Ellenzékben ellenezték, most támogatják a távhőrendszer korszerűsítését Székelyudvarhelyen

Ellenzékben ellenezték, most támogatják a távhőrendszer korszerűsítését Székelyudvarhelyen

Fotó: Pál Árpád

A tervezett költségvetés-módosításokról, illetve az energetikai stratégiáról beszéltek az udvarhelyi önkormányzati képviselő-testület MPP–EMNP koalíciójának tagjai szerdai sajtótájékoztatójukon. Az is kiderült, hogy támogatják a távhőszolgáltatás további fejlesztését.

Fülöp-Székely Botond

2016. október 26., 19:392016. október 26., 19:39

A törvény szerint legfeljebb október 31-éig lehet módosítani a város beruházási tételeit, új költségvetés elfogadására pedig jó esetben is csak februárban lesz lehetőség, a decemberi parlamenti választások utáni kormányalakítás miatt – magyarázta Jakab Attila, a koalíció frakcióvezetője, hogy miért van szükség a mostani változtatásokra.

Az Éltetőkút utca modernizálására olyan projektekből csoportosítanának át összesen 1,1 millió lejt, amelyek várhatóan nem készültek volna el idén – jelentette ki Jakab. Orbán Árpád alpolgármester rámutatott, ezt a pénzt vissza kell kapniuk a fejlesztési minisztériumtól, erről egyeztettek is az illetékesekkel, ám – „mivel Romániában élünk” – nincs százszázalékos garancia az összeg visszautalására. Ezenkívül pénzeket csoportosítanának át a csereháti napközi, a volt UCECOM épületének korszerűsítésére, továbbá más oktatási és kulturális intézmények fejlesztésére is.

Több mint 540 ezer lejt utalt a kormány a városi kórház modernizálására, és valamivel több mint 500 ezer lejt a személyzeti költségek kifizetésére – sorolta Jakab Attila. Az utóbbi időben jó együttműködés alakult ki a hivatal és az egészségügyi intézmény között, az önkormányzat most azzal segíti a kórházat, hogy napenergiás melegvíz-rendszerre pályáznak. Ez része az előterjesztett energetikai stratégiának is.

Jakab szerint muszáj elfogadni a fejlesztési stratégiát, hogy el lehessen kezdeni a korszerűsítéseket, egyebek mellett a távfűtési rendszerét. A dokumentum célja, hogy 2020-ra húsz százalékkal, 2030-ra pedig harminc százalékkal csökkenjen a káros gáz kibocsátásának mértéke a városban. A stratégia része, hogy szigetelik a tömbházakat, ennek érdekében novemberben pályázik a hivatal. Noha korábban a távhőszolgáltatás fejlesztése ellen voltak a mostani koalícióban tevékenykedő képviselők, véleményük mostanra megváltozott. Úgy gondolják, kár veszni hagyni a befektetett pénzeket, a rendszer gazdaságos működtetésére kell törekedni. Az alpolgármester azt is elmondta, hogy emelkedni fognak az ifjúsági lakások bérei azok esetében, akik 2015. július 30-a után kötöttek szerződést a városházával.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!