A száradó gazokból ítélve nemrég kaszálhatták le a füvet a székelyudvarhelyi vonatállomáson, ahonnan a szerelvény Segesvárig jár naponta többször is. Régi, de használható műanyag székeken pihenhetnek meg, akik a vonatra várnak Udvarhelyen. Ha eleredne az eső, az utasok egy fedett terembe húzódhatnak be. Vécére azonban nem lehet menni, a mosdók ajtaja le van lakatolva, ezért néhányan azok környéken végzik el sürgős dolgukat, ami orrfacsaró bűzt eredményez.

Az épület falára ki van függesztve a vonat menetrendje, amit meg kell becsülni, hiszen hasonlót legközelebb Székelykeresztúron találunk.

Az udvarhelyi kisállomáson főleg ingázó iskolások várják a vonatot délutánonként. A szerelvény nagyon lassan érkezik, a közeledő vonat nem akadályozta meg az autósokat abban, hogy áthajtsanak a síneken. A megállóban egy régi, betört ablakú, szemetes kis épület áll, valószínűleg egykor ott árulhatták a jegyeket.

A bikafalvi állomás peronja viszonylag rendezett. Az egykori bakterház – ahogyan több más állomáson is – magántulajdonba került. A közelben van egy kis fából készült várakozóhely, de nem lehetett eldönteni, hogy azt a vonat vagy a busz utasai használják. Egy azonban biztos, sok italos palack és doboz van eldobálva a környéken.

Bögözben már nincs hova elbújni az eső elől, védtelenek az utasok. Csak a tábla, illetve a korláttal is ellátott peron jelzi, hogy megérkeztünk a településre.

Agyagfalva határában már valamivel jobb körülményekre számíthatnak az utasok, itt ugyanis egy téglaépület nyújt védelmet a viharok ellen, melynek tetőzetén jól látható, hogy nemrég javították meg. Valamikor ablakai is voltak, de ezeket már kitörték. A fal firkálásokkal van tele, melyek közül egyik éppen a hiányzó menetrendet igyekszik pótolni, ugyanis a vonat délutáni érkezésének időpontjáról tájékoztat. A padlón épülettörmelékek és műanyagszemét.

Itt találkoztunk Bartalis Józseffel, aki több mint húsz éve használja a vonatot. Elmesélte, a múlt rendszerben a vasúttársaság pénzt adott az embereknek, hogy gyomlálják ki a sínek környékét, akkor rend is volt. Már jegyárus sem dolgozik az épületben, így állapota folyamatosan romlik. A vonatot nagyon dicsérte, hiszen a székely gőzöshöz képest, amely olykor félórás késéssel „robogott” be, az új szerelvény nagyon pontos.

A nagygalambfalvi állomáson szinte újnak mondható, vécével ellátott épület várja az utasokat. Szépséghibája csak annyi, hogy mivel senki sem őrzi, nagyon megrongálták: a vécé ajtaját kitörték, a padokkal ellátott, csempézett váróterem pedig szemetes, falai össze vannak firkálva. Az épület külső részén lévő gipszkartont betörték, majd több helyen leszaggatták.

Nagy Rita Sarolta, egy galambfalvi diák elmondta, szerinte a helyi fiatalok, esetleg a környéken élők rongálhattak az épületben. Akkora pusztítást végeztek, hogy már senkinek sincs kedve bemenni a váróba, csak ha elviselhetetlen hideg van kint vagy zuhog az eső – magyarázta.

Épp a kisgalambfalvi pályaudvart vettük szemügyre, amikor találkoztunk Kis Magdolnával, aki a közelben lévő régi bakterház egyik lakója. Mint mondta, a vasúttársaság egyik régi alkalmazottja vette meg az épületet – ők egy időben kedvezményesen vásárolhatták meg az állami tulajdont –, tőle bérelték ki.

Már első ránézésre feltűnt, hogy rendezett a megálló, szemetet sem lehet látni. Kis Magda elmondta, bár a takarítással egy szociális segélyből élő személyt bíztak meg, az rendszerint nem végzi el a feladatát, így élettársával közösen takarítják a környéket.

A legtöbb vonatozó itt arra panaszkodik, hogy nincs fedett helyiség a megállóban, így ha esik, megáznak. „Jobb híján a házunk eresze alá húzódnak be, de az nagy viharban nem sokat ér” – tette hozzá.

Furcsaságok

Furcsálltuk, hogy Bikafalvára érve az állomáson Felsőboldogfalva feliratú tábla fogadott. Ez nem egyedi eset, ugyanis Bögözben a jelzések szerint Székelydobóba érkeztünk. Az is érdekes, hogy a Székelyudvarhely–Újszékely közötti vasútvonalat teljes hosszán benőtte a gaz, csak a megállók környéke van némiképp gondozva.

A legkietlenebb helyen a betfalvi vasútállomás van: a mező közepén, a kukoricatáblák közt található, 200–300 méterre a házaktól. Csak egy kopott, rozsdás tábla, a gyomos peron és egy törött pad jelzi, hogy ott megálló van. Annyira jellegtelen, hogy mi is csak sok keresgélés után találtuk meg.

A székelykeresztúri állomás kinézetre ugyan hasonlít a székelyudvarhelyire, ám rosszabb állapotban van. A vécé egy különálló épületben található, de oda nem lehet bejutni. Itt azonban nem a zár miatt, hanem már a bejáratnál lévő nagy mennyiségű emberi ürülék és szemét, valamit azok elviselhetetlen bűze miatt. Az ablakon át láttuk, hogy bent sem jobb a helyzet.

A település kisállomása csak egy peronból, valamint egy műanyag tetővel ellátott üléssorból áll. Ahol lehetett, összefirkálták vagy kitörték a műanyag részeket. Hasonló megállót találtunk Újszékelyen is, ám ott nincs szemét, illetve vandalizmus nyomát sem látni.