Csíki Ernőnek már a nagyapja is kucsmákat készített, majd édesapja vitte tovább a szakmát. Akkoriban sokan viselték a báránybőrből készült fejfedőt, felmenői ezek árából kényelmesen el tudták tartani családjukat. Azóta változott a közízlés, most már nem lehet csak kucsmát készíteni, így Csíki Ernő kitanulta a szűcs- és tímármesterséget is, így egyebek közt bőrkabátot, kesztyűt, övet, takarót is készít, illetve forgalmaz. A környéken nem nagyon maradt már szakember, azonban Zetelakán hárman is vannak: ő öccsével közösen dolgozik, rajtuk kívül még van egy szűcs a faluban. A piacot nagyjából felosztották egymás között, így nem zavarják egymás ügyfélkörét. Csíki Ernő az udvarhelyi piacra is eljár néha, az üzletet azonban Gyergyó és a Gyimesek környéke jelenti számára.

A termékek többségéhez a környékbeli gazdáktól vásárolt irha biztosítja a nyersanyagot, a kucsma viszont igényes áru, csak az e célra tenyésztett karakül bárányok finom bőréből készülhet. Ehhez nagyon zsenge, egy-két napos korban áldozzák fel az állatot, hiszen minél rövidebb és göndörebb a szőrme, annál értékesebb és szebb a fejrevaló. „A bőröknek csupán az öt százaléka szép, ezek darabjáért a botosániak néha ötszáz lejt is elkérnek” – mondja.  

„Régen verseny volt a faluban a legények között, hogy kinek van szebb kucsmája” – nosztalgiázik a mester. Megtudjuk, hogy a kucsmát három darabból szabják, a szebb, az értékesebb, „a gyűrűsen göndörödő” azonban két bőr hátrészéből lesz, a szélekből, maradékokból pedig a hétköznapi sapka készül. Napjainkban a fiatalabb korosztály már leszokott a korabeli meleg viseletről, a középkorúak ritkán költenek rá, az idősebb bácsik is már csak néha-néha veszik. Egykor a fejfedő sokat elárult viselőjéről, hiszen minősége anyagi, társadalmi helyzetéről vallott, formája pedig a vidékről, ahonnan származott. Így például a gyimesiek kucsmája hosszított, míg román vidéken csúcsosan viselik. A hagyományos székely sapkát kerekre, 10–15 centiméter magasra tűrik, három rétegben, így a tetejük rejtve marad. Egyébként egy hétköznapi viseletért száz, míg egy szép darabért háromszáz lejt kér. 

Nagyapja és édesapja még eltartotta családját a kucsmák árából. A nyár a sapkakészítésről szólt, november elejétől február végéig pedig a helyi és Bákó megyei piacokat látogatták. Ezzel szemben a megcsappant kereslet miatt napjainkban már alig két hónapra, decemberre és januárra szűkült az értékesítési periódus, így csak akkor készül új áru, ha fogytán a raktárkészlet. Csíki Ernő már gyerekkorában apja műhelyében dolgozott. Mivel az akkoriban divatos, de szőrét hullató nyúlprémmel az apa nem szívesen bajlódott, a 15 éves kamasz füles sapkákat készített belőlük. 18 évesen, kezdetben apját kísérve, később már egyedül, ismerős árushoz csatlakozva kezdett piacra járni. Egyszer kacérkodott az asztalosság gondolatával, de végül a családi hagyomány mellett döntött, amitől soha nem tántorodott el. A férfikucsmák mellett női fejrevalókat is készít nyúl-, róka- és nutriabőrből, bár nincs rájuk nagy kereslet. Amikor látta, hogy a kucsmák forgalma jelentősen visszaesett, kiegészítő termékeken kezdett gondolkodni. Kitanulta a tímár- és a szűcsmesterséget: Craiovára járt elméleti képzésre, közben hat évig dolgozott az udvarhelyi szövetkezet szűcsrészlegén. „Akkoriban, harminc éve még tizenhárman voltunk, mára már csak hárman maradtunk. Az öregek kihaltak, gyerekeik nem vitték tovább a szakmát” – magyarázta Csíki.

A kilencvenes évek elején elvitt tíz szépen kikészített szőrmét Korondra, és meggyőzött néhány árust, hogy tegye be a boltjába, hátha kedvelik majd a turisták. Bevált az ötlet: a következő alkalommal már elkapkodták a korondiak a dísztakarókat. „1995-ben még csak a sapka volt, akkor már gondoltam, feladom, aztán hogy Korondon kezdett jobban menni a díszszőrmék eladása, az eredetileg gazdasági épületnek szánt helyiségeket műhellyé alakítottam” – meséli. Azóta öccsével közösen dolgoznak, és most már 15 éves fia is besegít, aki minden látszat szerint nem hagyja veszni a családi örökséget.

„Egész nyáron a műhelyben dolgozott, hogy jó telefont vehessen. Hét-nyolc éves korában a barátai is besegítettek neki, hogy hamarabb mehessen velük játszani, most is szívesen jönnek a vakáció alatt egy kis zsebpénzért” – mondja a büszke apa. Hozzáteszi azonban, hogy sokszor mondta, vannak más szakmák is, jól gondolja meg, de eddig hiába: „ha meg kitart emellett, itt lehetősége van a munkára”.