haza, és itthon műveld mindazt amit a Magyarországon művelsz(???). Mert az hogy meglengetem párszor a magyar zászlót, meg elmegyek egy két tömegtüntetésre még nem jelent semmi komolyat.
Jaj, tudom, bocsi: azért mentél el oda mert itthon még a szádat sem merted kitátani magyarul az utcán, félve attól, hogy megszólnak, lenéznek vagy megvernek a románok. "Szép" magyar vagy. És igazad van a hagyományőrzéssel kapcsolatosan is: őrzöd, hisz mint nagyrésze az erdélyi magyaroknak(és nem csak) te is elhagytad szülőfölded és másutt keresed a boldogságot. Igy semmi értelme a szájtépésednek.
És tiszta fölöslegesen használod a Kende nevet. Ilzen ember nem érdemli.
Ha még akarod tépni a szádat várlak Marosvásárhelyen, vagy akárhol Erdélyben. Gyere haza és itthon légy nagyszájú hős.
Ennyit rolad. Ezek voltak utolso szavaim egy ilyen szanalmas magyarhoz mint te.
131.
Lúdas Matyi
2010.06.11., péntek [08:12]
Kende! azért, mert meg...a minden csajodat a bulikon, ameddig te alkoholkómában voltál nem rá kell haragudni!
130.
Kettős állampolgár
2010.06.11., péntek [06:29]
Figyejé má, az hogy ki hol szavazhat, majd még eldől, kiscsávó! Különben, de nehéz lakhelyet rendezni Magyarországon, bejelentem magam egy fél évvel a választások előtt, oszt csóka család. És mindezt több tíz- és százezres tömegekkel is megjátszom, ha akarom! Igazuk van, akik úgy vélik: csak a szavazatokért jött SZ. CS. ide. Hiányzott a fenének, egy bolond százat csinál!
129.
Anonim
2010.06.11., péntek [02:53]
Kedves Kende,

Ne vezesse itt félre az embereket: jól tudja, hogy a kettős állampolgárság csak azoknak biztosít szavazati jogot Magyarországon, akiknek lakhelyük is van ott. Tehát Sz Cs nem azért jött ide, vagyis szavazatokért, amint ön mondja. Ne vezesse félre itt az embereket!
128.
Anonim
2010.06.11., péntek [02:32]
Kedves anonim 126, 127, eléggé meg vagytok ti fertőzve az rmdszre jellemző gyávasággal. Ha a saját gyermekeitek nyakát vágnák el a románok akkor is elfutnátok, csak hogy a saját irhátokat mentsétek. Bezzeg a Romania Maret vagy a magyargyűlölet szószólójává vált Psd-t megtűritek a városotokban!!! Attól féltek, hogy valaki megmondja helyettetek azt ami a magyaroknak fáj a románoknak, azt, hogy Székelyföldön magyarverések folynak és a románok rohamos betelepítése folyik, és akkor azok megharagszanak a drága "testvérek". Mert ti sajnos oshase a gyerekeitek j9vőjére gondoltok, hanem arra, hogy nektek jó legyen pillanatnyilag. Arra nem gondoltok, hogy a mai helyzet tarthatatlan Székelyföldön, és ha ez így megy tovább, a magyarság megmaradása lehetetlenné válik itt! Mit érdekel titeket a gyermekeitek jövője??? Sajnos már nem állnak fenn Petőfinek azon szavai, hogy: "csak nem fajult el még a székely vér". De még mennyire el van fajulva!!! Helyesebben mondva: gyávulva!
127.
Anonim
2010.06.10., csütörtök [23:41]
számomra is hiteltelen ez az egész, csak esetleges valasztó és szavazó polgárokat látnak bennünk, sajnos, megfertőztek már minket is az aljasságukkal.
126.
Anonim
2010.06.10., csütörtök [23:29]
a Jobbik leszállhatna a földre..., úgy értem, hogy otthon és nem itt
125.
Kende
2010.06.10., csütörtök [21:47]
Amúgy ez a Szegedi Csanád a cigánygyűlöletnek köszönheti, hogy EP-tag! Márpedig ennek a mocskos politikának, a gyűlölködésre épülőnek vége lesz egy-kettő, ahogy ment Gyurcsány a süllyesztőbe, úgy fog ez a "tiszteletbeli székely" is. Nem veszitek észre, hogy csak üzletnek használ fel titeket is, holnap nyit egy újabb pólóárus boltot Vásárhelyen is, oszt hízik tovább rajtatok, mert Magyarországon már telítődött a piac. Igen, olyan mint egy multi, csak kicsiben. Érdekli is ezt a vásárhelyiek gondja-baja, csak vegyétek a pólókat, oszt jól van, évente hőbörög majd egyet, aminek ti isszátok meg a levét úgyis, és kész. Végülis tényleg nem érdemel több szót ez a pólóárus, ha többet akartok megtudni róla, olvassátok nyugodt lelkiismerettel a MIÉP Magyar Fórumát (sok érdekesség van Balóné Morvai Krisztina buzi jogvédő múltjáról, zsidó férjéről (és ő zsidózik !!!), SZDSZ-es miniszterjelöltségéről stb, vagy Vona Gábor zsidó származásáról (és ő zsidózik!!!) stb. stb. Tájékozódni kell, mert messziről jött ember azt mond, amit akar és senki nem lehet próféta a saját hazájában!
www.csakajobbik.hu
Úgyhogy ezzel ki is merítettem a témát, jobbikozzatok tovább, nekem elég volt a kampányban belőlük!
124.
Kende
2010.06.10., csütörtök [21:35]
Kedves Zsíroskenyér, ne mondd már meg nekem, mint a Gyurcsány, hogy akinek nem tetszik, el lehet innen menni. Látod ebből a gondolkodásmódból lehet a legjobban leszűrni, hogy a jobbikos logika egy az egyben bolsevik. Dirigálj az elvtársaidnak, hogy mit csináljanak, amúgy meg jobban tennéd, ha bajtársadat, a 3,5 millió forintra megbírságolt székely gárdistának gyűjtenél a felesleges szájtépésed helyett!
123.
Anonim
2010.06.10., csütörtök [15:29]
Kedves Samoo, mondja már meg egyszer, hogy miből veszi azt, hogy a Jobbik fasiszta? Abból, hogy egyes ballibek azt mondják? Az egyedűli ok azért, hogy fasisztáknak nevezik őket az az, hogy kiálltak a magyarokat ért sérelmek ellen. Egyedül ők tiltakoztak a cigányok által a saját leánykái szeme láttára agyonütött tanár esetében (érdekes, hogy Magyarországon rajtuk és a Jobbikon kívül senkit sem háborított fel az, hogy a tanár gyilkosai közben azt kiabálták „öljétek meg a magyart”, senki sem tartotta ezt fasiszta megnyilvánulásnak), vagy talán az volt a bűnük, hogy segítettek egy magyar családnak a saját házából (!) elköltözni, mert a cigányok rájuk telepedtek és az életüket fenyegették? Akkor is csak azt tette a gárda, hogy kivonult, és segítette a családot biztonságban elköltözni a saját házából! Nem bántottak senkit, csak magyarokat mentettek. Mint ahogyan tették mindig, nem tekintve arra, hogy cigányról, zsidóról vagy magyarról van-e szó, amikor az árvízsúlytotta helyeken segédkeztek. Igen, ez volt a bűnük: tették azt, amit mások tunyaságból nem tettek, ezért azok irigykedtek rájuk, és a legnagyobb „bűnük” az volt felhívták a figyelmet arra, hogyha Magyarországon akárkit bántódás ér aki nem magyar, akkor az államelnöktől kezdve mindeki tiltakozik, de amikor magyarokat bántalmaznak akkor nagy a csend. Ők azért nem tetszenek egyeseknek, mert azt kérik, hogy legyen mindenki egyenlően kezelve, legyen az magyar, cigány, zsidó, homokos, vagy akárki... Tehát ezért lenne fasiszta a Jobbik?
Más valami: gondolkozzon el azon, hogy Angliában, elkezdene egy skót, vagy welszi Olaszországban egy dél-tiroli osztrák, Franciaországban egy breton, stb. irogatni, vagy kiabálni arról, hogy az összes angolt, olaszt, franciát ki kell nyírni, vagy az adott ország egy jelképét meggyalázná, akkor mi történne azzal maga szerint? Kitüntetnék? Nem! A legenyhébb esetben kapna 10 év börtönt! Mint ahogyan Izraelben is, ha egy ottani kisebbség tagja, pl a cserkeszek vagy a drúzok közül elkezdene olyanokat írogatni, hogy a zsidók majmok, meg menjenek ide vagy oda. Vajon mi történne azzal az emberrel? Vagy mi törtlénne Romániában, Szlovákiában, stb az így megnyílvánuló magyarrral? De Magyarországon ezek az emberek köszönik, jól vannak. Tehát ha valaki ezekre a magyarellenes cselekedetekre felháborodik és fasisztának nevezhető kijelentéseket tesz, ez azért van, mert látja, hogy a saját országában támadták, sértették meg és a bűnösökkel nem történik semmi. De ha a magyar szól valamit, akkor jaj neki. Pedig mint minden más államnak, Magyarországnak is van alkotmánya, amely kimondja, hogy a magyar nemzetet támadni szóban vagy tettben bűntetendő. Ezek az emberek látják, hogy hiába van ez a törvény, nem alkalmazzák azokra akik elkövetik. Csoda, hogy fel vannak háborodva? És csoda, hogy ez a tehetelen felháborodás gyűlöletet szűl bennük, és kezdenek írogatni egyik vagy másik fórumra? Tehát nem értek egyet azzal, hogy „a mi és az ők szélsőségeseik”. Nem ugyanaz, ha Romániában, vagy pedig Magyarországon kezd valaki magyarelleneskedni. Magyarországon a törvények tiltják a magyarellenes megnyilvánulásokat, de a ballib kormány fittyet hányt erre és ezt a zsidók és cigányok kihasználva hergelték a magyarokat, akik ha válaszoltak, akkor egyből a az államfő, minden párt képviselője, szervezetek, újságok, tévéadók, stb., a legrohadtabb fasisztáknak titulálták őket, mig a magyarellenes cselekedeteket válasz nélkül hagyták, és ez olyan normális volt. Csoda, hogy egyes magyar érzelműek felháborodtak erre?
Amit a magyarok tesznek az általában válasz a magyarellenes megnyilvánulásokra. Elég szomorú, hogy ezt maga és sok más magyar nem veszi észre...
122.
Anonim
2010.06.10., csütörtök [15:29]
Hun volt neked ajánlom az RTL klub adásait, hogy ne hőbörögj annyit.
121.
Hun volt
2010.06.10., csütörtök [14:20]
Jobb ha el sem olvasom a komenteket, mert kiabrandulok mindenbol es az alom h lesz valami jovonk elszall, mert tele vagyunk agymosott arulokkal. Hat nem is tudom miert elunk, lassan magyarkent nem erdemes , mert aki meg mert almodni a jovorol az sem mer mar magyarkent.
120.
samoo
2010.06.10., csütörtök [13:49]
Csak az igazság kedvéért, utánanéztem a Regős dolognak, ezt a csontot már a Jobbikos barátaink is lerágták. Itt egy link egy "tiszta" magyar oldalról. Az érintettek már rég elhatárolódtak ettől a szerencsétlentől. Nem hiszem, hogy mi minden magyarra büszkék vagyunk...
http://www.hazankert.com/visszhangok_regos.html
@yy
Valóban használtam a fórumon a "szar" kifejezést, és elnézést kérek mindenkitől, ha ezzel megsértettem az olvasókáját, de én azt nem egy ember minősítésére használtam, hanem a helyzetre, a körülményekre. És bocs, de nem értek egyet azzal, hogy trágárkodni kell, hogy észrevegyenek. Remélem vannak még jóérzésű vásárhelyiek, sokkal többen, mit ezen a fórumon.
119.
zsiroskenyer1
2010.06.10., csütörtök [11:56]
Nem mondta senki, én gondoltam. És most már remélem, hogy nem térsz visza. Irogatsz Magyarországról romániai ujságokba. Igy következtettem, hogy innen menekültél. És igen, gyáva vagy, te meg a többi aki elmenekült innen. Én nem szerencsétlenezlek sem téged sem őket. Csak annyit mondok, hogy mivel elmentél innen: KUSS LEGYEN! Oktasd az ottani barátaidat. Ne foglalkozz te az itteniek sorsával, mert azzal, hogy elmentél innen bebizonyitottad mennyire érdekel a sorsuk téged.
Mitől gondolod hogy neked több jogod van beleszólni az erdélyi magyarság sorsába, mint Szegedi Csanádnak? Az ilyen emberek mint te csak fölöslegesen szivják a levegőt tüdejükbe.
118.
Kende
2010.06.10., csütörtök [10:56]
Zsíroskenyér, miért nem megyek vissza Erdélybe? Ki mondta, hogy nem megyek vissza okostojás? Mi van lecsekkoltad az iwiw-es lapom, oszt kemény vagy? Én vagyok a gyáva? Én felfedtem magam, te szerencsétlenség, nem mindenféle kenyér néven írogatok! Én felvállalom a véleményem, te meg csak írogass ide a zsíroskenyér reményében, oszt magyarázd el a csalámbozó barátodnak, hogy ne lopja el az RMDSZ kampányszlogenjét (Honfoglalás), találjon már ki a gyenge agyával valami újat is. Mert cigányozni, zsidózni, oláhozni a hülye is tud...
117.
Anonim
2010.06.10., csütörtök [10:54]
Jól van, még egyszer fölteszem a Magyar Zsidók Világszövetsége szóvivőjének "tisztelt" Regős Péternek a magyargyalázó versét, kivéve azokat a szavakat, amik sérthetik az adminokat, hogy ne legyen kitörölve. Az eredeti szöveget megtalálhatjátok a gúgelen:

Hangosak a (férfi nemiszerv) magyarok,
Fajtiszták, mint az olaszok.
Buták, mint az oroszok
S úgy végzik, mint a karthágó'k.

Lesózzák a földjeiket,
Felszámolják történelmüket,
Eltűnnek majd nem sokára,
Elmennek a bús (női nemiszervbe).

Úgy rühelem minnyájukat,
mocskos, gyilkos falkáikat,
s mikor himnuszukat hallom,
felfordul a teli gyomrom.

Panaszkodnak, nyavajognak,
Ök sehová sem tartoznak,
Mindenki az ellenségük,
Nincsen nekik kistestvérük.

Mindenki utálja őket,
Magyar férfiakat, s nőket,
Mindegyiküket megvetik,
De egyiküket sem szeretik.

Elveszett tekintélyüket féltik,
De mások a nyelvüket sem értik,
Nem tartoznak nyelvcsaládba,
Csak a tetves, bús (női nemiszervbe).

Európába keveredtek,
Emberekké nem vedlettek,
Ázsiai majmok még ők,
Zsivány Trianon-védők.

Tehát, kedves Spielmann úr és hasonszőrű "magyar értelmiségiek": kérem, tiltakozzanak ez ellen is, ha már olyan tiltakozó kedvükben vannak. Ez a szöveg nem sérti önöket, mint magyarok? Vagy az, amit néhány évvel ezelőtt mondott egy hasonszőrű a Tilos Rádióban, hogy kiirtaná az összes keresztényt? Vagy az ellen az eset ellen, amikor Budapesten egy Dávid csillagos nyakláncot viselő magyar állampolgár (!) letépte egy 12 éves kislány melléről a piros-fehér-zöld magyar nemzeti kokárdát, földre dobta és letaposta és utána úgy pofon ütötte a kislányt, hogy azt elöntötte a vér, stb. Kedves Spielmann úr: ezek az esetek nem háborítják fel Önöket, mint magyarokat? Ehelyett egy olyan párt ellen szökdösnek, amely miatt egy zsidónak sem görbült meg egy hajaszála sem. A Jobbik nem írt zsidógyűlölő verseket, nem mondta azt, hogy ki kellene írtani a zsidókat, nem vert meg egy zsidót sem, nem gyalázott meg egy zsidó nemzeti jelképet sem. Egyedül egy dolog zavarja önöket a Jobbikban? Az, hogy magyar!!!
116.
Anonim
2010.06.10., csütörtök [10:44]
Nekem elég a RTL klub, nem kérek a csanádokból vagy mi a francnak hívják azt a palit.
115.
Están bá
2010.06.10., csütörtök [09:25]
Érdekesek ezek az ANONIMOK.
Az Anonim 76 irja az egyik-melyik? Anonimnak,hogy:"Agymosott hülye".
Itt most ki az agymosott és ki a hülye?A régi időkbeli mentalitás még csak itt virágzik igazán.És még az anonimok merészkednek komcsizni.Hahahaha!
114.
yy
2010.06.10., csütörtök [09:07]
Ha már töröltök, akkor töröljetek pártatlanul...vagy mi történt, fasisztázni meg bolsevikozni szabad?
Vagy nézzétek meg ki kezdte az ide nem illő szavak használatát. Ha Sebestyén Spielmann Mihály Úr a turulmadarat nevetséges gyerekmesének nevezi,(Népújságban ezelőtt három vagy négy évvel), akkor én jogosan háborodhatok fel azon, hogy a marosvásárhelyi magyar értelmiség képviselőjének nevezi magát.
113.
zsiroskenyer1
2010.06.10., csütörtök [09:02]
Hallod-e te hagyományőrző Kende? Miért nem jössz te szépen ide vissza Erdélybe és legyél itt hagyományőrző? Túl könnyebb magyarnak lenni, igaz? Gyáva a fajtad, hallod-e? Sok szájhős!
112.
Gőgösgúnár
2010.06.10., csütörtök [00:13]
Ez a "köztiszteletben álló ismert és elismert, marosvásárhelyi értelmiségi Sebestyén Spielmann Mihály" viselkedett már utolsó parasztként ezer idegenekkel. Azóta más elképzelésem van az értelmiségiekről és a köztiszteletben állókról is. Egyébként meg nem csak neki van joga tiltakozni, hanem azoknak is, akiket sért az ő tiltakozása. Ezt nevezik demokráciának tisztelt "jóérzésű" babám.
111.
Kende
2010.06.09., szerda [21:45]
Ja, amúgy ezek a nemzetmentők feljelentettek a volt főnökömnél! Ehhez mit szólsz? Nálad még nem jelentettek fel? Pedig a ti lapotokban is megírom a véleményem néha napján a bolsevikokról, mármint a Jobbikról... Mi hírek vannak a székely gárdistáról? Segített neki ez a Csalámbozó, vagy csak az arca nagy, a zsebe már kicsi!
110.
Kende
2010.06.09., szerda [21:41]
Szega Kolompár, nem félsz ilyen névvel ezektől a nemzetmentőktől? Nesze neked Jobbik, csak ezt tudja mindenhol, a cigányozás, zsidózás, oláhozás... Igazad van, nincs nekem időm ökrökre, mikor a kezünkben a 2/3!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!
A bolsevik Jobbik meg megy a levesbe a szocik után!
109.
kata Marosvasarhelyrol
2010.06.09., szerda [20:36]
Toroljon szerkeszto ur megkerem szepen.
108.
redaiata
2010.06.09., szerda [20:11]
(szerkesztői hozzászólás)
Mi nem foglalunk állást, mi törlünk.
107.
Egy jóérzésű vásárhelyi
2010.06.09., szerda [20:09]
Tisztelt Szerkesztőség!

Továbbra is szívesen olvasnám állásfoglalásukat az itt zajló minősíthetetlen, alpári hangnemet illetően, amellyel zsidóznak, cigányoznak, köztiszteletben álló ismert és elismert, marosvásárhelyi értelmiségit Sebestyén Spielmann Mihályt verbálisan inzultálnak.

Tisztelettel,
Egy továbbra is jóérzésű vásárhelyi (és remélem nem az egyetlen)
106.
yy
2010.06.09., szerda [19:51]

(törölve)

105.
Anonim
2010.06.09., szerda [17:53]
Olvasok, olvasgatok, s nem tudom, hogy röhögjek-e, vagy hányjak?
104.
Kolozsvari székely
2010.06.09., szerda [16:29]
Egyetértek veled ;)
Ajánlom mindenkinek, aki szimpatizál Szegedi Csanáddal, hogy támogató levelét és elérhetőségét küldje el az irodájába, ha nem Marosvásárhelyi, ezáltal feltérképezheti, hogy erdély más vidékein mennyi segítő kézre talál most egyszeribe.
A cím: szekelyiroda@gmail.com

Végre egy olyan alakulat kerül az erdélyi magyar vérkeringésbe, amely nem a bukaresti parlamentbe jutásért kűzd és nem akar megfelelni a román politikum stratégiáinak.
Adjon az Isten!
103.
Anonima
2010.06.09., szerda [16:17]
Reszben igazat adok Mozsi Ba-nak, viszont szerintem azert is kell nekunk egy Jobbikos kepviselo, mert legalabb felrazza azt a fogyastzoi tarsadalmat, ami lettunk! Ha fenn akarunk maradni, akkor nemzetben is gondolkodni kell, es igen is kell gondoljunk a Trianoni bekediktatumra, (szandekosan nem irtam bekeszerzodest), mert akkor elvettek 2/3-at Magyarorszagnak es nepessegenek, azota pedig alig maradtunk 5 millioan hatarokon kivul. Es ezt ha turjuk, akkor ujabb 90 ev mulva sehol sem leszunk!
En sem ertem miert olyan nagy baj, ha azt mondjuk, hogy zsido? Egyebkent, ok is dontsek mar el, hogy nemzet vagy vallas?! Regos Peter verse ellen en is tiltakoznek, es megkerem, hogy magyar nyelven engem ne kuldjon sehova zsido letere! Irja le heberul, legalabb nem ertem, es nem habodok fel azon, hogy az en nyelvem hasznalja a pocskondiazasra!
Spielman pedig csak lovat ad a romanok popsija ala, azzal ha alairasokat gyujtoget az iroda ellen. Sajnos, olyan mentalitassal, amilyen sokaknak van, soha nem lesz autonomiank!
102.
Anonim
2010.06.09., szerda [16:08]
Tisztelt Szegedi Csanád, ha az itt elhangzó hozzászólásokat olvassa, akkor rájöhet, hogy magyon sok a tennivalója. Sajnos a 90 éves román uralom, az általuk lefizetett magyarok agymosása, és a Gyurcsányék által okozott 2. trianon nagyon sok kárt tett. Tehát kérem, vesse latba minden befolyását és tehetségét, és dolgozzon minden erejével azért, hogy ez a végveszélybe sodort erdélyi magyar közösség megmeneküljön, megmaradjon magyarnak, ha már nem túl késő. Sajnos sokszor úgy tűnik, hogy itt már semmit sem lehet tenni, mert az emberek itt annyira el vannak hűlyítve, sokan már csak a nyelvükben magyarok, de a gondolkodásukban teljesen elrománosodtak. Őket nem háborítja márt fel a román tévékből, újságokból ömlő fasiztoid magyargyalázás, de annál jobban ellenkeznek amikor valaki a magyarság javáért tesz, vagy tenni akar valamit. Sajnos az erdélyi magyarság legalább fele ebben a helyzetben van. Ezeknek nem kell 10 év és a nyelvükben is románokká válnak. Tehát sűrgősen tenni kell valamit. Remélem nem túl későn érkezett...
101.
yy
2010.06.09., szerda [16:01]
Tisztelt Kismagyar és rikahh!

Akinek nem inge ne vegye magára. Szerinted az amit neked írtam nem korrekt? Én elismerem, hogy az ész osztom neked. Azért lehet hozzászólni. Mert nekem ugyan abban amit mondtam igazam volt de ha betartanám akkor soha semmit nem írnék ide. És ezzel így van más is. Ez csak egy vélemény. Még véletlenül sem hittem azt, hogy megmondtam a tutit bárkinek is. És örülök azoknak a kommenteknek amelyekkel nem értek egyet, ezek válaszra buzdítanak. És nem szeretek olyasmit írni IDE, amire a józaneszüek vagy a többség annyit ír vissza, hogy igazad van.
100.
yy
2010.06.09., szerda [15:50]
Szegény Samoo! Örülök, hogy egy csónakban is tudunk evezni. Mert ne hidd te azt egy percig sem, hogy minekutána te nácizol meg fasisztázol, egy pindurival is több vagy jobb vagy nálam aki zsidózok meg cigányozok. Ha ha ha. Főleg nem akkor amikor az első ide nem illő szót (szar) te írtad le legelőször. Vagy neked jogod van mindenre? És máskülönben is ha toleráns objektív hozzászólásod van, az amúgy is elszállt szó a szélben. Ha utána olvasol egy picit lentebb (94. hozzászólás), arra senki sem reagált semmit. Tehát megszokhattad volna, hogy ha nem szarozól, faszozól, kurvaanyádozól, zsidózól, fasisztázól, akkor olyan mintha semmit sem mondtál volna...ami szomorú, de ezt már te is tudod.
99.
Kismagyar
2010.06.09., szerda [15:30]
@yy:
Elnezest tisztelt "yy" ,hogy en is velemenyt mertem nyilvanitani olyan helyen ,ahol mindenki megteszi es olyan modon ,ami neked szemet szurt.Gondolom a te tragar hangnemu hozzaszolasod(csak a tisztanlatas kedveert a 92-es szamu hozzaszolasrol beszelek) sokkal inkabb megfelel az izlesednek es jobbikos gondolatvitelednek.Tudod, minden nemzetnek vannak gyilkosai es vannak beket akaro emberei.Tehat ne altalanositsuk ki velemenyunket egy egesz nemzetre ,polgarai egy resze utan.Igen ,ez az en sajat velemenyem es mindezek ellenere nem vagyok sem zsido,sem roman ...hanem egy olyan magyar ember vagyok ,aki nem hive a folosleges politikai gyulolet szitasoknak! Ugyanakkor hatarozottan kijelentve azt ,hogy nem vagyok semmilyen politikai part hive(es sosem fogok 100%-ig megbizonyosodni a jobbikos vezetok "onzetlen" nagymagyarkodasarol)kivanok neked es mindnyajunknak Szebb Jovot!
98.
rikkah
2010.06.09., szerda [15:27]
@yy:
Nem vagyok zsidópárti vagy cigánypárti vagy semmilyen párti...emberpárti vagyok. Az, hogy valaki zsidónak vagy cigánynak, vagy magyarnak született nem választás kérdése, éppen ezért nem is érdem. Ugyanezekkel a "dícső" szavakkal illetnek bennünket a románok, ugyanígy küldenek bennünket melegebb éghajlatra. Ha ők teszik, ugy-e fáj. Mellékesen megjegyzem minősíthetetlen ez a beszédstílus, és az egyik ok amiért nem vesznek valakit komolyan emiatt van.
Nem látom értelmét annak, miért kell mindenki más megdögöljön, ahhoz, hogy a székely érvényesülni tudjon. Vannak helyek, ahol érvényt tudnak szerezni maguknak a kisebbségek anélkül, hogy mindenfelé tolvajt kiabálnának.
97.
Mózsi Bá
2010.06.09., szerda [15:21]
Nosza kedveseim olvasom én itt a rengeteg pro meg kontra hozzászólást, az árulózást és jajveszékelést és rájöttem én is egyre s másra.

Például arra jöttem rá, hogy ez a Csanád csemete erőst magasra nyitotta azt ő irodáját, talán az unokám felfut azon a rengeteg lépcsőn, de én biztosan nem.

A másik dolog, amire rájöttem, hogy itt egyesek már a puszta hírtől is lázban égnek, hogy egy ilyen fiú gyermek ide irodát nyitott. Azt kő nektem mondjam lekecskéim, hogy nincs okotok a fosásra. Amíg nem tudjuk, hogy mit akar ez a Csanád itt minálunk csinálni, addig mi értelme van letojni az inunkat. Mit csinálhat az az iroda? Szervezhet néhány programot, szervezhet tiltakozást, kiadhat ilyen vagy olyan nyilatkozatot és nagyjából ennyi. Amíg ezek a cselekedetek nem ütköznek ennek az országnak a törvényeibe, mért ne csinálhatná? Neki mért nem szabad?

Olvasom, hogy a jó Spilmann Misi is futkosik körbe, mint a mérgezett egér, hogy aláírást gyűjtsön azért, hogy a Csanád gyerek takarodjon innen haza. Hát ez engem azért is érdekelt, mert a továbbiakban olvasom, hogy azt mondja "a marosvásárhelyi értelmiség" tiltakozik. Na bocsássanak meg nekem az urak, hogy így beleszólok az értelmiségiek dógába, de valamit én nem értek. Miért van az, hogy mikor én azt olvasom, hogy megszólal az értelmiség, vagy magyarországról, vagy máshonnan, akkor mindig valahogy zsidó nemzetiségű emberek, liberális anyaszomorítók, vagy ilyen istentelen emberek mondanak valamit. Kérem tisztelettel ez lenne az értelmiség? Úgy gondolom, hogy itt valami ferdítés van a dologban és ezek csak egy pár, magát mindenáron megkülönböztetni vágyó atyafi.

Aztán mondják itt az iparosok, hogy nézzünk utána, ha nem hisszük, hogy ez a Csanád gyermek mennyi sokat segítet nekünk onnan künről. Na nekem időm vót, én megnéztem.Huncut emberek ezek a nyugati népek. Az összes hozzászólást összegyűjtötték egy ilyen honlapon, és az mind egy szálig meg is nézhető. Nézegettem én Csanád hezzászólásait, de semmi olyat nem találtam bennük, amivel kivátképp minket képviselt volna. Beszélt ő mindenféléről, amiről a többi is, de mondjuk arról, hogy otonómiánk legyen, arró ő egy vak hangot nem eresztett. Így aztan pödörtem egyet a bajszomon és azt mondtam, én má biza nem hiszem, hogy ez a gyermek minekt képviselni fog. Az elhiszem, hogy ó megkezdte a kampányát, mert, ha münk is szavazati jogot kapunk, akkor bezzeg hej be jül fognak a mi szavazataink is neki.

Aztán mondjátok itt, hogy áruló, meg UDMR, meg mindenféle. Lelkecskéim 4 évente választások vannak. Akkor mi a túrólrt szavaztok árulókra? Akkor lehetőségetek van elküldeni a kopac majmot és csapatat a keresztanyja pillangója megi. Akkor kell ilyen nagy vitéznek lenni nem most. Ilyenkor nem időszerü. És ti is árulók vagytok bizony, akik itt árulóztok előre-hátra, mert bizony ti sem tesztek egy szalmaszálat sem arrébb, hogy ne ezek, hanem azok képviseljenek münköt. Elmondjátok-e a testvéretekenke, a családotoknak, a szomszédotoknak, vagy a barátaitoknak, hogy kire szavazzon, hogy nekünk jobb legyen? Bizon fiaim nem mondtok ti akkor semmit, hallgattok vastagon! Ne panaszkodjatok fiam, há'sze cselekedjetek.

Na, így a végén meg azt mondom nektek, hogy ne várjátok Csanádtól a kánaánt, mert nem fog tudni ez semmit csinalni itt nálunk. Nem érti ez a csemete, hogy itt mi van, és amíg nincs nekünk magyar polgármesterünk itt a székely fővárosban, addig a Dózsa György utca Gheorghe Doja marad, erölködhetik itt akárki. Nem azon múlik, hogy ki nyit ide irodát, hanem azon, hogy münk a nép mit fogunk csinalni. Na erre emlékezzetek, me' én szóltam jó időben!
96.
Kismagyar
2010.06.09., szerda [15:13]
Csango jelszo alatt iszonyu helytelen magyarsaggal eszt oszto csak egy kerdesem lenne hozzad.Ha neked nem megy jol a magyar ,csak "szimpatizalsz",tovabba szidsz ciganyt es olahot(hogy a szavaidat hasznaljam)...akkor ki vagy te? Egyaltalan milyen nemzet fia vagy te ,ki annyira "okosan" tudod ,hogy mire van szuksege a Marosvasarhelyen eloknek??????????????????
95.
samoo
2010.06.09., szerda [15:11]
Na látjátok, ez volt ami hiányzott Vásárhelyről, meg a székelyhonról is.
Ha mást nem, hát ezt már meghozta Csanád. Ennyi eszement náci, antiszemita hozzászólást eddig spéci oldalakon kellett keresni. Nincs kedvem érveket felhozni az állításaik ellen, mert sajnos immunisak az igazságra, de nem tértünk el a tárgytól?
A cikk arról szolt, hogy a Jobbik irodát nyitott városunkban. Erről asszem elsősorban nekünk vásárhelyieknek lehet véleményünk. Egy csomószor elhangzott, hogy CSAK ők tettek bármit is a magyarságért. MIT? A szájtépés, az egyenruha, a megfélemlítés nem hiszem, hogy értünk történt volna. És képzeljük el, a Jobbik előtt volt élet, és sokkal utánuk is lesz! Idéznék Bagoly Zsolt egy régebbi cikkéből. Tudom más volt ott a téma, de a gondolatmenetre hínám fel a figyelmet:

"Ki hatalmazta fel Hantz Pétert arra, hogy Székelyföld területi autonómiáját népszerűsítse Bécsben?! Ki jelölte Hantz Pétert arra, hogy zavarkeltő és manipulatív eljárásokkal (hiszen az elmúlt hónapokban betelepült románok biztosan nincsenek rajta a térképen) megtévessze Ausztria polgárait?! Egyáltalán, hogy mer ő a székelység nevében nyilatkozni az autonómiáról?! És várjunk csak: hát még csak nem is székely! Honnan tudja hát, mit akarnak a székelyek?! Milyen alapon képviseli a székelységet?! Honnan tudja, hogy autonómiát akarnak, mikor hivatalos vezetőik nem is ezt tartják fontosnak?!"
erdely.ma, 2007 február
Csak folytasd kérlek a gondolatmenetet: ki hatalmazta fel Csanádot, hogy minket képviseljen? Még csak nem is székely...
Csak a csángók kedvéért, nem vagyok zsidó. De, ha az lennék, se lenne más a véleményem.
Tisztelettel.
94.
yy
2010.06.09., szerda [15:10]
Hát ha te ezáltal a levél által nem az észt osztod akkor mit csinálsz? És én mit csinálok? És Szegedi Csanád is osztja. És tudod mit? Jól teszi! Te is jól teszed és én is. Ettől kerek a föld. Van egy nagyszerű megoldásom a számodra. Egyszerűen ne menj el abba az irodába. Senki sem kötelez. És ha az MSZP irodát akar nyitni vásárhelyen, akkor nyisson. Ha lenne bérbe adható irodahelyiségem, még fel is ajánlanám nekik jó pénzért. De nem mennék hozzájuk tanácsot kérni se beszélgetni, csak a bérleti díjért. És fölég nem írogatnék ide kommenteket, csak azért mert valaki olyasmit csinál amivel én nem értek egyet. Hadd csinálja...nem a te pénzedet költi. És ha nem bírod már szó nélkül tisztelt barátom akkor, hívj meg egy számodra szimpatikus pártot, hogy nyisson ő is irodát. Ha meg nem találsz ilyent akkor még mindig nem kell sárhanyigálásba kezdeni. Megkérlek szépen ne te döntsd el, hogy másnak mi tetsszen. Látod, érzed, tudod mi ez? Úgy hívják, hogy tolerancia. Vagy te nem így ismerted?
93.
Kismagyar
2010.06.09., szerda [14:52]
Elnezest ,de ha olvasgatnal idonkent magyarorszagi forumokat ,akkor rajonnel,hogy nem azt akarjak mindenkeppen,hogy mindenki egyenlo legyen Magyarorszagon,hanem ok a sajat uralmukat akarjak.Van nehany ember ,akik akarcsak minden politikus a maguk erdeket nezik ,aztan ok iranyitanak fiatalokat ,akik edes anyanyelvunket megszegyenito szavakkal gyalazkodnak es atkozodnak mindenre es mindenkire ,aki nem eppen ugy gondolja a dolgokat ,mint ok.Mert az valos ,hogy a bunozest vissza kell fogni ,de az nem ugy erheto el ,hogy magunk torvenykezve ugyanazt csinaljuk! Ugyanolyan (vagy meg olyanabb) tragar szavakkal szitkozodnak ,mint a ciganyok es aki nem dijazza ezt a viselkedesformat ,az nem is igaz magyar szerintuk,hanem mind hazaarulo! Most tenyleg ,minek kell Vasarhelyen olyan emberek osszak az eszt(es a sok hozzaszolo ,akik talan sosem jartak Vasarhelyen),akiknek fogalmuk sincsen a varosban elo magyarok helyzeterol? Hadd dontse mar el a vasarhelyi,hogy akar-e meg egy fekete marciust ,vagy pedig bekeben akar elni...es ne magyarorszagiak (akik amugy jol leromanoznak minket es nekik sem az faj igazan ,hogy a szekelyek nem tartoznak hozzajuk ,hanem hogy edes Erdelyorszag mase ,az osszes kincsevel egyutt!!!!!)...es ne csikiak vagy mas olyan helyen lakok ,akiknek lakohelyukon a maguk 80-90 szazalekos tobbsegevel igencsak konnyu nagypofajunak lenni! Maradok tisztelettel.
92.
yy
2010.06.09., szerda [14:31]

(törölve)

91.
zsiroskenyer1
2010.06.09., szerda [14:03]
Ez azert mar tobb a soknal. Hogy valaki elovegyen azert merty az zsido szot hasznaljuk. Hol van itt a joerzes? Hogy kellene azt mondani hogy zsido? Vagy azt hogy cigany? Vagy magyar, vagy roman, vagy szlovak? Mi folyik itt? Ennyire megy az agymosas? Halunk ehen, es kozben azon veszekedunk hogy miert nvezzuk zsidonak a zsidot, ciganynak a ciganyt, vagy magyarnak a magyart? Ez miota bun?
Es mindekozben, ok vezetik a vilagot(miattuk halunk ehen szep lassann nem Boc meg Basescu miatt), es akkor is mindenki ezen a hulyesegen ragodik.
Nyissatok mar ki a szemeteket es probaljatok jozanul gondolkodni, mert a sajto nagyresze a vilagban zsido iranyitas alatt van, igy a felrevezetes az jol mukodik.
Ez is a celjuk(a modern rabszolgasagba taszitani a vilagot, amit majd ok vezetnek, es itt nagyon azon az uton haladnak a dolgok) tobbe kevesbe kijelentve, csak nem igazan lehet ratalalni az effele informaciokra. A neten meg megtalalhato egy egy helyen. Ha valakit igazan erdekel utanakeres.
Nekem nincs semmi bajom veluk, sajnalom amit a nemetek tettek veluk a masodik vilaghaboruban, de attol meg nem all meg az elet, es nem bunos minden nemet/magyar leszarmazott azota.
Koztuk is van egy ket barom idiota(pl. ez a regos), mint minden nepben.
90.
Pannon alföld
2010.06.09., szerda [13:37]
na kedves Anonymus,

akkor meghívlak egy zsidó-magyar vitára: te védheted a kedvenc metéltjeidet, én meg majd védem a magyarokat. Addig amíg Spílmann a magyarok ellen áskálódik zsidány létére, addig amíg a teljes zsidóság az összmagyarok ellen agitál (lád magyar politika utóbb 20 - de inkább 90 éve), addig mindig lesz helye az én ideológiámnak is. Az a tény, hogy ezt a ti fajtátok mindig zsidózással intézi el, holmi holokausztra hivatkozva, nem mentség számomra. Igenis ki kell mondani a valóságot. Én székely létemre egyetértek a Székelyföld nevű jegyzetelővel, bárhonnan írt is. A Jobbik egy űrpótló a magyar politika terén, és az egyáltalán nem baj, ha az ideológiájukat áthozzák Erdélybe is. Így legalább felébred az elrománosodott Vásárhely, és észreveszi mi zajlik körülötte.
89.
rikkah
2010.06.09., szerda [13:33]
A magyar/székely öntudatot vissza lehetne állítani zsidózás és cigányozás nélkül is, vagy szokás szerint úgy próbálunk ''nagymagyarok'' lenni, hogy másokat földig alázunk. Megérdemeljük a sorsunkat! Ilyen mentalitással kussoljunk!
88.
Gőgösgúnár
2010.06.09., szerda [13:30]
Hát te nagypofájú anonim, most éppen nem tudom ki volt náci. Ha jól veszem észre te fenyegetsz valaki mást. Ez belefér a liberális toleranciádba?
87.
Anonim
2010.06.09., szerda [13:27]
Ide figyelj te Székelyföld nevű náci!
Maradj otthon a nagy Pannon alföldön, ott zsidózzál és cigányozzál, nekünk is a valódi Székelyföldön nincs szökségünk a te és elvtársaid szemét ideológiájára.
Amikor azt mered mondani, hogy kár, hogy Spielamnn Mihályt nem irtották ki, meg hogy megérdemelték, akiket legyilkoltak Auschwitzben, akkor azt is mondod, hogy az ilyen jellegű tettek elfogadhatóak, tehát a magyarellenes pogromok is elfogadhatóak. Ha jót akarsz, kerüld Marosvásárhelyt, s azt a régiót, amelynek a nevét bitorolni merészeled.
86.
Egy csupa rossz érzésű vásárhelyi
2010.06.09., szerda [13:27]
Mi a francért olyan nagy bűn kimondani a zsidó szót? Zsidó, Zsidó, Zsidó, Zsidó, Zsidó, Zsidó, Zsidó!!! Cigány, cigány, cigány! Magyar, magyar, magyar! Bozgor, bozgor, bozgor. Oláh, oláh, oláh!

Miért nem gondolkodik senki sem azon, hogy ha valaki zsdót emleget, azt rogton megbelyegzitek meg ti magyar nyelven megszolalók is, de ha valaki a magyart szidja az belefér. Akkor lennél jóérzésű, ha a magyarellenesség ellen tiltakoznál!
85.
Anonim
2010.06.09., szerda [13:19]
Még egy fajvédő. És a magyarellenesség az rendben van???
84.
Egy jóérzésű vásárhelyi
2010.06.09., szerda [13:18]
Igen tisztelt Szerkesztőség!

Ez azért mégiscsak felháborító, hogy Önök a nyílt zsidózást szó nélkül hagyják. Többre tartottam a Hírlapokat, de lehet, hogy ezután megváltozik a véleményem!

Egy jóérzésű vásárhelyi
83.
Gőgösgúnár
2010.06.09., szerda [13:13]
Igen, jobb lesz. Nem mindenkinek annyiból áll az élete, hogy miccset zabál és sört böfög vissza a meccs alatt. De az ilyenek nem fogják megérteni, hogy miről beszélünk. Diónyi agy kéne hozzá és egy kis lélek.
82.
Anonim
2010.06.09., szerda [13:08]
Kedves Kende és Kilfeldi,

Nem tudom tudjátok-e, hogy a volt magyarországi „idegenlégiós” kormány betiltotta a gárdát? Úgy látom, nagy fogyasztói vagytok a külföldről fizetett lakájmédiának, de még ott sem találtok egyetlen utalást sem valós bűntényekre, amik miatt a gárdát feloszlatták. Az egyedűli ok az volt, hogy kiálltak a magyarokat ért sérelmek ellen. Egyedül ők tiltakoztak a cigányok által a saját leánykái szeme láttára agyonütött tanár esetében (érdekes, hogy Magyarországon rajtuk és a Jobbikon kívül senkit sem háborított fel az, hogy a tanár gyilkosai közben azt kiabálták „öljétek meg a magyart”, senki sem tartotta ezt fasiszta megnyilvánulásnak), vagy talán az volt a bűnük, hogy segítettek egy magyar családnak a saját házából (!) elköltözni, mert a cigányok rájuk telepedtek és az életüket fenyegették? Akkor is csak azt tette a gárda, hogy kivonult, és segítette a családot biztonságban elköltözni a saját házából! Nem bántottak senkit, csak magyarokat mentettek. Mint ahogyan tették mindig, nem tekintve arra, hogy cigányról, zsidóról vagy magyarról van-e szó, amikor az árvízsúlytotta helyeken segédkeztek. Igen, ez volt a bűnük: tették azt, amit mások tunyaságból nem tettek, ezért azok irigykedtek rájuk, és a legnagyobb „bűnük” az volt felhívták a figyelmet arra, hogyha Magyarországon akárkit bántódás ér aki nem magyar, akkor az államelnöktől kezdve mindeki tiltakozik, de amikor magyarokat bántalmaznak akkor nagy a csend. Ők azért nem tetszenek egyeseknek, mert azt kérik, hogy legyen mindenki egyenlően kezelve, legyen az magyar, cigány, zsidó, homokos, vagy akárki... De ezt egyes vezetők nem akarják! És éppen ezért illegalitásba helyezték őket. Tehát egy illegális szervezet hogyan védhette volna meg a kolozsvári székely gárdást? Gondolkozzatok egy kicsit, mielőtt elvakult udemerés szövegeteket csépelnétek!
81.
Székelyföld
2010.06.09., szerda [12:58]
És aki nem ismerné itt van még egy zsidó fajvédő, aki félti a magyarokat:

Esterházy Péter, Így gondozd a magyarodat! című írásában a következőképpen vélekedik rólunk:
.
"A magyar géniusznak két archetípusa van. A bartók és a puskás. A bartók sovány, a puskás kövér. A magyarod élete lokális, szerelme globális. Mit akar ezekkel a magyarokkal? Was für ein magyar? A csokorba kötött magyart szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk. Nehogy megrohadjon a magyar. Az összement magyart a savó leöntése és Trianon után túrónak használhatjuk (...) A magyar emlős. Egy magyar nem csinál nyarat. A magyar a sötét, ahová Európa ugrik. A magyar az új nincs. Az új semmi. Az árnyék. Ki tartson magyart ? Kezdő magyarbarát inkább kanmagyart tartson, ne szukát! Tanácsosabb fajtiszta magyart beszerezni, mint valami bizonytalan származású magyart. Öreg magyart ne vegyünk! A magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre! A sárgamagyar... a tágasság érzetét kelti. A narancsmagyar... mámoros. A vörösmagyar... meleg. A jómagyarember... az már a járásáról megismerszik. Mint komor bikáé. Levegőt minden magyar igényel, de nem huzat formájában. A Kárpát-medence huzatos. A magyar a tartós fogyasztási cikkek kategóriájába tartozik. Olcsó magyarnak híg a leve! A magyartartás csak akkor gazdaságos, ha a törzsállományunktól szaporulatot nyerünk, és azt fölneveljük. De azt nem kell megadni, hogy tízmillió vagy tizenöt!"
80.
Anonim
2010.06.09., szerda [12:52]

(törölve)

79.
Székelyföld
2010.06.09., szerda [12:48]
@yy:

(törölve)

78.
yy
2010.06.09., szerda [12:36]
Lehet egy picit túl burkoltan fogalmaztam, biztos azért mert egy őszinte hozzászólás miatt lehet kaptam volna 10 év kótert holokauszttörvény nélkül is. Amit a legjobban bánok, hogy a tegnapi délutáni kávézás után kifele jövet az egyik vásárhelyi lokálból, összeütköztem vele (Sz. Cs.) de mire rájöttem, hogy ki az, már messze volt és nem tudtam ráköszönni, hogy: Szebb jövőt!
77.
Anonim
2010.06.09., szerda [12:23]
Nem érdekel, nekem az RTL Klub kell.
76.
Anonim
2010.06.09., szerda [12:18]
Agymosott hülye...
75.
Anonim
2010.06.09., szerda [12:15]
Nem kell nekünk semmi csanád, a lényeg, hogy menyjen az RTL Klub.
74.
nihil
2010.06.09., szerda [12:12]
egyasokbol:

bizony van benne valmi...lehet a fekete marcius nelkuluk martie glorioasa lenne...persze ezt csanad nem erti,ahogy nagyon sok minden mast nem fog egybol erteni,mert nem itt nott fel,nem itt el...persze oke hogy segiteni akarnak,de azzal, hogy idejon nem biztos hogy segit, nagyon sok fugg a modtol...
a masik amit nem ert meg, hogy itt mar nem megoldas a vad ellenallas...szoval talan regreg, mikor meg 90-10 volt a magyar-roman arany akkor lehetett volna elerni valamit,de ennek reg vege.mikor 50-50 az arany akkor nem kell ugralni, es ennek nem belenyugvas az ertelme,hanem egesz egyszeruen az hogy megvaltoznak a prioritasok.sok fontos problema van mikor igenis ki kell allni a magyarokert,a magyar nyelvert, de az ilyen utcanevvaltoztatasok semmivel nem javitjak az eletszinvonalat, viszont felesleges feszultseget keltenek...
ne felejtsuk el, hogy nem azert nem volt tobb fekete marcius, mert a politikum ezt nem probalta meg ujra osszeugrasztani a magyarokat a romanokkal,mert bizony probalta,hanem azert nem volt,mert az emberek jozan esze tobbet ert,rajottek, hogy egy verekedessel semmit nem lehet elrni...
73.
Árpád11
2010.06.09., szerda [12:10]
Szégyen, szégyen és szégyen! Az a szégyen, hogy mi erdélyi magyarok támadjuk a magyart! Nagyon is jó dolog ez az iroda és nem csak egy kéne belőle hanem minden székely városba legalább egy. Mutassuk meg az UDMR-nek és a többi románnak, hogy ki az úr e földön. Adjon az Isten! Szebb jövőt! Szebb jövőt Erdély!
72.
Kolompár
2010.06.09., szerda [12:08]
Kende, hát teljesen megkergültél, te kupcihér? Időmilliomos vagy, hogy leállsz vitatkozni mindenkivel? Asszed, meg tudod győzni azokat, akik felállva tapsolnak ennek a nyikhajnak? Inkább intézd el, hogy a legközelebbi íjásztréningen néhány jobbikos hülyegyerek legyen a céltábla.
Bár nem vagyok biztos benne, hogy ötből eltalálnál bár egyszer egy mozgó célpontot:-)
71.
Anonim
2010.06.09., szerda [12:06]
Ha egy hataron tuli magyar kell elintezze, hogy Dozsa Gyorgy legyen a Gh. Doja, Kinizsi Pal a Pavel Chinezul, hat legyen, mindegy, hogy kinek az erdeme, csak legyen mar megoldva, ezert nem ertem mi a gond. A dolgok mostani allasa szerint igenis tatottszajuak vagyunk, mi erdelyi magyarok, ezt be kellene mindenkinek vallani, nem fog artani egy kis friss verfrissites.
70.
Székelyföld
2010.06.09., szerda [12:04]

(törölve)

69.
Anonim
2010.06.09., szerda [12:03]
Jobb lesz valamivel az eleted ha ezentul az utca neve "Dózsa György" lesz ?
68.
Anonim
2010.06.09., szerda [11:58]

(törölve)

67.
Anonim
2010.06.09., szerda [11:51]
@yy:
YY, te miről beszélsz?
A Spielmann nevű zsidány egyéniség épp, hogy annak a nemzetnek a tagja, akik ellen te tiltakozol. Ő meg a Jobbikot szapulja, aki igenis felemelte szavát a multinacionális-zsidó lobbi ellen. A hozzászólásod első felében a vén zsidány mellett állsz ki, második részében viszont épp, hogy a Jobbik mellé állsz? "Kint is vagyok, bent is vagyok, hej de milyen boldog vagyok.."
66.
yy
2010.06.09., szerda [11:36]
Spielmann Mihály bácsival vállvetve tiltakozom a marosvásárhelyi és az összmagyarságot sértő, támadó szélsőségesen magyarellenes, magyarfob, emberek tettei és megnyilvánulásai ellen. Azok ellen akik nemzettársaimat és azok elődeit barmi módon meghurcolták. Azok ellen akik 20 éve beszélnek az autonómiánkról, de kiejtett szavakon kívül mást nem hallottunk, láttunk tőlük. Akik a tolerancia zászlaját lobogtatva magyar jelképeinket tapossák, de a magyar törvényhozás házába százezrek mindennapos elnyomásáért felelős állam zászlójával mennek be a zakójuk hajtókáján. Azok ellen akik a magyar nemzet megmaradt saját Hazáját körömfeketényi magyarságtudattal sem rendelkező emberek kezére szeretnék bízni. Üzenem minden ilyen embernek, nem pontosan idézve, hogy ha már nem lesznek országok csak egy világ, McDonalds, Coca Cola és szappanoperák, a magyaroknak akkor is lesz hazájuk mert miénk Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Nagy Imre és sokan mások!
65.
V.Albert
2010.06.09., szerda [10:36]
Dózsa György Dálnokon született,latinul Georgius Dosa /Wikipedia/, tehát nem volt sose Gheorghe Doja.
De mi ezt is ,,bevettük'' és továbbra is ,,Merjünk kicsik lenni'' és hallgatni mint sz... a füben.
Szeredában egy pár tömbház lakó, jött ment, akit zavar a történelmünk még a nevét is megtagadta. Valóban minek is kell nekünk az aki a ,,nyugalmunkat'' egyesekét , zavarja.
64.
Portik Vilmos
2010.06.09., szerda [10:26]
Azt gondolnám, hogy ha az ember arra adja a fejét, hogy egy többezre látogatottságú oldalon ad hangot véleményének, ha a választékos megfogalmazásra nem is helyez hangsúlyt, legalább a helyesírására odafigyel, tudniillik nem lehet komolyan venni egy olyan embert, aki a magyarságról, nemzeti öntudatról és nemzetárulásról beszél, ugyanakkor képtelen leírni két magyar mondatot tíz helyesírási hiba nélkül. Helyesírása, anyanyelvének ismerete, pontosabban annak hiánya minősíti ezeket az embereket.

Azt is fel kellene már végre fogni, hogy egyik sem birtokolja az igazság szikráját, az egyetlen helyes út titkos térképét, hanem álláspontok vannak. Nem lehet kijelenteni, hogy mivel te úgy gondolod ahogy, rád nincs szükségünk!!! Vegyük már észre: senkire nem számíthatunk csak egymásra. Lehet hülye liberális, megrögzött szoci, vagy bükkfafejű jobboldali, csak mi vagyunk egymásnak. Senki más.

A témáról pedig annyit, hogy ez a fickó idejött és nyitott egy irodát, valahol a legutolsó emeleten. Az idősebbek majd nem fognak felvánszorogni oda. Ellesznek a fiatalokkal. A cél is ez voltaképpen. Az ő retorikájukra, radikalizmusukra harapó fiatalok megtartása.

Ha abból a szemszögből nézzük, hogy ez az ember pénzt szán arra, hogy itt irodát működtessen, ha szembenézett néhány botrányra éhes és bizony nacionalista román újságíróval, akkor máris többet tett, mint az MSZP-SZDSZ bagázs 20 év alatt. Plusz még tökös legény is.

Ha más szempontból vizsgáljuk, ez az egész jó ürügy arra, hogy az EP képviselői keretből a helyi lojális embereknek jövedelmet lehet biztosítani. Erősíteni lehet a Jobbik nevét. Ebből a szempontból semmivel sem másabb, mint az összes többi. Ha netán egy fél évben egyszer szervezni is fognak valamit ennek az irodának a keretében, máris többet tesznek, mint a Tőkés vásárhelyi hibernáló EP képviselői irodája. Az RMDSZ-ről nem beszélek mert a fene tudja, hogy nekik hol van ilyen irodájuk.

Hogy nem így kellene működjenek ezek az irodák? Nem. Tesztek ti nagyszájúak egyenként, vagy mi a magyar közösség ez ellen valamit? Nem. Nekünk pont így van jól. És így van jól a politikusainknak is.

Fröcsögni, gyűlőlködni, idiótázni azt tudunk. Számonkérni, szalmaszálat egyenként vagy összefogva odébb tenni azt nem.
63.
Szekelyudvarhely
2010.06.09., szerda [09:36]
Nagyon helyes a Jobbik reszerol ez az otlet MAXIMALISAN TAMOGATOM hajra magyarok alljunk ki magunkert eleg volt az alazatbol legyunk vegre teljes erteku emberek.
Hajra Jobbik kiralyok vagytok csak igy tovabb kitartast !!!
62.
Anonim
2010.06.09., szerda [09:01]
Maximálisan egyetértek Csángó hozzászólásával, teljes mértékben igaza van.
61.
zsiroskenyér1
2010.06.09., szerda [08:55]
Ez a Kende elég frusztráltnak tűnik. Amúgy ha a Csanádnak semmi köze Erdélyhez, akkor sok neked sincs Prtium-i újságirocskánk.
60.
zsiroskenyer1
2010.06.09., szerda [08:51]
Igazad van. Szegény magyar nép...
59.
"Kilfeldi"
2010.06.09., szerda [08:43]
Kende lehet, hogy "kulfoldi" de Hargita megyét akkor sem írja Harghita-nak, okostojás! A lényeg, hogy a megbírságolt székely gárdistán akkor sem segített sem a jobbik (magyar nagy-románia párt), sem a magyar gárda (magyar vasgárda). Ha lehet a tényekről beszélj, különben tojok a Csanádotokra, menjen vissza külföldre, ott okoskodjon, ahol megválasztották!
58.
Vigyazat
2010.06.09., szerda [07:19]
Kende, Te kulfoldi vagy ,mivel magyar ember ilyen marhasagot,hogy "lebuntettek" es "3,5 millio forintra " Kolozsvar foteren , nem ir.
57.
Egyasokbol
2010.06.09., szerda [07:09]
Hát kiváncsi lennék mit szól Csanád bácsi ahhoz, hogy 1990 márciusában kik segítettek a bajban lévő magyarokon :)))
Nem másért csak biztosan volt közöttük "piti" bűnöző is, ami ugyebár náluk cigánybűnözésnek számít :)))
56.
Axelproduct
2010.06.09., szerda [07:08]
Hajra jobbik! Harghita megye veletek van! Megkel alitani harghita megye elromanositasat !
55.
Kende
2010.06.09., szerda [06:21]
Ja, ez a nagy nemzetmentő? Érdekes a Székely gárdistának, akit Kolozsvár főterén lebüntettek 3,5 millió forintra, nem akar segíteni. Vagy igen? Vagy sz@rnak rá magasról a magyar gárdások a bajtársiasság nevében! Ennyit tudnak ezek! Csókoljátok meg a Csalámbozó seggét, majd felébredtek, hogy egy nagy nulla! Az EP-ben is csak a napot lopja, ha egyáltalán ott van, menjen vissza, oszt árulja tovább a pólóit a Turul-boltba, az a neki való.
Székely gárdista? Tud róla valaki? Segített rajta a magyar gárda?
Ennyi!
54.
lázogó székely!
2010.06.09., szerda [01:06]
Nos,drága véreim!
Ha eddig senki nem mondta el nektek,akkor néhány szóba összegezném az eddigi hozzászólásokat:
1.Aki ismeri (és érti,követte az utóbbi évek magyar(?) politikai eseményeit az tökéletesen tisztában van azzal,hogy kik is Ők és milyen politikai irányvonalat képviselnek!
2.A gyorsan jött népszerűségből megpróbálnak tőkét kovácsolni,ami részint aktualitását vesztette, másrészt politikai tapasztalat hiányában el fognak baltázni("nem kicsit!...nagyon!")-gondolom ismerős a szöveg!
3.Semmi tapasztalatuk nincs az "erdélyi szellemiséggel"!
Közhelyes és propagandista dumákkal nem lehet meggyőzni senki a szerintük jó cél érdekébe.
4.Mint tudjuk régi közmondásunk szerint:"A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve!"
Szerintem a "jó szándékukat" az Isten tartsa meg és nagy tisztelettel kérhetjük,hogy maradjanak otthon és seperjenek a saját portáljukon! VAN AMIT!!!
53.
Sylvain
2010.06.09., szerda [00:20]
Marosvásárhely lassacskán Székelyföld szégyenévé válik. Elég szomorú, hogy ennyi gyáva és a magyargyűlölők hátsóját nyalogató magyar legyen egy helyen! Ha 1990 márciusában nem ment volna senki a segítségükre, a románok mind agyonütötték volna őket. Haza kellett volna küldjék a Nyárád-menti székelyeket és a cigányokat, hogy "ne kavarják a szart". Miért nem tették? Ha ők ugyis úgy meg tudnak oldani mindent maguk, mind ahogyan itt mondják... Ahogyan megvédték szegény Sütő Andrást a román szörnyetegektől... Jaj lett volna nekik ha nem jöttek volna székelyek és a cigányok a segítségükre. Most jön valaki, hogy segítsen és annak ellenére, hogy emlékeznek a véres vásárhelyi eseményekre, kiviselik magukat. Szégyellném magam ezen vásárhelyiek miatt, tisztelet a kevéske kivételnek.
52.
Minden Magyar
2010.06.08., kedd [23:39]
Koszonom a gyors es tartalmas valaszt!
Nem szeretnem beleutni az orrom a szerkesztok munkajaba, biztos vagyok benne minden tehetot megtesznek (ha mar a Marosvasarhely-i magyarokban nincs eleg ver).
Tehat a helyzet "megkozelitoleg" nagyon szomoru a marosvasarhelyiek soraiban. Termeszetes minden hozzaszolo velemenyet tisztelem es ertekelem, de azert en is az enyem mellett kitartok...

Uzenem minden szekelynek akiben meg van ver, hogy az "Anonim" tarsaink hozzaszolasait mellozek. Hadd beszeljek meg ok egymas kozott a dolgokat es bogozzak ki azt is, hogy ki-mit-mondott-kinek.
51.
sic
2010.06.08., kedd [23:26]
jaj jaj igazad van................
50.
redaiata
2010.06.08., kedd [23:14]
(szerkesztői hozzászólás)
Az anonim-tenger sajnos az internetes fórumok sajátossága. Azt viszont, hogy ugyanazon személy rejtőzzön különböző "anonimok" fedőneve alatt, azt próbáljuk kiszűrni. Remélem azonban, hogy a nagyobb hitelesség kedvéért sokan legalább nicknevet választanak, a regisztrált nicknévről érkező hozzászólásokat éppen ezért ki is emeljük, s azokat a nickneveket le is foglaljuk, más nem szólhat ugyanazon néven hozzá.
49.
kifli
2010.06.08., kedd [23:04]
Te vagy analfabéta, Csanád jól írta: neki több köze van a magyarsághoz és érdekvédelemhez, mint a pap (és nem papp) családnak, mindenestől...Tőkésre gondolt, te! Arra, aki utolsó percben a vastag brüsszeli pénztárcáért elárulta az erdélyi magyarság ügyét!
48.
Anonim
2010.06.08., kedd [22:55]
Vegyetek az oletekbe a rablo Olahokat . Miket irtok ide gyenge szar magyarok orvendjetek nekik majd amikor csak Olahok lesznek Marosvasarhelyen akko ne sirjatok..........
47.
be_zsolt
2010.06.08., kedd [22:48]
ISTEN hozott Szegedi Csanád !
ADJON AZ ISTEN SZEBB JÖVŐT

a behódolt judemeres és floreás vásárhelyiknek meg ÉBRESZTŐ !
46.
jaj jaj
2010.06.08., kedd [22:39]
Mindenki azt mondja nem kell senki, mi székelyek megoldjuk! De mikor és kik? Mindenki kommentál össze vissza, és nem lássa hogy miben élünk. Én nem akarom a gyerekeimet román iskolába íratni.
Van egy Csíki városban egy üzlet ahol ajándék tárgyakat árulnak. Minden felügyelő eddig magyar volt. Azt figyeltem meg , hogy lett egy román kollégájuk és mindenki románul beszélgetet vele. Miért? Hisz ő volt kisebségbe. Nem kéne ide harc se semmi, csak ha mindenki merné használni anyanyelvét sokat halladnánk. De nem inkább kinyaljuk a seggüket az oláhoknak.
És aki nem tud románul, annak az a válasz ugye, hogy romániában élünk tessék megtanulni.
Olyan gyáva népség lett a székely, eddig reménykedtem, hogy lesz valami de most már nem, senkinek semmi nem tetszik.
Isten hozott Csanád, hátha tudsz segíteni ennyi gyáva embernek.
45.
Están bá
2010.06.08., kedd [22:38]
Nincs szükségünk ilyen "csolovekekre".Otthon kavarják a "sárganemüt" és ne itt.Alászolgálja!
44.
Anonim
2010.06.08., kedd [22:36]
Nem tudom biztosan, socialis sivar helyzetunk vagy tan genetikai zavar hajt a butasag iranyaban!!! Vitahoz abszolut nemerto emberek TRAGAR szavakat hasznalnak es azt hiszik ok a magyar nep megmentoi!!! Barataim azert mert mindenkit hujezun, arulozunk, stb nem vagyunk melto oseink utodai !!! Csango te kulonos ember lehec vanak egyaltalan barataid vagy a szamitogep az aszonyod es gondolatvarazsod eleted szerelme ? En naiv mertem kimondani szamon, hogy erdelyi emberek nem hasonlitunk anyaorszagi magyarokhoz.
43.
]{aloz
2010.06.08., kedd [22:33]
Féltitek a seggetek.

Ez szégyen.

Jaj az iratok cseréje, jaj...

Óriási megalkuvásról tesz tanubizonyságot, a hozzászólók többsége.
Adja az Isten, hogy kinyíljon a szemetek. Polgárháború híve én sem vagyok, de túlzás, amit ide böfögtök.
42.
Minden Magyar
2010.06.08., kedd [22:31]
Melyen tisztelt szekelyhon.ro vezetoseg es szereksztoseg!

Nagyon feltuno es ugyan abban az idoben nagyon zavaro is az "Anonim"-ek sokasaga. Nem helyes ez a rendszer, egy nagy zurzavart kelt az olvasok es hozzaszolok soraiban. Mondjuk a rendszer rendben lenne abban az esetben, ha a hozzaszolasokat szerkeszto szekelyek vallalni mernenek egyetlen nev hasznaltat (kiveve az "anonim"-et) az oldalon belul. Sajnos, ez nem tortenik meg, raadasul tobben is gyanakodnak (en is), hogy a hozzaszolasok kozott politikai jellegu hozzaszolasok vagy felrevezetesre torekvok is van. Ha mindenki csak egy sajat nev alatt jelentkezhetne be, akkor mindjart kiszorulna egy parszor sajat magat ismetlodo "Anonim" szemely. Unalmas egy par ember 100szor is megirt velemenyet olvasni egyetlen nev alatt. Arra gondolva, hogy ez 100 kulonbozo szemely velemenye, felrevezeto es sokszor (a lagysaguk miatt) rettentoen lehangolo is.
Egyszeruen nem hiszem el, hogy ekkora a szethuzas az erdelyi magyarsag kozott!!!
Kerem gondoljak at a javaslatomat, szerintem sokan megelegeltek mar az "Anonim" szemelyeket!

Koszonettel,
egy olvaso aki Mindig Magyar!
41.
Anonim
2010.06.08., kedd [22:18]
Legyen de akkor alljak is az iratok cserejet.Hogy fognak orvendeni az utcaba lakok,mar latom elore.
40.
Anonim
2010.06.08., kedd [22:15]
Ments meg uram minket a joakaroinktol,ellensegeinkel elbanunk mi.
39.
Csángó*
2010.06.08., kedd [22:15]
Köszönöm Székelyy!Nekem nincs türelmem civilizáltabban szóbaállni,amit irtam megegyezik a te gondolataiddal s talán az agykazánok nem fognak rádtámadni ha az igazságot leichtosabban osztod....de a tények maradnak...
38.
Székelyy
2010.06.08., kedd [22:04]
Valamikor úgy nevezték Marosvásárhelyt ,hogy Székelyvásárhely ,és én úgy tudom azt a Magyar időben lett Marosvásárhely a marosvásárhelyi magyarok nem gyávák de már nem akarják magukat székelynek nevezni, ez az ők szégyenük . Ne feledjétek testvéreim ami egyszer elrománosodott az vissza nem magyarosodik soha még a tisztelt Csanáddal sem.
Első sorban Autonómia kell másad sorban is , és kedves marosvásárhelyi székely testvéreim legyetek székelyek inkább mitcsább román Pesten vagy ungur Bucarestben.
37.
Csángó*
2010.06.08., kedd [21:58]
Biztosan nem tetszik a modorom sok talpnyalónak-ez rendjén is van.Nem hajtok fejet senkinek s kimondom azt amit egyesek nerm mondhatnak ki karrierük veszélyeztetettsége miatt,vagy egyszerüen pártállásuktól függetve.Nem érdekelnek sem a magasba törö ujságokban firkáló pártbohócok véleménye,sem a besugók és nemzetárulók álláspontja.Egy dolog érdekel-éspedig aki valamit tesz a magyar ügyért az az én szemembe nem áruló,a többi filózófus pártkatona menjen a fenébe.....Ha valamelyik müveltebb kasztnak nem tetszik a hozzáállásom hát vessen magára s menjen a pappppppjával együtt oláhia parlamentjébe komornyiknak.
36.
Egy vásárhelyi
2010.06.08., kedd [21:52]
Egyáltalán nem tapsikolok ennek a Csinádnak. De pajtikám, te milyen jogon mocskolod a vásárhelyieket? Csak nem csángáltál idebé, a székely városba? Ha igen, akkor pofa súlyba, s örülj, hogy béfogadánk. Nehogy má kideríccsed, hogy '90 márciusában védted a vásárhelyi magyarokat. Meg különben is - neked is, meg annak a picsinádi legénkének illenék megtanulni vásárhelyiül, ha má magyarul nem megyen.
35.
Öcsém
2010.06.08., kedd [21:51]
Huhhuhúúú. Ez már döfi. :D
34.
Kendenek
2010.06.08., kedd [21:37]
Ujsagiro letedre nem lehetsz ennyire egyugyu... A pap -ebben az esetben Tokes Laszlora vonatkozott, szerintem, te pedig magadra vetted. :D Semmi baj, majd kersz 1 burgert a patronodtol, s iszol a dologra egyet.
33.
Anonim
2010.06.08., kedd [21:29]
Nagyon felvagtak a nyelved, nem tudom ki vagy, honan szarmazol egy biztos latogathatod, Marosvasarhelyt es tanulhatnal nemi jomodort! Szerintem aki csak fejbicentessel lehord egy egesz varost az nagy ertelmiseggel nem rendelkezik. En csak azt sajnalom, hogy fold a hatan hord ilyen eszjarasu embereket !!!
32.
vásárhelyi
2010.06.08., kedd [21:11]
http://www.reggeliujsag.ro/pdf_olvaso.php?pdf=data/227-2009-10-6/227-1.pdf&page=data/227-2009-10-6/227
31.
Anonim
2010.06.08., kedd [20:58]
akkor linkeld mar be mert en nem talalom
30.
vásárhelyi
2010.06.08., kedd [20:54]
Elolvastam a cikket,köszönöm az élményt!
29.
Anonim
2010.06.08., kedd [20:52]
vagy Papp Gy. Attilát ?
28.
Anonim
2010.06.08., kedd [20:44]
Papp Elődöt tisztelhetjük a Kende-ben?
27.
Anonim
2010.06.08., kedd [20:39]
Isten hozott!!!Végre egy párt , egy ember akik nem csak beszélnek ..remélem ez a Szebb Jövőben is igy lesz :)
26.
Kende
2010.06.08., kedd [20:27]
A cikkemet erről az önjelölt képviselőről (mert ki szavazott rá? mi erdélyi magyarok? akkor csak egy rossz önjelölt mitugrász!) megtaláljátok a www.reggeliujsag.ro 2009. október 5-i számában az 5. oldalon Önjelölt képviselő címmel.
Az Isten óvja a magyarokat az ilyen politikai szélhámosoktól!
25.
Kende
2010.06.08., kedd [20:24]
A cikkemet erről az önjelölt képviselőről (mert ki szavazott rá? mi erdélyi magyarok? akkor csak egy rossz önjelölt mitugrász!) megtaláljátok a www.reggeliujsag.ro 2009. október 5-i számában az 5. oldalon Önjelölt képviselő címmel.
Az Isten óvja a magyarokat az ilyen politikai szélhámosoktól!
24.
Kende
2010.06.08., kedd [20:19]
Na, csak hogy lássátok milyen egy szubintelligens figura ez a csalámbozó Csanád:

Az EP-választások előtt vitába keveredtem vele, megkerestem e-mailben, idézem az üzenetem: „Csak egyre kérlek, ne ártsatok a határon túli magyaroknak semmi meggondolatlansággal, mert őket senki nem tudja megvédeni egy esetleges pogrom ellen. Hagyjátok ki őket a kampányból, intézik ők a saját dolgaikat a saját képviselőikkel (pl. Tőkés László, akinél hitelesebb ember nem volt és nem lesz), bízzátok rájuk. A Jobbik előbb Magyarország polgárainak a gondolkodásán kellene változtasson, azzal törődjetek, az legyen a ti gondotok, nem a székely autonómia. Köszönjük a segítséget, nem kérünk belőle!” Erre Szegedi EP-képviselő a következőket válaszolta: „Nekem egymagamnak tobb kozom van a szekelyseghez, mint a pap csaladnak egyutveve.” Így, ékezetek nélkül, és méltóságomban megsértve, amit ki is kértem magamnak: „Aki még a nevemet (nem pap, hanem Papp) sem tudja leírni helyesen (pedig arra minden ember kényes), azt nem tartom méltónak vitázni semmiről, nemhogy a nemzet sorsáról. Isten segéljen!” És a slusszpoén csak most következett, amire egy ilyen nemzetmentőtől igazán nem számítottam: „Csak ti írjátok a papot pappnak, mert még magyarul sem tudtok” – írta nekem Szegedi Csanád, a Jobbik Magyarországért Mozgalom EP-képviselője. És ő kíván harcolni a csángó magyarok nyelvi jogaiért, a Székelyföld területi autonómiájáért, a magyar szabadságért...
Szükséges még ehhez kommentálás? Talán csak annyit, hogy pontosan ilyen félanalfabéta képviselőkre nincs szüksége a magyarságnak határon innen és túl.
23.
Háromszéki
2010.06.08., kedd [19:50]
Erre jobb ha nem mondok semmit!
22.
Anonim
2010.06.08., kedd [19:43]
...ne is folytasd nem ismerek el más állatfajtát es nemzetet csak az embert
21.
Anonim
2010.06.08., kedd [19:43]
Szégyellem magam, hogy székely vagyok, amikor olvasom itt a sok megalkuvó, gyáva hozzászólást. És csodálkozunk, hogy Székelyföld rohamosan románosodik el, verik az embereket az utcán azért, mert magyarul beszélnek 90 %-os magyar többségű városokban, megaláznak magyarokat az üzletekben? Mivel kavarná fel Szegedi Csanád a sz@rt? Azzal, hogy például tiltakozna ezek ellen? Politikusaink úgy hallgatnak a magyarverésekről, mint a csuka, és ehelyett hagyják a románokat, hogy a tv-ben, újságokban azt hazudják, hogy Székelyföldön üldözik a románokat. Attól féltek, hogy kitudódik Székelyföld mai síralmas és tarthatatlan helyzete és talán még valaki tesz is ezellen? Nem veszitek észre, hogy Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda lassacskán Marosvásárhely sorsára jut, többségbe kerülnek a románok, azért mert fentről irányítják a románok olcsó házvásárlását Székelyföldön, vezető posztba csak románok jútnak? Az aki Giurgiuban portás, Szentgyörgyön igazgató lesz, csak azért, mert román. Logikus, hogy megéri nekik, hogy ide jöjjenek! Helyi politikusaink hallgatnak erről, mert a kezük benne van, jó pénzt zsebelnek be ezért. Attól féltek, hogy valaki szóvá teszi ezt és megannyi más cselekedetet, amely Székelyföld elrománosítását célozza? Fejezzétek már egyszer be a gyávaságot!
20.
alulírott
2010.06.08., kedd [19:42]
Nem hinném,hogy a Gheorghe Doja utca ügyét Szegedi úr oldaná meg-lásd Kossuth utca ,melynek visszaállításáért immár 5 éve harcol Kerekes Károly ügyvéd úr.Magyar nyelvű oktatás pedig van az óvodától az egyetemig,csak legyen hozzá elég gerinces magyar szülő,aki oda is iratja gyermekét.Sajnos ellenpélda akad bőven...
Tévedés ne essen,nem ellenzem a Jobbikos iroda működését,de nem ők a megoldás a mi gondjainkra...először seperjenek saját házuk táján,van mit...

Tünde
19.
Háromszéki
2010.06.08., kedd [19:33]
Kedves magyarok !!!!
Minek marjátok egymást nem elég , hogy Csonka Magyarországon ezt teszik , és mi is ezt tesszük sajnos.
Én őszintén örvendek Szegedi Csanádnak!!!!!!
A Jobbik aki akar és tesz nemzetért senki más!!! Mondjátok meg az RMDSZ 20 év alatt mit tett????
Ők eladták a sátánnak a lelkület , megalkuvók , kérdem én 2007-be Székelyföldön népszavazás volt autonómia ügyben . Az eredmény 99% volt az igen és nem csinálnak semmit!!!
Erdély legnagyobb lakta városa Sepsiszentgyörgy de a kérdés meddig lesz igy??
Marosvásárhely , Kolozsvár elvesztek, Csikszereda, Székelyudvarhely igaz több magyar van de kisebb városok.
Nem veszitek észre, hogy sem a román parlamentbe sem Brüsszelben nem képviselnek???
Igen, is szükségünk van a segitségre ezt a Jobbik garantálná ha hagynánk.
Aki ellene szól azok nem ismerik a Jobbik programját!!!
Csak , hogy mondjam Szegedi Csanád tiszteletbeli székely, és Brüsszelben felemeli a hangját a határ túli magyarok problémájára.
Sem a Fidesz , RMDSZ nem teszi ,illetve még nem ládtam egyiküktől sem videót vagy beszámolót.

Adjon az Isten!Szebb jövőt !
18.
Anonim
2010.06.08., kedd [19:33]
nagyon emlékeztetsz te engem a megmondoeberekre te és szegedi csanad is kikre srégen fütyülök
17.
Anonim
2010.06.08., kedd [19:25]
Na nehogymá a Szegedi Csanád lenne a JézusKrisztus!
16.
Csángó*
2010.06.08., kedd [19:24]
A Teleki Samu biztosan sirva fakadna ha a párhuzamot látná(veled)A csángokkal kapcsolatba pedig nincs mit mondjak hisz te a kommunista történelmet ismered és nem az erdélyi magyarokét,amit irtál stimmel csak az a baj ,hogy ez csak a 40%-a valóságnak,de majd megtanulod Baszeszkutól,esetleg Markóéktól te az ö emberük vagy!Végeztem és kivánom neked nöjj nagyot és mosakodj meg!
15.
Anonim
2010.06.08., kedd [19:20]
Anonim5 , sajnos az van hogy ebben az orszagban a a hulyeseg lett normalitas, es ezaltal sokan nem tudjak eldonteni mik a jogaik! En ertekelem az akaratat, de ne hagyja annyiba az egeszet fejezze be az elkezdett projektet!
Ja es ha mas segiteni akar rajtad akkor fogadd el!
14.
Anonim
2010.06.08., kedd [19:19]
...nekem szegedi csanad akkor segit ha szepen hazamegy es nem tesz semmit...(esetleg ha akar kaszalhat ,kapalhat)
13.
Anonim
2010.06.08., kedd [19:16]
kedves udemerés hozzászólók: mi van megijedtetek egy valódi magyartól? ... igenis isten hozott Szegedi Csanád! Érdély népének szüksége van rád!
12.
samoo
2010.06.08., kedd [19:15]
Sokat tanult Csángókám, te biztos nem hallottál Teleki Samuról, meg egy sor másik "kétes" származású magyarról akit így hívnak, de ez a te bajod. A csángók, meg a kárpátoktól keletre élnek, ha már a névről beszélünk...
11.
Csángó*
2010.06.08., kedd [19:10]
Samokám te biztosan az okosabb fajtából való vagy,akarom mondani engem nem zavar még az izraelita neved sem:-)Bákoba még nem jártam de kedvedért oda is el fogok menni,addig is üdvözöllek a hatágú csillagod alatt,a trikoloroddal együtt.Nekem a magyar nem erösségém,de szimpatizálok vele még akkor is ha rossz helyen segit-ott ahol nem érdemlik meg!!!
10.
Anonim
2010.06.08., kedd [19:04]
Légyszives és gondolj bele,hogy létezik jelenleg Erdélybe egy politikus is aki komolyan veszi és tenni akar az erdélyi magyarsa´gért valamit??Parlamenti küldött is legyen az EU-ba és ezentúl képviselje az erdélyi magyarságot???...sajnos nincs..valamikor nagy reményekkel nézett föl minden egyes magyar a Tökésre és lásd amiota a bársonyszékbe ül jól érzi magát a pezsgös vacsorákon meg a kélyhölgyek társaságába nagyivbe elfeledve hogy kik és miért szavaztak Brüsszelbe fö hogy jól van és kövér.A Szegedi Csanád fölvállalta az erdélyi magyarságot,tettekben tesz is ezért- holott nagyivbe letolhatná az egészet és nem csinálna magának kellemetlenséget mint a többi erdélyi magyar képviselök hisz ugyanannyi lovét kap mint más nemzetáruló hamis kutya-az ilyet inkább értékelni kellene mert ez a gyerek nem fekete pénzeket zsebel hanem tesz valamit egy olyan reménytelen helyzetbe ahol még az otthoniak sem mernek tenni semmit,ezt értékelni kell nem lehurrogni....ezért nyilik ki a bicska a zsebembe!!
9.
samoo
2010.06.08., kedd [18:59]
Köszönjük, kedves Csángó, szégyelleni fogjuk magunkat egész éjjel, és még 2 szer. Így jó?
Mi ilyenek vagyunk vásárhelyiek, de ti Bákóban biztos jobbak vagytok nálunk. Mi úgy gondoljuk, köszönje meg az, akit befogadunk ide, nem mi kell megköszönjük egy hívatlan vendég okoskodásait. De tudod, mit, üsse kavics: Kedves Csanád, köszönjük, hogy idejöttél, és még hálásabbak lennénk, ha gyorsan hazamennél.
Nos, mint látod azért továbbra is megy a magyar nyelv. És neked?
8.
Anonim
2010.06.08., kedd [18:47]
...jobbik fejezzetek be a hulyeseget senki nem vevö ilyen baromsagokra a XXI- szazadba...
7.
qaz
2010.06.08., kedd [18:43]
sajnos szukseg van segitsegre, es ha ez a segitseg abbol all, hogy valaki idejon es felkavarja a port amibol egyebkent szarmazhat mindugy karunk mind hasznunk akkor jojon es kavarja fel a port es a felkavart por utan hatha kidorzsoljuk a szemunk es vilagosabban fogunk majd latni. nekunk itt erdelyben nem jo, amig nem a magunk ura vagyunk addig nem jo. amig a roman rendor Vasarhelyen nem all szoba velem magyarul nem jo, amig a roman tisztviselo sem all velem szoba magyarul szinten nem jo, ha bukarestben dontenek arrol, hogy mi legyen velem itt Erdelyben az vegkepp nem jo. valamit tennunk kell es valakinek el kell kezdeni. hogy ezt egy radikalis nemzeti part teszi..hat o teszi.
6.
Csángó*
2010.06.08., kedd [18:39]
Mélyentisztelt okoskodók,esetleg vásárthelyiek...!Szeriontem köszönjétek meg,hogy egyálltalán valaki szóba áll veletek és segiteni akar-ugyanis addig okoskodtatok,hogy a város már rég román kezekbe van,addig nyaltatok oláhnak cigánynak hogy a városba lassan nem szabad magyarúl beszélnetek.Ha valaki segiteni akar és még arra sem vagytok emberek hogy megköszönjétek akkor legalább fogjátok be a pofátokat s irjatok románúl mert az ilyesféle embereknek köszönhetöen veszett el Erdély,Székelyvásárhely a székelység szégyene lett-1919-be 43 román katona volt elég hogy a város a románok talpát nyalogassa,de ugy látom ma már változott a helyzet-a vásárhelyi magyarok is román lelküek lettek-Tisztelet a kivételtel-de tudom nem sokakat sértek meg....A nemzetáruló kutyák pedig némuljanak el,nyalogassák a dák talpat,s felejtsenek el magyarul írni.Erröl ennyit!!
5.
Anonim
2010.06.08., kedd [18:10]
Nincs itt szó semmiféle tunyaságról és félelemről, csak a saját problémáinkat nekünk kell megoldanunk, s ha ez nem sikerül akkor az a mi nyomorúságunk, a mi erdélyi közösségünket minősíti. Nem tartom egyáltalán szerencsésnek, hogy egy másik ország bármilyen minőségben leledző állampolgára, mondja majd itt meg nekünk, hogy mi a jó és mi a rossz.
4.
qaz
2010.06.08., kedd [17:45]
nem ertem mi ez a tunyasag az elozo hozzaszoloktol? miert kell mindig mindentol felni?
3.
samoo
2010.06.08., kedd [17:44]
Nos, a fiú nem tétlenkedik, mint látjuk, a baj az, hogy a szart ugyan felkavarja, de nekünk hagyja, mert ő köszi haza megy innen,de amit felkavart mi isszuk meg...
Csatlakozom az előttem szólóhoz: menj szépen haza!
2.
Anonim
2010.06.08., kedd [17:37]
Nagyszeru az irodat az MPP marosvasarhelyi elnoksegi tagja vezeti. Valaki meg ketelkedik abban, hogy az MPP nem a Fidesz parnere, hanem a Jobbike?
1.
Anonim
2010.06.08., kedd [17:29]
Szegedi Csanád menjen haza, van nekünk elég bajunk nélküle is, nem hiányzik egyáltalán, hogy a magyar politikai közhangulatot importálják Erdélybe!
Hozzászólások172