Báró Orbán Jánosné 1866-ban vásárolta meg a területet, majd öt évvel később a tulajdonjogot fiára ruházta át, aki az Attila-forrásnak nevezett központi forráshoz építtetett egy körmedencét (1870 táján), éttermet, néhány villát, és parkosította a területet. A Nagymál oldalában sétányokat alakíttatott ki.

Az udvarhelyiek igen kedvelték a fürdőt, ahová abban az időben a nyári szezonban óránként kijártak az omnibuszok. Orbán Balázst végakarata szerint itt helyezték végső nyugalomra (1890), ám a mostani örök hajlék immár a negyedik. Abból a korszakból csak a sokszor átalakított nagymedence, a fürdőgondnoki ház és a „legnagyobb székely” sírja előtt álló székely kapu maradt fenn.

Egykor majdnem az egész város szomját oltotta a Szejke-víz

Gyógy- és borvizek törtek itt a föld felszínére, amelyek használata mostanában minden próbálkozás ellenére háttérbe szorult. Csupán a főforrás népszerűsége töretlen. Ez a korábbi nevén „Szejke savanyúvíz Sarolta forrás” több „ráncfelvarráson” esett át. Az első világháború előtt még palackozták is, így messzire eljutott, de igazi jelentősége az volt, hogy gyakorlatilag a város jelentős részét – öt-hat ezer embert – innen látták el kitűnő ivóvízzel, mivel akkortájt még nem volt kiépített vízhálózat.

A háromliteres cserépkorsóban szállított vízre elő lehetett fizetni. Ez a bivaly, majd traktor vontatta szekéren történő kiszállítás a múlt század hetvenes éveiig működött. Ma már csak a Szejke Fesztivál logója s pár, a múzeumban megőrzött korsó emlékeztet erre a korszakra, amikor a Szejke vize elválaszthatatlan volt a város háztartásaitól. Ez a borvíz, ha „ráncfelvarrásról” beszélünk, az emberi beavatkozás következtében változott ilyenné. A visszaemlékezések alapján jóval szénsavasabb volt az 1946-os fúrásig. Később, az 1970-es években ismét próbálkoztak feltárással, szerették volna növelni a forrás hozamát, de ezek sem voltak sikeresek, és egyáltalán nem használtak az ásványvíz forrásának.

Az árvizek is érintik ezt a területet, ilyen alkalmakkor fertőződhet a forrás. Ez legutóbb 2005. augusztus 23-án fordult elő, bár utána pár évvel, 2011 nyarán – amikor nem volt árvíz, sőt kifejezetten aszályos esztendő volt – ismét elterjedt a hír, hogy az egészségre ártalmas, állati eredetű szerves anyagokkal fertőződött, s emberi fogyasztásra nem ajánlják. Jórészt vaklárma volt ez a figyelmeztetés, hiszen a vizet továbbra is használták. A későbbi elemzések aztán már nem mutattak ki semmilyen ártalmas tartalmat, és a Szejke-víz fogyasztására visszavezethető megbetegedést sem jelentettek a közegészségügyi hatóságok. Manapság a pillepalackos hazaszállítás divatját éljük, a borvíz népszerűbb, mint valaha, és az autósok jóvoltából még jóval távolabbi helyekre is eljuthat, mint az ántivilágban. A másik két kútról azonban alig hallani. 

Másfélszáz éves fürdőkultúra

A Szejkén kiváló édesvizű strand működik. Nyilvánvaló, hogy nem abban a formában, mint Orbán Balázs idejében. Több korszerűsítésen esett át, s bár viszonylag hideg a vize, továbbra is igen kedvelt fürdőzőhely. 

Annak ellenére, hogy Borvízmúzeum létesült itt és a Borvizek Útja keretében jelentős területrendezés történt, a Szejke kapacitása részben kihasználatlan. A gyógyvizek hasznosításáról kevés szó esik, a felújított mofetta nem működik. A fürdőt védetté nyilvánították ugyan, megszüntették a futballpályát, de továbbra sem rendeződött a harminc-negyven évvel ezelőtt épített vállalati és szakszervezeti villák helyzete. Egyik-másik vállalat megszűnt, vagy annyira ellehetetlenedett, hogy nem is próbálkozik az épületek rendbetételével és használatával, de vannak köztük jó karban lévők és hasznosítottak is. 

Több is megmutatkozhatna értékeinkből

Az 1970-es évek elején elbontották a fürdő bejáratánál lévő díszkaput, melynek helyére mindmáig nem állították fel méltó utódját. Mindenkit érdekelnek az itteni látnivalók. Orbán Balázs sírja valós turistalátványosság, az előtte lévő székely kapuk a város szimbólumai, de mégis hiányérzete van az embernek, hiszen ez a hely jóval „többet tud”, mint amennyit ma látunk belőle. Úgyhogy érdemes jobban odafigyelni rá. Mert egyáltalán nem biztos, hogy most van a jobb sorsra érdemes fürdő második fénykora.