Stagnált a vállalkozói kedv Székelyudvarhelyen

Stagnált a vállalkozói kedv Székelyudvarhelyen

Fotó: Kristó Róbert

Nem nőtt a vállalkozói kedv Székelyudvarhelyen az elmúlt évhez képest, ám a megkérdezett szakemberek szerint régiónkat gazdasági jólét jellemzi, ugyanakkor az élesedő verseny új helyzeteket teremt. Lényeges a partnerségek kialakítása, a tudás bővítése, illetve az adottságok maximális kihasználása.

Fülöp-Székely Botond

2014. december 31., 11:072014. december 31., 11:07

2014. december 31., 12:252014. december 31., 12:25

Székelyudvarhelyen vállalkozói jólét van, ami nagymértékben hozzájárul a város fejlődéséhez – véli Geréb László közgazdász, a MÜTF Oktatási Központ ügyvezető igazgatója. Mint mondta, ez egy kényszerhelyzetnek is köszönhető, hiszen míg Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön az emberek nagy százaléka dolgozhat a közigazgatásban, Székelyudvarhelyen nincs ilyen lehetőség. Az itt élőket túlnyomórészt a vállalkozói szektor tartja el. Dimén Hunor Dénes, az udvarhelyi pénzügyi hivatal vezetője pontos adatokkal nem tudott szolgálni, de elmondta, nagyjából ugyanannyian vállalkoztak 2014-ben, mint a korábbi években. Hangsúlyozta, fontos, hogy minél többen vállalkozzanak, hiszen kezdeményezésükkel új munkahelyeket teremtenek, ami által növekszik a vásárlóerő. Ez pedig hozzájárul a térség gazdasági fejlődéséhez.

„Az idei év a felismerés éve volt. A vállalkozók rádöbbentek, hogy szakemberek nélkül maradtak: a meglévő munkaerő kiöregedett, a fiatalok többsége pedig vagy külföldre megy munkát keresni, vagy továbbtanuláson gondolkodik” – értékelte a helyzetet Geréb László „Ugyanakkor reagáltunk a helyzetre: a gazdasági képzésekről inkább speciálisabb területekre váltottunk át. Ilyen a turizmus, az agrármérnöki és a könnyűipari mérnöki képzés” – fejtette ki. Egy felmérést is végzett, amelyből például az is kiderült, sok vállalkozó keres menedzsert, annak ellenére, hogy túlképzés van a piacon.

Megviselték a helyi vállalkozókat az elmúlt öt-hat év történései: ebbe egyebek mellett beletartozik a gazdasági válság és az egyre erősödő piaci verseny is – mutatott rá Fleisz Emőke. A marketing-tanácsadó elmondta, pozitív jelenség, hogy a cégvezetők végre kezdik komolyan venni a marketingtevékenységet. „Egy témával kapcsolatos tanácsadó cég tulajdonosa vagyok, és azt tapasztaltam, hogy míg korábban többnyire reklámkampányok megtervezésére kértek fel, az elmúlt évben már különféle kutatásokra és marketingstratégiák kidolgozására is volt igény a vállalkozók részéről. Ezt pedig hatalmas fejlődésnek látom” – magyarázta Fleisz Emőke.

A vállalakozások csökkenéséről számolt be Kelemen Dénes, az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetségének (UKKSZ) elnöke. Mint mondta, több cég fizetésképtelenségi helyzetbe került, ami a szervezet megszűnését, újraszervezését vagy befagyasztását jelenti. „Gondot okoz az infrastruktúra alacsony fejlettsége, például az áramkimaradások miatt sok cégnél keletkezhetnek károk. Az ilyen jellegű problémák elriasztják a befektetőket, akikre nagy szükségünk van a haladás érdekében” – magyarázta az UKKSZ elnöke, hozzátéve, hogy a nem megfelelő oktatás miatt egyre nagyobb szakemberhiány jelentkezik. „Nem olyan szakembereket képzünk, mint amilyenekre szükségünk van, hanem olyanokat, akiket a legkényelmesebb oktatni. Székelyudvarhelyen például régi hagyománya van a fémfeldolgozásnak, mégsem erre fektetjük a hangsúlyt. Fontos, hogy a szülők is megértsék, gyerekeik hiába tanulnak olyan mesterséget, amellyel nem tudnak itthon érvényesülni” – fejtette ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!