Disznót akar, és nem fél az embertől a siklódi medve

Disznót akar, és nem fél az embertől a siklódi medve

Fotó: Barabás Ákos

Tíz háziállatot ölt meg a medve Etéd község három településén az elmúlt egy hétben. A kárfelmérésen jelen lévő vadőr szerint legalább két nagyvad garázdálkodott. Felkerestük az egyik siklódi károsultat, akinek egy süldője pusztult el. A falubeliek szerint a medve nem ijedt meg az emberektől, az összesereglett szomszédok is csak nehezen tudták elkergetni.

Fülöp-Székely Botond

2016. július 11., 12:552016. július 11., 12:55

Este tíz óra körül tört be a medve Szilveszter Ilonka portájára, beszakította a disznóól hátsó, beszögezett ajtaját, majd az elkerített részen lévő süldők közül az egyiket elragadta – emlékezett vissza a múlt keddi esetre a károsult. Mint mondta, amint meglátta a nagyvadat, rögtön sikoltozni kezdett, mire az állat továbbállt prédájával. A falubeliek és családtagjai siettek a hetvenhárom éves asszony segítségére, és üldözőbe vették a medvét: hangoskodtak, illetve lámpáztak a ragadozóra, ám az egyáltalán nem ijedt meg. Végül egy mellé dobott petárda robbanására engedte el az akkor már döglött sertést, amelyet nagyjából 300 méterre vitt a disznóóltól. Az ólat a károsult fia mutatta meg, több helyen is jól látszottak rajta a medve karmának nyomai, valamint a kiszakadt szőrcsomók. A hajsza helyszínén is végigmentünk, a nyomokból jól látszott, hogy nem kis ragadozó ölte meg a disznót.

Szilveszter Ilonka és élettársa, Jánosi István elmondták, naponta lehet látni medvét Siklódon, az sem ritka, hogy nappal. Disznójuk elpusztítása után is többször látták házuk körül a ragadozót, amely rendszeresen este tíz és éjfél között érkezik. „Amikor szürkülödik, már a hideg is ráz, hogy érkezik a medve a másik süldőért” – mondta feldúltan az asszony. Hozzátette, már a borjút és a szárnyasokat is félti a vadaktól. A medve garázdálkodása után egyébként villanypásztort vásároltak, remélve, hogy az majd távol tartja.

Az elmúlt napokban összesen hét háztartásból rabolt el jószágokat a medve, Siklódon, Etéden és Küsmödben okozott károkat – közölte a község polgármestere. Szőcs László elmondta, a bejelentések szerint a vad kilenc disznót és egy juhot ragadott el, ezért a hivatal azt javasolta a vadásztársulatnak, hogy kérjen kilövési engedélyt a környezetvédelmi minisztériumtól. „Úgy látjuk, a medveállomány jóval magasabb a községben, mint az elmúlt években bármikor. Nem vagyunk a ragadozó léte ellen, de előbb-utóbb emberre fog támadni, ezt pedig nagyon szeretnénk elkerülni” – magyarázta.

Az etédi kárfelméréseken jelen lévő Sánta Mihály, a székeykeresztúri Hubertus Vadász- és Sporthorgász társulat vadőre elmondta, jelenleg 50–60 medve él a környéken, és nagyjából 20 lenne az ideális. Hangsúlyozta, nem voltak telepítések az elmúlt években, ahogy azt a falvakban többen is állítják, a magas medvepopuláció egyszerűen a természetes szaporulatnak tudható be. A nagyvadak ebben az időszakban azért mennek be a portákra, mert még nem érnek a gyümölcsök, illetve a gabonafélék, így azokkal nem tudnak táplálkozni, a háziállatok pedig könnyű prédát jelentenek – magyarázta. Noha a vadásztársulat etetőket helyezett ki az erdőben, az sem elég a medvék étvágyának csökkentésére. A vadőr szerint az sem segít, hogy az erdőkben folyamatos a fakitermelés, ami megriasztja a nagyvadakat.

Sánta szerint két medve is garázdálkodik Etéd községben, ez főleg abból látszik, hogy nagyjából azonos időben egymástól nyolc kilométerre lévő háztartásokban is történtek károk. A polgármesterrel egyetértettek abban, hogy a ragadozó ellen csak a villanypásztor nyújthat védelmet, így arra biztatják a gazdákat, hogy azzal védjék jószágaikat.

A polgármester arra kérte a gazdákat, hogy 48 órán belül jelentsék a hivatalnál a vadak okozta károkat, különben nem tudnak állami kártérítést igényelni. „Az elmúlt évben leadott igénylések túlnyomó részét kifizette a minisztérium, így idén is jó esély van a kárpótlásra” – mondta Szőcs. Sánta Mihály szerint azonban sokan nem jelentik be a ragadozók okozta károkat, hiszen nem bíznak a kártérítés megítélésében. Ennek ellenére fontosnak tartja, hogy a gazdák hivatalos panaszokat tegyenek, hiszen azok alapján döntenek a minisztériumban a kilövési engedélyekről. A vadőr addig is folyamatosan járja a falvakat, tájékoztatva az embereket arról, hogy mit tehetnek jószágaik védelméért, illetve az esti órákban riasztólövéseket is lead azokon a helyeken, ahol rendszeresen látnak medvét. „A problémák megelőzése és az emberek biztonsága a legfontosabb” – fogalmazott Sánta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!