
Fotó: Barabás Ákos
Irgalmasság vasárnapján a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébániatemplomban minden szentmisét a hat hete elhunyt Botár Gábor plébánosért ajánlották fel. A katolikus egyházban ilyenkor szokásos lucernárium szertartása előtt, a nagymisét követő megemlékezésen a helyi Rotary Club A köz szolgálatáért post mortem díjat adományozott az egyházközségnek és a közelmúltban elhunyt plébánosának. A plakettet és a tanúsítványt a család, valamit a közösség nevében Tamás Barna, a plébánia kormányzója vette át.
2016. április 03., 20:142016. április 03., 20:14
Váradi János, a székelyudvarhelyi Rotary-díj kuratóriumának elnöke összeszorult szívvel fejezte ki, hogy a civil világszervezetnek – amely egyben a világ első jószolgálati klubja – a közjóért tevékenykedők számára alapított díja méltó helyre kerül. Botár Gábor isteni ajándék volt a közösség számára. És mert sajnos ő már az „égi szószéken” szolgál, Barna atya – aki továbbviszi az elkezdett munkát – veszi át a díjat.
Az udvarhelyi Rotary Club tagja, Pál Dénes személyes hangvételű gondolatokat fogalmazott néhai lelki barátjáról, ám azok felolvasását érintettsége okán munkatársára, András Lehelre bízta. Torokszorító pillanatokat éltek át a templomot zsúfolásig megtöltő emlékezők. Könnyes pillantásokat vetettek a Gábor atyának kialakított emléksarokra, vándortarisznyájára, fényképére és az emlékkönyvre, amelybe sokan beleírták hálagondolataikat. A rendhagyó laudáció kiemelte azokat a lelkipásztori tulajdonságokat és cselekedeteket, amelyekkel lelkiatyaként kitörölhetetlenül beleírta emlékét a szívekbe, illetve azokat az isteni szeretetről szóló tanúságait, amelyek enyhítik a maradókban személyes hiányát.
Az emlékező kiemelte: a díjjal pótolni szeretnék azt, amit életében elmulasztottak. „Nem mertük elismerni, hogy egy átlagembernél több volt.” Aki a kisgyerekektől az idősekig a társadalom bármely szintjén állók felé közvetíteni tudta a hitet, a reményt, a szeretetet és az Atya megbocsátó jóságáról való meggyőződését. Mindezekért Szent Ágoston Ne sírj azért, mert szeretsz! című versével mondott köszönetet.
Megtámadott egy pásztort a medve a Kalonda-tetőn, a férfi azonban pásztorkutyáinak köszönhetően csak enyhébb sérüléseket szenvedett. A támadást nem jelentették a 112-es segélyhívón, ezért a hatóságok szerint nem tudtak időben törvényesen intézkedni.
Rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék esett csütörtök délután Székelyudvarhelyen, több utcán megállt a víz, néhányan pedig áramkimaradást is jeleztek.
Évek óta leromlott állapotban van Székelyudvarhelyen a Tábor negyedi kazánház előtti tér, ahol nem csak a kaotikus parkolás, hanem az esőzésekkor felgyűlő víz is gondokat okoz. A városvezetés azt ígéri, hogy idén rendet tesznek a helyszínen.
Őrizetbe vettek egy 61 éves székelyudvarhelyi férfit, aki a gyanú szerint valótlanul jelentette be saját személygépkocsijának eltulajdonítását, miután ittasan balesetett okozott vele – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Öt évvel ezelőtt bontották el a fáklyát jelképező díszelemet Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli bejáratánál – akkor azt ígérték, új szimbólum kerül a helyére, de ez még nem történt meg. Kiderült, miért nem tudtak haladni ez ügyben.
Ráijesztett egy anyamedve és három bocsa egy fiatal párra Székelyudvarhelyen, miután a Bagossy Brothers Company koncertjéről tartottak hazafelé. A Templom utcában a házak között bukkantak fel a nagyvadak, a fiatalok pedig egy közeli építményre menekültek.
Villámcsapás okozott tüzet kedden Homoródszentpálon, ahol teljesen leégett egy csűr. A tűzeset a térségre kiadott vörös riasztás idején történt.
Együtt kell működniük az iskolahálózati válság rendezésében érintett székelyudvarhelyi iskoláknak, és meg kell előzniük, hogy a kényszerhelyzet újabb gondokat szüljön. A rendezési terv ismertetésekor ezekre a szempontokra is kitértek.
Megszületett a megoldás a székelyudvarhelyi iskolahálózatot érintő, hetek óta húzódó, indulatokat keltő problémára. Ezt tartják az eddigi legjobbnak az érintett felek.
Három, Székelyudvarhely közösségéért hosszú éveken át dolgozó személy vehette át pénteken a Pro Urbe díjat az Udvarhely Napok keretében. Az ünnepségen a közösség szolgálatáért és a maradandó értékteremtésért mutatott hála állt a középpontba.
szóljon hozzá!