Eredményes évet zártak a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákjai és tanárai: decembertől májusig több mint ötven megyei, országos és nemzetközi versenyről mintegy 180 diplomát szereztek az iskola tanulói. A tanintézet vezetősége fontosnak tartja az eredmények nyilvánossá tételét, hisz, mint mondják, az elmúlt hetekben többször is alaptalan kritika értek az iskola vezetőségét, tantestületét.
2013. május 24., 14:222013. május 24., 14:22
2013. május 24., 16:212013. május 24., 16:21
„Fontosnak tartjuk a Gimnázium imagének építését, hisz több oldalról is kritika és vádak érte a tanintézetet” – magyarázta Laczkó György igazgató. A Gimi diákjai mintegy ötven megyei, országos és nemzetközi versenyen vettek részt idén, több mint 180 elismerést, első, második és harmadik helyezést, valamint dicsérő okleveleket szerezve. „A felkészülés mind a diákok, mind a tanárok számára jelentős plusz munkát jelentett, az eredmények, a számok pedig magukért beszélnek” – tette hozzá az intézményvezető. Lackó megjegyezte: a versenyekre való eljutás az iskola szülői bizottságának jóvoltából sokszor önköltségen történt, továbbá, az országos versenyekre való felkészülést csupán a Rotary Klub székelyudvarhelyi osztálya támogatta anyagiakkal. Az igazgató kiemelte: a iskola diákjai úgy értek el kiváló eredményeket, hogy a Hargita megyei hasonló nagyságú tanintézetek közül a Tamási Áron Gimnázium van a leggyatrább helyzetben. „Eszközhiányban szenvedünk, hisz például a használt számítógépeket is pályázati pénzből tudtunk vásárolni” – vázolta.
Az iskola vezetősége azt is fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy a tanulmányi eredmények mellett jól szervezett diákélet zajlik a Gimiben: számtalan sporttevékenységen vehetnek részt a diákok, illetve rendkívül sikeres a Gereben Néptánccsoport és a Vitéz Lelkek Színjátszó Csoport, rendszeresen megjelenik az Ébredés iskolaújság, a diáktevékenységeket pedig a Tamási Áron Diákszövetség fogja össze. „Végzős diákjainak nyolcvan százaléka rangos állami egyetemeken folytatja tovább tanulmányait” – tette hozzá Benczi Tibor, igazgatóhelyettes.
Saját falujában állították meg a rendőrök azt az oroszhegyi sofőrt, aki erősen ittas állapotban ült a kormány mögé pénteken koradélután.
Sérült medve miatt érkezett riasztás Sikaszóba, ám a nagyvad elpusztult, amire a törvény által előírt bizottság helyszínre ért. Az állatot napokkal korábban üthette el egy autó.
Egész napos filmünneppel várják a mozirajongókat június 17-én Szentegyházán. A Vándormozi négy magyar alkotást vetít le, a belépés ingyenes.
Megnyitja kapuit a parajdi sós strand pénteken, a nyitónapon minden érdeklődő ingyenesen látogathatja a létesítményt.
Magántulajdonban lévő kerítéseket és épületeket kellene elbontani ahhoz, hogy felújíthassák a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felső szakaszát. Keresik a lakók ingatlanjait legkevésbé érintő törvényes megoldást, de gyakorlatilag áll a projekt.
Újabb Ro-Alert figyelmeztetést kaptak kedd este a székelyvarságiak medve jelenléte miatt. Mindez alig két nappal azután történt, hogy egy emberre veszélyessé vált nagyvadat kilőttek a településen.
Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.
Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.
Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.
Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.
szóljon hozzá!