Gazdag felhozatallal nyílt meg az Őszi Vásár Székelyudvarhelyen

Gazdag felhozatallal nyílt meg az Őszi Vásár Székelyudvarhelyen

Fotó: Barabás Ákos

Megnyílt a huszonnegyedik Őszi Vásár Székelyudvarhelyen. A rendezvénysorozat négy napon át üzleti találkozóknak, valamint kulturális és gasztronómiai programoknak ad otthont a városi sportcsarnokban és környékén. A látogatók több mint százötven kiállító és vásáros kínálatából válogathatnak.

Dósa Ildikó

2016. szeptember 29., 18:072016. szeptember 29., 18:07

„Célunk lehetőséget biztosítani a vállalkozóknak tevékenységük bemutatására, üzleti kapcsolatok kialakítására és fejlesztésére. Úgy gondoljuk, rendezvényünk hozzájárul a székelyföldi gazdasági közösség megerősítéséhez, egy versenyképes Székelyföld megvalósításához” – mondta köszöntőjében Orosz-Pál Levente. A főszervező szerint ez alkalommal a Kárpát-medencében egy igazi baráti hármas jött létre: lengyel-magyar-székely vállalkozói fórum és üzleti találkozó. A hazai kiállítók mellett ugyanis magyarországi és lengyelországi vállalkozók is eljöttek az eseményre. A sportcsarnokban és a minifocipályán vasárnap délutánig számos kiállító és vásáros termékei vásárolhatók meg, ugyanakkor kulturális rendezvények is várják a látogatókat.

A sportcsarnok előterébe 2 lejes tombola megvásárlása ellenében lehet bejutni, ahol egy kisebb családi könyvkiadó kínálja olvasnivalóit. Aztán egy gyöngyfűző ékszereit csodálhatjuk meg, majd egy angol gyártó dekoratív bútorfestésre használt környezetbarát festékét találjuk, amely jól használható fém- és üvegfelületen is. A sportpálya egyik részén kézműves, hagyományos magyar édességként kínált nyalánkságokat kóstolhatunk, a másik oldalon pedig egy harminc gyümölcsfajta felhasználásával hetvennyolcféle pálinkát készítő Szolnok megyei cég termékeit lehet megvásárolni.

A Legendárium termékei, gyerekcipők, gyerekbútorzat, szegedi konzervek és fűszerpaprika-őrlemények, natúr vitaminkészítmények és étrendkiegészítők mellett mezőgazdasági kisgépeket, asztalosmunkához szükséges csiszolóvásznakat és festékeket, garázsipari és biztonságtechnikai berendezéseket állítottak ki. Első alkalommal jött el Udvarhelyre az Érdi Ipartestület, annak reményében, hogy az ottani kisvállalkozók által készített kerámia, porcelán, illetve kések, valamint Swarovski-kristállyal díszített poharak számára piacra lel nálunk, ugyanakkor találnak olyan székely termékeket, amelyek náluk keresettek lehetnének.

Először van itt egy Debrecen melletti kistelepülés vállalkozója, aki saját termesztésű tizennyolcfajta chilipaprikáját dolgozza fel és értékesíti. Korábban Mexikóból hozta a magokat, mára már főleg saját  növényeit szaporítja tovább. A terményekből barbeque szósz, őrlemény, füstölt chili, chilis torma, savanyított chili, valamint piros arany jellegű ízesítő is készül.

A balatoni, somlói és felvidéki borokat kínáló Szanyi Nóra már több éve rendszeresen jár ide. Azt mondja: ez egy jól megszervezett kiállítás, és sok a visszajáró vásárlójuk.

Egy tizenöt fős, lengyel vállalkozókból álló csapat közös standon három tájegységet, a ljublini vajdaságot, Krakkót és Varsót népszerűsíti. Amellett, hogy székelyföldi turistákat csalogatnának országukba, szeretnének gasztronómiai kapcsolatokat is teremteni. Egy lengyel családi étterem vezetője különféle házi kóstolóval kedveskedik a látogatóknak. Azzal a reménnyel jött a kiállításra, hogy sikerül olyan kapcsolatokat kialakítania, melyek révén nálunk megtalálható alapanyagokkal gazdagíthatná ételkínálatát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!