Vasárnap tartották az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Választmányának ülését Székelyszentléleken – tájékoztat szerkesztőségünknek hétfőn elküldött közleményében a párt sajtóirodája. Itt a parlamenti választásokon való indulásról is döntöttek.
2016. július 18., 12:102016. július 18., 12:10
Mint arról a közleményben beszámolnak, a tanácskozáson a testület elnökének Sándor Lajost, Szentegyháza alpolgármesterét választották, majd kiértékelték az elmúlt időszak politikai eseményeit, és áttekintették az elkövetkező időszak prioritásait – egyebek mellett az őszi parlamenti választásokon való néppárti indulást is.
Az eseményen áttekintették az elmúlt időszak főbb eseményeit – különös tekintettel a nemrég lezajlott önkormányzati választásra, melynek kapcsán Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke, elmondta: bár nem elégedettek az eredménnyel, azt határozott sikerként értékelik, hogy jelentős politikai ellenszélben és a kisebb pártok számára kedvezőtlen kampányfeltételek mellett is sikerült megőrizniük tanácsosaik számát és négy évvel ezelőtti erejüket. „Az elkövetkező időszakban még nagyobb hangsúlyt kívánunk fektetni az önkormányzati munkára – az átláthatóság és a korrupció elleni harc jegyében –, s arra kell törekednünk, hogy a politikát a nemzet szolgálatába állítsuk” – jelentette ki Szilágyi.
A választmányi ülés napirendjén szerepelt az őszi, parlamenti választásokon való indulás is, melynek kapcsán elhangzott: a Néppárt készül a megmérettetése, indulásának formájáról pedig a későbbiekben döntenek majd.
Négy lehetséges nyomvonalat dolgozott ki a tervező a székelyudvarhelyi észak-nyugati elkerülőút megvalósítására, ebből kellett kettőt kiválasztaniuk a keddi soron kívüli tanácsülésen résztvevő önkormányzati képviselőknek.
Több mint két hónap elteltével szerdán délután visszatérhetnek otthonaikba a Parajdon beomlott sóbányánál kialakított veszélyzónából kitelepített lakók – erősítette meg lapunknak Hargita megye prefektusa a kedd délelőtti döntést.
Teljes útlezárás, valamint forgalomkorlátozás is várható hétfőn reggeltől Székelyudvarhelyen az útfelújítási munkálatok miatt.
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani Székelyudvarhelyen is szombaton, amikor a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny mezőnye áthalad a városon – tájékoztat a székelyudvarhelyi helyi rendőrség Facebook-oldalán.
Újabb szakrendeléssel bővülnek a Szentegyházi Egészségügyi Központ szolgáltatásai, immár endokrinológiai szakrendelés miatt is fel lehet keresni az egészségügyi központot – tájékoztat a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Facebook-oldalán.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, szeptember 9-éig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be csütörtökön a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Két székelyudvarhelyi utcában is forgalomkorlátozásra kell számítani csütörtökön a Harvíz munkálatai miatt.
Félsávos lezárások és időszakos forgalomkorlátozások nehezítik a közlekedést szerdán Székelyudvarhely több pontján – vízelvezetési, gáz- és vízvezeték-munkálatok miatt.
Átmenetileg áramszünetre kell számítaniuk az ivói lakóknak szerdán napközben – tájékoztatja az érintetteket a zetelaki polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Kérdőív kitöltésével jelezhetik a közszállítással kapcsolatos igényeiket az udvarhelyszékiek, amely alapján Székelyudvarhely és a szomszédos községek kidolgozhatják a közszállítási tervet.
szóljon hozzá!