
Fotó: Farkas Antal
Az előző évekhez hasonlóan jó hangulatban és kibővült programmal zajlott a negyvenhatodik Szejke népzene- és néptáncfesztivál. A szeszélyes időjárás ellenére is sokan voltak kíváncsiak a 16 külhoni és belföldi együttes fellépésére.
2012. május 20., 20:042012. május 20., 20:04
2012. május 21., 16:562012. május 21., 16:56
A már megszokott módon, népviseleti parádéval és toborozóval rajtolt május 20-án, vasárnap reggel a 46. Szejke népzene- és néptáncfesztivál: a népi viseletbe öltözött, zenészek kísérte táncosok a Tábor-negyedben gyülekeztek, majd a Városháza térre vonultak, kis ízelítőt adván műsorukból a járókelőknek. Délben a rendezvény a gálaműsorral folytatódott a szejkefürdői szabadtéri színpadnál, ahol előbb a hazaiak – a Boróka, a Kékiringó és a Gereben székelyudvarhelyi néptánccsoportok –, majd a meghívottak léptek színpadra.
„Idén tizennyolc együttes jelentkezett a fesztiválra, tizenhatnak sikerült is eljönnie Székely-udvarhelyre. Nagyon örülünk annak, hogy minden évben van újabb nemzetiségi tánccsoport, amely jelzi részvételi szándékát. Idén először egy albán tánccsoport is részt vesz rendezvényünkön. Egyébként az összes romániai nemzetiségnek kiküldjük a meghívókat, és a szövetségek vállalják fel azt, hogy kiválasztják: kit küldenek a fesztiválra. Külön érdem, hogy sikerült olyan szintre juttatni a fesztivált, hogy egymás közt versengnek a nemzetiségi tánccsoportok, hogy ki vehessen részt a rendezvényen. Annak örülök, hogy mindenki jól érzi magát, és a városnak, Udvarhelyszéknek, népünknek jó hírét viszik vendégeink Tulceatól Krassó-Szörényig vagy Temesvártól Máramarosig mindenhová” – mondta el kérésünkre Elekes Gyula szervező, a székelyudvarhelyi Művelődési Ház igazgatója.
A fesztivált ezúttal két rendezvény is kísérte: 11 órától, a Művelődési Házzal és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalával partnerségben, a Csicsergő Napközi Otthont első alkalommal rendezte meg a Népi Gyermekjáték-fesztivált, illetve volt gasztronómiai bemutató is, ezúttal „új kötényben”. Idén négy csapat ragadott fakanalat: a polgármesteri hivatal csapatának bográcsában hagyományos gulyás rotyogott, a békéscsabai „delegéció” különféle kolbászokat sütött, a keszthelyi Sóbri Jóska és bandája medvefejes csipetkével sűrített gulyást készített, illetve az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezete csülkös székely babgulyással készült. Az összes étek receptje titkos lévén a finomságokat helyben kellett megkóstolni.
„A Népi Gyermekjáték-fesztivál egy előzetese a tulajdonképpeni néptánc- és népzenei gálaműsornak. Az Európai étkek a hagyomány jegyében elnevezésű gasztronómiai bemutatónak már van hagyománya a Szejke-fesztiválon: hasonló főzőcskézést immár harmadik alkalommal szervezünk. Annak örülök, hogy idén a részvevők köre is bővült, hisz a testvértelepülésekről érkezők is bekapcsolódtak. Ezeket az étkeket nyilván mindenki megkóstolhatja, hisz a lényeg az, hogy együtt jól érezzük magunkat Szejkefürdőn” – tette hozzá a szervező.
Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.
Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.
Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.
Három kisteherautó ütközött össze hétfő reggel a 13A jelzésű országúton, Máréfalva község területén.
Medvebocs haladt át Székelyudvarhely központján – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Dávid Endre alpolgármester, hozzátéve, hogy a területet a hajnali órákban biztosították. Kéréssel fordult a városlakókhoz.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Két hete vágtott neki a Kaland a világ végére expedíciónak a székelyudvarhelyi Mihály Alpár és útitársa, a szatmárnémeti Bertici Attila, akiknek végső célja Mongólia. Már elérték Kazahsztánt, de az út neheze még hátravan.
Balesetet szenvedett egy kerékpáros Sikaszó közelében, a 138-as megyei úton péntek délután.
Teljes szerkezeti megerősítésre szorul a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola épülete, a szakértői vélemény szerint ugyanis nemcsak az új munkálatokat nem bírja el, hanem jelenlegi állapotában is veszélyes. A felelősségre vonás sem marad el.
Zsúfolásig megtelt a székelyudvarhelyi Márton Áron tér úrnapján. A Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület hagyományos búcsújára idén is számos udvarhelyszéki településről érkeztek keresztalják, hogy részt vegyenek az ünnepi szentmisén és körmeneten.
szóljon hozzá!