Székelyhon.ro
2012. május 23., szerda; Ma Dezső napja van
Rss Facebook oldal Twitter oldal Iwiw oldal Google +1 oldal

Szent István-szobrot akar Zetelaka

Szász Csaba | 2011.04.03. [18:19] | Utolsó módosítás: 2011.04.04. [12:55]

Szent István egész alakos szobrát szeretnék felállítani Zetelakán. Kisebb elégtétel lehet ez Szakáts Béla szobrászművésznek, akinek alkotásait szerte az országban megtaláljuk (Temesváron négyet is), csak épp szülővárosa, a „szoborvárosnak” gúnyolt Udvarhely feledkezett meg róla. Zetelaka próbál köszörülni a csorbán.

Szakats_a_szoborral_szhon_b

Udvarhelyen született, Kolozsváron diplomázott, Temesváron oktatott. Szakáts Béla szobrászművész alkotásai közül több is köztérre került Temesváron, Kolozsváron, Gyergyószárhegyen, az Arad megyei Borossebesen, de még a Tulcea megyei Babadagon is. Csak épp a „szoborvárosnak” is gúnyolt Udvarhelyen nem találjuk egyetlen művét sem. Talán kisebb elégtételt jelent majd számára, hogy ha szülővárosában nem is, de legalább szűkebb hazájában, Udvarhelyszéken lesz látható egyik alkotása. A közeljövőben ugyanis államalapító királyunk, Szent István egész alakos szobrát szeretnék felállítani Zetelaka központjában, a Pro Zetea – Zetelakáért Alapítvány gondozásában.

Miért Szent István?

„Az ötletet és a kivitelezés költségeinek nem csekély részét Kolumbán-Antal József helyi vállalkozónak köszönhetjük. A szoborállításhoz szükséges pénz mintegy felét már sikerült előteremteni, és reméljük, a fennmaradó költségek egy részét a helyi és megyei költségvetésből tudjuk pótolni” – adja hírül a Zetelaki Szemle községi havilap. A szoborállítás ötletgazdáját, Kolumbán-Antal Józsefet kérdeztük a kezdeményezésről. „Közreműködtem az iskola mellett látható Boros Fortunát-szobor felállításában, a tanács épületén megtekinthető Bethlen Gábor-bronzplakettet fiam készítette, még pallós diákként. Ha az ember ilyesmire szeretne pénzt áldozni, de nincs sok belőle, akkor nagyon meg kell néznie, mire költi. Nem állt szándékunkban eldugni ezeket az alkotásokat: az iskola diákjai naponta találkoznak Fortunáttal, és a plakettet is bárki megtekintheti, ha elsétál a tanács épülete előtt” – árulja el Kolumbán-Antal, aki a tervezett szoborállítással kapcsolatosan még elmondja, nem kellett sokat gondolkoznia azon, hogy kit ábrázoljon a szobor. Szent István a magyar történelem egyik legnagyobb alakja, és tökéletesen illene is egy olyan katolikus faluhoz, mint Zetelaka.

Miért Szakáts Béla?

Ami pedig a műalkotás készítőjét illeti, az ötletgazda Szakáts Béla szobrászra gondolt. „Szerettem volna egy szobrot tőle. Székelyudvarhelyen született, gyermekkorát, ifjúságát is itt töltötte, és büszke is arra, hogy udvarhelyi, de egyetlen alkotása sem található szülővárosában” – mondja Kolumbán-Antal József. Hozzáteszi, hogy a szoborban nem királyunk alakjának száz évvel ezelőtti megmintázását szerette volna viszontlátni. Egy modern, a kornak megfelelő, ugyanakkor érthető megfogalmazást tudott leginkább elképzelni. Szakáts Béla művében vannak torzítások, melyek üzenetet hordoznak magukban. Például az emberi törékenységet, amely Szent Istvánt még inkább emberré teszi. Ugyanakkor ott a szigorú tekintet, és ott van az intő kéz, ez is szigorúságra vall.

Három dolgot tartott szem előtt: az alkotásnak legyen mondandója, hordozzon üzenetet, mindezt úgy, hogy egy plusz értéket képviseljen, annál is inkább, mert az egyik legnagyobb, még élő erdélyi magyar szobrász művéről van szó, és nem utolsósorban egy kisebb elégtételt próbálunk szolgálni azzal, hogy ha Udvarhelyen nem is, de legalább Udvarhelyszéken legyen egy köztéri szobra.

Lehet segíteni

A terv végrehajtásához szükséges pénzösszegnek mintegy fele gyűlt ki. Ugyanakkor lehetőséget is szeretnének biztosítani a helyi vállalkozóknak és nem utolsósorban a zetelaki polgároknak, hogy hozzájáruljanak a szobor felállításához. Akár szimbolikus értékű támogatást is szívesen vesznek. Akik adományozni kívánnak a szoborállításra, megtehetik a Dr. P. Boros Fortunát Középiskola könyvelőségén, illetve a Pro Zetea – Zetelakáért Alapítvány számlájára: BCR Odorhei – RO49 RNCB 0156 0163 3770 0001, a megjegyzésbe kérik beírni: „Statuie Szent István”.

szt._istvan_javitott_foto_szhon_bSzobrász a szobráról

Szakáts Béla szobrászművész így vall alkotásáról: I. István, aki Szent István néven került a köztudatba, a Magyar Állam, a Magyar Királyság megalapítója. 1000-ben koronázták Magyarország királyává a romai pápától kapott koronával, ami nemcsak a keresztény ,a  római katolikus vallás melletti elkötelezettséget  jelentette, és annak államvallássá tételét,  hanem  teljes függetlenséget , és egyenlő rangot Európa többi nagyhatalmával. Uralkodása alatt indul meg a pogány vallás végleges felszámolása, a kereszténység tűzzel, vassal terjesztése, mert csak ez biztosíthatta az Európában való megmaradást,  beilleszkedést.

Zetelaka római katolikus község, talán ezért is esett a választás Szent István alakjára. Plasztikai megfogalmazása sok változat után ebben a leegyszerűsített formában állapodott meg, melyben törekedtem mind a kortárs szobrászi megfogalmazásra, mind a korabeli hangulat visszaadására. Tanulmányozva a Képes Krónika illusztrációit, mely korban talán az első legközelebbi fennmaradt képes dokumentum, ennek alapján próbáltam megfogalmazni I. István alakját. A gesztus kialakításánál két dologra emlékeztető mozdulatot választottam, a felfelé mutató ujj az Istenre, illetve Szt. István intelmeire utal, figyelmeztet. Szent István intelmeiről tudni kell, hogy Európa második, írásban is megfogalmazott alkotmányának számít, és tételei a mai napig érvényesek. A vékony, laposított alak nemcsak személyes alkotásaim karakterisztikus jellemvonása, hanem egy inkább szellemi nagysággal bíró embert és nem egy erőművészt szerettem volna – a vékonyított karokhoz képest kissé nagyított kézfejek pedig az erős akaraterőt hivatottak igazolni. A frontálisan szembefordított kard is a kereszténységre és annak sokszor erőltetett terjesztésére is utal. A fej, a portré kialakításánál is figyelembe vettem ásatásokból előkerült királyfejeket, mint például a kalocsai királyfej.

Szent István szobra, alakja reményeink szerint példaként és intésként fog szolgálni a ma emberének is – vélekedik Szakáts Béla.


Komment




Hozzászólás száma:
Név:
Biztonsági kód
Elfogadom a mércét
Hozzászólások56
56.
gondolkodó
2011.12.13., kedd [12:07]
Honnan tudjátok, hogy nem ilyen volt Szent István? Emlékeztek még rá?
A szobor meglesz előbb utóbb és örvendjetek, hogy nem egy mindennapi, giccses, csöpögős, üres fejű izomkolosszust ábrázoló valami, ami sajnos a nagy többség ízlését teljes mértékben kielégítené. Meglátjátok sok év múlva csodájára járnak majd a világ minden tájáról, mert máshol nem lesz ilyen.
55.
István a koppányoknak
2011.04.10., vasárnap [14:05]
koppány, koppány, nem gondolod, hogy nem lehet kritikának nevezni azt, hogy "Mindjárt bessz@rrr...!"
A kritika célja normális esetekben a javító szándék és nem a lehúzás (vagy leHÚzzás).

Az zavar, hogy göthös, sovány és aránytalan a test? Gondoltál arra, hogy a test mulandó, jelentéktelen a tettek, a leírt szavak mellett? Gondolod, hogy a történészek a történelem alakulását befolyásoló, alakító személyek testalkatáról vitatkoznak vagy személyiségükről, tetteikről? Nem azokat a dolgokat kell kinagyítani, amelyek igazán fontosak?
Kérdem én, a költők miért szedték rímekbe mondanivalóikat, miért használtak hasonlatokat, metaforákat, költői kérdéseket, költői túlzásokat, stb. Miért nem írtak az utca nyelvén?
Talán azért, mert így akartak kiemelni valami FONTOSAT. Így akarták érzékeltetni valamely eszmének a NAGYSÁGÁT. Üzenni akartak valamit a kor vagy az utókor emberének. És ez a fontos: a MONDANIVALÓ.

A cikkben az áll "a felfelé mutató ujj az Istenre, illetve Szt. István intelmeire utal, figyelmeztet", majd alább "A vékony, laposított alak nemcsak személyes alkotásaim karakterisztikus jellemvonása, hanem egy inkább szellemi nagysággal bíró embert és nem egy erőművészt szerettem volna – a vékonyított karokhoz képest kissé nagyított kézfejek pedig az erős akaraterőt hivatottak igazolni. A frontálisan szembefordított kard is a kereszténységre és annak sokszor erőltetett terjesztésére is utal. A fej, a portré kialakításánál is figyelembe vettem ásatásokból előkerült királyfejeket, mint például a kalocsai királyfej."
Még mindig nem érthető? Pedig magyarul van írva és semmi metafora, vagy költői túlzás nincs, ami nehezítené a megértést...
Csak van akit nem érdekel más emberek mondanivalója, üzenete. Van, aki csak a saját hangját hallja és attól megrészegülve egyre hangosabban kiabál, káromkodik.
54.
egy muveszeti analfabeta
2011.04.08., péntek [19:20]
Muveszeti teren a tapasztalat azt mutatja, hogy az alma azert van amikor messzebb esik a fajatol, ellenkezo esetben nem volna kulturalis fejlodes.
53.
koppány
2011.04.08., péntek [09:40]
Dehát mindkettőt csak Ön emlegette "egy lapon". Én csak rákérdeztem, hogy "nem tartja erős túlzásnak?"

"Hadd dontse el az utokor, hogy mi a maradando mualkotas."
Miből gondolja, hogy az utókornak lesz elég esze és ízlése eldönteni, "hogy mi a maradando mualkotas", ha jelenkornak (azaz az "utokor" őseinek) nincs????????????
Hisz' mi vagyunk az "utokor" ősei. S, mint tudjuk: alma nem esik messze a fájától.
52.
egy muveszeti analfabeta
2011.04.07., csütörtök [12:59]
Nem tartom nagyobb tulzasnak az Eiffel-tornyot egy lapon emlegetni a Szent Istvan szoborral,mint Parizst egy lapon emlegetni Zetelakaval.

Hadd dontse el az utokor, hogy mi a maradando mualkotas.
51.
koppány
2011.04.07., csütörtök [10:45]
49. ixipszilon
"...de azzal, hogy milyen kiválóan, tiszta formákkal jeleníti meg a művész az elszánt politikust az nem érint meg senkit..... " De, engem megérintett. Mindjárt bessz@rrr...!

50. egy muveszeti analfabeta
Na de kedves analfabeta úrrrrrrr, azért az Eiffel-toronyot egynapon emlegetni ezzel a madárijaesztővel, nem tartja erős túlzásnak? Mégha mindkettő ellen tíltakoztak / tíltakoznak is.
50.
egy muveszeti analfabeta
2011.04.07., csütörtök [00:23]
1889. evi vilagkiallitasra, keszitettek egy muveszeti alkotast, " A torony építésének terve azonban heves ellenkezést is kiváltott. Már az első csákányvágást követően, 1887 januárjában megjelent a „művészek tiltakozása” az építmény ellen, " (Wikipedia)
Es a heves ellenkezesek ellenere, az lett a vegeredmeny, hogy a "ronda" kolosszus ma Parizs szimbolumava valt, az Eiffel-toronyrol van szo.
49.
ixipszilon
2011.04.06., szerda [20:09]
Bezzeg ha Arnold Schwarzenegger feszítene díszmagyarban, azzal mindenki egyetértene... sajnos... de azzal, hogy milyen kiválóan, tiszta formákkal jeleníti meg a művész az elszánt politikust az nem érint meg senkit.....
48.
paraszt
2011.04.06., szerda [14:51]
Szerinted Picasso vagy Vasareli(Vasarhelyi V.) ütötték-e az "ovodás" szintet?
47.
??????????/
2011.04.06., szerda [08:44]
Hat ha nektek -nekik ez muveszet akkor legyek inkabb muveszi analfabeta.
Az ovodas gyerekek szoktak ilyen rajzokat kesziteni.
Kedves zetelekiak! ne engedjetek meg kiallitani ezt a szornyeteget semmi fele magyarazattal,be kell vallani azt a meset"hogy a Kiraly mesztelen" nem reszletezem ,remelem tudja mindenki.
A sok sznob nem meri vallalni a velemenyet,hogy borzaszto idetlen szobor,mert akkor a muveszet nem ertesevel vadoljak es ez ciki lenne annak szemebe aki tenyleg nem ert semmit a muveszethez.
A modern muveszetbe beleillik,de egy tortenelmi karizmatikus szemelyt igy elcsufitani az egyenesen bun,nem muveszet meg akkor is ha Istvan kiraly a valosagba mashogyan nezhetett ki.
46.
PZ
2011.04.05., kedd [23:59]
A Wikipédiában ez áll:
"Cs. Szabó László (Budapest, 1905. november 11. – Budapest, 1984. szeptember 28.) író, esszéíró." tehát nem történész, azaz nem feltétlenül obiektív és pontos, hanem ahogyan írásából is kiderül, a hazaszeretettel összefüggő érzelmek húrjain játszó író, aki az olvasmányosság, regényesség érdekében eltekint a száraz történelmi tényektől és könnyen ferdíthet, túlozhat. Egyébként írásainak ezen vonása érthető is, ha figyelembe vesszük azt, hogy életének felét emigrációban tölti, így a hazától távol, honvágytól gyötörve nem is várhatunk el tőle objektív írásokat.

Ezektől a tényektől eltekintve Szent László sem kisebb egyéniség Szent Istvánnál, tulajdonképpen ugyanazt a munkát végzi, folytatja, amit István elkezdett: törvényt alkot, egyházat erősít, szenteket avat, köztük Szent Istvánt is, csatázik a kunokkal (innen a Szent László legenda), csehekkel (ebbe belehal) és még hódításra is futja erejéből. Ugyanolyan nagy államférfi volt, mint István. Csakhogy István volt az államalapító, aki a keresztény hitre való áttéréssel biztosította a magyarság jövőjét Európa közepén. Ő kapta a pápától a keresztény királyoknak kijáró hatalmi jelképeket: a koronát, jogart, almát.
Tehát ővé a dobogó legfelső foka. Ő a námbör van. Ez van.
45.
PZ
2011.04.05., kedd [23:35]
ZETE mi? hun vitéz? Talán Zeta királyra gondolsz? És ő mit üzen? Azt, hogy a káromló szóra (»Hadur az én védistenem s új jövevény istened haragját kinevetem«) megnyílt a föld és elnyelte a királyt a két lányával együtt?
44.
PZ
2011.04.05., kedd [23:17]
Augusztus 20.-án mit ünneplünk?
A -szentkirály falvakat szerinted kiről nevezték el? Csíkszentkirály, Székelyszentkirály, Marosszentkirály, stb. Ezek mind székely falvak!!
43.
PZ
2011.04.05., kedd [23:06]
http://albaregalis.hupont.hu/24/osi-jelkepeink-es-zaszloink
42.
csokaa
2011.04.05., kedd [20:35]
[Nem ütötte a mércét]
41.
Tata1
2011.04.05., kedd [19:59]
Nehogy felállítsák ezt a szörnyet! Semmi közünk szent istánhoz, se nekünk se őseinknek, se unokáinknak. Inkább Csaba vezért, vagy Szent Lászlót kellene megformálni. És valami hozzáértő művésszel elkészíttetni. Nehogy erre a szoborra pénzt adjon valaki.
40.
koppány
2011.04.05., kedd [19:58]
Hol beszélt "Zetelaki értelmiségi" pénzről? Te teljesen félre beszélsz!
39.
hektor123
2011.04.05., kedd [19:57]
Te egy beteg ember lehetsz...
38.
ixipszilon
2011.04.05., kedd [14:44]
az beszeljen pénzrol aki mar adott is bele valamit!!!
37.
apo xxl
2011.04.05., kedd [13:38]
Nagyon jó a szobor de vajon most erre van szüksége Zetelakának,vagy inkább utána kellene nézni,hogy az át utalt 80000 lej az új cégnek mit fog csinálni F Győző,vagy csak átmosás az egész egyes tanácsosok zsebébe .
36.
Zetelaki értelmiségi
2011.04.05., kedd [12:17]
Én nem szeretném, ha felállítanák ezt az ocsmány akármit Zetelakán. Remélem ezt még sokan így gondolják. Ne kelljen ezért aláírásgyűjtésbe kezdenem. Zetelaka csak süllyed egyre...
35.
laki
2011.04.05., kedd [11:49]
Nagyon jó a meglátásod 26-os mert Antal úr a Síkaszó villamosításával többször is választást nyert és még most sincs villany
34.
ixipszilon
2011.04.05., kedd [07:38]
@PZ:
Nagyon jó meglátás, végül is ha a Temesváriaknak (és még sok másnak) jó Szakáts Béla akkor Zetelakának miért ne lenne!!!! Ez nagy megtiszteltetés nekünk, csak tudni kellene értékelni!!!
33.
hajrá Zetelaka
2011.04.04., hétfő [23:44]
@PZ:
Pro Zetea, igazatok van.
32.
PZ
2011.04.04., hétfő [23:28]
Egy szobor lehet:
1. az ott élő emberek nemzeti-vallási-történelmi hovatartozásának jelképei
2. üzenet a jelenből a jövőnek vagy
3. üzenet a múltból a mának.

Üzenheti azt például, hogy ''Azok a kifejezések, amelyekkel másokat jellemzünk, keveset mondanak róluk, de sokat mondanak rólunk."

Szeretném ajánlani a kedves hozzászólóknak, hogy mielőtt jobban elragadtatnák magukat, olvassák el még egyszer a cikket, figyeljék meg egy kicsit jobban a szobrot, tanulmányozzák a Képes Krónikát, nézzenek meg egy pár más Szakáts-szobrot, tanuljanak egy kis művészetet és szimbolikát. Esetleg el lehet olvasni Szt. István Intelmeit. Az Internet, a Wikipédia sokat segíthet ebben.

Végül: azzal az energiával, amellyel rombolni tudunk, építeni is lehet.
31.
ajjajajjajajjj
2011.04.04., hétfő [22:33]
Csak messziről, mert nem azt az újját tartja fel, amelyiktől vicces lehetne!.
30.
mozsi
2011.04.04., hétfő [20:29]
Tisztelt Zs. J.P müvész ur! Milyen müvész az aki a nevét nem meri bevállalni? Nagy kár! Lehet,hogy a következö szobrot Te készitenéd,a Béláról,nem a királyról,hanem a mü Bélánkról.
29.
egy müvész Zs. J.P
2011.04.04., hétfő [20:03]
Nagyon kérem az illetékeseket, csak ezt a madárijesztöt nehogy kiállitsátok Zetelakára !!!!!!!. Szentgyörgy központjában van egy Szt. Gy. valami, amit szobornak hivnak?: ez a város szégyene, okkuljatok ebböl. Nagyon kérem, ezt a micsoda nem oda valo, külömben sehova sem, szégyen Szt. Istvánról ilyen alkotást csinálni....Nézzétek a templomokban ahogy meg van jelenitve szt .István, daliás, szép, mondanvalója van mindegyiknek, de ennek a gebének semmi vonzó mozzanat. Nem, nem, nagyon kérem a község vezetöségét, ne menjenek ebbe bele!
28.
ajajj
2011.04.04., hétfő [19:38]
Már megbocsátatik , de tényleg viccesnek vélhető ez az újjtartás :(
27.
okosok
2011.04.04., hétfő [19:29]
Ha ennyi okos van ebben a faluban, hogy tudtatok egy ilyen semmiházi polgármestert választani? Vagy csak a net előtt ilyen nagy a virtus?
26.
gratula
2011.04.04., hétfő [17:51]
igen, igen sunika! Arra ment a többi is. Sőt, már 21 éve mind abba az irányba mennek.
A udmr, az általad megnevezett elvtársakkal már annyi mindent felvállaltak és aztán le se sz_rtak, hogy most már maguk se tudják hányadán vannak. De úgy látszik, hogy örökké fognak akadni újabb és újabb hiszékeny sunikák.
25.
koppány
2011.04.04., hétfő [17:44]
Miért vazelinke, te mit tettél a faluért???? (Ha már így felelőségre vonsz másokat)
És mit használ a falunak ez a madárijesztő????
És mit használt a falunak a Boros Fortunát szobor????
Mennyivel lett jobb az élet a faluban a Boros Fortunát szobortól????
Mennyivel lesz jobb az élet a faluban ettől a madárijesztőtől????
"Mára része lett a faluképnek...." Ezzel most mit akartál mondani???? Ha tehénlepényt nem takarítják el az útról, az is egy idő után része lesz a faluképnek.
Azért, írogatás előtt nem ártana gondolkozni is. És főleg, az észre hallgatni és nem az érzelmekre!!
24.
padtárs
2011.04.04., hétfő [16:46]
Ez madárijesztö, nem szobor. Szégyen lenne ilyesmit kitenni....
23.
vazul
2011.04.04., hétfő [16:25]
Sok süket! Könnyü odahaza lógatni a lógatni valót és a kész ötletet kommentálni. Ti mit tettetek a faluért?A szobor igy is-ugy is elkészül.Csupán idö kérdése. A Boros Fortunát szobor készitésekor is hasonló volt a hangulat.Akkor is azök kommentáltak akik semmivel sem segitettek.Mára része lett a faluképnek.Kolumbán Joskát lehet parodizálni ha feléritek.........
22.
l.s
2011.04.04., hétfő [15:57]
Jó lesz ez, ha megvalósul nem lesz annyi vadkár :-)
21.
Janosbacsi es Iluskaneni
2011.04.04., hétfő [14:46]
Kolumbán-Antal József (mukritikus, pszihologus,tortenesz):" Szakáts Béla művében vannak torzítások, melyek üzenetet hordoznak magukban. Például az emberi törékenységet, amely Szent Istvánt még inkább emberré teszi. Ugyanakkor ott a szigorú tekintet, és ott van az intő kéz, ez is szigorúságra vall".
Szigoruan meg kell veszni egy ilyen melyrehato, de ugyanakkor felemelo, erzessel teli Szent Istvan jellemzes hallatan.Hogy oda ne rohanjak!
Remelem nem fogjuk egyhamar latni Zetelakan ezt a.gyalazatos valamit.
20.
sany
2011.04.04., hétfő [14:30]
Aszfalt is kell,szobor is kell ez a véleményem.És lesz aszfalt,hiszen a zetelaki RMDSZ felvállalta és sok tárgyalás után támogatókat szerzett e program megvalósítására. Borboly elnök,Verestóy szenátor,Antal képviselő urak támogatnak ebben a programban,és már ebben az évben elkészülhet nagyrészt!
19.
kiábrándúlt
2011.04.04., hétfő [14:09]
15, 16
Na ettől a süket szólamtól lehet igazán falra mászni, hogy: "valaki tesz valamit".
Ne tegyen "valamit", hanem tegyen a közösségnek, a közösség javára HASZ - NOS dolgot!!!
Ez a madárijesztő (mert, hogy nem egyéb!), ki(k)nek válik HASZNÁRA??????????????
Nézd meg Székelyszoborhelyt. Mire mentek a rengeteg szoborral??? Ugyanolyan sz_r, sznob vidéki kis porfészek maradt, amilyen volt szobrok nélkül, csak így még jobban útálom.
18.
Szegeny Zetelaki
2011.04.04., hétfő [13:41]
A "Zetelekaert alapitvany "figyelmebe, cim a mai Szekelyhon-bol: Csaba testvér: „Kérjük Szent László lelki ajándékait!”.Ha mar mindenaron szobrot akarnak allitani.Remeljuk Szaktsot, kihagyjak a jatekbol. Inkabb kerjenek fek egy verbeli szekely fafaragot.
17.
Szegeny zetelaki
2011.04.04., hétfő [13:33]
@Sok-bunko.
Ez az alapitvany ingyen dolgozik,mert a szobrot azt nem csinaljak ingyen bunkocskam te draga(ez egy regi dalidezet)? Aztan az Udvarhelyen szuletett Szakats Bela, EZT SzentIstvan szobrat hagyja ott a mutermeben, es ne tegye ki kozszemlere. EZ a Szent Istvan meg a derekeig sem tudta volna felemelni a kezeben tartott kardot nem hogy orszagot tudott volna alapitani. Nagy szerencsenk, hogy nem Szakats tervezte a most renovalt Matyasszobrot.Velemenyem szerint az idezem "semmittevő elégedetlenkedők" epp az un. "Zetelakárt Alapítvány"l tagjai, kiknek halvany dunsztjuk sincs arrol, hogy tulajdonkepp mire is lenne szuksege ennek a nagymultu kozsegnek .
16.
xxxxxxxxxxxxxx
2011.04.04., hétfő [13:19]

Már megint jó a buli, csak sok a köcsög effektus van. Az aszfaltozást stb. (...) kérjétek számon, ő aludta át a három évet, ne azokon verjétek el a port aki csinál is valamit.
Ezt felvállalták egy páran és meg akarják csinálni ennyi. Mindenki gondoljon egyet és kivitelezze egészképpen. Hajrá

15.
Sok-bunko
2011.04.04., hétfő [13:03]
Sokan nem tudják mit beszélnek. Ez egy alapítvány kezdeményezése, amely próbál Zetelakáért tenni valamit. Persze, hogy ha valaki tesz valamit, már mindjárt akadnak semmittevő elégedetlenkedők. Nehogy már a Zetelakárt Alapítványtól kérjétek az aszfaltozást, járdaépítést, árokfedést! Könnyű bemenni a patikába, s kivágni a cirkuszt, hogy még friss kenyerűk sincs! Igaz, ilyet csak a bunkók csinálnak.
Hát rajta, mindent bele!
14.
noniuszi
2011.04.04., hétfő [12:31]
Kapitána@, Igazad van. Remélem a hozzászolásomat nem törli ki megint ez a kezdö moderátor atyafi!
13.
noniuszi
2011.04.04., hétfő [12:28]
Miért éppenséggel Szt. István szobrot, nem lenne megfelelöbb ZETE hun vitéz szobra ?, akiröl a község nevét kapta?? 1 István csak rombolt a magyarság nemzeti öntudatában, hiedelmében, kulturájában, azért h. bevezethesse a zsido-keresztény vallást.
Zetelakiak, még el kéne gondolkozni ezen a döntésen! Ne a papotok diktáljon !
12.
kiábrándúlt
2011.04.04., hétfő [12:06]
Igen, csakhogy az aszfaltozás, járdaépítás, árokfedés, stb mellé nem lehet kiállni díszmagyarba hőbörögni, koszorúzni, ökumenikusozni, utána meg eszem-iszomozni. Az csak a szoboravatáshoz, az emlékünnepségekhez megy.
Könnyen megvalósítható, látványos dolgokat kell csinálni, hogy hadd érzékenyűljön el a paraszt. Az ilyen ároklefedési akciókat a paraszt már másnap elfelejti, de ha nagy-nagy csinnadrattával egy turultyúkot ültet az oszlop tetejére, arra még évek múlva is emlékezik és persze nyögi az árát.
Szobrokat a buta parasztnak, mert arra vevő!!!!!
11.
Szegeny zetelaki.
2011.04.04., hétfő [11:51]

létrafok@
Nem a turulmadarat mint szimbolumot "becsmerlem" hanem azt a sajnos karikaturat amit Udvarhely kozpontjaba biggyesztett (...) horribilis osszegert..
Aztan harag ne essek de ennek a szobornak sincs,( felemelt ujaval ,ami nekem mast juttat esembe) sok koze Szent Istvanhoz. Olyan ez mint a kolozsvari Avram I szobor. Hat en nem szertnem ha Szent Istvanon is rohognenek a nepek. Dixit.
Mas. "zetelaki"-nak igaza van akkor amikor azt modja hogy aszfaltozni kene , arkotfedni kene, az ut mellett jardat kiepiteni kene, falutrendezni kene. Lenne Zetelakan mit tenni boven

10.
fenyőfák
2011.04.04., hétfő [10:51]
Igen azt kellene megoldani amit, a hargita nepe is cikkezet, olvassatok el s meglassatok milyen nagy a baj!!!!!!!!
9.
létrafok
2011.04.04., hétfő [10:23]
Ne becsméreld magát a turult!
8.
zetelaki
2011.04.04., hétfő [09:44]
Szép dolog ez a szobor,de tényleg lennének ennél sokkal fontosabb dolgok.Mint például: aszfaltozás. Ezzel kellene kezdeni!
Másrészt meg a keskeny útszélekkel is lehetne kezdeni valamit.Nagy dolog lenne???? Addig nem lépik senki semmit,amíg nem történik mondjuk egy baleset,mert nincs ahová félre állni az autók elől.
7.
Nagy Nimród
2011.04.04., hétfő [09:09]
moderátornak:

(...) = jövevény, idegen cigány nemzetiségű betolakodók, akik minden hivatalos formaságot kerülve laknak Zetelakán, építik törvénytelenül házaikat, lopnak, bitorolják annak földjét, és megfélemlítik a lakosságot. (lásd: pénteki Hargita népe)
6.
Szegeny zetelaki.
2011.04.04., hétfő [08:34]
Hat igen pont ez hianyzik Zetelakarol. Majd aztan fizetik mind Udvarhely a turultyukot. Van penze Zetelakanak boven.
5.
Nagy Nimród
2011.04.04., hétfő [08:29]

Zetelakán először rendet kellene csinálni, nem szobrot, mert ha felállítják, a (...) egy éjjel el fogják lopni a fémért:).
Úgy hiszem, van ennél fontosabb megoldandó feladat is Zetelakán.

4.
bőcsködő
2011.04.03., vasárnap [21:43]
nem rossz szobor, de azért elég göthes ahhoz, hogy erőskezű uralkodónak mondhassuk....
Ilyen karokkal nem tud egy fenyőt kivágni és hazavinni Zetelakára! Pedig a sok lehozott fa árából már az egész árpádházi királysor ott kellene legyen Zetelaka utcamentén sorfalként!!
nemhogy koldulni ......
Az ilyen korona a halotti korona volt abban az időben.
Ez a szobor nem Szvatoplukot rejti?

No ennyit egyenlőre..
3.
székely12345
2011.04.03., vasárnap [21:41]
Kapitány, csináld meg Szent László szobrát, van hely bőven.
2.
Woodpecker
2011.04.03., vasárnap [20:07]
ctrl C_ ctrl V
1.
Kapitány
2011.04.03., vasárnap [19:22]
Miért szent István ? NEM INKÁBB SZENT LÁSZLÓNAK KELLENE SZOBROT ÁLLíTANI mert Ő Erdély védő szentje LÁSZLÓ KIRÁLY épített ,István rombolt Erdélyben és a székelyek közt is.
Cs. Szabó László: Erdély
1.

Erdélyben hamarább kezdődött a magyarság s később a magyar államrend: a Pax Hungarica, mint a Királyhágón innen. A magyarság a hunok visszavonulásával, a Pax Hungarica szent László hadjáratával. Hunnia a húnok szétszóródása s László kún harcai közt a székely szögeletben rejtőzött.

Ezt a szájhagyományt még a húnok patkolták meg a hosszú útra. De így áll a régi krónikákban is. Az Árpádok és Anjouk udvari történészei - (Párizst-járt papok) - ugyanazokkal a húnokkal kérkednek a királynő ősök közt, akikről a székely nép kutakat, sírokat, patakokat nevezett el. A történetírás hol elvette, hol visszaadta a húnokat a székelynek. Most éppen visszaadja. A hegy, a patak s az erdei út azonban nem kérdi a tudományt, az odavaló nép emlékezetére bízza magát. Ahol fekszik Zetelaka, ahol az út Fenyédnek fordul, ahol Réka sírját mutatják: ott járt a hún.

A szűk, erdős völgyek visszaverik az emléket, mint a visszhangot. A székely ma is úgy emlékszik a húnokra, mint az árpádkori névtelen jegyző. Mint a csiga a házát, még a faragott kapuját is magával hozta Keletről. Mint az alföldi pásztor a rideg marhát, még az ősi írást is elhozta a Pontus mellől. Ez a róvásírás valamikor a magyarok közös ábécéje volt. Később elkallódott a latin papok kezén, csak a kis székely templomokban akadt menedékre. Shakespeare korában a székely gyakran még «húniabeli módra» ír. Szamosközi István, padovai humanista, egyik első régészünk még félig-meddig élő írásnak ismeri s Buda visszavétele után Marsigli olasz tudós úgy gyüjti a székelyek közt, mint Bartók a balladákat. Az Alföldön megmaradtak az ősi állatok: a honfoglalás anyagi alapja, a székelyeknél fennmaradt az írás, a faragás s az ősi énekstílus: a szellem.

Ebben a fürge, tréfacsináló népben van valami csodálatosan ódon. Hazajáró lelkekkel virraszt a tűznél, a pásztor Júlia szép lányt látja a mezőben, a szomszédban a balladabeli Barcsait ölik. Mikor az új hit papjai elkerültek a székelyekhez, a nép rögtön az ötezer esztendős neveket tanulta meg tőlük. De még a zsidó nevekből is azokat kedvelte, amelyek Mózes könyveiben állnak.

Erdélyben a magyarság a hún emlékkel kezdődik s szent László az első igazi királya. A rideg, lángelméjű, törvényszerző István helyett a délceg s gavallér lovag. A magyar történelem a Királyhágón túl az első keleti veszéllyel kezdődik; László már változó szerencsével győz és menekül s az aggódó népképzelet szakadékot hasít a lova s az üldözők közé. Van a derzsi templomban öreg falkép, szent György öli rajta a sárkányt. A festő valószínűleg szent László emlékét magasztalta a sárkányölőben. Ez a korai erdélyi festmény jellemzően már egy harcos lovagot ábrázol. A sárkány azonban később se bujt el jámboran; örökké járta s dúlta Erdélyt, egyszer szent László átizzadt holtteste ugratott ki ellene a váradi sírból, máskor szakállas lándzsával portyázott a néma falukban, később fölégette Enyedet, Torockót.

A húnokat megőrizte a székely emlékezet, az Árpádok lovagját a halvány falkép, Rómát ezúttal is a kövek. Erdély olyan fontos «nyersanyag-provincia» volt, mint Spanyolország s a nevezetes erdélyi hadjárat kétezer év óta ma is folyik egy római diadaloszlopon. Hispánia adta a vasat a rövid kardhoz, Erdély a sót Lucullus lakomájára s az aranyat, amiből Róma ezermester görög rabszolgákat vásárolt. Városai a bányákat őrizték. Később ezekből keltek ki az első magyar városok. Dés, Kolozsvár, Torda a sóbányák, Gyulafehérvár az aranybányák kapujában állt. A keleti szorosokban, a karavánutak kapujában megszülettek a szász városok. Brassó, Szeben, Beszterce valósággal török és perzsa szőnyegre épült. A római bányavárosok s a begubózott kalmárvárosok közt kivirágzott a székely fapiac és kézműves vásárhely: a félparaszt, féliparos Marosvásárhely, Kézdivásárhely, Csikszereda. Erdélyben minden városfajtából van mutatóban: Kolozsvár olyan gyüjtőmedence s olvasztó kohó, mint Kassa, Segesvár olyan csúcsíves sasfészek, mint Lőcse, Marosvásárhely olyan csizmás város, mint Nagykőrös.

Erdély a magyar birodalom «szegény gazdag»-ja. Egy kicsit mindig külön ország volt s a «transszilvanizmus», vagyis az állami önállóság csak később odaragasztott támasztópillér azon a templomon, amit erdélyi léleknek hívunk. A templom hamarább elkészült, mint ez az államjogi támasztópillér. A fejedelemség egy ősrégi törésvonal mentén szakadt le az anyaországról s lett «az töröknek veteményes kertje». Veteményes kertje s nem legelője vagy istállója. A szoros székely és szász népközösség a nemzeti végszükség idején egész Erdélyre kisugározta magárautalt, magábazárkózó s most immár nemcsak helyi és népi, hanem országos és állami függetlenségét. Az ősi székely és szász «szék», amelyben romlatlanul megmaradt a hún és flamand őshaza emléke, politizálni tanította Erdélyt. Nem is merült el az özönvízben. Párizs jelszava: fluctuat, nec mergitur, hányódik, de nem süllyed el, őrá is illik. Az ostromlott hajóhídon egy új emberfajta áll: az erdélyi politikus. Egy horvát-magyar pap: Martinuzzi az első, ködös, kiforratlan példája, a száz kártyalapra játszó, cinikus és vértanu Teleki Mihály a tökéletes és utolsó példája.
Hozzászólások56