Lakossági fórumot tartottak Korondon

A községbe tervezett hulladéktömörítő építése kapcsán kitört konfliktust próbálták csendesíteni szerdán. Nem volt átütő siker.

Jánosi András

2015. szeptember 24., 19:302015. szeptember 24., 19:30

A korondi hulladéktömörítő és -átrakó állomás, valamint önkéntes szelektív hulladékgyűjtő udvar megépítését jogi úton támadta meg az a korondi csoport, amelynek tagjai kifogásolták, hogy a kivitelezés közvetlenül a lakóházak közelében zajlik. A szerda esti lakossági fórumon jelen volt a község vezetősége, valamint a megyei tanács és a projekt koordinálását végző csapat képviselői.

Borboly Csaba megyeitanács-elnököt már a rendezvény előtt az építkezés helyszínére hívta Séra Zoltán panaszos, a pert kezdeményező korondi lakos. Borboly elfogadta a meghívást, beismerve, hogy először jár a helyszínen, ám a panaszosok kérdéseire leszögezte, nem ott óhajtja megvitatni az ügyet.

Feszült hangulatú fórum

A rendezvényen Katona Mihály, Korond község polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, majd ismertette a gyűlés napirendi pontjait. Borboly Csaba méltatta az érintettek és érdeklődők megjelenését, elmondva, hogy a per mindenkit kész tények elé állított. „Olyan ez a per, mint egy kilőtt puskagolyó. Eredményének függvényében hozhatunk csak döntéseket, minden egyéb spekuláció” – fogalmazott. A továbbiakban Barti Tihamér megyei önkormányzati alelnök – aki a megye beruházásait, köztük ezt a projektet is koordinálja – fejezte ki sajnálatát, amiért eddig fajult az ügy, majd Zólya László András, a projekt menedzsere jutott szóhoz. Egyébként már az első felszólalásnál érződött az a feszültség, amellyel a panaszosok fogadták a fórumot – egy-egy közbeszúrt kérdéssel rendre megszakították az elkezdett mondatokat, gondolatokat.

Bemutatás, kivonulás

Zólya révén a projektet részleteiben is megismerhették a jelenlévők: a 46 millió eurós beruházás finanszírozása 70 százalékban uniós pénzekből, illetve 15-15 százalékban kormánytámogatásból, valamint megyei önrészből áll. Elhangzott, a beruházással Hargita megyét egy korszerű hulladékgazdálkodási rendszerbe szerveznék, amely egy északi területre – gyergyóremetei központtal – tervezett lerakóból állna, illetve egy-egy tömörítő- és átrakóállomásból, a déli területen csíkszeredai, a nyugatin pedig korondi központtal.

Az állomás élettartamát körülbelül huszonöt évre saccolta Zólya. A bemutatót kérdések egész sora követte, a panaszosok ugyanis kifogásolták, hogy a szemetet szállító kamionok miatt tönkremennek a környékbeli lakóházak, a háztartásoktól néhány méterre lévő állomás bűzös és zajos lesz, az ingatlanok pedig értéktelenekké válnak. Volt, aki egész egyszerűen azt ajánlotta a vezetőségnek, hogy költözzenek oda és éljenek velük. Mielőtt azonban a hangos szóváltás káoszba torkollt volna, az egyik panaszos javaslatára többen felálltak és kivonultak a kultúrház terméből.

Elkéstek a megoldással?

Zólya válaszait követően a korondi Ambrus Sándor megyei önkormányzati képviselő is elmondta, nem lett volna szabad hagyni, hogy idáig fajuljon az ügy. Rámutatott, ez a lakossági fórum túl kevés, illetve túl későn jött, és ahelyett hogy megoldásokat keresnének a panaszosok véleményeinek figyelembe vételével, még csak az ujjal mutogatás szintjén állnak. Azt tanácsolta, hogy minden energiát igénybe véve olyan megoldást találjanak, amely egyesítheti a megosztott faluközösséget. Katona Mihály polgármester sajnálta, hogy egy olyan beruházás, amely a községet előrevihette volna, és amelyet támogat, ekkora „púp lett a hátán”.

Ragadós az engedélyek kifogásolása

Mint a helyszínen elhangzott, a projekt határideje miatt minél hamarabb a jogi eljárás végére kellene járni, ezért az építkezés felfüggesztésének feloldására vonatkozó tárgyalást előrehozták csütörtökre. A pert kezdeményező Séra Zoltán nem értette, hogyan utasíthatta a megyei tanács a korondi polgármesteri hivatalt, hogy vonja vissza tizenöt éve kiállított építési engedélyét, amit egyébként nem is lehet végrehajtani. Borboly úgy reagált, hogy Séra a megyei tanács ellen indított perében éppen a projektre kiadott építési engedély vélt törvénytelenségére hivatkozik – erre az állításra válaszoltak azzal, hogy Séra házának engedélyével sem volt minden rendben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része

Egy, a központi zónában zajló építkezési helyszínen megsérült az egyik elektromos vezeték, ami a szolgáltatás kimaradását okozza majdnem az egész városban.

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része
Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része
2026. november 05., csütörtök

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része

Hirdetés
2026. november 04., szerda

Csaknem másfél évvel a bányakatasztrófa után még mindig nem tették biztonságossá az érintett területet Parajdon

Újabb harminc nappal, november 6-tól december 5-ig meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon, mivel még nem végezték el a bányakatasztrófa sújtotta terület biztonságossá tételéhez szükséges munkálatokat.

Csaknem másfél évvel a bányakatasztrófa után még mindig nem tették biztonságossá az érintett területet Parajdon
2026. november 04., szerda

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
2026. november 03., kedd

Novemberben ismét lehetőség nyílik konduktív fejlesztésre Székelyudvarhelyen

Újra Székelyudvarhelyre érkeznek a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai, akik gyermekek és felnőttek állapotfelmérését és fejlesztését végzik november folyamán.

Novemberben ismét lehetőség nyílik konduktív fejlesztésre Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken: nem mindenhol örülhetnek a haladásnak

Noha a Bikafalva és Székelypetek, valamint a Homoródszentpál és Kovászna megye határa közötti részen már örülhetnek az első réteg új aszfaltnak, ugyanez nem igaz a Homoródszentpál és Kányád közötti részen, ahol nem sokat dolgozott a kivitelező.

Nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken: nem mindenhol örülhetnek a haladásnak
2026. november 02., hétfő

Bemutatják Magyari Tekla Házam könnye című kötetét Székelyudvarhelyen

Magyari Tekla Házam könnye című kötetét mutatják be november 5-én, csütörtökön 18 órától Székelyudvarhelyen.

Bemutatják Magyari Tekla Házam könnye című kötetét Székelyudvarhelyen
2026. november 01., vasárnap

Nem maradtak aszfalt nélkül a télre a felújítás alatt álló Kányád községi utcák

Minden Kányád községhez tartozó településen zajlanak utcafelújítások, mostanra pedig egyetlen helyszín sem maradt, ahol ne terítették volna le legalább az alapréteg aszfaltot. A beruházást azonban jó eséllyel csak jövőre sikerül lezárni.

Nem maradtak aszfalt nélkül a télre a felújítás alatt álló Kányád községi utcák
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Jobban meg kell dolgozni a látogatókért

A látogatók száma ugyan nem igazán csökkent, de az elmúlt években már többet kellett dolgozniuk a szejkefürdői Mini Erdély Park munkatársainak, hogy töretlen maradjon a népszerűségük. Most például egy animációs kuckóval rukkoltak elő.

Jobban meg kell dolgozni a látogatókért
Jobban meg kell dolgozni a látogatókért
2026. október 31., szombat

Jobban meg kell dolgozni a látogatókért

2026. október 30., péntek

Tettlegességig fajult egy konfliktus Székelyudvarhelyen, hárman kerültek őrizetbe

Három székelyudvarhelyi férfit vett őrizetbe 24 órára a rendőrség csütörtökön egy fiatal bántalmazásával összefüggésben.

Tettlegességig fajult egy konfliktus Székelyudvarhelyen, hárman kerültek őrizetbe
2026. október 30., péntek

Újabb visszajáró medvét lőttek ki Székelyudvarhely közelében

Kétszer is visszatért csütörtökön egy szejkefürdői lakóházhoz egy medve, amely a verandára is felmászott. Hiába próbálták elűzni az állatot, az nem tágított, így végül a kilövése mellett döntöttek.

Újabb visszajáró medvét lőttek ki Székelyudvarhely közelében
Hirdetés