
Fotó: Mihály Csaba
Az RMDSZ udvarhelyi szervezetének tagjai kedd esti gyűlésükön eldöntötték, hogy csak a szövetség tagjai szavazhatnak az előválasztáson. Ezzel szemben a széki szervezet vezetősége továbbra is fenntartja a már eldöntötteket, vagyis minden szavazópolgárt bevonnának a voksolásba.
2016. február 10., 15:502016. február 10., 15:50
2016. február 10., 16:112016. február 10., 16:11
Géczi Levente, aki 51 társával részt vett az RMDSZ helyi szervezetének keddi ülésén megkeresésünkre elmondta, a jelenlévők két napirendi pontot tárgyaltak: a tagok beszámolóját, illetve az előválasztási eljárás módosítását. Bunta Levente, a városi szervezet elnöke egyebek mellett indítványozta, hogy udvarhely teljes szavazóbázisa helyett csak az RMDSZ tagok voksolhassanak az előválasztáson, valamint azt, hogy a pénteki határidő helyett március 11-ig lehessen jelentkezni polgármester-, illetve tanácsosjelöltnek. Ezt a jelenlévők többsége elfogadta. „Ez a javaslat a székiek által lefektetett szabályzatnak elég sok pontban ellentmond” – magyarázta Géczi, aki azt is kifogásolta, hogy a bemutatott javaslatot a küldöttek a gyűlésen láthatták először, így nem volt idejük annak részletes tanulmányozására.
„A székelyudvarhelyi szervezet tiszteletben tartja és végrehajtja a széki szervezet (…) döntéseit” – idézett a helyi szervezet működési szabályzatából szerdai sajtótájékoztatóján Bíró Barna Botond, a székiek ügyvezető elnöke. Hozzátette, amint a keddi küldöttgyűlés határozatát megkapják, azt érvényteleníteni fogják a székiek. Ugyanakkor kijelentette, Bunta tájékoztatásával ellentétben Csíkszeredában is minden szavazó számára nyitott állóurnás szavazás lesz – ezt ugyanakkor hivatalosan még nem döntötték el.
Bíró bemutatta, hogy tavaly november 7-től kezdődően, milyen hivatalos állomásai voltak az RMDSZ-en belüli jelöltállításnak, jelezvén: Bunta Levente polgármester átiratot küldött, melyben jelezte, hogy állóurnás előválasztást szeretne. Ezt a székiek elfogadták, amit közöltek is az elöljáróval, aki ekkor újból megerősítette kérését. Később eldöntötték, hogy az előválasztás érvényességi küszöbje minden településen a 2012-es helyhatósági választásokon az RMDSZ-es tanácsosi listákra leadott voksok 15 százaléka legyen. Így Udvarhelyen 1300 részvevőre van szükség.
Bíró a vita elmérgesedésének megelőzéseként maga fordult a Szövetség Szabályzatfelügyelő Bizottságához értelmezést kérve a döntéseket taglaló dokumentumokról. A bizottság megállapította, hogy a területi szervezet megfelelően járt el a jelöltállítási eljárást illetően. Ezek után Bíró leszögezte: nyitott, előzetes regisztrációhoz kötött urnás elválasztással fogják eldönteni, hogy ki lesz az RMDSZ-nek a polgármesterjelöltje Udvarhelyen, ahogy Homoródszentmártonban és Máréfalván is.
„Nem változtatunk sem a procedúrán, sem a határidőkön, sem a módozaton” – jelentette ki. Az udvarhelyi előválasztásra egyébként cikkünk publikálásáig több mint nyolcszázan regisztráltak.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!