
Fotó: Veres Nándor
Csütörtökre virradó éjszaka három autót is elloptak Székelyudvarhelyen. Az eltulajdonított járműveket lakossági bejelentés alapján találták meg.
2012. május 17., 16:502012. május 17., 16:50
2012. május 17., 18:392012. május 17., 18:39
Három gépjárművet tulajdonítottak el – előzetes vizsgálatok alapján két Budvár utcában élő lakó – szerdáról csütörtökre virradó éjszaka. Az autókat reggel megtalálták: az elsőt a stadion melletti transzformátorháznál, a másodikat a Szombatfalvi utcában, a harmadikat pedig Szejkefürdő mellett, utóbbival csak 100 métert tudtak haladni az elkövetők, és amikor megtalálták, tulajdonosa még nem tudta, hogy ellopták. Csak a harmadik autó nem volt megrongálva, az első kettőben jelentős károkat okoztak.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője elmondta, a rendőrség két gyanúsítottat azonosított, egy 15 és egy 21 éves fiatalembert, akiket őrizetbe vettek. „A gyanúsítottak előzetes letartóztatását kérve terjesztjük az ügyet a székelyudvarhelyi ügyészségre minősített lopás miatt. Ha elítélik őket, 3 és 15 év közötti börtönbüntetésre számíthatnak” – magyarázta a szóvivő.
Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.
Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.
Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.
Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.
Három kisteherautó ütközött össze hétfő reggel a 13A jelzésű országúton, Máréfalva község területén.
Medvebocs haladt át Székelyudvarhely központján – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Dávid Endre alpolgármester, hozzátéve, hogy a területet a hajnali órákban biztosították. Kéréssel fordult a városlakókhoz.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Két hete vágtott neki a Kaland a világ végére expedíciónak a székelyudvarhelyi Mihály Alpár és útitársa, a szatmárnémeti Bertici Attila, akiknek végső célja Mongólia. Már elérték Kazahsztánt, de az út neheze még hátravan.
Balesetet szenvedett egy kerékpáros Sikaszó közelében, a 138-as megyei úton péntek délután.
Teljes szerkezeti megerősítésre szorul a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola épülete, a szakértői vélemény szerint ugyanis nemcsak az új munkálatokat nem bírja el, hanem jelenlegi állapotában is veszélyes. A felelősségre vonás sem marad el.
szóljon hozzá!