
Fotó: Veres Nándor
Tizenéves lányt bántalmazott mintegy harminc tanú szeme láttára kedden délután Székelyudvarhelyen egy fiatalember, a lányt végül erőszakkal egy taxiba kényszerítette. A helyi rendőrség szerint a tavaly novemberi verekedés egyik főszereplője a gyanúsított. „Ifj. Pui Béla erőszakkal próbálta akaratát érvényesíteni” – nyilatkozta a Székelyhon.ro-nak Jére Ferenc, a helyi rendőrfőnök helyettese.
2012. szeptember 26., 11:362012. szeptember 26., 11:36
2012. szeptember 26., 12:572012. szeptember 26., 12:57
A beszámolók szerint a gyanúsított egy 16 éves lányt, a Bányai János Szakközépiskola tizedik osztályos tanulóját az iskola előtt ököllel ütlegelte, majd egy taxiba cibálta. A rendőrök rövid időn belül megtalálták a lányt ifj. Pui Béla lakásában, kiszabadították, a gyanúsítottat pedig 24 órára őrizetbe vették. Szerdán az ügyet átadták a székelyudvarhelyi ügyészségnek.
„A tanúk közül senki sem jelentette az esetet a rendőrségnek. Ez azért is megdöbbentő, mert a lány édesanyja is a helyszínen volt. Nem ez az első eset ezzel a lánnyal. A történtekre egy kívülálló személy hívta fel a figyelmünket” – mondta érdeklődésünkre a rendőrtiszt.
Jére Ferenc kitért arra is, hogy a rendőrség hiába indít nyomozást, ha sem az áldozatok, sem a szemtanúk nem tesznek panaszt. Mint mondta, gyakran csak pletykaszinten értesülnek a történtekről, ez azonban nem elég az esetek kivizsgálásához. „Akár félünk, akár nem, mindenkinek meg kell értenie, hogy a rendőrség csak a közösség segítségével tud hatékonyan működni” – fogalmazott.
„A közösség elvárja, hogy a rendőrség nyomozzon, fogja el a bűnöst és hajtsa is végre az ítéletet. Ez azonban nem így működik. A jelenlegi törvények szerint a legtöbb, amit a rendőrök tehetnek, hogy 24 órás őrizetbe veszik a gyanúsítottat és a nyomozás során pontos bizonyítékokat szereznek. Utána már az igazságszolgáltatás felelős az ügyért: az ügyészek, bírók” – tette hozzá Jére Ferenc.
Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.
Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.
Három kisteherautó ütközött össze hétfő reggel a 13A jelzésű országúton, Máréfalva község területén.
Medvebocs haladt át Székelyudvarhely központján – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Dávid Endre alpolgármester, hozzátéve, hogy a területet a hajnali órákban biztosították. Kéréssel fordult a városlakókhoz.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Két hete vágtott neki a Kaland a világ végére expedíciónak a székelyudvarhelyi Mihály Alpár és útitársa, a szatmárnémeti Bertici Attila, akiknek végső célja Mongólia. Már elérték Kazahsztánt, de az út neheze még hátravan.
Balesetet szenvedett egy kerékpáros Sikaszó közelében, a 138-as megyei úton péntek délután.
Teljes szerkezeti megerősítésre szorul a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola épülete, a szakértői vélemény szerint ugyanis nemcsak az új munkálatokat nem bírja el, hanem jelenlegi állapotában is veszélyes. A felelősségre vonás sem marad el.
Zsúfolásig megtelt a székelyudvarhelyi Márton Áron tér úrnapján. A Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület hagyományos búcsújára idén is számos udvarhelyszéki településről érkeztek keresztalják, hogy részt vegyenek az ünnepi szentmisén és körmeneten.
Kiállítás nyílik a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Székelyudvarhelyen csütörtök délután.
szóljon hozzá!