Művészi alkotásokkal teszik szebbé a romos épületeket

Művészi alkotásokkal teszik szebbé a romos épületeket

Fotó: Barabás Ákos

Nem mindennapi alkotómunka folyik Szentegyházán, ugyanis a helyi Szent Gellért Alapítvány támogatásával elindított projekt részeként több régi épület külső részét festményekkel teszik barátságosabbá. Az alkotások a jövőbe tekintést, a fejlődést szimbolizálják.

Fülöp-Székely Botond

2015. szeptember 03., 20:362015. szeptember 03., 20:36

„Kezdeményezésünk célja felhívni a helyiek figyelmét, hogy lehetőségei szerint mindenki tehet valamit a város fejlődéséért. Mi a tanítványaimmal festeni tudunk, ezt próbáljuk a település hasznára fordítani” – mesélte portálunknak Mihály Adél festőművész, a projekt ötletgazdája, aki nem mellékesen a helyi Szent Gellért Alapítvány önkénteseként is dolgozik. Mint mondta, több gyereket is tanít festeni, ők segítenek az általa megálmodott képeket „romos, omladozó, semmire sem használt épületek” falára vetíteni, ezáltal javítva a látványt.

A Szent Gellért Alapítvány részéről Pál Emőke hangsúlyozta, nagyon jó ötletnek tarják a képzőművész kezdeményezését, ezért döntöttek támogatása mellett. „Nekünk is a nevelés az egyik célkitűzésünk, ezért örülünk, hogy segíthetünk a szükséges keretek biztosításában” – jelentette ki.

„Minden munkánknak mondanivalója, tanító jellege van. Most például a kazánház külső falán dolgozunk, ahová egy fémszerkezetű kaput festünk, amelynek kulcslyukán átnézve egy gyönyörű táj lesz látható. A művel arra szeretnénk utalni, hogy nem visszafelé kell tekinteni, a zárt ajtók irányába, inkább figyeljünk azokra a lehetőségekre, amelyek olykor megnyílnak előttünk” – magyarázta Mihály Adél, hozzátéve, hogy a könnyebb értelmezhetőség érdekében az alkotásokhoz egy-egy kapcsolódó idézetet is csatolnak. Az említett mű felfestése az időjárás függvényében maximum egy hetet vesz igénybe, ezen jelenleg tizenöt gyerek dolgozik, két váltásban. A további tervek között szerepel egy végtelen lépcső rajza (újabb épület díszeként), ami a jövő építését szimbolizálja, valamint elkészítették három gótikus ablak vázlatát is, amelynek kitört ablakai mögött „az élő természet” tárul elénk. Utóbbi szintén az előretekintést hivatott megjeleníteni.

Időközben az önkormányzat elkezdte feljavítani a munkájuk helyszínét képező, meglehetősen lerobbant állapotban lévő kazánházat. A képzőművész ugyan még nem tudja, hova kerül következő festményük – ez még egyeztetés alatt áll –, azonban ötletből nincs hiány. Hangsúlyozta, a kisváros vezetősége támogatásáról biztosította a kezdeményezőket. Molnár Tibor, Szentegyháza alpolgármestere portálunknak kijelentette, nagyon örül, hogy vannak a városnak tenni akaró lakói, hiszen csak így lehet igazán fejlődni. „Aki jót akar tenni a köznek, szebbé akarja tenni a várost, azt lehetőségeink szerint segítenünk kell” – fogalmazott az elöljáró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!