
Fotó: Lukácsi Lehel
Széki gróf Teleki Domokos politikus, szabadelvű országgyűlési képviselő (1810–1876) erdélyi földbirtokosokhoz és gazdálkodókhoz tett felhívására jött létre 1844-ben az Erdélyi Gazdasági Egylet, amely később Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet néven – 1940 és 1944 között a román közigazgatás alatt maradt Dél-Erdélyben Nagyenyed, Észak-Erdélyben pedig Kolozsvár központtal – működött. Újjáélesztésére csak az 1989-es rendszerváltozást követően került sor.
2014. november 09., 18:462014. november 09., 18:46
Sebestyén Csaba agrármérnök, az Erdélyi Gazda (alapítva 1869) című lap főszerkesztője arra az időszakra emlékeztetett, amikor a reformeszmék Erdélybe is átterjedtek, s az előrelépést a gyengén fejlett övezetekben csak korszerűsítéssel, képzéssel, az európai országban használt tudás és a korszerű eszközök birtokában lehetett elérni. A székelyudvarhelyi Márton Áron Ifjúsági Házban szombaton tartott tanácskozás és ünneplés nemcsak az emlékezésről szólt. A fő problémakört a kormány által összeállított 2014–2020 közötti Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) ismertetése képezte, amely koncepciót a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) is kifogásol, hiszen úgy vélik, kizárja az agrártámogatási rendszerből a gazdák 97 százalékát.
A kisgazdák érdekében
A mostani kormány 2014. július 1-jén küldte meg véleményezésre az Európai Bizottságnak az NVT-tervet, amely szerint az elkövetkező hét évben majd pályázni lehet az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési alapokra (fiatal gazdák és kisgazdaságok támogatása, farmok létrehozása és korszerűsítése, vidéki kisvállalkozások támogatása stb.). A brüsszeli szakemberek visszaküldték a dokumentumot, és nem kevesebb mint 341 pontban, több mint 60 oldalon emeltek komolyabb vagy enyhébb kifogást az elkövetkező időszak vidékfejlesztési alapjainak felhasználását szabályzó tervezettel szemben – hangzott el.
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete már számtalanszor kifogásolta a kormány javaslatait, amelyek a gazdaság nagyságát, a minimális feltételeket annyira magasan szabják meg – kedvezve a közepes cégeknek és a nagyvállalkozásoknak –, hogy a kisgazdákat gyakorlatilag kizárják a támogatások rendszeréből, ami Erdélyben és Székelyföldön még nagyobb problémát jelent, hiszen itt a kisgazdaságok aránya az országos átlagnál is magasabb. Az RMGE az illetékes fórumokon keresi a vita lehetőségét, hogy a korlátokat szabó terveket mihamarabb átalakíthassák és a törpegazdaságok érdekeit szem előtt tartó koncepciót érvényesíthessék.
Tíz éve hunyt el Kovács Piroska néprajzkutató, a máréfalvi közösség meghatározó személyisége. Az évforduló alkalmából többhetes eseménysorozatot szerveznek Máréfalván, amelynek programjai a helyi diákokat is megszólítják.
Új útvonalon haladhatnak a városközpontból a kórház felé tartó autósok Székelyudvarhelyen: megnyitották az Eötvös József utcát, ahol a korábbi forgalmi irányt ideiglenesen megfordították.
Történelmi pillanatra készül Székelyudvarhely kulturális közössége: a 75 éves városi könyvtár október 2-án hivatalosan is felveszi Kányádi Sándor nevét. A névadó ünnepség 17 órától lesz a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.
Üdvözlendő megoldásnak tartották sokan a Re:spot palackvisszaváltó automatáit, amelyeknél a visszaváltott PET-palackok és alumíniumdobozok árát bankszámlára is lehetett kérni. Most azonban egyre többen panaszkodnak, hogy hetek óta várják a pénzüket.
Korábbi terveket követően üzembe helyezik az automata sorompórendszert Székelyudvarhelyen a Vásártér utcai vasúti átjárónál. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a berendezés a tervek szerint már péntektől működni fog.
Határidőre befejeződött a homoródfürdői Hatos villa felújítása, de nem kezdődhetnek el rögtön a táborozások, hiszen Hargita Megye Tanácsa előbb rendezné a terület jogviszonyát, ugyanakkor javításokat tervez az udvaron.
A demenciával élőkre, hozzátartozóikra és az őket segítő közösségekre irányítja a figyelmet a Diakónia Keresztény Alapítvány szeptember 21-én, az Alzheimer Világnapja alkalmából szervezett rendezvénye.
Kétmillió lejes hitelt vett fel a kápolnásfalusi önkormányzat, hogy a pályázaton megnyert támogatás utalásának akadozása ellenére is folytatódhasson a bölcsőde építése. A négycsoportos intézményt jövőre fejeznék be, és a következő tanévtől nyitnák meg.
Hamarosan újabb korszerűsített utcát nyitnak meg Székelyudvarhelyen, ahol ideiglenesen megváltoztatnák a közlekedés irányát. Emellett a városközpontban és több más helyszínen is zajlanak az útfelújítási és javítási munkálatok.
A mozgás, a játék és az új élmények kerülnek a középpontba a keddi Sportágválasztón Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!