Demeter Ferenc Oscar Wilde meséjét mutatja be több helyszínen

Demeter Ferenc Oscar Wilde meséjét mutatja be több helyszínen

Udvarhelyszék több településén is bemutatják azt a bábelőadást, amelyet Vadas László rendező és Demeter Ferenc, a Kolozsvári Bábjátszótér előadója hozott létre Oscar Wilde A boldog herceg című művéből. Az előadást elsősorban gyerekeknek ajánlják, ám véleményük szerint a felnőtteknek is élményt nyújthat.

Bálint Kinga Katalin

2015. március 24., 13:062015. március 24., 13:06

2015. március 24., 13:102015. március 24., 13:10

Hétfőn indult Hargita megyei előadókörútra Demeter Ferenc bábjátékos Oscar Wilde A boldog herceg című meséjének adaptációjával, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, illetve a Hargita megyei tanács szervezésében. Az első nap állomásai a székelyderzsi, illetve a kányádi kultúrotthon voltak, ahol főként a helyi gyerekeket, fiatalokat várták az előadásra. Ma fél tíztől a székelyudvarhelyi Ficánka Napközi Otthonban látható A boldog herceg, 12 órától pedig a bikafalvi óvoda és a Lókodi Ifjúsági Alapítvány (LIA) Bikafalván működő kirendeltségének fiataljai tekinthetik meg. Szerdán a Kászon községi gyerekeket és fiatalokat, illetve a kászonaltízi Szent Katalin Házban élő szociális családok árva gyerekeit, csütörtökön kilenc órától a varsági Kőrösi Csoma Sándor-iskola tanulóit, két órával később pedig a tisztási tanulókat örvendeztetik meg a bábjátékkal.

A művet a bábszínészek így jellemzik: talán a világirodalom legszebb meséinek egyike A boldog herceg. Kevés olyan alkotás van a világon, amely ennyire fájdalmasan tisztán, gyermeki egyszerűséggel fogalmazza meg az eredendő jóság, az önzetlen szeretet lényegét. Oscar Wilde, amellett, hogy gyermekül ír, megteremti a felnőttben is azt a csodás állapotot, amikor úgy nézhet a világra, mint a gyermek, aki volt. A medgyesi származású, udvarhelyszéki gyökerekkel is rendelkező Demeter Ferenc a Székelyhonnak adott interjújában turnéiról elmondta: minden művésznek kötelessége a szórványba is eljuttatni a magyar kultúrát – mint fogalmazott, a román vezetésű tanintézetekbe néha be kell könyörögnie magát. A boldog herceg adaptációját olyan előadásnak szánták, amit a gyerekek élveznek, a felnőttek pedig megkönnyeznek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!