
Fotó: Barabás Ákos
Több mint hatezer lej értékű adományt adott át csütörtökön az udvarhelyi kórház gyerek- és fertőzőosztályának a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány. A Gyermekbarát kórház program első fázisában a Fuss neki! akció során begyűlt összegből a gyerekkórtermeket látták el ágyneműkkel, sötétítőkkel, színes bútorokkal és játékokkal.
2015. december 10., 19:492015. december 10., 19:49
Vidámabb hangulatot árasztanak mostantól az udvarhelyi kórház gyerek- és fertőzőosztályának kórtermei: sárga, zöld, mintás ágyneműk, bútorok, evőeszközök és játékok törik meg az egészségügyi intézményekre jellemző komor fehérséget a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány jóvoltából. A Gyermekbarát kórház elnevezésű projektjük során beszerzett kellékeket Péter Ildikó programfelelős adta át a személyzetnek csütörtök délután. A helyszínen elmondta, fontosnak tartják, hogy oldják az egészségproblémákkal küzdő gyerekek feszültségét – mint fogalmazott, minden beavatkozás trauma a gyerekeknek, ezért kell minél barátságosabbá tenni környezetüket.
Egyúttal megköszönt minden segítséget – a futókét és a támogatókét, akik bekapcsolódtak a Fuss neki! adománygyűjtő akcióba, ily módon 8161 lejt gyűjtve a programra –, beleértve a nem anyagi természetű támogatásokat is: az ágyneműket jóakarók díjmentesen szegték be, mások játékokkal, kellékekkel támogatták őket. Az orvosok, ápolók nagy örömmel fogadták az ajándékokat, az ágyneműket már fel is húzták a gyerekkórtermekben – az orvosok szerint „meseszobákká” varázsolták ezeket, s a kis betegek hangulata szemmel láthatóan oldódott is a változások hatására. A gyerekosztályra évente mintegy 1200 gyereket utalnak be, a fertőzőre is több százat, de több mint tízezer alkalommal vizsgálnak kis járóbetegeket is – ők is játszhatnak majd vizsgálatok közben.
A gyermekbarát kórház kialakítása a 2016-os Városi Kaláka program része. A tervek közt szerepel a nevezett osztályok kimeszelése és mesefigurákkal való kidíszítése, valamint egy szabadtéri játszótér kialakítása – mindezeket jövő tavaszra tervezi az SZKA. Az akció további részét az eddig begyűlt, de fel nem használt, valamint az azonos címmel indított sms-kampány során befolyó összegből valósítják meg. A programot december 30-áig lehet telefonos üzenettel támogatni – a 8837-es telefonszámra sms-t küldve két eurót adományozhatnak a segíteni vágyók.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!