Ruhagyűjtés – minden jól jön

Ruhagyűjtés – minden jól jön

Fotó: Veres Nándor

Több ezer kilogramm használt ruha gyűlt össze a Gyulafehérvári Caritas kezdeményezése révén, melynek részeként összesen hatvanöt ruhagyűjtő konténert helyeztek ki Hargita és Kovászna megye nagyobb településein. Az akció célja ruházati cikkekkel segíteni a rászoruló családokat, a gyűjtésben Székelyudvarhely is jól teljesít.

Kovács Eszter

2014. augusztus 07., 19:382014. augusztus 07., 19:38

A város több pontján összesen hat használtruha-gyűjtő konténert helyeztek el, melyekbe a már megunt vagy kinőtt, de viselhető állapotban lévő ruhaneműket, lábbeliket és gyermekjátékokat lehet bedobni.

Gyerekruhára lenne szükség

Udvarhelyen rendkívül lelkesen indult a gyűjtés, számolt be Péterfi Attila projektvezető, az első hónapokban hetente kétszer is ki kellett üríteni a konténereket. „A tapasztalatok azt mutatják, hogy több tárolóra is szükség lenne, ezért egyeztetéseket folytatunk a városvezetőséggel újabb négy-öt konténer elhelyezéséről” – magyarázta. A programfelelős hozzátette, ezúton fejezi ki köszönetét a kezdeményezők nevében is mindazoknak, akik bekapcsolódtak a projektbe. A lakosság egyelőre az amúgy is felesleges ruhaneműktől szabadul meg, így például meglehetősen kevés gyermekruha és játék kerül a konténerekbe, holott a kérések alapján erre lenne a legnagyobb szükség. „Bevett szokás Székelyföldön, hogy a kisgyermekes családok egymás között cserélik a baba- és gyerekruhákat, illetve a szervezett bababörzék is gyakoriak, így sok felesleges gyerekruha nem marad a háztartásokban” – osztotta meg tapasztalatait a projektvezető. Egyébként gyakran kerülnek már használhatatlan állapotú ruházati cikkek is a tárolókba, ezek újrahasznosítását a konténereket szolgáltató magyarországi cég felvállalta.

Gondot okoznak a guberálók

A konténerek kihelyezése után több városban is felmerült a probléma, hogy a tárolókat guberálók fosztották ki. Péterfi Attila szerint a megelőzés legbiztosabb módja, hogy nem várják meg, míg színültig telnek a tárolók, hisz így azok tartalmához könnyedén hozzá lehet férni. „A benne lévő ruháktól függően akár 300 kilogrammnyi adomány is összegyűlhet néhány nap alatt, rendszerint azonban már 150–200 kilónyi ruhával és cipővel is megtelik egy-egy tároló. Ilyenkor igyekszünk a lehető leggyorsabb időn belül kiüresíteni azokat. Bízunk benne, hogy így a jelenséget sikerül visszaszorítani” – tette hozzá.

Gyűjtőakciók vidéken

Az iskolakezdésre újabb gyűjtési akciót terveznek a kezdeményezők, továbbá folyamatosan várják azon családok jelentkezését, akiknél elkelne az adomány. „A meglévők mellett hamarosan további tíz konténert szeretnénk elhelyezni Szovátán is, illetve reméljük, hogy újabbak kihelyezésére is lesz lehetőség” – tudtuk meg. Az eredeti elképzelés szerint a két megye nagyobb községeire is kiterjedt volna a program, a tapasztalat azonban azt mutatja, nem indokolt a konténerek kihelyezése, így a helybéli civil szervezetek, önkormányzatok és egyházközségek közreműködésével időszakosan rendeznek majd vidéki gyűjtési akciókat. Péterfi Attila summázásként hozzátette, minden használt ruha jól jön, hisz a program célja kettős, a rászoruló családok megsegítése mellett az újrahasznosítás is kiemelt szempont.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!