Az ötletet egy 1904-ben készült, helyi násznépet ábrázoló megsárgult fotográfia szolgáltatta. Azok közül, akik akkor ünnepi viseletben körülállták az ifjú párt, már senki nem volt az élők sorában. Nem is akadt falubéli, aki a régi lakodalmas minden részletére emlékezhetett volna. Hogy mégis sikerült első szóra összehívni százfőnyi népet száz évvel korábbi nászmeneti viseletben, az a nagyszülőknek, a ládafiáknak, a faluszobai hagyatékoknak és személyes szekrények mélyének volt köszönhető.

Tíz gyermeklakodalmas

Amikor először kelt egybe az ősi és a megifjított, a frigyből hagyomány született. A januárok utolsó szombatján útra kél a vőfélypálcás gazda, szószólói rímek sorjáznak a zenés vonulás, a kikérés, illetve a nászebéd fogásai előtt – ahogyan az régen járta. Útelkötés, asszonytermészet-jelző seprű és sok más esküvői móka csattant el az elmúlt évtizedben. Olyan szavakat tanultak meg a gyermekek, mint hozománylevél, ajándékszedés, viszontajándék, menyasszonytánc. Az ételsoron szemernyit sem változtattak, asztalra kerül a régi lakodalmak étke: aranylik-párállik a húsleves az örömszülők és a vendégek asztalán. Majd paradicsomszósz kíséri a sóbafőttet, krumplival. Ünnepélyesen megszelik a menyasszonyi tortát, és kezdődhet a táncos forgatag – amíg a gyermeklábak bírják. Este pedig színdarabos bálon mulatják ki magukat a felnőttek.

A szokás minden évben gyarapította a feljegyzésre érdemes emlékeket. A néhai Ráduly Mihály bácsi mesélt az egykori „lakodalomjótevők” vaskos, veszélyes tréfáiról: a násznépet szállító lovas fogat igavonóit „megbolondították”, amikor égő parázsra farkashúst vagy csontot vetettek – megérezve az ordasszagot, őrült vágtába kezdtek. Előfordult az is, hogy túlsózták, „besózták” az egész levest. Mára a kikérés rítusa, az álmenyasszonyok szerepe és az útelkötés szokása maradt gyakorlatban: meg kell dolgoznia a pénzért a szószólónak. Résen kell lennie, nehogy mámit, vénasszony vagy kisded lánykát sózzanak a vőlegény nyakába az örömszülők, hiszen a mirtuszkoszorús a mindenkori igazi választott. Vonuláskor pedig úgy haladhat tovább a nászmenet, ha valaki megfejti az ágas-bogas találós kérdéseket.

A menyasszonyleső bámész népek, akiknek a babona szerint szerencsét jelent a látvány, ma már hét határból érkeznek, de az ünneplő család tagjai sem csupán helybéliek. Nincs szükség batyukázó behívásra sem: ha január vége, akkor gyermeklakodalmas. Messzire hallatszott idén az esemény híre, kiterjedt „a rokonság”: Homoródújfalu testvértelepüléséről, Egercsehiből is érkeztek „lakadalmasok”.

Mint az farsangban dívik, a fordított szerepben, négy éven át fiúk voltak a menyasszonyok – emlékeztetett Benedek Enikő egyesületi elnök. Aztán ugyanők igényelték, hogy vonják be a lánykákat is. A menyasszonyosdi-vőlegényesdi töretlen népszerűségének köszönhető, hogy idén az ifjak vállalták a főbb szerepeket, akik „már ezen a szokáson cseperedtek fel”. A hejehuja-lakodalmast, a frigyre lépős farsangi mókát a falu is magáénak érzi: aki csak teheti, részt vállal belőle, támogatja. Nekik mondott köszönetet a násznép és az ifjú pár nevében Benedek Enikő tiszteletes asszony.

A „vőlegény uramék” násznépe az unitárius parókiáról vonult az ara után Béla Albert faragó atyafi „leányos portájához”, ahol ősi tréfák kíséretében választották ki a házastársnak való „leányt”. Komán Attila falubeli szószóló vezetésével, egymást is tanítva próbálták a rigmusokat a gazdák-vőfélyek. Mirtuszos menyasszonyként a recsenyédi Orbán Henriett állt a felbokrétázott vőlegény, Kovács Levente oldalára. Akinek előbb álmenyasszonyok sorát kellett kikosaraznia, amit kurjantások kísértek.

A kikérésnél és a ceremónia lebonyolításánál a fiú részéről Benedek Szabolcs, a leány részéről pedig Szabó Béla volt a szószóló. A sorba rendeződés alatt jutott vendégváró kalács a kínáláshoz. A nászmenet felvezető zenésze Bille István klánétás volt. A menyasszonylesők és a székely ruhás násznép között voltak, akik „szennyesbe jöttek: kicsi pálinkáért-kalácsért, amit ilyenkor adnak”. Két helyen is egyezkedni kellett az utat elkötőkkel – a megfelelők kiállták a próbát. A menyasszony is később: nem lépte át a seprűt. A tréfás-maskarás felvonulást követő ünnepi ebédre, dinom-dánomra megtelt a kultúrotthon, és a vendégek hasa nem maradt üresen.

A nászasztal díszhelyén foglaltak helyet az ünnepeltek. Jakab Ferenc talpalávalója hamar táncra hangolta a gyermeknépet, de nem taposták le a menyasszony cipőjének sarkát. A „segítő személyzet” szerepét azok a középiskolások, egyetemisták és végzettek vállalták, akik tudják, mivel jár a „lakodalom”, hiszen maguk is szereplők voltak az előző években. Az ajándékszedéshez sok szép kézimunka gyűlt be. Az ifjú pár rajzokat, papírvirágokat kapott nászajándék gyanánt, amit bor helyett csokival köszöntek meg. Az ellopott menyasszonyt pingvintánccal szerezték vissza.

A „jegyesek” máris készülhetnek a következő gyermeklakodalmasra, a menyasszonyos-völegényes húshagyatra, sőt idén a szakácsnő is megtudta: jövőre örömanya lesz.