A szükség közelről látszik

A szükség közelről látszik

Fotó: Lukácsi Lehel

Decemberben elkezdődhet a tevékenység a székelyudvarhelyi Papkertben létrehozott, Szent Lukács nevét viselő palliatív és fejlesztési központban. A Gyulafehérvári Caritas által működtetett létesítmény huszonhat férőhelyes lesz, a benn fekvőket tizennégy fős egészségügyi személyzet látja majd el.

Kovács Eszter

2014. szeptember 16., 19:292014. szeptember 16., 19:29

2013 áprilisában fogtak hozzá a Papkertben lévő Kolping-ház átalakításához: a Regionális Operatív Programban létrejövő projekt akkori becsült értéke több mint 2,5 millió lej volt. A tizenkét hónapos kivitelezési időt nem sikerült tartani, így fél év késéssel, viszont az előrevetített összegnek csupán 72 százalékából sikerült megvalósítani a beruházást.

Segítség a szükségben

A Gyulafehérvári Caritas huszonöt éves fennállása során emberközeli szociális szolgáltatásokat nyújtott, ugyanakkor a szervezet kiemelt célja a közösségekkel együtt, szinergiában dolgozni, mondta el Márton András, a gyulafehérvári székhelyű szervezet igazgatója. A Szent Lukács nevét viselő létesítmény felavatásán Márton András továbbá elmondta: a projekt létrejötte a Caritas mindkét korábban említett stratégiájának jó példája. „A krónikus és gyógyíthatatlan betegek sajnos kilátástalan helyzetben vannak, hisz az egészségügyi intézményekben nincs lehetőség fektetésükre, otthonukban pedig sokszor magukra maradnak. A palliatív és fejlesztési központ kifejezetten azt a cél szolgálja, hogy védett környezetben nyújtson segítséget a rászorulóknak a betegséggel való együttélésben, az önálló élet újratanulásában” – magyarázta.

Korszerű, költséghatékony létesítmény

Az eseményen részt vett a Caritas szocio-medikális ágazatának igazgatója, az udvarhelyi beruházás felelőse, Péter György is. Mint elmondta, a központ huszonhat személy befogadására alkalmas, a személyzet előreláthatólag tizennégy fős lesz. „Az épület felújítása, a célra való átalakítása révén több mint kétszáz négyzetméterrel bővült a hasznos felület, valamint energetikai szempontból is gazdaságosabbá vált az ingatlan” – tette hozzá. A következőként felszólalt Bunta Levente polgármester a hasonló jellegű fejlesztések fontosságát hangsúlyozta, valamint arról beszélt, hogy a szociális „szükség” a társadalomban jelen van, a problémák megoldásához pedig összefogásra van szükség. „A városi költségvetésben a szabadon felhasználható pénzek húsz százalékát a helyi alapítványokkal és szervezetekkel partnerségben költjük el. Ezt a munkát nem azért végezzük, mert valahol el akarjuk számolni, hanem mert szükség van rá” – fejtette ki a városvezető.

Hiányos idősgondozás

Az eseményen felszólalt Simion Creţu, a Központi Fejlesztési Ügynökség igazgatója is, aki arról beszélt, hogy a szociális hálózat decentralizációja révén csupán az 1989-es rendszerváltás után mintegy évtizeddel sikerült bizonyos égető társadalmi problémákat megoldani. „Két fontos szereplő jött be a képbe, akik segítették ezt a munkát: az egyházak, és a Gyulafehérvári Caritashoz hasonló civil szervezetek” – hangsúlyozta. Kifejtette, a gyermekvédelem és a fogyatékkel élők gondozásának, fejlesztésének kérdése megoldódni látszik, az idős- és otthoni beteggondozás, illetve a palliatív ellátás továbbra is hiányt jelent. Simion Creţu üdvözölte a helyi vezetőség és a civil szféra együttműködését, abbéli reményét fejezve ki, hogy hasonló projektek születnek majd a jövőben is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!