Székelyhon.ro
2012. május 23., szerda; Ma Dezső napja van
Rss Facebook oldal Twitter oldal Iwiw oldal Google +1 oldal

Székelyföldi pénzhelyettesítőben gondolkodnak

Kozán István | 2011.07.27. [14:59] | Utolsó módosítás: 2011.09.13. [12:50]

SIC néven pénzhelyettesítő utalványok bevezetésén törik a fejüket néhányan Hargita megyében. Előtte viszont létrehoznának egy olyan pénzintézetet, amelyben a majdani tagok elhelyezhetik megtakarított pénzüket. A rendszer első hallásra furcsának tűnik, ám Svájcban 1934 óta működik, Magyarországon pedig néhány esztendeje vezették be az első úgynevezett helyi pénzt.

sic_b

Az „egysices” pénz tervezett formája. Hány lej egy sic?

„Egy olyan közösségi pénzintézetet akarunk létrehozni, ahol a pénzünk és megtakarított anyagi, valamint szellemi javaink is biztonságban vannak, és gyarapodnak” – mondta érdeklődésünkre Éltes Zoltán Imre ötletgazda. A bank alaptőkéjét legkevesebb százötven alapító tag személyenkénti száz eurójából biztosítanák.

Székelyföld reklámozására sem rossz

A majdani Siculorum-Bes Bank nevű pénzintézet lényege – vontuk le a száraz következtetést Éltes mondataiból –, hogy az abba belépő vállalkozók és magánszemélyek egymás közti üzletkötésekben és elszámolásokban a pénzhelyettesítő utalványokat, az ún. Sic pénzeket használhatnák mint csereeszközt.

„Mivel egyre kevesebb a pénz, a SIC pénz lehetőséget adna a tagok közötti cserekereskedelemre, ugyanakkor a papíralapú pénz Székelyföld egyfajta jelképévé is válhatna, mivel azon a térség hírességeinek portréi lennének láthatók. Az egysicest például Bethlen Gábor erdélyi fejedelem arcképe díszítené.”

A tusnádi Éltes Zoltán Imre, a Siculorum-Bes alapító bizottságának tagja azt is elárulta, hogy a bankalapítók szeptember végén találkoznak (a tervek szerint Tusnádfürdőn), ahol „leszögezik és véglegesítik a bank működéséhez szükséges legfontosabb lépéseket”. „Már zajlanak az előkészületek: a napokban küldjük szét a mintegy háromezer meghívót, amelyben a helyi cégvezetőknek, állami és magánintézmények vezetőinek, illetve magánszemélyeknek mutatjuk be a pénzintézet működését” – magyarázta az ötletgazda.

Egyébként nem ez az első ilyen kezdeményezés: az utóbbi időszakban több székelyföldi politikus és magánszemély is jelezte, lát fantáziát egy székelyföldi, a hivatalos fizetőeszköz (lej) mellett használható pénznem létrehozásában.

Működő példák: kékfrank, WIR Bank

Utánanéztünk az interneten, hogy pénzhelyettesítő utalványokra milyen meglévő példák vannak. Magyarországon már éve óta használják a soproni kékfrankot: ez egy olyan utalvány, más néven pénzhelyettesítő, amely biztosítja a gazdasági kapcsolatban levő szövetkezeti tagok között a hivatalos fizetőeszköz (forint) nélküli elszámolásokat. A különböző címleteken Sopron és környékének nagyjai, többek között Liszt Ferenc szerepel.

A Wikipédia szabad enciklopédia szerint a svájci WIR helyi számlapénz rendszer az egyik legrégebbi a világon, ami hetven éve működik: a WIR Bank és a hozzá kapcsolódó helyi fizetőeszköz, a WIR eredetileg tizenhat taggal indult az 1929-es világválság után. A rendszer a vásárlóerő megteremtését teszi lehetővé saját kibocsátású pénzhelyettesítővel, amit egy 60 ezer résztvevőből álló nemzeti üzleti kör biztosít. A WIR hitelt csak a gazdasági körhöz csatlakozott vállalkozások vehetik fel. A hiteltörlesztéshez szükséges WIR összeg a hitelt felvevő vállalkozás számára úgy teremthető elő, hogy WIR-t fogad el az ügyfeleitől, húzóerőt teremtve a gazdasági kör szereplői számára.

Komment




Hozzászólás száma:
Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a mércét
Hozzászólások63
63.
zsupfej
2011.08.26., péntek [13:31]
a GÓBÉ NEM JÓÓÓÓÓÓ!!!! képzeld bemegy a székely a boltba és kér két góbéra kötelet :)
62.
Atyafi
2011.08.07., vasárnap [19:38]
No most hallom, hogy osztják a Székelypénzt a Facebookon.
Úgy, hogy irány oda!
http://www.facebook.com/group.php?gid=294778239492&v=wall
61.
Atyafi
2011.08.06., szombat [21:11]
Na most kell összefogni, s megmutatni Székely virtust!
Nem csókosak, hanem tenni akaró és tudó bátor emberek kellenek!
60.
Gheorghe
2011.08.06., szombat [07:55]
A napokban Chisinau utcáin és más környékbeli településeken is olyan plakátok jelentek meg, amelyeken Székelyföld térképe látható, azzal a felirattal, hogy „támogatjuk függetlenné válását".
Megszégyenítették az erdélyi magyarságot, amellett,hogy segítik is, hiszen nálunk, saját ügyünkben, nem látni még tizedannyi plakátot vagy egyéb cselekvö népi követelési tevékenységet.
https://sites.google.com/site/erdelyiero/project-updates/szekelyfoeldfueggetlensegettamogatoplakatokmoldaviaban
59.
Enkydu
2011.08.05., péntek [00:18]
Széthullik az impérium?
https://sites.google.com/site/erdelyiero/project-updates/szethullikazimperium
58.
Atyafi
2011.08.04., csütörtök [22:27]
Isten hozott a csapatba!
https://sites.google.com/site/erdelyiero/home
57.
gabcsi
2011.08.04., csütörtök [22:04]
TÁMOGATOM!!!
56.
Atyafi
2011.08.03., szerda [23:41]
Ejha! Székely Nemzeti Bank? Nemzeti Székely Bank? Autonóm Székelyföld? Székelyország? Emmá döfi! Ámen!
55.
Aggódó
2011.08.03., szerda [22:46]
Gazdasági függetlenség 
vagy gyarmati rabszolgaság,
a döntés 
a te kezedben van!
54.
NAGY ALMOS
2011.08.03., szerda [22:27]
[Nem ütötte a mércét]
53.
Gyakorlott hozzászóló
2011.08.03., szerda [22:14]
"Szerinted mi áll a feltartóztathatatlan infláció hátterében, ami miatt a vállalkozások évről-évre csak sínylődnek?"

Tudtad, hogy 2009. óta a kereskedelmi bankok a fedezetre elkülönített pénzösszeg ötvenszeresét adhatják ki hitelbe – mindezt törvényes keretek között?

Könnyen belátható, hogy így a folyószámla hitelpénzek kamatainak visszafizetésére sosem lesz elegendő pénzmennyiség a gazdaságban...
52.
redundancia
2011.08.03., szerda [22:09]
A redundancia (lat.) nyelvtudományi fogalma; a közlésben az egyértelmű megértéshez elegendő minimumon felüli, ezért fölösleges többlet.
51.
RE’VERS
2011.08.03., szerda [22:03]
RE’VERS
Datorita lor


Refren: x2
E timpul sa facem
Tot ce n-am facut la timp
Vom trai zambind
Vom zambi lovind si simt
Ca acum, aici avem un viitor
Tot ce vezi ca suntem azi
Suntem datorita lor
50.
IQ_csillogtatás
2011.08.03., szerda [21:49]
re vers nem egyenlő a redundánssal!
49.
radala
2011.08.03., szerda [21:44]
cis.atoidi..no ezt moderald ki
48.
Sok-sok Székely
2011.08.03., szerda [21:35]
Hajrá Székelyek! most kell összefogni.
Nem elég álmodozni,
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni
de felismerni kell!
Nem elég sejteni,
Hogy milyen kor jön el;
Jövõnket? tudni kell!
47.
csak ALADAR KIS FIA
2011.08.03., szerda [21:24]
[Nem ütötte a mércét]
46.
Laci bácsi
2011.08.03., szerda [21:12]
Itt a székely bankó
http://mobil.szentkoronaradio.com/elszakitva/2011_08_02_itt-a-szekely-banko
45.
ALADAR-
2011.08.03., szerda [21:10]
=igazad van a tudas hatalom,de a butasag az a SIC,
44.
Rex
2011.08.03., szerda [20:30]
A tudás hatalom, a bátrak szerencséje!
Erdélyi Erő, 2010.08.07. 13:00
A kutató szellem, mindennel bátran szembe néz.

Még Isten örvényeivel is." -- Szent Pál apostol.
43.
a bank volt igazgatoja.ALADAR
2011.08.03., szerda [18:37]
megvolt irva ........the end .ne sicej... kusoj..
42.
qqq
2011.08.03., szerda [17:32]
Nem a feltett kérdésre válaszoltál!!! Félre beszélsz, s főleg a pökhendiséged ártani fog a szépségednek. Bár, ha csak annyira vagy szép, mint amennyire értelmes, akkor annak mindegy.
41.
Enkydu
2011.08.03., szerda [11:47]
Hoppá!
Ma jelent meg a Háromszék független napilapba.
http://www.3szek.ro/load/cikk/41343/hirborze
40.
Attila2
2011.08.03., szerda [11:22]
Igen emlékszek az ErdélyiErő Pártra. (Nem elírás, így szerepelt a tavalyi weboldalon, egybeírva a erdélyi meg erő szó:) ) Ezzel is az van, mint az a fenti párt célkitűzéseivel: az ötlet nem rossz, de nem hiszem, hogy a tavalyi Erdélyi Erős internetes rögtönzés szerzője ezt össze tudná hozni...
39.
Enkydu
2011.08.03., szerda [10:59]
@qqq:
Kedves q a köbön, a kellő képzettséget a rendes tanulás adja meg.
Ha előre nem ment az anyag értelmezése, többször meg kell nézni a dokumentumfilmet, meglátod sikerülni fog.
38.
qqq
2011.08.03., szerda [10:08]
OK!
- és, egészen pontosan, miben támogatod??????
- és szerinted, annak az "echotv"-s intrjunak, mi köze ehhez a témához?? Az, hogy mindkettőben pénzről van szó??
37.
Enkydu
2011.08.03., szerda [00:01]
Tanulni és dolgozni nem szégyen, a pénzintézetet én is támogatom.
http://www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=108&v_id=9048
36.
en mondom
2011.08.02., kedd [14:55]
mindent lehet, de csak komoly, megfontolt emberekkel, s nem szélhámosokkal!!!!
A bank s pénz az bizalmon alapul, a kezdeményező úr nem örvend bizalomnak, 1 banit se biznék rá, nem hogy 1oo eurot.
35.
zolika .hu
2011.08.01., hétfő [21:04]
a penzintezet ideiglenesen bezart,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,, THE END,
34.
qqq
2011.08.01., hétfő [10:46]
1)”…. létrehozását egy nagyszerű ötletnek tartom és támogatom”
- mi ebben az „ötlet”- ben a „nagyszerű”?
- miben támogatná a „létrehozását”?
2)”… amit örömmel látnék a bankjegyeken a Szkíta-Székely korona rovás írással…”
- „a Szkíta-Székely korona”???. Atya Isten, hogy mikről nem hallottam még!!!
- ön szerint, ettől értékesebb lenne a pénz ?
- ha igen, akkor mennyivel?
3)”… ami azt is bizonyítaná, hogy nem 1000 éve kezdődött a Székely történelem.”
- ön szerint, ki az aki nem sz-rja le, hogy a székely történelem mikor kezdődött???
4) „…a Bécsben őrzött Bocskai-korona amit a Székelyek kaptak a Törököktől…”
- vagy talán ettől lenne nagyobb az értéke?
- ha igen, akkor mennyivel?


Csak azt mondaná már végre meg valaki, hogy hogyan kell kiejteni? Sic? Szic? Szik?
33.
Kovács Antal
2011.07.30., szombat [13:36]
Ennek a pénzhelyettesítőnek a létrehozását egy nagyszerű ötletnek tartom és támogatom.
Az ,,1 sic" bankjegy mintája nagyon tetszik, de ha történelmi sorrendben megyünk akkor az 1. javaslatom amit örömmel látnék a bankjegyeken a Szkíta-Székely korona rovás írással , ami azt is bizonyítaná, hogy nem 1000 éve kezdődött a Székely történelem.
2. javaslatom a Bécsben őrzött Bocskai-korona amit a Székelyek kaptak a Törököktől
tiszteletük jeléül
Kíváncsian várjuk a fejleményeket ,remélem jó ötletet adtam.
Csíkajnádi Székely Érdről
32.
eMeL
2011.07.29., péntek [16:06]
Zoli, Zoli nem fogysz ki már az ötletekből.
31.
amazonka
2011.07.29., péntek [12:52]
ez egy piramis.......
30.
Balán
2011.07.28., csütörtök [22:16]
[Nem ütötte a mércét]
29.
qqq
2011.07.28., csütörtök [21:55]
Az ötlet ugyan jó, de ehhez működő gazdaság kellene. Ez a "pénzhelyettesítő" segíti ugyan a gazdaságot, de nem csodaszer. Ettől nem lehet várni a megváltást.
Aztán sajnos Székelyföldi "megvalósításban" nekem semmi bizodalmam nincs. Bármit csináltak, a vége mindig becsapás lett.
28.
bankos
2011.07.28., csütörtök [21:04]
jo otlet de mi a valtopenz .....szerintem a KACC vagy a KUSTI...... vagy LIMA...
27.
Csomafalvi Székely Tanács
2011.07.28., csütörtök [14:56]
[Nem ütötte a mércét]
26.
Smre7
2011.07.28., csütörtök [14:54]
Az ötlet jó és üdvözlendő. Mégis úgy gondolom, hogy közgazdászokkal kellene egyeztetni és a megjelenés, elnevezés is kicsit elsietett.
25.
akihiszbenne
2011.07.28., csütörtök [14:20]
Ha neked ez annyira halvaszuletett otlet, akkor nyugodtan koltozz at Romaniaba es fizetgess ott lejjel...
24.
Szilágyi Laci
2011.07.28., csütörtök [13:28]
Hargitaváralja hozzászólása briliáns ötlet! Persze szép dolog, hogy igazán nagy erdélyi személyiségek megjelennek rajta, de szúper ötlet, hogy Székelyföldi nagy arcok kerülnének rá! :)

Különben óriási ötlet! Remélem nem ütközik román politikai nehézségekbe, mint nagyon sok minden! Erre lehet , és kell is számítani, hogy a kormány 1O körömmel fogja probálni megakadályozni, de kikell tartani!

Sok sikert kívánok, és remélem mi hamarabb foghatok sic -et a kezembe!
23.
geze
2011.07.28., csütörtök [12:19]
[Nem ütötte a mércét]
22.
Hargitaváralja
2011.07.28., csütörtök [12:12]
Szkeptikus vagyok, kivárom a végét, hadd lássuk mi lesz belőle!
Egy annyit megjegyeznék, hogy ha már SIC-ről van szó, akkor székely személyiségek kellene azon szerepeljenek: Székely Mózes, Kőrösi Csoma Sándor, Mikes Kelemen, Gál Sándor, Domokos Pál Péter, Orbán Balázs, Gábor Áron, Tamási Áron, Márton Áron, Benedek Elek, Zsögödi Nagy Imre, Urmáncyí Nándor, László Gyula, Paál Árpád, Jancsó Benedek, stb
21.
Bögöly
2011.07.28., csütörtök [11:44]

Ha az ötlet megvalósul. akkor már két pénzhelyesitő lesz forgalomban. Az egyik már régóta és *** műkődik, sokan azzal is fizetnek. Annak ''IGÉRET'' a neve!

20.
Atyafi
2011.07.28., csütörtök [11:09]
Tisztelt Fulci!

Írjon többet a Black Hole Campany-ról
19.
amazonka
2011.07.28., csütörtök [11:07]
csak azt nem ertem ,hogy a Csiki Hirlap,miert kozol olyan cikket ,ami nem epito,es egyaltalan ezt az orultseget ami eleve halalra van itelve kinek kell elhinnie?

Mi a velemenye errol a gazdasagi szakembereknek?

Remelem jozanok a szekelyek es nem dolnek be.....
18.
hejjjjjj
2011.07.28., csütörtök [09:04]
Hosszú haj, rövid ész....

Az hogy neked mi jön le a SIC szóból az egy dolog, a jelentése teljesen más Évike.
17.
Fulci1966
2011.07.28., csütörtök [08:58]
Én Éltesre nem bíznám a pénzem! Mert az akkor eltűnik. Emlékezzen a Black Hole Companyra.
16.
kicsiewy
2011.07.28., csütörtök [08:50]
De ezt a SIC-et hogyan kell kiejteni? = szic vagy szik vagy szík vagy mi ez??
Magyarok is magyar nevet adtak a pénzhelyettesítőjüknek? Minek kell ennek is román nevet adni??? Nekem ebből a SIC-ből a Secui jut eszembe, ami cseppet sem magyaros...
15.
Ficula
2011.07.28., csütörtök [08:49]
Szerintem lehetne ficula is a neve! :D
14.
munkero
2011.07.28., csütörtök [08:39]
Gratulálok.Ezt a cikket megérte megírni ha ez hozta ki belõled a poént.
13.
Galaglar
2011.07.27., szerda [23:58]
Mé nem lehetne akkor inkább a Pengőnél maradni????????
Ki ez a pihentagyú nyavalya???
A Pengőnek legalább van ismeretsége és neve, sokkal jobb lenne, mint ez az idióta ficula.
12.
Éljen a Stoica
2011.07.27., szerda [23:56]
Ez a márka már le van védve!A 90-es évek elején egy Stoica nevű úriember már kitalálta.Leleményes székely üzletembereink bizva az emberi feledékenységben kimondottan székely temék cimen újra eladnák hirtelen meggazdagodni vágyó sorstársaiknak.Ekkora óriási tőkét -15000-euró,felhalmozni egy bank induláshoz ,ez hihetetlen!!!!!
11.
trabant
2011.07.27., szerda [22:52]
A pihent hé! :))))))))))))))))))))))))))))))))) Ez feltette a mai napra a pontot , köszönöm :))))))))))
10.
OSTOR
2011.07.27., szerda [21:59]
Meglehet probálni már nincs mit vesziteni
9.
a lámpa
2011.07.27., szerda [21:12]
Igen. De az hogy fog teteszeni, ha valaki az üzletben kér húsz góbéra kötelet??
8.
menasag
2011.07.27., szerda [20:31]
Lehet, hogy jó ötlet, de azt írja, hogy :"A bank alaptőkéjét legkevesebb százötven alapító tag személyenkénti száz eurójából biztosítanák."
Akkor a SIC árfolyamát az Euró hordozná ?
7.
kekec
2011.07.27., szerda [19:18]
Nagyon jó ötlet, csak a kivitelezéshez már közgaszdászok kellenek. A Székelyföld fejlődésén sokat segítene.
6.
Diogenesz
2011.07.27., szerda [19:16]
A SIC valahogy rideg.
Legyen inkább GOBÉ.
5.
moen
2011.07.27., szerda [18:58]
"Egy olyan kozosegi penzintezetet..............ahol megtakaritott javaink biztonsagba vannak... na ez a gond nem fenyeget jo ha fussa elszamolastol elszamolasig hahaha
4.
anonim 2
2011.07.27., szerda [17:34]
Eurot akarunk mi hogyha valaki kérdezi ,nem ??? Éltes csináljón saját magának pénzt hogyha akar !!!!Vegyen egy nyomtatós és foghat neki !!! Még a lejjel sem tudunk kijönni !! Agyalágyult ....... !!! Huzzunk falat magunk körül ,aztán fog müködni a gazdaság !! Nemtudjuk bekátyuzni a gödreinket aztán álmodozunk !!!
3.
Vácmányi
2011.07.27., szerda [17:26]
Tőrődjünk egyszer a magunk bajával és azzal hogy legyen normális megélhetőség ezeken a tájakon, utána majd lehet ilyenekkel foglalkozni.
Hiába pedáloznak itt egyesek Svájccal, ezek az emberek jártak ott kérdem én? Azt tudják hogy fényévekre vagyunk egy ilyen országtól? Visítani tudok attól amennyi hüjeségen megfordul itt egyeseknek az eszük, csak a nyílvános dolgokkal nem foglalkozik senki.
2.
Élthes Aloiz
2011.07.27., szerda [17:09]
Éltes nem tudja, hogy a pénz ott müködik, forog, ahol van gazdasági élet.
Maga az ötlet jó Svájcban vagy Nyugat-Magyarországon de nálunk nem biztos, hogy beválik.
De egy ötlet és legyünk optimisták.
1.
Egy székely
2011.07.27., szerda [16:37]
Nyár van, uborkaszezon, jól jön tehát egy ilyen blöff.
Ez az Éltes Zoltán már pártot is alapított, Erdéyi Erõ néven. Egy izgága, de zavaros fejû alak lehet, kár lenne, ha lejáratná az amúgy helyes, logikus és kivitelezhetõ ötletet, amit nála sokkal komolyabb emberek is felvetettek már.
Apró adalék még, hogy a SIC az Székelyföld tartomány-neve lesz az Interneten, ha minden jól megy, s ha valaki székely pénzt akar, az ne tegye rá Erdély címerét, mert abból csak lecsó lesz.
Hozzászólások63