A Hazanéző Udvarhelyen

A Hazanéző Udvarhelyen

Az udvarhelyi Városháza Szent István termében találkoztak olvasóikkal csütörtökön a korondi Hazanéző hungarológiai folyóirat szerkesztői, szerzőgárdájának képviselői. A házigazda Szőcs Endre, könyvtárigazgató mutatta be a folyóiratot és a meghívott szerzőket.

P. Buzogány Árpád

2014. október 10., 16:232014. október 10., 16:23

Az 1990-ben létrehozott korondi lap főszerkesztője, Ambrus Lajos tevékenységét ismertette Szőcs Endre, majd bemutatta azt a kisfilmet, Kádár Melinda munkáját, amely pár éve készült, Ambrusnak az Udvarhelyszék Kulturális Egyesülettől kapott Udvarhelyszék kultúrájáért életműdíj átadása alkalmára. A korondi költő, író, szerkesztő és szervező munkássága egészében magyar anyanyelvünk ügyét és a helyi értékek felmutatását szolgálja. Civil szervezetük tömöríti azokat a helyieket, akik a közművelődésben évről évre szerepet vállalnak. Az est során a meghívott szerzők a kiadvánnyal kapcsolatos emlékeiket idézték fel, Ráduly János költő, folklorista irodalmi anekdotákat hozott ez alkalomra, P. Buzogány Árpád a korondi irodalmi műhelyhez kapcsolódását mondta el, Molnos Ferenc festő, író, költő, Majla Sándor költő, szerkesztő, Zepeczaner Jenő történész, Molnos Zoltán festő, Józsa János keramikus, a népművészet mestere a lapban közölt szépirodalmi, történelmi és helyismereti tárgyú közléseket méltatta. Király László, Demeter Erika ez alkalomra írt levelét Szőcs Endre olvasta fel. 

Ambrus Lajos bemutatta a Firtos Művelődési Egylet két friss kiadványát, A föld szerelme című prózaantológiát, mely 25 szerző írását tartalmazza, és Páll Lajos Kicsinéző címen kötetbe gyűjtött gyermekverseit.

A Hazanéző 25 éve már történelem, hangzott el. Ambrus azt is kiemelte: munkatársai mellett az udvarhelyi Infopress nyomda és tulajdonosainak segítő hozzáállása is biztos hátteret jelentett munkájában. 

Korond a lapkiadással vitte tovább azt az előzményt, amelyet korábbi évtizedekben a sóvidéki tollforgatók szellemi munkája megalapozott. Erdélyi irodalmunkban jól ismert nevekről van szó: Molnos Lajos, Páll Lajos, Király László, Bölöni Domokos, Ráduly János, Tófalvi Zoltán. Melléjük sorakoztak, éveik számától függetlenül azok, akik az elmúlt 25 évben szerzőként, szerkesztőként, illusztrátorként vették ki részüket a közös munkából. Az eddig megjelent Hazanéző példányokat ajándékként adták át az udvarhelyi Városi Könyvtár igazgatójának, Szőcs Endrének.

A hangulatos találkozó az ünnepi koccintás utáni beszélgetésekkel zárult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!