Panaszlevél nyomán kivizsgálás, feszültség miatt igazgatóváltás

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A tanintézet pedagógusainak panaszai nyomán többhetes kivizsgálást tartott a székelyudvarhelyi Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában a Hargita Megyei Tanfelügyelőség, és ennek eredményeként szerdán lecserélték az iskola vezetőségét.

Széchely István

2015. november 05., 08:222015. november 05., 08:22

Az intézményben tapasztalt feszültségek miatt a tanfelügyelőség kívülálló szakembert bízott meg a művészeti iskola ideiglenes vezetésével: Bodurian Jánost Porsche Éva váltja.

Az igazgatóváltás előzménye az volt, hogy a művészeti iskola (több mint harminc tantestületi tag aláírásával) panaszlevelet küldött a tanfelügyelőségnek – mondta el szerdán az Udvarhelyi Híradónak Görbe Péter. A főtanfelügyelő közölte, a levélben a személyzet az igazságtalanságokra panaszkodott, egyebek között arra, hogy Bodurian János igazgató durva kifejezésekkel illeti beosztottjait, az iskola vezetőtanácsa nem működik megfelelően, nem kommunikál és nem konzultál a tantestülettel, továbbá nem kapnak megfelelő tájékoztatást a pénzügyekről sem.

Nehezményezték azt is, hogy zavaros az iskola és a tanintézet alapítványi javainak használata, egyes tantárgyak esetében hiányos a felszereltség, és többen azt is fájlalják, hogy az igazgató a zeneoktatást támogatja, a képzőművészeti oktatást viszont kevésbé. A tanfelügyelőség a panasz nyomán kivizsgálást indított az ügyben, az intézmény által kiküldött szakembercsoport három hétig tartózkodott a művészeti iskolában, és majdnem száz alkalmazottal folytattak egyéni beszélgetést – közölte a főtanfelügyelő.

„Az volt a cél, hogy a kollégák egyénileg mindenkit meghallgassanak, akit csak lehet, úgy, hogy a beszélgetésen ne legyen jelen se az igazgató, se az aligazgató, hogy az emberek minél őszintébben tudják elmondani álláspontjukat” – fogalmazott Görbe Péter, hozzáfűzve, hogy a kilencven meghallgatott alkalmazott közül több mint hatvan az írásbeli nyilatkozatot is vállalta. A kivizsgálás eredménye azt igazolta, hogy a panaszok zöme megalapozott, továbbá azt is megállapították a tanfelügyelőség munkatársai, hogy a tanintézet vezetőtanácsában komoly ellentétek feszülnek, a testület két – az igazgató és az aligazgató köré csoportosuló – táborra szakadt. Tapasztaltak ugyanakkor más szabálytalanságot is, például hogy pénzt gyűjtöttek a gyerekektől – mondta el Görbe Péter.

A kivizsgálás után múlt pénteken összeült a megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsa, hogy döntést hozzon Bodurian János esetleges menesztéséről, ám a határozathozatal közben az igazgató benyújtotta lemondását – folytatta az eset ismertetését a főtanfelügyelő, aki szerint az igazgatóváltás a legpontosabb kifejezés a történtekre. A tanfelügyelőség ugyanakkor arra a döntésre jutott, hogy az iskola aligazgatónője – Simó Melinda Tímea – sem maradhat tisztségében, így – a tanintézetben tapasztalható feszültségek miatt – külsős szakembert kértek fel az iskola ideiglenes vezetésére.

A feladattal Porsche Évát bízták meg, aki mostanáig a megyei tanfelügyelőség elemi oktatásért felelős tanfelügyelőjeként dolgozott. „Voltak még a megyében ilyen helyzeteink, hogy feszültség volt az iskolában, és majdnem minden esetben úgy oldottuk meg, hogy ideiglenesen külső szakembert bíztunk meg a vezetéssel, majd egy idő után elcsendesedtek a dolgok, és minden elkezdett működni” – magyarázta a főtanfelügyelő.

A történtekkel kapcsolatban felhívtuk Bodurian Jánost is, de nem kívánt nyilatkozni, azt mondta, nincs a városban, el kellett mennie, de amint hazaér, megkereshetjük. Porsche Évát is megpróbáltuk elérni, de nem sikerült. Beszéltünk viszont a tanintézet egyik pedagógusával, aki név nélkül elmondta, a tantestület többsége támogatta az igazgatócserét, ám most úgy érzik, lenyomták a békát a torkukon azzal, hogy a megkérdezésük nélkül külsős igazgatót neveztek ki az iskola élére. Ők a korábbi aligazgatót, Simó Melinda Tímeát szerették volna igazgatónak – még aláírásgyűjtést is indítottak ezért, amelyet a művészeti iskola több mint hetven alkalmazottja támogatott kézjegyével –, ám nemhogy figyelmen kívül hagyták javaslatukat, hanem még az aligazgatót is lapátra tették – mondta el az iskola tanára, hozzáfűzve, a hosszú várakozás után nem erre számítottak, ám többen attól tartanak, ha továbbvinnék az ügyet, azzal már az iskola fennmaradását is veszélybe sodorhatnák.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

SMS-jegyvásárlás indul a székelyudvarhelyi buszokon

Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.

SMS-jegyvásárlás indul a székelyudvarhelyi buszokon
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett

Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett
2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
Hirdetés