
Fotó: Lukácsi Lehel
Második alkalommal rendezték meg szombaton Nagygalambfalván a Juhé elnevezésű birkafesztivált, melynek alkalmával megmérettettek – kiállítás keretében – a birkák, no meg a bárányból készült ételek.
2014. október 05., 15:242014. október 05., 15:24
A rendezvény legfőbb célja az volt, hogy a részvevők kikapcsolódhassanak a közös ünneplés által – közölte Gyerkó Levente, Nagygalambfalva község polgármestere, hozzátéve, nagyon örül annak, hogy sikerült ennyi állattartót megszólítani. „Már az első alkalommal eldöntöttük, hogy egyedi fesztivált akarunk szervezni. Ez a rendezvény a juhtartó gazdáknak, továbbá a helyi közösségnek volt kitalálva, így a juhtermékekről szól, éppen ezért nem engedtük be más vásárok megszokott árusait. Idén is bebizonyosodott, nem érdemes ezen változtatni, hiszen nemcsak a rendezvényen, hanem az előkészületeknél is látszott, hogy közösségépítő jellege van a fesztiválnak” – fejtette ki Andrási Erika, szervező.
Nyársra is került bárány
Összesen tizenheten jelentkeztek a főzőversenyre. A nevezők közül egyedüliként sütötték nyárson a bárányt Máréfalva önkormányzatának tagjai, akik előző évben is részt vettek a rendezvényen. Pálfi Júlia, a csapat tagja lapunknak elmondta, már egy nappal korábban titkos recept alapján készült pácba helyezték a bárányt, ezzel téve ízletesebbé a későbbi sültet. – Az sem mindegy, hogy milyen szénen készül az étel, ehhez vékonyra vágott bükk- vagy cserefa szükséges. Folyamatosan forgatni kell a bárányt a parázs felett, vigyázva, nehogy odaégjen, s közben páclével is érdemes locsolni. Félóránként lehet levágni róla a megsült részeket, amelyet krumplisalátával vagy máréfalvi házi kenyérrel érdemes fogyasztani – magyarázta. A Kukutyin csapatból Tóásó László megyei önkormányzati képviselő elmondta, nevüket Székelydobó magyarországi testvértelepüléséről kapták, melynek képviselői el is jöttek a fesztiválra. Az említett vidék fokhagymaterméséről híres, ezért is került ebből a zöldségből több az általuk készített pörköltbe. „Hagyományos helyi recept alapján készült az étel, kizárólag természetes hozzávalókkal. Ami egy picit eltér a megszokottól, hogy kevesebb hagymát tettünk az ételbe” – fejtette ki Tóásó, aki egyébként a Fehérasztal Lovagrend tagja, a főzést pedig szülőfalujában, Székelydobóban tanulta.
Bőséges pörköltkínálat
A főzőversenyen többségében pörköltet készítettek a részvevők, így nehéz dolga volt a zsűrinek a nyertes kiválasztásában – végül a legjobbnak a Galambfalvi Malomszegi Úri-negyed csapatának birkapörköltjét ítélték. Különdíjban részesültek a máréfalviak a nyárson sült bárányért, és a kőrispatakiak a pikáns pörköltért. Lőrincz Márton, a zsűri elnöke elmondta, tavalyhoz képest nemcsak az ételek elkészítésében, hanem egyebek mellett tálalásban is ügyesedtek a verseny részvevői. A báránykiállításon az állatok külső jellemzői mellett a fajtatisztaságot, illetve a nyáj méretét – az azon belüli fajtaeloszlást – és a gazda rátermettségét is figyelembe vették – közölte Bándi Zoltán, a zsűri elnöke. A versenyen egy gazda több kategóriában is nyerhetett pénzjutalmat és egyéb ajándékokat. A húsz benevezett állattartó közül végül senki sem ment haza üres kézzel.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!