Abszolút többséget szerzett a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt alkotta koalíció a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testületben.
2016. június 06., 18:542016. június 06., 18:54
2016. június 06., 19:242016. június 06., 19:24
Nemcsak a polgármesteri tisztséget veszítette el az RMDSZ, hanem tanácsbeli többségét is. Míg az elmúlt négy évben a 19 tagú testületben 11-en az RMDSZ-t, 5-en az MPP-t, 3-an pedig az EMNP-t képviselték, addig az elkövetkező ciklusban 11-en a koalíció (MPP–EMNP), 8-an pedig a szövetség színeiben dönthetnek.
A Központi Választási Iroda hétfőn délelőtt tette közzé a helyhatósági választások hivatalos eredményeit. A részletes adatokból egyebek közt az is kiderül, hogy a polgármesteri székért zajló versengésben Bunta Levente (független) leköszönő városvezető a huszonkét körzetből négyben kapott több szavazatot, mint Gálfi Árpád (MPP–EMNP). Arros Orsolya (RMDSZ) Gálfit egyetlen körzetben sem tudta maga mögé utasítani, Buntát pedig csak a 34-esben előzte meg.
Gálfi Árpád tízszázalékos előnnyel nyerte meg a polgármester-választást Buntával szemben. Majdnem ugyanilyen arányú győzelmet aratott az őt támogató koalíció is a képviselő-testületben. Pui Nándor független jelölt viszont nem jutott be az önkormányzatba, mivel 624 szavazatot kapott, és még 48-ra lett volna szüksége, hogy képviselőként dolgozhasson.
A választások előtt összeállított jelöltlisták alapján az önkormányzati testület összetétele a következőképpen alakult:
1. Hajdó Csaba István – EMNP,
2. Orbán Árpád – MPP,
3. Mike Levente József – MPP,
4. Jakab Attila – EMNP,
5. Orbán Balázs – MPP,
6. Szarvas Zsuzsanna – EMNP,
7. Bíró Jolán – MPP,
8. Bíró Edit – EMNP,
9. Péter Balázs – MPP,
10. Lőrincz Edit – EMNP,
11. Vass Zoltán – MPP (a koalíció tagjai),
illetve
1. Arros Orsolya Blanka,
2. Benedek Árpád Csaba,
3. Sinka Arnold,
4. Jakab Áron Csaba,
5. Berde Zoltán,
6. Szabó Gyula,
7. Lőrincz Zsuzsanna,
8. Derzsi László (RMDSZ-tagok).
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!