Székelyudvarhelyen is meghonosítanák a Waldorf-pedagógiát

Székelyudvarhelyen is meghonosítanák a Waldorf-pedagógiát

Fotó: Boda L. Gergely

Államilag támogatott alternatív oktatási formát honosítana meg Udvarhelyszéken egy húsztagú civil csoport, nagyrészt (leendő) szülők köre, pedagógusokkal kiegészülve. A Waldorf-iskola, „a szülők iskolája” iránt biztató az érdeklődés: az osztrák oktatási filozófián alapuló rendszerről vasárnap Dan Judith, a Waldorf erdélyi magyar kezdeményezője tartott előadást.

Bálint Kinga Katalin

2015. január 12., 11:122015. január 12., 11:12

Közel száz éve alapították meg Németországban az első Waldorf-iskolát, az osztrák Rudolf Steiner oktatási filozófiája alapján, azóta ez vált a világ egyik legelterjedtebb alternatív pedagógiai rendszerévé. Székelyföldön is több ilyen típusú tanintézet működik: Csíkszeredában és Marosvásárhelyen már sikerült gyakorlatba ültetni a hagyományos oktatáshoz képest változásra vágyó szülők elképzeléseit, részben annak köszönhetően, hogy a Waldorf-pedagógia Romániában immár körülbelül húsz éve államilag támogatott – fejtette ki Egyed Ufó Zoltán szülő, az oktatási formát Székelyudvarhelyen is meghonosítani kívánó csoport oszlopos tagja.

Mint elmondta, tavaly ősszel született meg az elképzelés, mely szerint Udvarhelyen – vagy valamely közeli településen –, egy természetközeli tanintézetben kezdhetnék az óvodát, iskolát mindazok, akiknek szülei a hagyományos oktatás helyett egy, az emberközpontúságot annál sokkal inkább szem előtt tartó pedagógiai rendszert képzelnek el. A hivatalos meghatározás szerint a Waldorf-pedagógia hangsúlyozottan tiszteletben tartja a diákok és szülők vallásos és más meggyőződését, valamint az eltérő nemzeti kultúrák sajátosságait, emellett minden gyerek számára igyekszik megteremteni az érzelmi biztonságot és szellemi szabadságot fenntartó feltételeket, a szabad szellemi élet követelményeinek megfelelően, politikai és gazdasági kényszertől mentesen működve. Célja a gyerekek egészséges fejlődésének támogatása, az életkori sajátosságok és az adott korhoz tartozó fejlődési törvényszerűségek figyelembe vételével. A testi, lelki és szellemi adottságok fejlesztésére egyformán hangsúlyt fektet az egységes művészeti, gyakorlati és intellektuális képzés útján.

Mivel a Waldorf-iskolákat világszerte a szülők igénye hívja életre, ők építik fel együttműködésben azt a rendszert, amelyben az alternatív oktatás megvalósulhat – például kalákában építkeznek, közösen döntenek az egyes kérdésekben, szoros, akár baráti közösségbe tömörülve. Ezért a Waldorf-iskola a szülők iskolája is – fogalmazott Egyed Ufó Zoltán. Mint ismertette, a nevelési elvekhez hasonlóan a tanmenet is eltér a hagyományos oktatási rendszerétől: az iskolában töltendő idő, az ott zajló tevékenység úgy van felépítve, hogy abban a játék, az egyéni látásmód és a sajátos kreativitás kiemelt hangsúlyt kap. A cél minél kisebb korban – lehetőleg már az óvoda kezdetekor – megszerettetni a gyerekekkel a tanulást, a személyes kíváncsiság kielégítését, illetve önálló gondolkodásra serkenteni őket.

A székelyudvarhelyi Waldorf-oktatás megteremtésén jelenleg mintegy húszfős csapat munkálkodik, a kezdeményezés támogatóinak kétharmadát a szülők, egyharmadát pedagógusok teszik ki. A közösség Facebook-csoportjára érkezett visszajelzések szerint az óvodai és iskolai Waldorf-oktatás bevezetését korosztályonként körülbelül húsz-huszonöt szülő támogatná – mint kiderült, az osztályok elindításának engedélyezéséhez a megyei tanfelügyelőségnek huszonöt szülő igénylését kell benyújtani, a hivatalos szervek egyébként segítőkészeknek bizonyultak. A tervek szerint 2016-ban indulna el az első Waldorf-osztály, egy székelyudvarhelyi vagy szomszédos településen lévő, természetközeli iskolában. Abban az esetben, ha a városon kívül találnának megfelelő helyszínt, megpróbálnának autóbuszt biztosítani a diákoknak, pedagógusoknak – mondta el Egyed, hozzátéve, Székelyudvarhely helyzete szerencsés, hiszen több olyan pedagógus is él itt, aki megszerezte már a waldorfos képesítést.

A lelkiismeretes pedagógus a hagyományos oktatásban is tud szépet alkotni – fogalmazott Dan Judit, az erdélyi magyar Waldorf-pedagógia úttörője vasárnap esti előadásában a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola előadótermében. A rendezvényen számos pedagógus, pszichológus és tanfelügyelő volt jelen, a közönség és a meghívottak a terem falai mentén körben elhelyezett székeken foglaltak helyet. A székelyudvarhelyi gyökerű Dan Judit megosztotta a részvevőkkel a Waldorf-oktatással kapcsolatos főbb tudnivalókat, és felvázolta, miben különbözik a hagyományos iskolaitól: egyebek mellett hiányoznak az osztályzatok, nincs magolás, más jellegű a házi feladat, és több teret biztosítanak a művészi önkifejezésre, a fantázia fejlesztésére. A Waldorf-pedagógusok a kerettanterv szerint figyelemmel követik a diákok életkori sajátosságait, ennek megfelelően cserélik a meséket mondjuk fabulákra, bibliai történetekre, mitológiára. A waldorfos szemlélet szerint a gyermeklélek egy növény magjához hasonlítható, amelynek meg kell ugyan teremteni a tápláló környezetet, de hagyni kell, hogy annyit és olyan ütemben használjon fel saját táplálkozására, amennyit szükségesnek érez, hiszen alapvetően minden gyerekben él a tudásszomj – fogalmazott a tanítónő, aki immár húsz éve oktat a kolozsvári Waldorf-iskolában.

3 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!