Egyre nehezebb megfelelő alkalmazottat találni

Már-már belefásultak az alkalmazott-keresésbe egyes udvarhelyszéki munkaadók: a cégvezetők tapasztalatai szerint több szektorban is egyre növekvő munkaerőhiánnyal kell számolni, főként a szakképzés, a rátermettség, a motiváció hiánya miatt, de a hazainál jóval jövedelmezőbb külföldi munkalehetőségek miatt is. Többeknek az utánpótlás biztosítása jelenti a legnagyobb gondot: úgy látják, a fiatalokat egyre kevésbé vonzza a kétkezi munka, és az érdeklődők betanítása is nehézkes, olykor egyenesen kockázatos. Összeállításunkhoz jelenleg is alkalmazottat kereső cégek illetékeseit kerestük meg.

A munkaerőhiány legfőképp a könnyűiparban, a vendéglátóiparban, illetve a szállítás területén észlelhető, de gyakran keresnek például biztonsági őröket is – ismertette Jánó Edit, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség aligazgatója. Hozzáfűzte, az ügynökség által nemrég cégvezetők bevonásával elkészített felmérés szerint több mint 2300 vállalkozás nem talál szakképzett munkaerőt az általa meghirdetett posztra, és több mint 900 cég szembesül azzal, hogy nincs jelentkező az álláshirdetésére. Több mint ötszáz megyebeli cég kifogásolja a szakmai tapasztalat hiányát, és mintegy kétszázan számoltak be arról, hogy az általuk kínált munkaprogram nem felelt meg a hirdetésre jelentkezőknek.

2014-ben összesen 19 906 állást hirdettek meg az ügynökségnél, idén pedig havonta átlagban 400–500 munkahelyre keresnek alkalmazottat. Szerdán összesen 497 álláshirdetés szerepelt a holnapon – a textiliparba mintegy 170 szakképzett és képesítés nélküli dolgozót kerestek, legnagyobbrészt Udvarhelyszékre. Ezenkívül sok elárusítót és kamionsofőrt is alkalmaztak volna a megyében. Jánó szerint a vendéglátásban egyre gyakrabban tapasztalható, hogy a munkaadók néhány sikertelen hirdetés után lejjebb adják az igényeket: a szakképzett munkaerő (leginkább szakács vagy pincér) helyett szakképzetlen dolgozót (konyhai vagy pincérsegédet) kezdenek keresni, s egyre többen vállalnak betanítást.

A betanítás egy cégnek nemcsak jövedelemkiesést, de egyre nagyobb kockázatot is jelent – fejtette ki Bardoczi Tibor János, az egyik udvarhelyszéki faipari cég vezetője. Mint ismertette, nemcsak ők, hanem a térség többi faipari vállalata is folyamatos munkaerőhiánnyal küszködik: úgy fogalmazott, szerinte bármelyik cég azonnal felvenne három-négy szakképzett, munkájához értő asztalost. Szakképzés hiányában azonban az utánpótlás nem biztosított, így a famegmunkálással foglalkozók átlagéletkora jelenleg negyven év fölötti. A cégvezető nem lát esélyt a helyzet rövid távú javulására: próbálkoznak ugyan a képesítetlen, többnyire fiatal munkakeresők betanításával, ami azonban nagy rizikóval jár. Előfordul ugyanis, hogy mire beletanulnának a munkába, külföldről jobb ajánlatot kapnak, és otthagyják a céget – vázolta Bardoczi. Hozzátette, folyamatosan keresik az alkalmazottakat, hiszen már meglévő, családos alkalmazottaik is ki-kimennek külföldre dolgozni, hosszabb-rövidebb időre.

Hasonló tapasztalatokról számolt be Mihály János, az egyik székelyudvarhelyi varroda vezetője is: ők is folyamatosan keresik az alkalmazottakat az aránylag nagy csapatba, melynek összetétele a szülési szabadságok, más magánéleti okok vagy külföldi munkalehetőségek miatt szinte folyamatosan változik. Mint elmondta, a nyári vakációban rendszeresen alkalmaznak fiatalokat szezonmunkára, de viszonylag kevés az, aki néhány hétnél tovább marad. Az álláskeresőket – ha nincs is szakképesítésük – „kipróbálják” két-három munkafázisban, de vannak, akik egyik feladatra sem bizonyulnak fogékonyaknak. A folyamatos humánerőforrás-változás, illetve a nyugdíjazások miatt pedig egyre kevesebben vannak, akik betaníthatnák a következő generációt – panaszolta Mihály.

A munkavállalók körében azonban másféle véleményeket is hallani. Főként a családosok havi kötelező kiadásait sok esetben nem fedezi a munkaadók által kínált fizetség, emiatt az alkalmazottak kénytelenek másodlagos pénzkereseti lehetőség után nézni, esetleg külföldön szerencsét próbálni – mindez a főállásként végzett munka rovására mehet. Emellett helyenként kifogásolják a fizetések rendszertelenségét, a méltánytalanul hosszú munkaidőt, illetve a cégvezetők érdektelenségét az alkalmazottak panaszai iránt. Egy olvasónk véleménye szerint a munkaadó és -vállaló kölcsönös elégedetlensége szorosan összefügg, így az ebből adódó ellentétek feloldása közös feladat lenne, amelyhez együttműködésre volna szükség.