Több táblát és egy kávéautomatát is megrongáltak hétvégén ismeretlen tettesek Székelyudvarhelyen. A helyi rendőrség munkatársai dolgoznak az elkövetők beazonosításán.
2015. január 12., 13:032015. január 12., 13:03
2015. január 12., 13:182015. január 12., 13:18
Jelentős anyagi kárt okoztak azok a személyek, akik hétvégén meghajlították a Szentimre utca központ felőli kijáratánál található gyalogos átjárót jelző táblát, továbbá összetörték a közelben lévő kerítést – mondta el portálunknak Bálint Attila, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtóreferense, hozzátéve, hogy ezenkívül egy kávéautomatát és más forgalmi táblákat is megrongáltak.
László Szabolcstól, a helyi rendőrség vezetőjétől megtudtuk, hogy a tettesek kézre kerítése érdekében a mai nap folyamán átnézik a környéken található térfigyelő kamerák felvételeit, amelynek függvényében – a székelyudvarhelyi rendőrkapitányság munkatársaival közösen – eljárást indítanak.
Bálint Attila elmondta, a délelőtt folyamán a polgármesteri hivatal munkatársai kijavították a hétvégén keletkezett károkat. Az illetékesek közölték, a térfigyelő kamerák átnézése után bővebb információkkal szolgálnak az esetről.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
szóljon hozzá!