Nem sikerült megelőzni a torlódást

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A székelyudvarhelyi iskolák többségében már első nap többen jelentkeztek a jóváhagyott helyek számánál. Hétfőn elkezdődött a beiratkozás első szakasza az ősszel induló előkészítő osztályokba.

Dósa Ildikó

2016. február 29., 19:202016. február 29., 19:20

2016. február 29., 21:452016. február 29., 21:45

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban előzetes egyeztetéssel negyedóránként fogadták a szülőket. Az ősszel induló körzetmentes osztály huszonöt helyére hétfőn délután négy óráig huszonheten jelentkeztek – tudtuk meg a tanintézet titkárságán.

A Backamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban egy körzetes és egy körzetmentes osztály indul, mindkettő huszonötös létszámmal. Noha ott szerdáig lehet beiratkozni, már az első nap ötvennél több dossziét adtak le a szülők – közölte Győri Izabella aligazgatónő.

A Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában a két művészeti osztályba képességpróba alapján veszik fel a gyerekeket, a beiratkozás pedig körzetmentes. Ősszel egy képzőművészeti, valamint egy zenetagozatos előkészítő osztály indul – közölte Porsche Éva igazgatónő, kiegészítve azzal, hogy a visszajelzések szerint nagyjából annyian fognak a Pallóba iratkozni, amennyi helyet biztosítani tudnak.

A Benedek Elek Pedagógiai Líceum step by step módszerrel működő, huszonhatos létszámú előkészítő osztályában már reggel kilenckor beteltek a helyek. Az iskola vezetősége által kidolgozott kritériumrendszernek megfelelően előnyt élveznek az intézetbe járók testvérei, valamint az ott dolgozó pedagógusok gyerekei, ugyanakkor a Kipi Kopi Napközi Otthonban és az iskola gyakorló óvodájában, a Zsibongóban step by step módszerrel tanuló óvodások – tudtuk meg Bálint Mihály igazgatótól.

Elmondta azt is, hogy hétfőn délelőtt egy anyuka jelentkezett nála, aki nem tudta elfogadni, hogy gyerekének már nem jut hely az ősszel induló osztályba, ám ő azon kívül, hogy felsorolta az eltanácsolás okát, mást nem tudott tenni. Ebben az évben közel hetven szülő szerette volna a pedába íratni gyerekét, azonban helyszűke miatt az iskolában nincs lehetőség több osztály indítására.

Mivel tavaly az Orbán Balázs Általános Iskolánál már vasárnap este akadt várakozó szülő, ebben az évben előzetes programálás szerint fogadták az iratcsomókat. Az ősszel két osztállyal induló előkészítőben hétfőn fél kettőkor már csak három szabad hely volt, annak ellenére, hogy az előző évekhez hasonlóan a következő tanévtől is osztályonként huszonkilences létszámmal számolnak – tudtuk meg Gábos Anna igazgatónőtől. A Bethlen Gábor Általános Iskolában is előzetes időpont-egyeztetéssel sikerült elkerülni a tumultust – közölte Lukács Barna iskolaigazgató. Az ősszel induló két előkészítő osztályba ott már az első napon harmincnál többen iratkoztak be.

A Tompa László Általános Iskolában, attól függetlenül, hogy nem volt programálás, torlódás sem alakult ki. A szülők az érkezés sorrendjében nyújthatták be az iratcsomókat – tudtuk meg az iskola titkárságán. Itt az ötven helyre délután háromig tizennyolc gyereket írattak be.

A Móra Ferenc Általános Iskolában nem programáltak előre, ennek következtében a reggeli és a délelőtti órákban torlódás alakult ki. A titkárság előtti folyosón várakozó közel harminc szülőtől megtudtuk, hogy volt, aki már reggel hat órakor kiállt a zárt kapuk elé. Ferencz Viola iskolaigazgató nem szerette volna, hogy az általuk felállított programálási sorrend döntse el, ki az, aki nem nyer felvételt az intézetbe, ezért elvetették az előzetes időpont-egyeztetés ötletét. Ősszel két osztályt indítanak, de a túljelentkezés miatt tavaly is utólagos minisztériumi engedélyt kaptak a harmadik előkészítő létrehozására – erre számítanak idén is. A Mórában délután két óra körül már mindkét osztályban beteltek a helyek, és még tízen várakoztak a folyósón – tudtuk meg a titkárságon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen egy benzinkút közelében

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen, a Petrom benzinkút közelében munkálatok végzése közben csütörtökön. A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki.

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen egy benzinkút közelében
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Pénteken kísérik utolsó útjára Daniel Ernő nyugalmazott plébánost

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.

Pénteken kísérik utolsó útjára Daniel Ernő nyugalmazott plébánost
2026. szeptember 03., csütörtök

Indulnak a Lábbuszok Székelyudvarhelyen is, önkéntes sofőröket keresnek

A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.

Indulnak a Lábbuszok Székelyudvarhelyen is, önkéntes sofőröket keresnek
2026. szeptember 02., szerda

Áramszünet lesz Székelykeresztúron és Alsóboldogfalván

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.

Áramszünet lesz Székelykeresztúron és Alsóboldogfalván
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Új szintre lépett az emlődaganatok sebészeti kezelése Székelyudvarhelyen

Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.

Új szintre lépett az emlődaganatok sebészeti kezelése Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 01., kedd

Teljesen lezárják a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszát

Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.

Teljesen lezárják a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszát
2026. szeptember 01., kedd

Forgalomkorlátozásokra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában

Elkezdődött Székelyudvarhely köves utcáinak őszi karbantartása, ezért a következő időszakban több városrészben is ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Forgalomkorlátozásokra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat

Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat
2026. augusztus 31., hétfő

Csökkentett forgalmú utcaként kapták vissza az autósok, parkolni sem lehet itt huzamosabb ideig

Elkészült az úttest, így hétfő reggeltől ismét közlekedhetnek az autósok a székelyudvarhelyi Tompa László utcában. A felújított szakaszon több közlekedési szabályra is figyelni kell.

Csökkentett forgalmú utcaként kapták vissza az autósok, parkolni sem lehet itt huzamosabb ideig
2026. augusztus 30., vasárnap

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak

Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak
Hirdetés