Nem kívánt költöztetés?

•  Fotó: xy

Fotó: xy

Az elmúlt héten néhány székelykeresztúri kisgyermekes család azzal a panasszal kereste meg szerkesztőségünket, hogy a Kossuth Lajos-negyedben lévő egyik játszótér elemeit egyik napról a másikra elköltöztették. Megpróbáltunk utánajárni az okoknak, illetve annak, hogy hova kerültek a hinták, libikókák és a csúszda.

Pál Gábor

2013. június 18., 21:052013. június 18., 21:05

2013. június 19., 10:162013. június 19., 10:16

Keresztúr legnépesebb lakótelepén, a Kossuth-negyedben a múlt hétig két játszótér volt, egy a kazánház mellett, az U alakban felhúzott tömbház belső udvarán, egy pedig az E1-es és E4-es tömbházak között. Mindkettőt több mint harminc éve létesítették.

„Három hónapja indult a vita amiatt, hogy a gyermekelhelyező központban lévő gyermekek esténként zajongtak a téren. Néhány lakó írt egy kérést a helyi polgármesteri hivatalhoz, amiben megfogalmazták panaszukat” – mondta el kérdésünkre a Kossuth Lajos-negyed 3-as számú lakástulajdonosi társulásának elnöke, Török Albert. Hozzátette, amikor tudomást szerzett erről, ő is benyújtott egy kérést a hivatalhoz, amiben kérte, hogy tűzzenek ki egy időpontot, amikor megjelenik a gyermekelhelyező központ helyi képviselője, a lakók és az önkormányzat részéről is valaki, és közösen hozzanak döntést a játszótér sorsáról.

„Kérésem leadását követően azonnal nekiláttak lebontani a játszóteret, a lakószövetség beleegyezése nélkül, én utólag kaptam egy előre megírt beleegyezési nyilatkozatot, amit nem írtam alá” – fejtette ki az elnök. Hozzátette, tisztában van azzal, hogy közterületről van szó, és akkor sem kérték ki a lakók véleményét, amikor átalakították a régi játszóteret, de természetesen mindenki örült neki. „Azóta az asztalokat és a bebetonozott padokat is megrongálták és kidöntötték, én azt is javasoltam, hogy kerítsék be és gyakrabban járőrözzenek itt a rendőrök, de egyelőre senkitől nem kaptam választ” – számolt be Török.

Megtudtuk, hogy a 3-as számú lakószövetség ötszáz család van – hiszen hozzácsatolták az újonnan épült ifjúsági lakásokat is –, közülük sokan kisgyerekesek. „Nekem öt gyermekem van, mindannyian ide jártak játszani, akkor is volt gyermekzsivaj, senkit nem zavart” – áll értetlenül a történtek előtt a lakószövetség elnöke.

Panaszosunk azt is elmondta, hogy tudomása szerint a játszótér elemeit az új ifjúsági tömbházakhoz vitték, a Dávid Ferenc-negyedbe. Erről hétfőn szerettük volna megkérdezni Rafai Emilt, Székelykeresztúr polgármesterét is, de nem tartózkodott a hivatalban, szolgálati mobiltelefonja pedig nem csengett ki. Szintén hétfőn délután írtunk egy e-mailt is neki, melyben feltettük kérdéseinket a játszótér-költöztetéssel kapcsolatban, de kedd estig erre sem kaptunk választ.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Megújult a körforgalom, de újabb utat zárnak le Székelyudvarhelyen

Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.

Megújult a körforgalom, de újabb utat zárnak le Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megkeresik, elaltatják és elszállítják a Székelyudvarhelyen megjelent medvebocsot

Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.

Megkeresik, elaltatják és elszállítják a Székelyudvarhelyen megjelent medvebocsot
2026. június 08., hétfő

Három autó ütközött Máréfalvánál

Három kisteherautó ütközött össze hétfő reggel a 13A jelzésű országúton, Máréfalva község területén.

Három autó ütközött Máréfalvánál
Három autó ütközött Máréfalvánál
2026. június 08., hétfő

Három autó ütközött Máréfalvánál

2026. június 07., vasárnap

Medvebocs Székelyudvarhely központjában – videóval

Medvebocs haladt át Székelyudvarhely központján – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Dávid Endre alpolgármester, hozzátéve, hogy a területet a hajnali órákban biztosították. Kéréssel fordult a városlakókhoz.

Medvebocs Székelyudvarhely központjában – videóval
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 06., szombat

Hóban, esőben és sztyeppéken át, két hete úton

Két hete vágtott neki a Kaland a világ végére expedíciónak a székelyudvarhelyi Mihály Alpár és útitársa, a szatmárnémeti Bertici Attila, akiknek végső célja Mongólia. Már elérték Kazahsztánt, de az út neheze még hátravan.

Hóban, esőben és sztyeppéken át, két hete úton
2026. június 05., péntek

Mentőhelikoptert hívtak a Sikaszó közelében balesetet szenvedett biciklishez

Balesetet szenvedett egy kerékpáros Sikaszó közelében, a 138-as megyei úton péntek délután.

Mentőhelikoptert hívtak a Sikaszó közelében balesetet szenvedett biciklishez
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Nagyobb a baj az Orbán Balázs iskolánál, mint azt korábban sejtették

Teljes szerkezeti megerősítésre szorul a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola épülete, a szakértői vélemény szerint ugyanis nemcsak az új munkálatokat nem bírja el, hanem jelenlegi állapotában is veszélyes. A felelősségre vonás sem marad el.

Nagyobb a baj az Orbán Balázs iskolánál, mint azt korábban sejtették
2026. június 04., csütörtök

Több százan vettek részt az úrnapi búcsún Székelyudvarhelyen – videóval

Zsúfolásig megtelt a székelyudvarhelyi Márton Áron tér úrnapján. A Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület hagyományos búcsújára idén is számos udvarhelyszéki településről érkeztek keresztalják, hogy részt vegyenek az ünnepi szentmisén és körmeneten.

Több százan vettek részt az úrnapi búcsún Székelyudvarhelyen – videóval
2026. június 04., csütörtök

Kiállítással ünneplik a Nemzeti Összetartozás Napját Székelyudvarhelyen

Kiállítás nyílik a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Székelyudvarhelyen csütörtök délután.

Kiállítással ünneplik a Nemzeti Összetartozás Napját Székelyudvarhelyen
Hirdetés