Fotó: Barabás Ákos
Azok a patakfalvi gyermekek, akik vasárnap szívrepesve jelenítették meg Kányádi strófáit a templom piacán, még meg sem születtek, amikor a kilenc éve elhunyt vadászpilóta, Hegedűs Ernő és barátai szárnyuk alá vették a falu diákjait. Azóta is világolnak a jótettek, és évről évre mécsesekkel emlékeznek meg a baráti társaság alapítójáról.
2016. szeptember 26., 21:592016. szeptember 26., 21:59
Tizennyolc kisdiák kezdte meg az idei tanévet Patakfalván – mondta Fülöp Hajnal tanítónő a hétvégi, patakfalvi istentiszteleten. Szem nem maradt szárazon, amikor arról szólt, hogy az osztályterem melletti csoportszoba idén ősszel elcsendesedett, az óvodabezárással szegényebb lett a falu.
Immár tizenkét éve más a diákokat útra indító istentisztelet Patakfalván – hangsúlyozta Geréb László helyi református lelkipásztor. Ennyi éve, hogy a Hegedűs Ernő Baráti Társaság tagjai Isten eszközeiként a távolból hozzák el szeretetüket. Idén húszan érkeztek Magyarországról, hogy átadják támogatásukat. Az alapító emléke előtti főhajtást diavetítés indította, amelyet Hochstein András állított össze. Ezzel mesélték el a később születetteknek, hogy ki volt Ernő bácsi, aki a felhőkön túlról is vigyázza szellemi, lelki és tudásbéli gyarapodásukat. A jelen kétségeit szedte lírai sorokba a baráti közösség tagja, Punka György ny. repüléstörténész. Ünnepi gondolatainak üzenete: emberé az aggodalom, Istené a kételkedők megerősítése.
Hegedűsné Nagy Ilona és Ernő barátai évről évre úgy érzik, támogatásuk jó helyre kerül. Bár az emlékek összeszorítják a szíveket, a patakfalviak vendégszeretete erőforrás számukra. A személyenkénti „havi két sör árából” pedig minden helybéli diáknak jut úszó- és sítanfolyamra, jutalomkönyvre, tanulmányi kirándulásra, bábelődásokon való részvételre.
A baráti társaság tagjai az évek során székely kaput állíttattak az iskola elé, megújulhatott a kultúrház padlózata, Steingauber Tamás gondoskodásából pedig vasárnaptól díszkivilágítást kapott a világháborús emlékmű.
A nap különleges pillanata volt Németh Zsigmond pilótának és e sorok írójának meglepetése. Személyes ismerősökként hetek óta terveztük, hogy a Csíki Székely Múzeumba kerüljön az az önarckép, amelyet Nagy István csíkmindszenti születésű grafikus 1899-ben mintarajziskolai felvitelijére készített. A képet egy erdélyi menekült asszony adta hálából Sajtos Gyula magyarországi grafikus családjának. A 85 éves művész egész életén át őrizte a hálaajándékot, és mindig úgy tervezte, hogy visszajuttatja Nagy István szülőföldjére. Hegedűs Ernő barátja és az idős művész szomszédja, Németh Zsigmond adta át Gyarmati Zsolt múzeumigazgatónak a portrét, amely Nagy István-gyűjteményük 41. darabjaként került Csíkszeredába.
Négy lehetséges nyomvonalat dolgozott ki a tervező a székelyudvarhelyi észak-nyugati elkerülőút megvalósítására, ebből kellett kettőt kiválasztaniuk a keddi soron kívüli tanácsülésen résztvevő önkormányzati képviselőknek.
Több mint két hónap elteltével szerdán délután visszatérhetnek otthonaikba a Parajdon beomlott sóbányánál kialakított veszélyzónából kitelepített lakók – erősítette meg lapunknak Hargita megye prefektusa a kedd délelőtti döntést.
Teljes útlezárás, valamint forgalomkorlátozás is várható hétfőn reggeltől Székelyudvarhelyen az útfelújítási munkálatok miatt.
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani Székelyudvarhelyen is szombaton, amikor a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny mezőnye áthalad a városon – tájékoztat a székelyudvarhelyi helyi rendőrség Facebook-oldalán.
Újabb szakrendeléssel bővülnek a Szentegyházi Egészségügyi Központ szolgáltatásai, immár endokrinológiai szakrendelés miatt is fel lehet keresni az egészségügyi központot – tájékoztat a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Facebook-oldalán.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, szeptember 9-éig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be csütörtökön a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Két székelyudvarhelyi utcában is forgalomkorlátozásra kell számítani csütörtökön a Harvíz munkálatai miatt.
Félsávos lezárások és időszakos forgalomkorlátozások nehezítik a közlekedést szerdán Székelyudvarhely több pontján – vízelvezetési, gáz- és vízvezeték-munkálatok miatt.
Átmenetileg áramszünetre kell számítaniuk az ivói lakóknak szerdán napközben – tájékoztatja az érintetteket a zetelaki polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Kérdőív kitöltésével jelezhetik a közszállítással kapcsolatos igényeiket az udvarhelyszékiek, amely alapján Székelyudvarhely és a szomszédos községek kidolgozhatják a közszállítási tervet.
szóljon hozzá!