
Fotó: Thomas Campean
A népi kézművesverseny körzeti szakaszát tartották kedden délután a székelyudvarhelyi Cimbora Gyerekek Házánál.
2013. május 14., 18:342013. május 14., 18:34
2013. május 14., 18:452013. május 14., 18:45
A versenyen ezúttal huszonöt „ügyeskedő cimbora” vett részt Máréfalváról, Fenyédről, illetve Székelyudvarhelyről. „Idén valamilyen oknál foga megfeleződött a részvevők száma, a legények is lemorzsolódtak, így a fafaragás elmaradt” – magyarázta Bán Erzsébet szervező, szakkörvezető. A szépteremtés öt ágon folyt, volt bútorfestés, népi hímzés, gyöngyszövés, tojásírás és csipkeverés. A népviseletbe öltözött gyerekek munkáit a Miklós Zoltán, Szakáll Gizella és Kerestély Andrea alkotta zsűri értékelte.
A verseny következő, azaz megyei szakasza négy hét múlva lesz, ugyancsak Udvarhelyen, ezen a most továbbjutott diákok vehetnek részt. Mint az már megszokott, a megyei kézművesversenyt megelőzően a Cimbora Gyermekek Háza felkészítőtábort rendez a gyerekeknek Szejkefürdőn.
Az önkormányzati fenntartású szentegyházi Liget strandon zajlott napokkal ezelőtt az a közegészségügyi ellenőrzés, amelynek eredményeként rövid időre ideiglenesen felfüggesztették a működtetést. Időközben ismét kinyitott a létesítmény.
Aknaemelési munkálatok kezdődnek pénteken Székelyudvarhely több utcájában, ezért kisebb forgalomkorlátozásokra kell számítani.
A helyi rendőrség sietett annak a nőnek a segítségére, akit csütörtökön délután bántalmaztak a székelyudvarhelyi zöldségpiac közelében.
Negyven, hosszabb ideje közterületen hagyott, használaton kívüli járművet azonosítottak Székelyudvarhelyen. A tulajdonosoknak tíz napjuk van arra, hogy elszállítsák autóikat.
Vita alakult ki a székelyudvarhelyi önkormányzati ülésen, miután az inflációra és a növekvő költségekre hivatkozva a taxis vállalatok egy lejjel emelnék a fuvardíjakat kilométerenként. A polgármester nem szeretné, ha pont náluk lenne a legdrágább a taxi.
Újabb szakaszához érkezik a székelyudvarhelyi mobilitási projekt: csütörtöktől a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszán kezdenek útfelújításba.
Súlyosan megsérült medve van Máréfalva és a Cekend-tető között, a nagyvad a 13A jelzésű országút közelében tartózkodik. A hatóságok biztosítják a veszélyessé vált helyszínt.
Részleges napfogyatkozás és a Perseidák meteorraj maximuma is látványosságot ígér szerdára, a hétvégén pedig közös csillaglesre várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi csillagvizsgálónál.
Megvalósulni látszik az egyik szentegyházi álom, hiszen nem csak megterveztették, de most már az anyagiakat is sikerült előteremteni az egykori vízmeghajtású vashámor újjáépítésére. A tervek szerint jövőre már elkezdődhetnek a munkálatok.
Nem volt köze a hőhullámnak és a megnövekedett áramfogyasztásnak az elhúzódó hétvégi áramkieséshez Székelyudvarhelyen, de az időjárás következtében történtek a meghibásodások, amelyek miatt vízellátás nélkül maradt Udvarhelyszék egy része.
szóljon hozzá!