Nem értékelte Bunta teljesítményét Kelemen

Nem értékelte Bunta teljesítményét Kelemen

A székelyudvarhelyi politikai helyzetről, illetve a migránsválságról is beszélt pénteken Kelemen Hunor Máréfalván. Az RMDSZ elnöke a jövő évi parlamenti választások előtti munkamegbeszélésre érkezett a községbe.

Fülöp-Székely Botond

2015. szeptember 25., 21:022015. szeptember 25., 21:02

2015. szeptember 26., 13:452015. szeptember 26., 13:45

„A nyáron már elkezdtük, most folytatjuk a különböző megyei, területi szervezetekkel, polgármesterekkel a találkozókat” – magyarázta az RMDSZ elnöke. Mint mondta, a találkozón egyrészt körüljárják, mit kell tenni ahhoz, hogy a jövő évi választásokon a lehető legjobban szerepeljenek az RMDSZ-es jelöltek, másrészt azt is fel szeretnék mérni, hogy egyáltalán kik akarnak indulni a tisztségekért.

Örül a versenyhelyzetnek

A politikus újságírói kérdésre elmondta, nem szívesen mond véleményt Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester eddigi eredményeiről, mivel nincsenek előtte információk arra vonatkozóan, hogy három és fél évvel ezelőtt mit ígért a lakóknak, illetve azokból mit valósított meg. Kijelentette, erről inkább a város lakóit kell megkérdezni, hiszen „nem az RMDSZ országos vezetése fog polgármestert választani”.

Egyúttal örömét is kifejezte amiatt, hogy többen vannak, akik úgy érzik, tudnák vezetni a várost. Arros Orsolyával kapcsolatban hangsúlyozta, eddig csupán egy alkalommal találkoztak, azonban az első benyomása pozitív volt.

A jövő évi megmérettetésbe „beszálló” RMDSZ-es jelöltekre térve rámutatott, korai még erről beszélni, hiszen pontosan azt sem tudni, mikor tartják a választásokat. „November hetedikén lesz a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülése, ahol a jelöltállításnak a kritériumait, illetve a procedúráját fogjuk eldönteni” – magyarázta.

Visszavárja Dávid Lajost

Máréfalva egészségügyi okok miatt nemrég lemondott polgármesterének ügyére is kitért Kelemen. Hangsúlyozta, az ügyet még nem szeretné lezártnak tekinteni. „Amikor valaki az egészségi állapota miatt kénytelen egy döntést meghozni, akkor azt tiszteletben kell tartani. Dávid Lajos ugyanakkor egy kiváló polgármester. (…) Rettenetesen sajnálom, hogy erre a konklúzióra jutott” – fogalmazott, hozzátéve, amennyiben egészségügyi állapota javul, szeretné meggyőzni Dávidot: jövőre újból induljon a polgármesteri tisztségért.

Migránsválság az RMDSZ szemszögéből
„Nem az RMDSZ okozta a migránsválságot, és nem is fogja tudni megoldani” – jelentette ki Kelemen Hunor Máréfalván. Rámutatott, az Európai Parlamentben tartott szavazáson a szövetség képviselői nem támogatták a kötelező kvótarendszert. „Ebben a kérdésben Románia, Magyarország, Csehország és Szlovákia ugyanazon az állásponton volt – én azt gondolom, hogy a helyes álláspontot képviselték. Nincsenek meg a kritériumok, hogy mi alapján választják ki azokat, akik ide kerülnek” – fogalmazott a politikus. A kerítésvitával kapcsolatban emlékeztetett, a kérdésben először az RMDSZ nyilatkozott, álláspontjuk azóta sem változott. Úgy értékelte, ez „nem elválasztja Romániát Magyarországtól, nem be- és elzár bennünket valamitől”, hiszen „eddig sem a zöldhatáron rohangáltunk egymáshoz fejetlenül, éjszaka, törvénytelenül”, és ezután sem fogjuk ezt tenni. „Magyarország a kötelességét teljesíti. Egy olyan technikai megoldást talált, amely nem biztos, hogy a legelegánsabb, de hatékony. Romániának is segít, abban az értelemben, hogy időt ad felkészülni a román hatóságoknak” – jelentette ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!