Szociális szolgálatban

Szociális szolgálatban

Sérülteket és hátrányos helyzetű gyerekeket támogat a székelykeresztúri Domus Alapítvány. Utóbbiaknak iskola utáni tevékenységeket is szerveznek újszékelyi központjukban, elősegítve a tanulmányi fejlődést és a társadalmi beilleszkedést. A legfontosabb cél a tanintézetekből való kimaradás csökkentése.

Fülöp-Székely Botond

2014. október 22., 13:582014. október 22., 13:58

Az újszékelyi Bem József Általános Iskola hátrányos helyzetű diákjai járnak a Domus Alapítvány által működtetett intézménybe, amely délutáni foglalkozásokat szervez számukra. A program említett céljai mellett meleg ételt is biztosítanak az ifjaknak, amire egyébként hatalmas az igény. „A gyerekek nehéz családi helyzetben vannak, ezért egy részüknek ez az egyetlen lehetőségük arra, hogy megfelelően étkezzenek. Az is lényeges, hogy amíg az elemi osztályos tanulók nálunk tartózkodnak, szüleiknek van idejük pluszmunkát vállalni, kiegészítve az otthoni költségvetést” – fejtette ki portálunknak Fazakas István, az alapítvány pedagógiai igazgatója.

Felzárkóztató programok

A programok többsége szorosan kapcsolódik az iskolai tananyaghoz, írást, olvasást és számolást is oktatnak – magyarázta Sas Katalin, aki munkatársával felváltva foglalkozik a gyerekekkel. Mint mondta, fejlesztő játékokra is sort kerítenek, hiszen így könnyebben elsajátíthatók egyes részei a tantervnek. „Ezek mellett a helyes beszédre, a személyes higiéniára, az illemre és keresztény nevelésükre is nagy hangsúlyt fektetünk” – részletezte az alapítvány igazgatója, hozzátéve, hogy a keresztény ünnepeket is közösen ünneplik, esetenként színpadi előadással is készülnek.


Kellemes csalódás

A szervezet másik, súlyosan értelmi fogyatékos felnőttekkel foglalkozó programja abból áll, hogy mezőgazdasági munkát biztosítanak számukra alsóboldogfalvi kertészetükben, ahol képzett kertész felügyeli őket – avatott be Fazakas István. A társadalomba való beilleszkedésüket az is segíti, hogy a székelykeresztúri Zeyk Domokos Iskolaközpont tanulói is oda járnak gyakorlatozni, így kapcsolatokat építhetnek a diákokkal.

„Eleinte féltünk attól, hogyan sikerül majd szót érteni velük, mennyire lesznek fegyelmezettek, vagy szót fogadnak-e egyáltalán, azonban büszkén mondhatom, hogy kellemesen csalódtam. Hamar megtanulták az adott munkálatokat, és azt is, hogy dolguk végeztével el kell rakni a használt eszközöket” – mondta Koncz Béla, a sérült felnőtteket segítő kertészmérnök. Időszakosan többen is eljárnak a kertészetbe, azonban csak négyen dolgoznak minden délelőtt, akik a virágok gondozása mellett különböző zöldségeket is termesztenek. Télen a hideg miatt műhelymunkát végeznek, ekkor egyebek mellett a nyáron termett virágokból és növényekből készítenek ajándéktárgyakat.

Holnap jövünk?

„Úgy érzem, az a legfontosabb számukra, hogy a társadalom hasznos tagjainak érezzék magukat. Ha rossz idő miatt nem lehet dolgozni a kertben, nagyon szomorúak lesznek. Folyton megkérdik, ugye holnap azért jövünk?” – mesélte Koncz Béla, aki úgy véli, szemmel láthatóan sokat fejlődtek a sérült felnőttek, egyebek mellett többen már egyedül járnak dolgozni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!