Jókedvvel töltött káposztafesztivál

Jókedvvel töltött káposztafesztivál

Fotó: Veres Réka

Ínycsiklandó töltöttkáposzta-illat és vidámság uralta Parajdot a hétvégén immár tizenkilencedik alkalommal megrendezett Nemzetközi Töltöttkáposzta-fesztiválon. Ezúttal huszonhét csapat mérte össze főzőtehetségét a Sóvidék szívében, így igencsak változatos finomságok fortyogtak az üstökben, mindenki kaphatott a saját ízléséhez illő tölteléket, színes és változatos programok kíséretében.

Veres Réka

2014. szeptember 28., 14:302014. szeptember 28., 14:30

A település apraja-nagyja fogadta szombat délelőtt az ünnepi felvonulást, a járdákon, a kapukban és az ablakokban mindenki mosolyogva követte a huszárok és rezesbanda által vezetett parádét. A fakanálforgató csapatok mellett felsorakoztak a település elöljárói, a testvértelepülések küldöttségei, politikusok, lovagrendek tagjai, valamint a díszvendégek. Az ünneplő tömeget egy léggömbből is üdvözölték – nem mással, mint káposztalevelekkel.

„Egy közös konyha”

„Valljuk, hogy Parajd töltöttkáposzta-fesztivál nélkül annyit ér, mint a jó konyha szakácsné nélkül, nekünk pedig egy ízletes nagy konyha kell, a sütés-főzés szerelmeseivel” – köszöntötte beszédében az aktívan főzőket és kíváncsian kóstolókat Bokor Sándor, Parajd község polgármestere a zászlófelvonást és ágyúdördülést követően. A községvezető hozzátette, a rendezvény jó alkalom arra, hogy nemzetközi viszonylatban, a gasztronómia köpenyébe öltöztetve mindenki a saját módján mutassa be konyhája ízeit, szokásait, hagyományait, valamint a vendégfogadás különböző formáit, és hangsúlyozta, hogy csakis együtt lehet kellemes és felejthetetlen a rendezvény.

Töltelékek minden ízben és formában

Míg a színpadon fiatal és idősebb tehetségek léptek fel, szembetűnő díszlettel és ellenállhatatlan illatokkal csalogatta közelebb a látogatókat a huszonhét csapat. Volt, ahol a magyar zászlót tűzték ki, máshol viszont finom falatokból tették ki a lobogó színeit. A csapatok pompássá varázsolták sátraikat paprikával, szőlővel, kukoricával, kenyérrel, húsfélékkel, de a töltött káposzta illata és vidámságuk volt a legvonzóbb.

A tiszaföldvári töltött káposzta titka a hagymában rejlik – árulta el a Székelyhonnak Pete Gáborné. Érdekes fűszerek mellett került oldalas, füstölt szalonna, valamint egy jókora csülök is a bogrács közepébe. A marha- és sertéshúsból készült massza felét káposztába göngyölték, a másik felét pedig fehérborban párolt káposztába helyezték el a szakácsok. A kicsi töltelékeket bográcsba tették, majd tormalevéllel borították le, ami nemcsak nagyszerű ízt kölcsönöz az egésznek, hanem fogyasztható is. Első alkalommal járt Parajdon a tiszaföldvári Fegyveres és Rendvédelmi Szervek Nyugdíjasai és Baráti Köre Egyesület, melynek tagjai annyira jól érezték magukat, hogy az ittlétet tekintették fődíjnak.

A barátság az igazi töltelék

A szekszárdi piros paprika és a parajdi só teljesen passzol, ezt tökéletesen bizonyította a szekszárdi Késett Banda csapat üstjében fortyogó 220 töltelék. Tizedik alkalommal főztek idén a sóvidéki fesztiválon – tudtuk meg Pegler Istvántól, aki portálunknak felidézte, amikor először jártak vendégségben Székelyföldön, nagyon megfogta őket a vidék, azóta pedig nagyon sok barátra tettek szert. A vidám szekszárdi csapat egyébként csak a parajdi főzőversenyen szokott részt venni, és valójában nem is a győzelemért, hanem a jókedvért.

A szeretet és a jókedv a titkos összetevő – állították egyhangúlag az Egrestői Keresztény Asszonyok Egyesület csapatának tagjai. A csapat idén második alkalommal vett részt a parajdi főzőversenyen, és több mint ezer tölteléket készített, sátrukhoz viszont nemcsak a mennyei illatok, hanem a csodálatos díszítés is mágnesként vonzotta a látogatókat. Ez egyébként nem meglepő, hiszen tavaly a legszebb tálalásért kaptak díjat – az érem méltó helyet foglalt el a dekorációban. Négy üstben különböző töltelékek fortyogtak: a hagyományos változat mellett volt gombából és kásából készült vegetáriánus töltelék is, az egyik üstbe egy jókora kolbásztekercs került, a másikból pedig a malac farka kunkorodott ki, de kacsás változatot is készítettek – magyarázta kérdésünkre Farkas Rozália.

Több tízezer tölteléket rangsoroltak

Bár a jókedv már eleve a fődíj volt a legtöbb csapat számára, mégis rangsorolták a csapatok munkáját. Több tízezer töltött káposzta rotyogott szombaton a tűz fölött, így az öttagú zsűrinek nem lehetett könnyű munka a jobbnál jobb variációkat mustrára vonni. A legfinomabb töltött káposztát idén a Szolnoki Favágók csapata főzte, a dobogó második fokát az egrestői Keresztény Asszonyok Egyesülete foglalta el, a harmadik csapat pedig a hódmezővásárhelyi Haspárti Team lett.

Az első helyezés mellett a legeredetibb töltött káposzta címet is a Szolnoki Favágók csapata szerezte meg. A legszebb tálalásért idén szoros küzdelem folyt, a címet a csíkszeredai Harmopan csapat vihette haza, csupán századokkal előzve meg a Kiskőrös csapatot. A legváltozatosabb felhozatalt a marosvásárhelyi Zor de zeamă csapat biztosította. A legnagyobb töltött káposztát a Fatányéros Panzió, míg a legkisebbet a Marosvásárhelyi Rádió csapata készítette. A legfiatalabb versenyző címét az Udvarhely napilap szerkesztősége kapta. A szervezők díjazták a tiszaföldvári IPA nyugdíjas rendőrök csapatát, amely az elmúlt években rendszeresen részt vett a főzőversenyen. Tövábbá különdíjat kapott a Szent Borbála Napközi Otthon és a Kiskőrös csapat jóvoltából a SóvidékHegyalja LEADER Egyesület csapata borcsomagban részesült.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!