
Fotó: Farkas Antal
Megnyitották csütörtök délután a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban azt a fotókiállítást, amellyel Bálint Mózes nyugalmazott művezető, az 1972 óta létező Orbán Balázs Fotóklub alapítótagja 1977 májusában azzal a szándékkal készített felvételeket az új székelyudvarhelyi kórház alapkőletételekor, hogy jelet, üzenetet hagyjon a következő nemzedékeknek az akkori emberekről és tetteikről.
2014. március 07., 11:412014. március 07., 11:41
2014. március 07., 12:332014. március 07., 12:33
Félmúlt ez az időszak, hiszen sokan még emlékezünk az itt felbukkanó hivatalnokokra, városvezetőkre és egészségügyi dolgozókra, de ezzel a kiállítással felidézhetők azok a cselekedetek, amelyek egy ma is korszerű és feladatát kiválóan ellátó intézmény létrejöttét eredményezték.
A megnyitón P. Buzogány Árpád méltatta a fotográfust, Szentannai Dénes főorvos, Mátyus András korábbi kórházigazgató érdemeit említette, aztán maga Mátyus doktor úr is felszólalt, aki a majd négy évtizeddel ezelőtti építkezés mellett orvoslástörténeti kutatásairól is beszélt, egy mintegy 1800 oldalas monográfiáról, amely Udvarhelyszék teljes kórháztörténetét dolgozza fel az első rendelők létrejöttétől a mai napig.
Szabó Károly, a Városi Könyvtár munkatársa elmondta, hogy két hétig lesz látogatható a kiállítás, amely nem lesz folytatás nélküli, hiszen több udvarhelyi alkotó örökítette meg az eseményeket, amelyek végül az avatás révén, továbbá a tetőn elhelyezett hatalmas rozsdaálló acélból készült, magyar nyelvű feliratban csúcsosodtak ki, amely a már sötétedő nyolcvanas években már-már forradalmian merész cselekednek számított a kivitelezők részéről.
Székelyszentkirályon és Tibódon a vízveszteség okának megtalálására kéri a helyiek segítségét a Harvíz, míg Kápolnásfaluban az ivóvízzel való takarékoskodásra szólít fel a szolgáltató.
Az önkormányzati fenntartású szentegyházi Liget strandon zajlott napokkal ezelőtt az a közegészségügyi ellenőrzés, amelynek eredményeként rövid időre ideiglenesen felfüggesztették a működtetést. Időközben ismét kinyitott a létesítmény.
Aknaemelési munkálatok kezdődnek pénteken Székelyudvarhely több utcájában, ezért kisebb forgalomkorlátozásokra kell számítani.
A helyi rendőrség sietett annak a nőnek a segítségére, akit csütörtökön délután bántalmaztak a székelyudvarhelyi zöldségpiac közelében.
Negyven, hosszabb ideje közterületen hagyott, használaton kívüli járművet azonosítottak Székelyudvarhelyen. A tulajdonosoknak tíz napjuk van arra, hogy elszállítsák autóikat.
Vita alakult ki a székelyudvarhelyi önkormányzati ülésen, miután az inflációra és a növekvő költségekre hivatkozva a taxis vállalatok egy lejjel emelnék a fuvardíjakat kilométerenként. A polgármester nem szeretné, ha pont náluk lenne a legdrágább a taxi.
Újabb szakaszához érkezik a székelyudvarhelyi mobilitási projekt: csütörtöktől a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszán kezdenek útfelújításba.
Súlyosan megsérült medve van Máréfalva és a Cekend-tető között, a nagyvad a 13A jelzésű országút közelében tartózkodik. A hatóságok biztosítják a veszélyessé vált helyszínt.
Részleges napfogyatkozás és a Perseidák meteorraj maximuma is látványosságot ígér szerdára, a hétvégén pedig közös csillaglesre várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi csillagvizsgálónál.
Nem volt köze a hőhullámnak és a megnövekedett áramfogyasztásnak az elhúzódó hétvégi áramkieséshez Székelyudvarhelyen, de az időjárás következtében történtek a meghibásodások, amelyek miatt vízellátás nélkül maradt Udvarhelyszék egy része.
szóljon hozzá!