A címben foglalt kérdést mostanában mintha többen tennék fel. A válasz egyszerű: Jézus-kápolna. Hogy mégis valahogy belekerült a szóhasználatba a szív szó, annak több oka lehet. Utánajártunk, de azt nyomatékosítjuk: hivatalosan soha nem nevezték el a búcsúja napjáról.
2013. május 23., 11:162013. május 23., 11:16
2013. május 23., 11:212013. május 23., 11:21
Azt is érdemes tudni, hogy a világegyházban mindössze 157 éve nyilvánították ünneppé a Szent Szív kultuszát hitelesítő, évente megtartandó kiemelt napot. Így tehát legkorábban ugyanennyi éve ülhetnek ott ezen a főünnepen búcsút.
A legendák övezte kis négykaréjos kápolnánk jóval korábban vált búcsújáró hellyé. Sófalvi Andrásnak eme kápolnáról írt, a közelmúltban megjelent munkájában szerepel, hogy a Jézus-kápolnára utaló legelső történeti forrás 1613-ból való, és egy udvarhelyi húsvéti körmenet leírásában szerepel. Ennek gyakorlata ma is él: a határkerüléskor megálló- és imádkozóhely. Az 1600-as évekből – jelenlegi tudásunk szerint – még három dokumentumban történik említés a kápolnáról.
Sófalvi András könyvéből idézzük: „Székelyudvarhely legelső történetírója, Lakatos István 1702-ben röviden említi a ’Jézus házának nevezett’ kápolnát, amely gyógyforrásairól és az Úrnapján tartott búcsúkról nevezetes”.
„Vulgo Jesus kapolnaja dicit”
„A 18. század végén Szeles János ’régi formára épített kis kápolnáról’ ír, ahová nagy számban sereglenek össze búcsúra a székelyföldi katolikusok. Az 1743. évi vizitáció megjegyzi, hogy a kegyhelyet közönségesen Jézus kápolnájának hívják (vulgo Jesus kapolnaja dicit) – írja Sófalvi. – Benkő József szintén kiemeli a Krisztus Szent Testének ünnepén tartott búcsúkat.”
Azt pedig a székelyudvarhelyiek is számon tartják, hogy az úrnapi körmenet 1949-ig erről a helyről indult. Napjainkban egyetlen búcsújáró napja a már említett főünnep, amit IX. Pius pápa terjesztett ki az egész egyházra 1856-ban. Idén az egyházi év utolsó mozgó ünnepe, Jézus Szent Szíve napja június 7-ére esik; Úrnapja egy héttel korábban, május 30-án lesz.
Aki még a fentiek mellett fogást keres a névhasználaton, alkothat elméleteket. Számunkra elég azt tudni: „Jézus-kápolnának hívják”.
Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.
Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.
Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.
Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.
Három kisteherautó ütközött össze hétfő reggel a 13A jelzésű országúton, Máréfalva község területén.
Medvebocs haladt át Székelyudvarhely központján – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Dávid Endre alpolgármester, hozzátéve, hogy a területet a hajnali órákban biztosították. Kéréssel fordult a városlakókhoz.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Két hete vágtott neki a Kaland a világ végére expedíciónak a székelyudvarhelyi Mihály Alpár és útitársa, a szatmárnémeti Bertici Attila, akiknek végső célja Mongólia. Már elérték Kazahsztánt, de az út neheze még hátravan.
Balesetet szenvedett egy kerékpáros Sikaszó közelében, a 138-as megyei úton péntek délután.
Teljes szerkezeti megerősítésre szorul a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola épülete, a szakértői vélemény szerint ugyanis nemcsak az új munkálatokat nem bírja el, hanem jelenlegi állapotában is veszélyes. A felelősségre vonás sem marad el.
szóljon hozzá!