Hagyatékért jelenthették a meggyilkolt férfi eltűnését

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Az eltűnés bejelentőjével folytatott beszélgetésekből derült fény a nagygalambfalvi gyilkosságra – mondta el lapunknak Incze Miklós, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője. Mivel a nyomozás még folyamatban van, nem tudott részletes információkat adni, ám elmondta, hogy magánügyek miatt jelentette tizenöt év késéssel apja eltűnését az újszékelyi nő.

Veres Réka

2016. március 01., 13:162016. március 01., 13:16

2016. március 01., 13:242016. március 01., 13:24

Incze Miklós szerint ugyanakkor fontos volt a nő számára, hogy hivatalosan is jelentse apja eltűnését. Noha időközben a gyilkosság feltételezett elkövetője is elhunyt, emberölés, illetve a feljelentés elmulasztásának gyanúja miatt indítottak eljárást – magyarázta a helyettes szóvivő a tizenöt évvel ezelőtti nagygalambfalvi gyilkossággal kapcsolatban, melyre a nemrég derült fény.

Hagyatéki eljárás állhat a jelentés hátterében

Mint megtudtuk, a házaspár nagyobbik lánya jelentette be, hogy eltűnt az apja, vélhetőleg a hagyatéki eljárás elindítása és a nagygalambfalvi ház átíratása miatt. A nyomozóknak a házban élő húga vallotta be, hogy tudja, hova van eltemetve az apja – osztotta meg értesüléseit lapunkkal Gyerkó Levente, Nagygalambfalva község polgármestere.

A szomszédok nem sejtettek semmit

A faluban egyébként mindenki a hátborzongató fejleményekről beszél, egyesek szerint már tizenöt évvel ezelőtt is gyanús volt a férfi eltűnése, hiszen amíg Magyarországon dolgozott is, rendszeresen hazajárt. A közvetlen szomszédok viszont mostanáig nem sejtettek semmit, ők is meg voltak győződve róla, hogy az utcájukban lakó férfinak Magyarországon veszett nyoma.

Helyszínelők a kertben

A helyszínelők megjelenése megrémítette őket, a nyomozás fejleménye pedig sokkoló volt mindannyiuk számára. A szomszéd, akit a nyomozók megkérdeztek, nem is tudta azonnal feleleveníteni, melyik évben tűnt el a férfi. Hihetetlen volt számára, hogy az áldozat a saját udvarában volt eltemetve. Úgy tudta, a család azért nem kezdte el a keresését Magyarországon, mert az nagy kiadást jelentett volna. Az eltűnés után a család továbbra is ott élt, a pár kisebbik lánya nemrég költözött vissza a megüresedett házba. A szomszédok szerint az áldozat eltűnését bejelentő nő – azaz a férfi nagyobbik lánya – csak most ismerte meg apja tragikus sorsát.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak

Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Megmutatták belülről is a Székelyudvarhelyen összerakott konténertantermeket – videóval

Összeállították azt a négy tantermet a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola udvarán, ahol az Orbán Balázs Általános Iskola négy osztálya kezdi majd a tanévet – tájékoztatott Szakács-Paál István polgármester a Facebook-oldalán.

Megmutatták belülről is a Székelyudvarhelyen összerakott konténertantermeket – videóval
2026. augusztus 29., szombat

Erdélyi írók és költők parkja épül Nagygalambfalván

Épül a nagygalambfalvi verspark, ahol harminc erdélyi író és költő munkásságát mutatják be az őszi megnyitó után. A létesítményben kultúrcsűr, néprajzi múzeum, vendéglő, állatsimogató, labirintus és játszótér is helyet kap.

Erdélyi írók és költők parkja épül Nagygalambfalván
2026. augusztus 27., csütörtök

Ahol a dokumentumfilmeké a főszerep: szeptemberben jön a DOKLAVINA

Szeptember 6. és 9. között ismét megszervezik a DOKLAVINA filmfesztivált Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron.

Ahol a dokumentumfilmeké a főszerep: szeptemberben jön a DOKLAVINA
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Senki sem gondolta, hogy ilyen drága lesz helyreállítani a Székelyudvarhelyen megrongált magyar címert

Szellemileg sérült férfi rongálta meg egy évvel ezelőtt a székelyudvarhelyi Patkóban kiállított magyar címert. A család megtérítené a kárt, ám az nagyon költséges. A városháza abban bízik, hogy kevesebb pénzből is helyreállítható a szimbólum.

Senki sem gondolta, hogy ilyen drága lesz helyreállítani a Székelyudvarhelyen megrongált magyar címert
2026. augusztus 26., szerda

Októbertől a Harvíz veszi át a vízszolgáltatást Kányádon és Szentlászlón

Változik a vízszolgáltatás Kányádon és Szentlászlón: október 1-jétől a Harvíz Rt. veszi át a szolgáltatást – tájékoztatott a Kányád Községi Polgármesteri Hivatal.

Októbertől a Harvíz veszi át a vízszolgáltatást Kányádon és Szentlászlón
2026. augusztus 25., kedd

Kallós Zoltán emléke köré szervezik az idei Erdélyi Táncháztalálkozót

Szeptember 4–5. között ismét benépesül Székelyudvarhely népzene- és néptánckedvelőkkel: az idei Erdélyi Táncháztalálkozó középpontjában Kallós Zoltán, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő és pedagógus öröksége áll.

Kallós Zoltán emléke köré szervezik az idei Erdélyi Táncháztalálkozót
Hirdetés
2026. augusztus 25., kedd

Három napon át várják a látogatókat a 24. Farkaslaki Szenes Napok

Idén is változatos programokkal várja a látogatókat augusztus 28. és 30. között a 24. Farkaslaki Szenes Napok a Kalonda-tetőn.

Három napon át várják a látogatókat a 24. Farkaslaki Szenes Napok
2026. augusztus 24., hétfő

Újabb orvosi premier a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban

Újabb korszerű, minimálisan invazív sebészeti beavatkozást hajtottak végre sikeresen a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban.

Újabb orvosi premier a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban
2026. augusztus 20., csütörtök

Kilőtték az emberre támadó, homoródmenti medvét

Sikerült ártalmatlanná tenni azt a medvét, amelyik rátámadt egy jószágait legeltető férfire Homoródszentmárton és Recsenyéd közötti tisztáson csütörtök délután.

Kilőtték az emberre támadó, homoródmenti medvét
Kilőtték az emberre támadó, homoródmenti medvét
2026. augusztus 20., csütörtök

Kilőtték az emberre támadó, homoródmenti medvét

Hirdetés